Szociális Munka, 2001 (13. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - ESEMÉNYEK - A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének hírei

A SIKETEK ÉS NAGYOTHALLÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HÍREI Siketek Nemzetközi Napja Ünnepi megemlékezés Miskolcon Napsütéses, de nem túl meleg idővel várta az ország második legnagyobb települése, Miskolc a siketek társadalmának legnagyobb ünnepére érkező vendégeket. Vonattal, autóbusszal, autóval jöt­tek az ország minden részéből a sportolók, színjátszók, vezetők, jeltolmácsok, hogy két napig együtt legyenek ünneplésben, játékban, szórakozásban. A sajtó részéről is érdeklődés mutatkozott: Marton Jánosné, Dura Béla, Nyírő Zsolt elnökségi tagok, Pázmándi János (Miskolc), Kovács Béla, Bende Lajos (Szolnok) és mások álltak kamera elé. Beszéltek a hallássérült emberek törvényi és társadalmi helyzetéről, munkalehetőségeiről, alkalmazási területeiről, gondjairól, hátrányos helyzetéről, az érintettek létszámáról, köréről, képzettségéről, továbbá a velük foglalkozók létszá­máról, képzéséről­­ és természetesen az aktuális rendezvényről is. Elvégre a világnapnak nem tit­kolt szándéka a társadalom figyelmének ráirányítása a velük, köztük élő, hátrányos helyzetű embe­rek életére és problémáira. A Nemzetközi Kereskedelmi Központ (hadd nevezzük már magyar nevén az International Trade Centert!) épülete tulajdonképpen ideális helyszínt adott a Siketek Nemzetközi Napja ünnepi ren­dezvényeinek. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Kobold Tamás, Miskolc város polgármestere, Laczkó Lászlóné, a Megyei Közgyűlés alelnöke, Jaskó József, Jólész (Cházár András szülőfaluja) polgármestere és a sajtó több képviselője is. Köszöntő beszédek Elsőként Marton Jánosné alelnök emelkedett szólásra, aki az első vidéki rendezésről szólva han­got adott annak is: szeretné, ha minél nagyobb közfigyelem irányulna mind az emberek, mind a he­lyi önkormányzatok részéről a rászorultakra, akik ezt elvárják és meg is érdemlik! Majd a vendé­gek üdvözlése után az akkor épp Olaszországban tartózkodó Podani János elnök úr hozzá eljutta­tott köszöntő levelét olvasta fel a jelenlévőknek: „... Az egész világon szeptember utolsó vasárnap­ján tartjuk a Siketek Nemzetközi Napját. Sajnos nem lehetek itt, mert ugyanebben az időben, Ró­mában tartjuk a Siketek Világszövetségének 50., jubileumi közgyűlését - írta köszöntőjében töb­bek között a SINOSZ elnöke. - Nagy örömet jelent számomra, hogy Miskolcon rendezik meg az első vidéki ünnepséget; eddig mindig Budapest volt a házigazda. Az előző évben elnökségünk úgy határozott, hogy a 2001. évtől kezdődően minden évben más-más vidéki szervezetünknél tartjuk ezt az ünnepséget. Ezzel is tudatosítjuk a vidéki önkormányzatokban és a közvéleményben ezt a nevezetes napot...” Ezt követően a megyei közgyűlés alelnöke,Laczkó Lászlóné kért szót. 314

Next