Szociális Munka, 2002 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - ESEMÉNYEK - Siketek nemzetközi hete - 2002
SIKETEK NEMZETKÖZI HETE - 2002* Lezárult a siketek társadalma legnagyobb ünnepének, a Siketek Nemzetközi Hetének rendezvénysorozata. A hét első felében Budapest, a másodikban Vác város adott otthont az eseményeknek. Idén a váci iskola alapításának kétszáz éves évfordulója emelkedett töltést adott a programoknak, tartalmi csúcspontját adva ezzel a társadalmi megmutatkozás jogos szándékának. A tapasztalatokat lehet összegezni, a tanulságokat le lehet szűrni, a rendezvény sikerét azonban nem szabad elvitatni! A megnyitó „Minden év szeptember végén megünnepeljük a Siketek Nemzetközi Hetét” - idézte emlékezetében a harminc-negyvenfőnyi egybegyűltnek Podani János alelnök a SINOSZ budapesti székházában szeptember 23-án, mikor is átadta a szót Mikesy György elnöknek a 2002. évi rendezvénysorozat megnyitására. Mikesy György abban jelölte meg a hét fő célját, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a siketek sajátos kommunikációs problémáira s az ennek következtében fellépő, az életminőséget érintő hátrányokra. A társadalom életébe a siketeket is vegyék bele - mondta az elnök - ezért a gondok megoldására mozgósítani kell a társadalmat és a döntéshozó szerveket! A kétszáz éve megfogalmazott igazság Fáy Károlynak, a váci intézet siket tanárának megfogalmazásában: „Féld az Istent, igazságosan cselekedj, és ne szégyellj senkit!” - ma is aktuális. Szégyelleni a siketeknek sem saját magukat nem kell, sem őket a társadalomnak! 95 éves a Szövetség Az előzetes programban jelzett Oros Kálmán-emlékülésre ezúttal nem került sor, ám az ő szellemének adózva megnyílt az a kiállítás, amely a 95 éves szövetség életébe enged bepillantást részben fotók, részben videó-felvételek segítségével. Az előtérben felállított tablók feldolgozzák a történelmet a közgyűlések, a kommunikáció, a kultúra, az ifjúság, a sport, az autóklub valamint a fővárosi és vidéki szervezetek szerinti csoportosításban, és bemutatják azokat a helyszíneket is, ahol eleddig a SINOSZ székelt. A kiállítást a további napokon számos sorstárs tekintette meg, különösen a szerdai alternatív program keretében, az „Életképek a szövetségről” filmvetítés alkalmával. Természetesen az élmény azoknak volt a legélőbb, akik személyes jelen voltként emlékezhettek vissza az egykori eseményekre. Koszorúzások 26-án koszorúzásokkal folytatódott az ünnepi hét budapesti rendezvénysorozata. A SINOSZ központi székházának kertjében szép, fehér, kőből való mellszobor hirdeti Cházár András emlékét. Ezt vették körül azok a főleg fővárosi sorstársak, nyugdíjasok, szövetségi tisztségviselők és dolgozók, akik eljöttek leróni kegyeletüket a nagy előd előtt. Az ünnepi beszédet a történeti iroda részéről Cserni Györgyné tartotta. * Megjelent a Hallássérültek c. lap 2002/11. számában