Szocialista Művészetért, 1960 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1960-05-01 / 5. szám

„c AiULQjjMJtYMmiiwbjcd: 15 A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége keretében a közeljövőben megalakuló táncművészeti szakosztály első nagyobb rendezvénye ez a kiállítás, mely hazánk felszabadulásának 15. évfordulója alkalmából április közepén nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum helyiségeiben. A kiállítás három termében a magyar táncművészet különböző ágainak produkcióiról készült fényképek, plakátok, hazai és külföldi díszlet- és kosztümtervek, kiadványok és emléktárgyak láthatók — tablókon, tárlókban és vitrinekben. Természetesen egy kiállítás mindig csak ízelítőt adhat a kiválasztott témából, így történt most is. Az elmúlt 15 év hatalmas fejlődésének csak a leglényegesebb mozzanatairól emlékezhettünk meg. Pedig a bekövetkezett fejlődés gazokig anyag kiállítását követelte meg. Érzékeltetnünk kellett, hogy a magyar balett továbbfejlődött realisztikus, nemzeti irányban és repertoárunk jelentősen gazdagodott a szovjet balettművészet kiváló alkotásaival. A felszabadulás után kapott igazán színpadot Magyarországon Bartók Béla zseniális muzsikája. Harangozó Gyula méltó koreográfiáival és megszülettek az első három felvonásos új magyar balettek is. Hivatásos néptáncegyütteseink létrejötte a másik legjelentősebb eredményünk, hiszen műsoraikon a színpadi művészet fokára fejlődött a magyar nép tánchagyománya, és megjelentek harcos múltunk és szocialista jelenünk témái is. Számos külföldi balett és néptáncművész, illetve együttes járt 15 év alatt hazánkban. A kiállításnak ezt is tükröznie kellett, valamint az Állami Balett Intézet, a szakmai szövetség és folyóirat, a kibontakozó néptánckutatás és szakmai könyvkiadás eredményeit is, hogy csak valóban a legfontosabbakat említsük meg. A kiállítás lényegében sikerrel oldotta meg vállalt feladatát: ízléses, látványos és tanulságos, a felszabadulásunk táncművészeti eredményeit érzékelteti, és így hozzájárulhat a magyar nép történelmi jelentőségű évfordulójának méltó megünnepléséhez. Körtvélyes Géza JOGOS KÍVÁNCSISÁGGAL ültünk be április 25-én délután a Műcsarnok kamaratermébe, ahová a Képzőművészek Szakszervezetének és Szövetségének meghívója szerint a VIII. magyarképzőművészeti kiállítás vitájára voltak hivatalosak munkások és művészek egyaránt. És jóllehet az ankétot megelőző hetekben a szakszervezet felkérésére sok művészünk járta az üzemeket, hogy személyesen hívja meg a munkásközönséget erre a találkozóra, a teremben elhelyezett asztaloknál zömmel művészek foglaltak helyet. Eljöttek, mert érdekelte őket a munkásság véleménye. És mivel az ankét nem felelt meg ennek a várakozásnak — hát elmondták a sajátjukat. A közízlés fejlesztéséről, a kiállítási lehetőségek növeléséről, meg persze a szóban forgó tárlatról. Tegyük hozzá, ebben a vonatkozásban igen tanulságossá vált ez a beszélgetés. DR. FEHÉR ZSUZSA művészettörténész vezette az ankétot, nagy vonásokban felvázolva a nyolcadik országos tárlat jellemző vonásait, s hangoztatva, hogy bár szerettük volna több jelentős alkotással ünnepelni felszabadulásunk tizenötödik évfordulóját, nincs ok a pesszimizmusra. A kiállításon szép számmal vannak említésre méltó festmények — bár főleg a grafikusokat ihlette meg a testet öltött szabadságeszme — a szobrászati anyagban pedig több jó példát lehet találni az emberábrázolás fejlődésére. Az előadó joggal bizakodó álláspontját osztotta Balogh András festőművész is, másik oldalára fordítva az érmet: a nyolcadik kiállítás nem mutatja be képzőművészetünk egyévi termését, mivel a művek egy része — az ő szavaival élve — „az oldalajtón” távozik. Festőművészeink sok megbízást kaptak az utóbbi esztendőben nagy kompozíciók készítésére, emellett igen sok mű készült eladásra, a Képcsarnok Vállalat útján. Mindenesetre ebből az a tanulság származik, hogy a jövőben ezeket a munkákat is be kell mutatni valami módon, kartonokon vagy fényképeken, s így az összképből nem hinyoznak majd. ősz Dénes arra a megállapításra jutott, hogy a képek nem számolnak be a nézőnek arról, mi lelkesített minket az elmúlt tizenöt évben. Egyesek nincsenek tisztában azzal, hogy mi a szocialista realizmus, s úgy vélik, hogy az valami módon a mai szovjet mesterek és a modern francia festőművészek formavilágának ötvözésével jön létre. Eközben megfeledkeznek a nemzeti formáról, saját népi hagyományainkról, amelyből Petőfi, Bartók, Kodály művészete is táplálkozott. Hozzátette: az sem helyes, ha mindenáron a formát hajszoljuk és utána pró-Vedres Márk: Díszkút (a VIII. magyar képzőművészeti kiállításról) báljuk megkeresni a tartalmat. MARÓTI LÁSZLÓ, a MEDOSZ kulturális osztályának képviselője tette először szóvá, hogy a szakmabeliek, vagy más műértők kivételével a tárlatlátogatók zöme érthetetlenül áll a képek vagy szobrok előtt. Véleményüket csak úgy nyilvánítják, hogy: ez tetszik, ez nem tetszik. De, hogy miért igen, vagy miért nem, annak megfogalmazására már nem képesek. Gádor Emil még hozzátette, hogy manapság már széles körökben vitatkoznak, beszélgetnek irodalomról, mind többen szeretik és értik is a zenét — amiben persze nagy szerepe van a rádiónak, a televíziónak — és az oktatásnak. Ugyanakkor a képzőművészet még mindig háttérbe szorul a nagy tömegek előtt, a művészeti közízlés alakítása és csiszolása még mindig elég szórványosan történik. Felmerült a kérdés: hogyan, miként lehetne előbbre jutni? A művészek több megoldást javasoltak, egyiket-másikat érdemes az illetékesek figyelmébe ajánlani. BALOGH ANDRÁS vetette fel az ötletet, hogy könnyen mozgatható alumíniumvázas pavilonokat kellene felállítani a város több pontján, s váltakozó kiállításokkal bekapcsolni újabb meg újabb tömegeket a művészet eleven vérkeringésébe. A pavilonokat gyorsan le lehetne bontani és áthelyezni a város más részébe, a szükségletnek megfelelően, így többen jutnának el a kiállításokra, s több művet lehetne bemutatni. Emellett népszerű ismertetőket kellene kiadni, tájékoztatókat hazai művészek munkásságáról. GÁDOR EMIL ugyancsak kérte, hogy a kiállítóhelyeket hozzákközelebb a lakóterületekhez, s elsősorban a peremkerületek lakosságához, mert a napi munka után mindenki nehezen szánja rá magát, hogy Csepelről, Óbudáról, vagy Újpestről bejöjjön a Műcsarnokba, s oda-vissza 1—2 órát utazzék. SZILÁGYI ILONA amellett szólt, hogy a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria kincseiről készítsenek filmet, s ezt vetítsék vidéki városokban és falvakban is — általában becsüljük meg jobban a két közgyűjteményben felhalmozott sok értékes alkotást. Ismét mások csoportos látogatások, előadásos ismertetők alaposabb, széleskörű megszervezését sürgették. Erről esett szó az ankéten, amely elkanyarodott kissé az eredeti céltól, de végeredményben mégis sok gondolatot ébresztett. —mb— Közönségankétból — művészankét Érdekes javaslatok a VIII. magyar képzőművészeti kiállítás vitáján Szocialista MŰVÉSZETÉRT. Egy érdekes kezdeményezés Az állami és pártszervek szívesen fogadják és — ha azok reálisak — megvalósítják a színházművészeti szakosztály javaslatait, így kerül sor rövidesen a dramaturgszekció jelentős kezdeményezésének realizálására. A szekció külön bizottságának részletesen kidolgozott javaslata alapján a Művelődésügyi Minisztérium foglalkozik azzal, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal színpadi, irodalmi és zenei ügynökséget hozzon létre. Mik lesznek az ügynökség legfőbb feladatai a színházi vonatkozásban? Mindenekelőtt a magyar drámairodalom felvirágoztatásának segítése egyrészt közvetlenül anyagi ösztönzés útján, másrészt a darabok valutáris szempontból is fontos exportjának megszervezésével. Az ügynökség feladata, hogy kölcsönös üzleti kapcsolatok építésével ellenőrizze magyar darabok külföldi előadásait. E téren ez idő szerint sok rendellenesség tapasztalható, ami káros az állam és az írók érdekeire egyaránt. Az ügynökség rendszeresen, üzletszerűen foglalkozik majd a számunkra fontos külföldi darabok beszerzésével és belföldi elhelyezésével. Ilyen módon fokozatosan megszűnhet az a művészi szempontból is káros helyzet, hogy ezen a területen még erőteljesen virágzik a szakszerűtlen, nem kívánatos „maszek” tevékenység. Az ügynökség — a tervek szerint — még az idei őszi évad előtt megkezdi működését. Várakozással és érdeklődéssel tekintünk hézagpótló munkássága elé. A Vidám Park újdonsága: a „röpcsi” Zenével ünnepeljük felszabadulásunkat” Ezzel a mottóval adja hírül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola, hogy tanárai felszabadulásunk 15. évfordulója alkalmából az Egyetemi Színpadon hangversenysorozatot rendeznek. A sorozat április 30-án kezdődött és május 28-án fejeződik majd be. Ez idő alatt négy hangversenyen a világ zeneirodalma és az új magyar zeneművészet legszebb darabjait mutatják be az iskola tanárai. • Május 19-én a Bartók-teremben került sor a debreceni Kodály Kórus hangversenyére, amelyet a kórus vezetője, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola igazgatója, Gulyás György vezényelt. Az ebből az alkalomból kiadott ízléses műsorfüzet elmondja, hogy a népszerű kórus 1955—1960 áprilisáig 170 önálló hangversenyen lépett fel. Mint ismeretes, a Kodály Kórus az 1958. évi llangolleni és az 1959. évi arezzoi nemzetközi énekkari versenyen első díjat nyert. Május 7-én fejeződtek be a Ceglédi Zenei Napok. A vidéki zenei élet e kimagasló eseményéről több alkalommal számolt be a ceglédi Hírlap, amelyből ízelítőül idézzük: „április 24-én hűvös vasárnap délután volt, de a ceglédi Állami Zeneiskola 120 növendéke igen meleg perceket élt át, öt helyen volt ezen a délutánon zenei műsor. Felkeresték a Vörös Csillag és a Hunyadi termelőszövetkezeteket, a Táncsics és Petőfi termelőszövetkezetet.’’