Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-06-01 / 6. szám
Május közepén három napon át tanácskozott félezer népművelő, pedagógus, mozgalmi és állami vezető a közművelődés időszerű kérdéseiről, vagyis megtartották az országos népművelési konferenciát. A második debreceni népművelési vita összefoglalása után várta már az ország kulturális közvéleménye mielőbbi megrendezését. Miért volt indokolt e várakozás? A konferencia írásbeli dokumentumai őszintén, kertelés nélkül, felelősséggel megállapították, kifejezték: kulturális forradalmunk vitathatatlanul sok és gazdag eredménye mellett lényegében már korszerűtlen állapotban és helyzetben van a közművelődés társadalmi, anyagi, tartalmi vonatkozásokban egyaránt. E három napos tanácskozást azért tartjuk fontosnak a szervezett művészek és művészeti dolgozók szempontjából, mert nem annyira egy korszak lezárását jelenti, hanem egy hatékonyabb, új korszak, sokrétűbbé váló tevékenység kezdetét. Kifejeződik ez abban is, hogy nem népművelésről esett immár szó a tanácskozásokon, hiszen ez a fogalom a népművelők szemszögéből tekinti, ítéli meg azt a folyamatot, amelyben az egész társadalom részt vesz, ami mindnyájunk közös „mozgalma”. Közművelődésről beszéltek már, s maga a fogalom is jelzi a kulturális nevelő munka terrénumának gazdagodását. „A közművelődés a különböző művelődési — közoktatási, közművelődési, tudományos és művészeti— intézmények, a tömegközlési eszközök, a társadalmi szervezetek kulturális nevelőmunkája révén megvalósuló, a társadalom fejlődő szükségleteire épülő, az egyének és csoportok műveltségét, személyiségét fejlesztő, mindezt az egyének öntevékenységének állandó erősítésével megvalósító tevékenység”. Ez a mozgalom azt célozza, hogy az egész felnőtt lakosság korunk kulturális szintjén éljen és gondolkodjék. Mint Aczél elvtárs hangsúlyozta: aki nemcsak tudatában dialektikus materialista, hanem egész habitusában, életformájában, erkölcsében, ízlésében és igényeiben, munkáját végezve, politikai jogait gyakorolva, otthon, a szabad idejében, mindig és együttesen — az a szocialista ember. Ezt a teljességet fejezi ki a „kultúra” szó, ennek megvalósulása csak a szocializmus feltételei között lehetséges, s ez a kulturális forradalom. Ennek a leglényegesebb része a közművelődés. örömmel állapíthatjuk meg, hogy az országgyűlés kulturális bizottsága 1968 óta, a konferencia előkészítésével párhuzamosan dolgozik a közművelődési törvényjavaslat előkészítésén. Ez a leendő új törvény, a konferencián megnyilvánuló egyetértés, politikai, társadalmi, gazdasági vezetők részéről, reménységet nyújt a közművelődés ügyéért munkálkodók táborában, hogy eztán lényegesen kedvezőbb politikai, társadalmi, gazdasági, tartalmi együttmunkálkodás alakul ki a nagy cél, a felnőtt lakosság szocialista tudatformálása érdekében. Nagy megelégedéssel konstatálták a szervezett művészek, hogy a konferencián jelentős és méltó szerepel, helyet kaptak a művészetek a közművelődés koncepciójában, a távlati tervek kidolgozásában. A művészeti szakszervezetek különböző fórumain a magyar művészeti élet kiválóságai minden alkalommal hangsúlyozták, mennyire tudatában vannak a művészetek jelentőségének a közművelődésben, a korszerű, a teljes ember kialakításában. Nemcsak tudatában vannak annak, hogy az érzelmi nevelés, a művészeti ízlés fejlesztése nélkülözhetetlen a szocialista embereszmény kialakításában, de készek is, egyénenként és szervezeteikkel, a rájuk eső feladatok teljesítésére. Nem most vállalkoznak erre, hanem tisztüknek tekintették szakmai szervezeteik megalakításától, 1919 nagy tavaszától fogva. (V. I.) Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter megnyitó beszédét mondja az országos népművelési konferencián (MTI) Az új SZOT-díjasok... Az első torban ülnek: dr. Öveges József, dr. Marx György, Sztankay István és Óvári Miklós . . . (V. 1.) Felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából, május elseje előestéjén osztották ki húsz írónak, művésznek, népművelő tudósnak a SZOT idei díjait. Nemcsak a díjazottak száma szembeötlő ez alkalommal, azt is érdemes figyelembe vennünk, hogy most több mint 300 intézmény és vállalat, szakszervezet és kollektíva tette meg a maga javaslatát a díjak odaítélésére. A díjazottak személye, téma- és stílusviláguk különbözősége beszédesen mutatja, mily széles horizontú a szervezett dolgozók kulturális érdeklődése, odafigyelése, mennyire számon tartják azokat az irodalmi, művészeti és kulturális értékeket, melyek együttesen alkotják a mai szocialista magyar kultúrát, segítik a szervezett dolgozók korszerű művelődését. A négy irodalmi díjazott közül ketten gazdag életmű magaslatáról pillantanak viszsza a megtett útra, ketten pedig most készülnek a döntő írói hadművelet megvívására. DARVAS JÓZSEF szocialista elkötelezettségű életművéért került a lista első helyére. A szegényparaszti világ küldte, a falukutató és a népi írói mozgalom vitte el a munkásmozgalomhoz. Újabb művei, a regények és drámák a szocialista építés nagy nemzeti kérdéseit boncolgatják. Közéleti tevékenységében is áldozatvállaló: miniszter, filmgyári igazgató, írószövetségi elnök, legújabban az „Olvasó népért” mozgalom és az új „Magyarország felfedezése” szociográfiai írói vállalkozás vezető egyénisége. GALGÓCZI ERZSÉBET is a falu küldötte, és jóllehet kevesen hatoltak mélyebbre a falu szocialista átalakulása erkölcsi és emberi kérdéseinek vizsgálatában, mint ő, írói küzdelme már — elsősorban ragyogó és tiszta vonalú, keményítéletű novelláiban — a társadalom egészében tovább élő régi ellen s az új érdekében, folyik. Inkább fájjon című gyűjteményes kötetével eddigi pályája összefoglalásáért nyerte el a díjat. VÉSZI ENDRE acélvésnökként kapcsolódott a vasas szakszervezeti mozgalomba, s már a felszabadulás előtt regénypályázatot nyert. Prózaíróként indult, de lírikusként is kezdettől számon tartották. A SZOT-díját „Visszapillantás a jelenbe” című versenygyűjteményéért kapta, írói vitalitására mi sem jellemző jobban, mint hogy az utolsó évtizedben egyik leggyakrabban bemutatott magyar színpadi szerző is lett. Otthonosan mozog a tévéjáték birodalmában. Ahogy egyik utolsó versében írta: „Ha meghalok fiókomat szétveti majd a déli nap s szétfeszítik a fel nem használt csillagok melyeknek őrzője vagyok”. BARÁTH LAJOS élete két nagyipari gócpontban zajlott: Diósgyőrött és jelenleg Tatabányán. Kétkezi munkás volt, újságíró lett, s írói világa is a nagyipari kollektívákban dolgozók mindennapi léte, öröme és bánata. Tűz és korom című regénye foglalja össze eddigi írói élményei legsúlyosabbjait, s benne a munkássors korszerű epikusát koszorúzta meg a SZOT díja. Három külön alkotói világ a filmművészet és a televízió három díjazottjáé is. GÁBOR PÁL Vészi Endre novelljából készítette az elmúlt évek egyik legjobb munkás-témájú játékfilmjét, a Tiltott terület-et. Mély humánum, igazságérzet, tárgyiasság, etikai szigor jellemzik Gábor Pál filmjét. Nem véletlenül kapta meg a munkás-kollektívák sok-sok javaslatát. KELETI MÁRTON tekintélyes filmrendezői életmű után nyerte a szervezett dolgozók kitüntető díját. A tanítónő, az Esős vasárnap, a Tizedes meg a többiek című filmjei jelzik alkotóművészete emlékezetes állomásait, s egyben azt, hogy magas művészi színvonalon is lehet népszerűt alkotni. Keleti Márton szakszervezeti, valamint filmművész szövetségi tevékenységéről, úgy hiszem, művész szakszervezeti körökben nem kell többet szólnunk. B. MEGYERI GABRIELLA alkotói pályája összekötődött a Magyar Televízió közel másfél évtizedes történetével. Közéleti érdeklődés jellemezte mindig Megyeri Gabriellát, s a televíziós műfaj áldozatvállaló művészt nyert vele. A közvetítés mestere, A falusi és a munkásközönség kedveli sorozatait, portréit. Az Ingázók című rövidfilmje vagy a Móricz Zsigmond riportja nyomán készült Tavaszi forrás című dokumentumfilmje felragyogtatta a rendezőnő líraiságát is. S engedtessék meg: az a szerénység, amely jellemzi tévés művészetét, a mozgalmi munkájára is jellemző — a róla megjelent írásokban sem beszél arról, hogy a Televízióban mily kitartó aktivistája a szakszervezeti mozgalomnak is. A két színész-díjazottat aligha kell a közönségnek bemutatnunk. KISS MANYI mint operett-szubrett és komika vált ismertté, később pedig drámai szerepeivel vívott: osztatlan elismerést, őszinte, tiszta emberséggel megformált alakításaiért a közönség minden rétege szívébe zárta. Mint a Madách Színház szóelnöke hosszú éveken át látott el nem könnyű társadalmi funkciót. SZTANKAY ISTVÁN ifjú kora ellenére jelentős művészi eredményeket vallhat magáénak. A jellemábrázolás széles köre birtokában van, s mint a Nemzeti Színház művészének nem kis része van abban, hogy a színházhoz széleskörű ifjú látogató tábor csatlakozott. GIRICZ MÁTYÁS rendezői munkássága a klasszikus és a szovjet darabok méltó színrevitelét célozza. Debreceni főrendezői posztja előtt Győr, Eger, Kaposvár színházában fejtett ki dinamikus rendezői munkásságot. A Színházi Dolgozók Szakszervezete elnökségének is tevékeny tagja. A képzőművészetek köréből is három markáns alkotót ért a SZOT kitüntetése. CSÁKI MARONYÁK JÓZSEF festőművész ismeretes olvasóink előtt, hiszen alelnöki fungálása mellett központi vezetőségi felszólalásaival, cikkeivel is tevékenyen részt vesz a képzőművészek szakszervezeti mozgalmában. Mint portré-festő közismerten jelentős helyet foglal el napjaink művészetében. Pedagógusként is érdemes tevékenységet folytatott. STETTNER BÉLA a magyar grafikusok egyik közismert alkotó egyénisége, s emellett mint szervező is, társadalmi aktivista is fáradhatatlan. Alapító tagja volt a Kilencek képzőművészeti csoportjának, vezeti a szövetség grafikusi szakosztályát. Egyik szerkesztője a Kisgrafika Barátok Értesítőjének. Grafikái közérthetőek és mégis egyéni nyelven szólók, a munkásélet kifejezői és egy világ van bennük. DR. DÖMÖTÖR JÁNOS a hódmezővásárhelyi Tornyai János múzeum igazgatója, művészettörténész, kritikus és ország-gyűlési képviselő. Hosszú éveken át végzett szervező munkkájával érte el, hogy a vásár- a helyi művésztelep körül pezs-gő művészeti közélet alakult ki. Nem kis része volt ebben : Csáki Maronyák József, Darvas József, Galgóczi Erzsébet, Baráth Lajos, Kiss Manyi, Keleti Márton és Vészi Endre Virizlay Gyula, a SZOT titkára ünnepi beszédet mond a SZOT-díjak átadásán (Székely felv.) ÁRA 1 FORINT