Szocialista Művészetért, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
A magyar rövidfilm és játékfilm Talán a szokásosnál is inkább szükség van arra, hogy a Miskolci Filmfesztivállal kapcsolatban ne passzív regisztrálás történjék, hanem inkább — akár szubjektívebb hangon is — meditálás a problémák megismerése végett. Ennyiben jogos a deduktívabb közelítési mód — legalább bevezetőként. A magyar filmművészet története az elmúlt időszakban a rövid filmfajok és a teljes hosszúságú játékfilmek egységével tűnt ki. Nincs mód ennek a bonyolult összefüggésekben és kölcsönhatásokban mutatkozó egységnek a teljes mélységű feltárására, azonban lehetséges egy — nem jelentéktelen — mozzanat kiemelése. A hatvanas évek folyamán mind a játékfilmek, mind a rövidfilm fajták eltávolodtak a külső viszonylatok demonstrálásától, a közvetlen s az egyéni sorsokba éppen ezért nem egyszer leegyszerűsített vetítésétől, és kutatóbbá, a belső világ bonyolultsága iránt érdeklődőbbé váltak. Megfelelt ez egyrészt annak a társadalmi bonyolultságnak, amellyel a hatvanas években a filmművészet szembekerült, másrészt annak —az egyetemes filmművészetre is jellemző — felfokozódott készségnek, amellyel ez a kutatás lehetővé vált. Az előzők tekintetében elegendő megemlíteni az egyén és a közösség kapcsolata új formáinak, a cselekvés lehetőségének, a felelősségnek stb. kérdéseit. Az utóbbiak kapcsán hozhatjuk fel a cinéma direct módszerének megjelenését, a pszichologizálást, stb. A játékfilmek és a rövidfilm fajták tehát egyaránt új, szükségszerű és jellegzetes kapcsolatba kerültek a valósággal. Ez a kapcsolat azonban mind a játékfilmek, mind a rövidfilmek vonatkozásában megmerevedett, s a maga módszerbeli, sőt tematikai meghatározottságával gátjává vált a továbblépésnek, az időközben megváltozó valósághoz való utánigazodásnak. Nézzük ennek tényeit a rövidfilmeknél Van-e válság? Nem téve különbséget televízió- és mozifilmek között, érdemes két csoportot felsorakoztatni (a második inkább csak a mozifilmekre szűkül, mert megköveteli a szint) rövid tartalmi utalással, az alkotók nevének abc rendje szerint. B. Révész László: Két millió — a nők helyzetéről vallanak a nők. Burza Árpád: Közöny vagy félelem — egy istállóban tartott asszony eltartójának megnyilatkozása. Csányi Miklós: Szombattól hétfőig — egy fiatalasszony portréja interjú segítségével. Fehér Tamás: Valamit tenni kell! — nyilatkozatok az orvosoknak fizetett borravalóról. György István: Így látom én... — munkások a gyári vezetésről és helyzetről. Hertay Jenő: Falusi öregek — tsz-járulékosok anyagi gondjaikról. Lakatos Vince: Magány — egy parasztasszony az életéről. Magyar József: Gondok napfényben — tsz-tagok a nők helyzetéről és életükről. Magyar József: „Emberséggel” — egy személyzetis vallomása lakása elvesztéséről. Ifj. Schiffer Pál: Ellenérvek — tanyasiak vallomásai a kollégium ellen. Szálkai Sándor: A szeretet ünnepe — fóti gyerekek panaszai szüleik miatt. Winkler György: Az ország küszöbén — szabolcsiak gondjai interjúkban. Wiedermann Károly: Középkori história — ásotthalmi parasztok a boszorkányról és ezzel kapcsolatos akciójukról. Zolnay Pál: özvegy Farkasné — egy parasztasszony elbeszélése életéről. A fenti filmek a fesztiválra benevezett riport-dokumentum típusú alkotások jelentős részét teszik ki (33-ból 14-et), s az interjú módszerrel készültek között a színvonalasabbakat jelentik. A 14 film — a Szombattól hétfőig kivételével — egyformán negatívumot mutat be, megváltoztatandó jelenséget tár fel. Az istállóban tartott magatehetetlen öreg, az orvostól a várakozás és a kevés vizsgálati idő miatt betegebben távozó páciens, a gyári vezetők antidemokratizmusa, a tsz-járulékos szorongató anyagi helyzete, a primitív kunyhóban magányosan lakó öregasszony, a vezetésből kiszorított nők, a kapualjban lakó személyzetis, a tanyasi iskolások nehéz helyzete, az ingázók abszurd életformája, a boszorkányüldözés stb. mint a szegénység és elmaradottság elrettentő tényei sorakoznak fel Nem lehet nem gondolni arra, hogy milyen ország az, amelyben ezek a helyzetek fennmaradhatnak és emberi sorsokra hathatnak.. . De másra is kell gondolni. Arra, hogy a cinéma direct interjú-módszere a dokumentumfilmnek egy új társadalmi szituációban kibontakozó válságakor terjedt el, és a belső világ hiteles ábrázolásával azoknak az ellentmondásoknak művészeti konfliktussá emelését tette lehetővé, amelyekkel szemben a hagyományos montázs-szerkezetet szabadon alkalmazó alkotások tehetetlenné váltak. Tehát — a hitelesség biztosításán túl — a cinéma direct-et, az interjút kifejezetten olyan ellentmondások hívták ki, amelyek nem — vagy alig — mutatkoznak meg külsőségesen, tehát mint tudati tények elsősorban szavakkal fejezhetők ki, vagy legalábbis a szavak fokozottabb felhasználásával. Az interjú önmagában tehát csak lehetőség, amelylyel különböző módon lehet élni, s amely — a fogalom régi értelmében — nem is filmszerű. Azonban a televízió és a filmgyártás apparátusa, specializálódott személyi állománya funkcionálásának módja stb. nem engedi meg, hogy a televízió vagy filmművészet új megismerési lehetőségét kizárólag mint ilyet kezeljék. Egyrészt a kommunikatív funkciók miatt, amelyeketnem lehet esetlegesen végbemenő megismerésre alapozni, másrészt mivel a filmkészítés létfenntartást is szolgál. Az interjú stb. módszer tehát elterjedt a filmgyári és a televíziós gyakorlatban, és párosult két együttható tényezővel. Az egyik a szociográfia, a szociológia reneszánsza volt. A másik a kritikai ábrázolás lehetősége. Ennek eredménye lett azután egy vég nélküli sorozat a nyomorúság, a korlátoltság, a sekélyesség stb. jelenségeirel E tényezők mellett jelentkeztek mások is: a látványként megfogalmazás kényszere. Illetve azok a nehézségek, amelyek a bonyolult, belső problémákként jelentkező ellentmondások kibontásánál, feltárásánál jelentkeznek. Mindez aztán az alkotókat olyan jelenségek témául választása irányába befolyásolta, amelyekben például a konfliktust jelentő nyomorúság, korlátoltság, stb. külsőségekben is megragadható. S természetesen a falusi szegénységben ez sokkal inkább lehetséges, mint az atomizáltság, az elidegenedés, a tehetetlenség stb. számtalan, hasonlíthatatlanul gyakoribb és általánosabb eseteiben. Ezeknek a jelenségeknek a feldolgozása ugyanis könnyebb, mégha a feldolgozás eredménye nem is kielégítő. A művészeti általánosítás A fentiek miatt alakul ki nagyjából az a helyzet, hogy a sokkalta tömegesebben és általánosabban jelentkező problémák feldolgozását a játékfilm vállalta. Sőt úgy vállalta, hogy e tevékenységében nem volt kölcsön-kapcsolatban — vagy csak kezdetben és minimális mértékben — a rövidfilmekkel. Ennek a kapcsolatnak hiányában gyakran nem is vállalkozott arra, hogy a bonyolult problémákat a dramatizálás folyamán az aktuális életközeghez kapcsolja, hanem a bizonyos közvetítéseket, sőt nem egyszer a sterilitást jelentő történelmi tematikát használta fel. A kölcsön-kapcsolat lazuló szálai azt is megmutatták, hogy a rövidfilmek (a fenti típusú alkotásokról beszélve) megtorpantak a művészeti általánosítás riport- és dokumentumfilmre is vonatkozó feladata előtt, és egyre inkább szociográfiai, szociologizáló színezettel igyekeztek ezt kikerülni. A fenti filmek szándékuk szerint művészeti alkotások. S ezért vonatkozik rájuk az a (csöppet sem spekulatív, egyáltalán nem normatív elvárásként jelentkező) törvényszerűség, hogy információs anyagukat esztétikai tartalmat hordozó formává kell szervezniük. Önmagában lehet döbbenetes egy istállóban tartott idős nő, egy kapu alatt lakó tisztviselőnő stb. esete. Az érzékletes hatással továbbított hír alkalmas a közöny, az érdektelenség megbontására és a kívánatos intézkedés meghozatalára. (Mindkét esetben és még sok más esetben is éppen a filmek érték el, váltották ki a szükséges intézkedéseket, elsősorban mint érzékletes kiadások.) De ahhoz, hogy ilyen információbázison esztétikai élmény jöjjön létre, szükség van az emberi tartalom kibontására is. Szükség van arra, hogy a néző ne egyszerűen az idejében történő intézkedés hiányának regisztrálásához jusson el, hanem emberi drámát éljen meg, emberi mivoltában legyen érintve. Ehhez pedig a riport- és dokumentumfilm által tárgyalt jelenség feltárásában túl kell menni az alapvető tájékoztatás szintjén. Az orvosoknak adott borravalókkal, a tsz-járadékkal, az ingázással kapcsolatban megismerhető a probléma, sőt a megoldási mód is. A probléma megismerése és megválaszolása (az ingázás esetében például a helyi iparosítás stb., stb.) nem pótolja a művészi általánosítást. A művészeti alkotás .,válasza” nem egyenlő a probléma megoldását célzó tanáccsal, vagy azzal a kilátással, hogy a megoldáson már munkálkodnak ... A műalkotás válasza emberi élmény, s ez megköveteli a jelenség feltárásának bizonyos mélységét. Ennek jellegzetes példája Zolnay Pál özvegy Farkasné című filmje. Benne van ebben a filmben a háromszáz forintból élő özvegy parasztasszony problémája. De a hatást nem ennek döbbenete biztosítja, hanem Farkasné emlék lénye. S ez igen sokoldalú viszonyításban tárul fel. Többek között szorongásában a sötétségtől, amely felfokozza magányát, ítéletében a falifestményről, emlékeiben a felszabadulásról, véleményében a vezetési szisztémáról, az uralkodó életformáról stb. Sőt feltárul őszinte megnyilatkozásai és megkísérelt megjátszásai kontrasztjában is. Magatartása és szavai nyomán, sokféle viszonyításban, egy teljes emberi világ bontakozik ki. S ebben Farkasnéval a néző is megéli az emberi szükségletek és felemelkedési vágy konfliktusát a szűk anyagi lehetőségekkel és egyéb — iskolázottság hiányából fakadó stb. — kötöttségekkel. Hertay Jenő Falusi öregekje is felsorakoztat olyanokat, akik kettőszázötven forintból élnek. De megmarad a tény közöltetésénél, amit néhány járadékos mond el. Ennek nyomán a néző elszomorodik, de semmiképpen nem kerül szembe olyan konfliktussal, amelyben kénytelen megélni az emberi felemelkedésre, teljességre vágyásnak és a korlátozottságnak összeütközését, az emberi küzdelem nagyságát és tragikumát. S a művészi általánosításnak ez a mozzanata általában hiányzik a filmekből. Ezért adnak összességükben sötét képet, érzékeltetnek kiúttalanságot. Természetesen Zolnay Pál filmje nincs egyedül velük szemben. Lakatos Vince Magánya például — a festőién rendezett rendetlenség ellenére is — feltárja idős parasztasszony hősében az emberi küzdelmet, a viszonyítások széles körének segítségével. Utalás a népszerű tudományos filmre A ténylegesen vagy feltételesen a népszerű tudományos kategóriába besorolható mintegy 20 film közül 10 képzőművészeti alkotókkal, alkotásokkal, emlékekkel ismertet meg. Zömében a múltról van szó. Csak három alkotás tett ksérletet modern alkotó megmutatására, műveik sajátosságainak megérttetésére. De egyetlen alkotás sem törekedett bonyolult társadalmi jelenségek, tudományos apparátust is felhasználó, filmművészeti vizsgálatára. Következésképpen a népszerű tudományos film ugyanúgy elszakadt a riport- és dokumentumfilmtől, mint az utóbbi a játékfilmtől. Nincs értelme egyenként és tematikailag jellemezni ezeket a műveket. (A 10 képzőművészeti témájú film: György István, Andrej Rubljov, Herskó Anna: Vassarely, Huszárik Zoltán: Amerigo Tot, Kollányi Ágoston: Virág és szekerce, Kornis Gábor: Álmodozni kötelező, Lakatos Vince: Paradicsom és pokol, Moldován Domokos: Vankoné, Dudás Juli galgamácsai paraszt festőasszony, Takács Gábor: Életfák — virágfák, Tímár István: Három évezred. Zsigmondi Boris: Szobor és legenda) A képzőművészeti alkotásokat általában még csak nem is interpretáló filmek száma önmagáért beszél. Válságra mutat-e mindez? Válságban nem akkor van a filmművészet, amikor nem jönnek létre színvonalas művészeti alkotások. (Amikor ilyenek nem jönnek létre, akkor nem is lehet a filmművészet létéről beszélni.) Válságban akkor van, amikor egy meghatározott társadalmi szituációra épülő jelentős filmművészeti irányzat nem tud továbbélni, elmarad a valóságtól, de mivel a filmgyártási apparátus működik, az alkotások létrejönnek anélkül, hogy a próbálkozások valóban hatékonnyá sűrűsödnének. Lehet ezt az erőgyűjtés szakaszának nevezni. Ez csak később dől el. Lehet a fellendülés utáni hanyatlásnak tartani. Ez elég hamar nyilvánvalóvá válik, de semmit sem jelent. Az ilyen tényt nem lehet bármilyen minősítéssel passzívan tudomásul venni. S erre nem ösztönözhetnek a fesztiválok díjai sem, amelyek alapjában kritikai értékelési következményei, nem pedig a filmtörténeti fejlődés tendenciái szerint kerülnek kiosztásra. A magyar filmművészet egysége felemelkedésében is megmutatkozott, válságában is megmutatkozik. De a kiútkeresésben is meg kell mutatkoznia, s ebben a rövidfilmeknek különösen fontos szerep jut. A magyar filmművészetnek ma hiányzik az avantgardja, amelyet a múltban a rövidfilmek készítettek elő, s ez a feladat jelenleg újra aktuális. A XI. Mikolci Filmfesztiválra benevezett 38 híradóriportból 10 kifejezetten kritikusan leleplező. Ebben a műfajban meg lehet maradni az információ nyújtotta döbbenetnél. A riport- és dokumentumfilmnek azonban tovább kell lépnie, egyrészt szélesebb áttekintéssel az általánosabb problémák felé, másrészt a művészeti általánosítás új módjai felé. A XI. miskolci filmfesztiválon Kollányi Ágoston filmrendező átveszi díját (Drahos felv.) 1. Meg kell tartani az esedékes havi műhely-, negyedévi és soron következő munkavédelmi szemléket. 1. Tájékoztassuk a dolgozókat a munka- és egészségvédelem alakulásáról, a további feladatokról a II. negyedévi termelési tanácskozásokon, munkaértekezleteken. 3. Vezetői, vagy műszaki konferencián tárgyaljuk meg az intézmény, vállalat első félévi munkavédelmi tevékenységét, a komplex munkavédelmi intézkedési terv végrehajtásának állását, a II. félévben végrehajtandó feladatokat. 4. Az igazgató beszámoltatja a biztonsági megbízottat I. félévi tevékenységéről. 5. ötödikéig meg kell küldeni a havi baleseti jegyzőkönyveket, és a II. negyedévi baleseti statisztikai jelentést az illetékes szerveknek. 6. Meg kell tartani a vállalati munkavédelmi szabályzat szerinti féléves balesetelhárító oktatásokat. 7. Évadzáró munkavédelmi szemlék a színházakban, zenei és művészetoktatási intézményekben. 8. Meg kell tartani az évadzáró színházi biztonságtechnikai szemléket. 9. Az igazgató ellenőrzi a munkahelyi balesetnyilvántartó füzeteket. 10. Üzembehelyező biztonságtechnikai szemlék a szabadtéri színpadoknál. Gáspár Károly munkavédelmi felügyelő Szocialista MŰVÉSZETÉRT !