Szocialista Művészetért, 1976 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1976-08-01 / 8-9. szám

IRÁNYELVEK A TANÁCSOK ÉS A SZAK­­SZERVEZETEK EGYÜTT­MŰKÖDÉSÉRŐL A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége és a Minisztertanács Tanácsi Hiva­tala 1976. májusában kiadta­­ 1976. számú együttes irány­elveit a tanácsok és a szak­­szervezetek együttműködésé­ről. A következőkben szemel­vényeket adunk közre válasz­tott vezető testületeink és tisztségviselőink tájékoztatásá­ra.­­ A tanácsok és a szakszer­vezetek együttműködésének több évtizedes hagyománya van, kereteit, főbb módszereit párt- és állami határozatok rögzítik. Az 1967-ben kötött együttműködési megállapodás — napjainkig — betöltötte szerepét, jelentős előmozdítója volt együttes tevékenységünk­nek. Az elmúlt években terv­szerűbb a két szerv közötti munkakapcsolat, gyakorlattá vált a középtávú tervcélok elő­zetes egyeztetése, a közös fel­adatok együttműködési meg­állapodásokban történő rögzí­tése. Az együttműködés elvei és célja 1. Az MSZMP XI., valamint a szakszervezetek XXIII. kongresszusának határozatai minőségileg új követelménye­ket támasztanak az együttmű­ködés iránt. Arra kötelezik a tanácsokat és a szakszerveze­teket, hogy hatékonyabban se­gítsék e határozatok eredmé­nyes megvalósítását, a dolgo­zók élet- és munkakörülmé­nyeinek rendszeres javítását. Ennek egyik jelentős biztosí­téka a tanácsok és a szakszer­vezetek — kellő munkameg­osztás mellett kialakított — fo­lyamatos és tervszerű együtt­működése. 2. Az irányelvben foglaltak alapvetően a fővárosi, megyei tanácsok és szerveik, és a szakszervezetek megyei (buda­pesti) tanácsa, az ágazati szakszervezetek megyei, buda­pesti bizottságai közötti együttműködés további fej­lesztésére terjednek ki. 3. Az együttműködésben — alá — és fölérendeltség nélkül — a kétoldalú és a kölcsönös érdekeken alapuló kapcsola­tok érvényesülnek. Eszköz­­rendszerének meg kell felel­nie a tanácstörvényben meg­fogalmazott követelmények­nek. Ugyanakkor a szakszer­vezetekkel szemben továbbra is társadalmi igény, hogy te­vékenységük a lakóterületeket, a közigazgatási egységeket is fogja át. 4. Az együttműködés a jövő­ben is a gazdaságpolitikai, a település- és területfejlesztési, a társadalompolitikai tevé­kenységre és a dolgozók ér­dekképviseletére irányuljon, a következő években döntően az V. ötéves terv sikeres telje­sítését szolgálja. 5. Az együttműködés során fontos­­követelmény a munká­sok sokoldalú bevonása a köz­ügyek intézésébe, a célkitűzé­sek meghatározásába, a szoci­alista demokrácia — ezen be­lül az üzemi, lakóhelyi, a köz­életi demokrácia­­ fejlesztése, a dolgozókkal való kapcsola­tok szélesítése érdekében. 6. A nem tanácsi szervekkel való kapcsolatrendszerben a tanácsok és a szakszervezetek együttműködésének megkü­lönböztetett szerepe van. Az együttműködés feltételezi a dolgozók érdekeit szolgáló, a tömegszervezeti munka sajá­tosságait is figyelembe vevő munkakapcsolatot. A tanácsok tevékenységük során nem nél­külözhetik azokat a fórumo­kat, információs és jelző bá­zisokat, amelyekkel a szak­­szervezetek rendelkeznek. 6. Az irányelvekben foglal­tak nem érintik a tanácsok és a szakszervezetek jogszabá­lyokban biztosított jogainak gyakorlását, kötelezettségeik teljesítését és a két szerv ön­állóságát. Az együttműködés főbb területei A gazdaságpolitika, terület- és településfejlesztés vonatko­zásában az irányelvek megál­lapítják: a Közös érdek a fej­lesztési célkitűzések központi elhatározásokkal egyező sike­res végrehajtása, a különböző fórumokon elhangzott jogos és megalapozott észrevételek figyelembevétele. A tervek megvalósítását, a szakszerve­zeti eszközökkel is (javaslat­­tétel, mozgósítás, közreműkö­dés, folyamatos munkásellen­­őrzés stb.) úgy kell segíteni, hogy a megyék, a főváros, a városok, kerületek és a közsé­gek arányos és kiemelt fejlesz­tésének követelményei megfe­lelően érvényesüljenek... Az együttműködés a ter­vezés és a terv végrehajtása során terjedjen ki az Irányel­vek szerint többek között a belső tartalékok feltárására, a gazdasági tevékenység haté­konyságának fokozására, az át­gondolt takarékosságra, a szo­ciális, egészségügyi intézmé­nyek fejlesztésére, felújításuk­ra, korszerű felszereltségükre, köztük a közegészségügy­i ellá­tás biztosítására, hatékonysá­guk és szervezettségük foko­zására; a munkavédelem, szo­ciális ellátás és a munkafelté­telek javítására; a nyugdíja­sokról, csökkent munkaképes­­ségűekről való fokozott gondos­kodásra; a vállalati, intézmé­nyi dolgozók jövedelem- és bérarányainak megfelelő biz­tosítására, bérfejlesztés ren­deltetésszerű felhasználására, a törzsgárda tagok megbecsü­lésére, a dolgozók és családja­ik ellátását biztosító intézmé­nyek közös létesítésére és fenntartására, elsősorban a gyermekintézmények, az óvo­dák építésére, a megyék, vá­rosok kulturális és sportéleté­nek fellendítésére, a kulturá­lis és sportlétesítmények közös fejlesztésére, kihasználására; a munkaverseny-mozgalom, az üzemen kívüli vállalások szer­vezésére, a társadalmi munka konkrét meghatározására, a közösség érdekében végzett társadalmi munka fokozottabb elismerésére. A párt közművelődési hatá­rozatának eredményes meg­valósítása körében segítse az együttműködés többek közt a közös akciókat, mint például az „egy üzem — egy iskolai akciót, a munkások képzésé­nek minden formáját és mód­ját, a munka melletti tanulás feltételeinek javítását; a kü­lönböző fenntartású művelődé­si intézmények tegyék tervsze­rű gyakorlattá munkaterveik, rendezvényeik és kezdeménye­zéseik egyeztetését és az alkal­mazott módszereik, tapaszta­lataik cseréjét, a kulturális ellátás javítása és az anyagi erők koncentrálása érdekében alkalmazzák a művelődési in­tézmények közös fenntartásá­nak gyakorlatát. Az államigaz­gatási munkában kiemelt je­lentőségű a szocialista törvé­nyesség biztosítása, az ügyin­tézés gyorsítása és egyszerűsí­tése. Alapvető tennivaló a már bevált formák alkalmazása és továbbfejlesztése, ilyenek pél­dául a kölcsönös képviselet a testületekben, vezetői informá­ció- és véleménycsere, a köte­lező és eseti feladategyeztetés, a különböző akciók, progra­mok meghirdetése, együttes szervezése, közös irányelv ki­adása, megállapodások kötése. A központi szervek együtt­működésének fokozódásával párhuzamosan növekszik az ágazati, iparági együttműködés további elmélyítésének szük­ségessége is. Az Irányelvek részletesen ismerteti a szaki­gazgatási szervek és az ágazati szakszervezeti megyebizottsá­gok kapcsolatát, majd a to­vábbiakban a városi, nagyköz­ségi szakmaközi szervezetek­kel való kapcsolat kérdéseit. Majd megállapítja az Irányel­veik: — Az üzemi, vállalati szakszervezeti bizottságok fel­adatai között a szociális, kul­turális alapok felosztása, a ta­nácsi fejlesztésekre befizetett összegek rendeltetésszerű fel­­használásának ellenőrzése, fi­gyelemmel kísérése, minde­zekben a dolgozók rendszeres tájékoztatása jelölhető meg. A dokumentumot dr. Papp Lajos államtitkár, a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatalának elnöke és Gál László, a SZOT titkára írta alá. Szovjet szcenikai kiállítást nyitottak a Műcsarnokban. Fent: V. Levanta! díszlete Osztrovszkij ..Vihar--jához, alul Kőcserém­ díszlete a Hamlet­­hez (Jánosi felv.) 14 S­zocialista, MŰVÉSZETÉRT A „KORUNK” JUBILEUMÁRA A hagyományos Korunk-almanachot ez évben a fél évszázados múltú, a marxista szemléletű magyar nyelvű közép-európai folyóirat, a KORUNK emlékei összegyűjtésére szentelték szerkesztői. Meg kell adni, így színesebb, magával ragadó képet sikerült alkotniuk a folyóirat első, történelmi jelentőségű szakaszáról, mintha egy szerzőtől, vagy akár al­kotói kollektívától származó monográfiát jelentettek volna meg. A te­kintélyes kötet első harmadában a húszas-harmincas évek „legendás” korunk-ját, harcait, a korszakot idézik fel romániai magyar és román, szlovákiai és hazai munkatársak és a mai irodalomtörténészek. Méltán áll a szerzők érdeklődésének közepén Gaál Gábor alakja. Hovatovább egyre kevésbé válik vitatottá, hogy századunk igencsak egyik legnagyobb marxista szerkesztője, irodalomszervezője volt, aki a fasizálódó Közép-Európában másfél évtizedig életben tudott tartani, ha­tékonyan tudott szekeszteni egy olyan rangos magyar nyelvű folyó­iratot — miközben gyakran nyomdaszámla gondjai szorongatták —, hogy Párizstól Balmazújvárosig, Moszkvától Sztószig és­­ Bukarestig­­várták a jövő emberei az egyes számait. Balogh Edgár kemény ítéletű, őszinte és igazhevű kapcsolatrajza a recenzens szerint a legpregnánsabb alkotás a kötetben. Illyés Gyula mintha előjegyzetet írt volna egy későbbi G. G. portréhoz. Méliusz József, a „főhadsegéd”, egy újabb csokornyit árult el G. G. ..titkaiból”, olyan dolgokat és megsejtéseket, melyeket nem le­het meglelni Gaál Gábor most megjelent becses leveleskönyvében sem. Mikó Imre, Szegő Júlia visszaemlékezése, a Csanda Sándor­ publikálta Kábry Zoltán-levelezés forrásértékű. De sok mindent kellene még legalább jelezni a kötet kapcsán! Ille­nék szólni a mai munkatársak elvi, esztétikai, mozgalomtörténeti írásai­ról, teszem azt, mint aminő Jakó Zsigmond Misztótfalusi-dolgozat­a, vagy Gáli Ernő Kierkegaard-tanulmánya, avagy Szőcs Géza Mi a vers? című önvizsgálata. Illendő volna a többiek felsorolása is, de nincs tér rá. Csak igen erős igényünk és kívánságunk: jusson e kötet mielőbb a ha­zai értelmiség, főként a progresszió művészei asztalára. Kevés hasonló, szemnyitó gyűjtemény jött ki mostanában a nyomdákból. A VIDÉK ÚJABB ÜZENETE Minap írtunk a vidéki költők olvasásának fontos voltáról. Újból há­rom kötet jutott el hozzánk, három nagyváros küldte ezeket, névjegyül. SZEPLŐTLEN ÉNEK címmel a győri Kassák Kollégium jelentetett meg kecses antológiát Gárdonyi Béla szerkesztésében, a győri fiatalok munkáiból. Tíz induló író és három grafikus mutatkozik be lapjain. Csupa húszéves: sofőr, főiskolás, nyomdász, újságíró, kirakatrendező. Mindenikük szeretné magát megmutatni. Szent dolognak érzem ezt, még­ha mutál is a hang. És ha nem­ tudni, ki lesz közülük költő. Azért min­­deniküknek van egy képe, egy olyan mondatmozdulata, ami kimondot­tan az övé. A többiért meg kell küzdeniük, egytől egyig. Keményebben, mint eddig. KÖZELÍTÉSEK címmel Debrecenben ismét megjelent egy testes an­tológia, teret adva a Debrecenben élő, az Alföld Stúdióban otthont lelő költőknek, irodalommagyarázóknak. A költők között ott van a kötettel jelentkezett Várkonyi Anikó, Aczél Géza, Gábor Zoltán, Bálint Lea, Sza­lai Csaba, Szöllősi Zoltán. Megkapta futópályáját Gulyás Imre, Oszabó István, Nyilasy Balázs, Szőke Kálmán, Tomka Mihály is. Mindenikük szép ciklus közlésére kapott teret. Verseik mögött meg ott található a debreceni ifjú kritikusgárda egy-egy képviselőjének írása a költőről, olyan ismert kritikus portrérajza, mint Görömbei András, Cs. Nagy Ibo­lya, Kun András, Márkus Béla. A „közelítést” hivatottak segíteni a deb­receni grafikusok illusztrációi is, Cs. Uhrin Tibor, Szabó László, Tenk László, Topor András munkái is. Az antológiára a szokásos debreceni kettősség jellemző: költőik bele akarnak kapcsolódni a világlíra odaér­kező áramába­n ugyanakkor nem bírnak, vagy tudnak elszakadni deb­receni gyökerüktől. A kötet együttes benyomása alapján aggasztó a sej­tésem: a nagyvilághoz „közelítés” vágya a domináló, de ez nem sike­redhet, mivel annyira sem állnak biztos lábbal „az Alföld porában", mint ahogyan a sokkalta szerencsétlenebb sorsú, a világirodalomhoz mégis szervesebben kötődő elődük, Gulyás Pál tette. MISKOLCI TÖRTÉNETKEK címmel Miskolc város művészeti és pro­paganda irodája kézirat gyanánt megjelentette Benedek Miklós kis cikkeinek válogatását a miskolci Déli Hírlap pár évfolyamából. Benedek jól ismeri a második magyar város elmúlt fél évszázadát, embereit, az életforma alakulását. Személyes élményei élvezetes sztorikként élnek e kis, kézflekkes tárcákban. Jó lenne Benedektől egy olyan városképet kérni-várni, melyben megszerkesztetten támadna fel a volt és a mai Mis­kolc élete, emberrengetege. Ismereteiből, erejéből bőven futná. És azok a régi fényképek, a sztorik közé illesztve, egyenesen sürgetik az író to­vábbi munkálkodásra buzdítását! (Varga Imre) EGY NEMZEDÉK VALLOMÁSAI Az ünnepi könyvhéten megjelenő irodalom évről évre felfokozott vá­rakozást, szellemi izgalmat, kíváncsiságot jelent író és olvasó számára egyaránt. Különösen keresettek a fiatal szerzők művei, melyekből — valljuk meg — még mindig elég kevés lát napvilágot, örvendetes vi­szont, hogy az idei ,,termés” színes képet ad egy — eszmei-művészeti értelemben egyaránt erősödő, érlelődő — nemzedék szemléletéről, út­kereséséről, kristályosodó alkotói világáról. A ..harmincévesek” kor­osztálya, mely felszabadult társadalmunkkal egyidősnek vallhatja magát, az utóbbi években hallatja egyre erőteljesebben sajátos, ellentmondások­tól sem mentes hangját. Ez a generáció — mely átélte gyermekként a háborús éveket, a személyi kultusz időszakát, és tevékeny részesévé vált jelenünk küzdelmeinek — súlyos, sajátos mondanivalók hordozójává lett. A ,,dédelgetett nemzedék”, a „vállonveregetettek”, a „kiskorúsított nemzedék” — ahogy többen nevezték ezt a réteget — úgy tűnik, magára talált. Közülük is négy fiatal író műveivel kell különösen odafigyelve is foglalkozni. Az ünnepi kiadványok közül számomra a legnagyobb meglepetést FÁBIÁN­­AS­.I.O „Hazatérő lovam körmén virágos rét illatát hozza, avagy furcsa görcs a torokban” című könyve okozta. Az elsőkönyves író meglepően érett szakmai biztonsággal, nyelvi, írói leleményekkel gaz­dagított vallomással jelentkezett. A mú ..cselekménye” Amundsen „ma­gyarított” sorsát tárgyalja. A gyermekkor misztikus élményvilágát a felnőttkorba is átmenő hős mindennapos helykeresése, impressziói, ér­zelmi-értelmi változásai adják a regény feszült, pontosabban: feszesre komponált ..cselekményét”. Fábián már-már bravúros írói leleménnyel, helyenként prózaversbe átcsapó hatalmas lélegzetű fejezetekben érzé­kelteti az emlékek, élmények érzelmi és értelmi útvesztőiben csatangoló hős magányosságát, megszállott útkeresését. Emlékeztet Updike „Ken­­taur”-jára, anélkül, hogy másolná vagy bármilyen más módon is idézné a jeles amerikai írót. MUNKÁCSI MIKLÓS neve nem ismeretlen az irodalomkedvelők előtt. .,A fattyú” című regényével ismét bebizonyította, hogy mesteri kézzel irányítja hőseinek sorsát. Különösen a feszült párbeszédek teremtenek izgalmas, már-már provokatíven elgondolkoztató ,­helyszíneket”. Saját vallomása szerint egy kallódó sorsú fiatal munkásról szól a regény. A nemzedéki helykeresés egészen más szemszögből való ábrázolása be­pillantást enged egy fiatal boldogságkeresésének, küzdelmeinek hétköz­napjaiba. A regényben a leíró részek és a levélrészletek váltakozó meg­jelenése ad meghökkentően eredeti képet egy fiatalember bukásában is felemelkedettséget hordozó életéről. Immár három regénnyel jelentkezett rövid időszak alatt BALÁZS JÓZSEF. A „Forrás” című folyóiratban megjelent ,„Koportos”, az Új Termés sorozatban kiadott „Magyarok” című regényei után a „Fábián Bálint találkozása Istennel” című könyv is napvilágot látott. Balázs Jó­zsef avatott tollú krónikása a múltnak, ahogy ezt a „Magyarok” című regénnyel is bizonyította. A „Fábián Bálint találkozása Istennel” ismét a múlt — nevezetesen a Horthy-Magyarország — „történelmi szegényei­nek” embertelenül pusztított életét idézi meg. Balázs József a tőle meg­szokott szűkszavúsággal rajzolta meg Fábián Bálint küzdelmeit, elszánt­ságát a könyörtelen kiszolgáltatottságot teremtő korszak ellen, mely vé­gül önmagát is felőrti, elpusztítja. A fiatal író ismét bizonyságot ad jel­lemteremtő, a szegények sorsát ismerő és vállaló írói világának fejlődé­séről. Rendhagyó mű ÖRDÖGI­ SZILVESZTER „Koponyák hegye” című al­kotása. A történetet — egyszerűsítve — a Kálvária modernizált változa­taként is említhetnénk. Ez azonban hamis képet adna a műről, hiszen bár cselekményvezetése az utolsó vacsorától a keresztre feszítésig ponto­san nyomon követi a Jézus-legenda állomásait, mégis izgalmas, indula­tokban, filozófiai fordulatokban gazdag alkotásban keres választ fontos, napjainkban is aktuális kérdésekre. Az életmű az emberi lét teljességének lehetőségeit vizsgálva formálja át a misztikus legendát, „megszólaltatva” a jeles és névtelen „szereplőket” egyaránt. Jézus és Júdás a könyvben együtt dolgozzák ki és hajtják végre az „elárultatást”, felismerve, hogy a közösen vállalt küzdelem csak a Mester mártíromságával teljesedhet maradandó, hitteremtő erővé. A „harmincévesek” megérkezése irodalmunkba nemcsak érdekes „eseménye” művészeti életünknek, hanem — remélhetően — a holnap irodalmának indulása is. (Varsó Z­­o­l­t­á­n )

Next