Szocialista Művészetért, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1981-08-01 / 8-9. szám

© HKQ XXIV. évfolyam, 8—9. szám 1981. augusztus — szeptember A MŰVÉSZETI SZAKSZERVEZETEK ALAPJA Mit csinált egy titkár például június Június 11-én a Fészek Művészklubban tartott „Nemzedékek találkozójá”-n nem jutott idő a hozzászólásra. Azaz jutott vol­na, de nem akartam mások elől a szót elvenni, mert a baráti hangulatúvá varázsolt nagyteremben minden elhangzó elmél­kedés engem is nagyon érdekelt. Meg aztán nem akartam egy válasz nélkül hagyott kérdést — a szakszervezeti munka ten­gernyi problémái közül — kiemelni, és illetlenül felnagyítani, a beszélgetés homlokterébe emelni. A megjegyzés úgy szólt, hogy ... mintha régebben a szak­­szervezeti munkában nagyobb helyet foglalt volna el az egymás iránti törődés, a közösségért érzett felelősség, mint manapság tapasztalható. Többen is rádupláztak erre a megállapításra, amely így nagyon sommás, történelmietlen és a mai körülmé­nyeket nem kellően méltányoló. Akkor, ott csupán június kilen­cedike — közvetlen engem érintő — eseményeit akartam el­mondani — a résztvevőkre bízva: tegyenek igazságot. Amit akkor elmulasztottam, utólagos hozzászólásként szeretném pó­tolni. A MUNKANAP RENDHAGYÓAN kezdődött, mert elnöksé­günk egyik mindannyiunk által tisztelt művész tagja fél ki­lencnél korábban jött be hozzánk, és az ugyancsak tisztelt ta­karító néni ki­tessékelte a hivatali szobából, mondván: — Ne haragudjon, de én önt nem ismerem, és kérem, hogy amíg a többiek be nem jönnek, várjon kint a hallban... Az esetet mosolyogva megbeszéltük és hozzáfogtunk dolgaink elvégzésé­hez. Ez annak tisztázását jelentette, hogy a megelőző értekez­leten helyes álláspontot alakítottunk-e ki a napirendi témában. Érdeklődéssel követte véleményemet, sajnos, a beszélgetést ab­ba kellett hagyni, jött egy másik művész, aki érezhetően fontos dologban keresett. Ismerősünk eldöntötte, hogy már amíg a dolgaimat rendezem. Az eset, amellyel szembekerültek, szokatlan volt. Ám me­lyik eset nem szokatlan, amikor segítségre van szükség? Arról volt szó, hogy a művész édesapja két nappal korábban meghalt, és az volt a kívánsága, hogy az óbudai köztemetőbe temessék, viszont a kérés teljesítése nagy nehézségekbe ütközik. Segít­sünk — kérte —, mert már mindent megpróbált, és nem jól alakul az ügy... Természetesen segítünk, ha tudunk — gon­doltam. Majd egy ugyancsak jó szándékú közös ismerősünk jó­voltából a támogatásra szorult művész dolgait rendezhettük. Többszöri ki-bejárkálás közben bejelentettem igényemet, hogy vezetőimmel is szeretnék ezen a napon beszélni, mivel szükségem van a konzultációra, hiszen néhány nap választ el bennünket a képzőművész szövetség közgyűlésétől. Ezen is túl­jutva visszatérhettem a beszélgetés folytatásához. Amikor elvál­tunk, elnökségi tagunk már magával vitte saját kéziratának gé­pelt változatát is, amelyet kérésünkre „A szakszervezet és a művészet” témában néhány nappal korábban készített. Hozzájuthattam ezek után annak a tervezetnek az elolva­sásához, amelyet egyik munkatársam készített egy fontos ta­nácskozásról , és segítségemet kérte előterjesztése minősíté­séhez. A felsőfokú művészetoktatással kapcsolatos tervezésről van szó, amivel kapcsolatban szakszervezetünk is véleményt kíván mondani. Ez ügyben néhány napja fontos értekezletet hívtak össze, erről készült az az emlékeztető. EBÉDIG MÁR NEM SOK időm maradt, de annyi még volt, hogy egy rendkívül fontos kérdésben két levelet írjak. Az egyik levél címzettje a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osz­tálya volt, a másiké 29 grafikusművész. Ugyanis 29 grafikus­­művész azt kérte: legyünk segítségükre a kiadói szakmában al­kalmazott honorárium-rendelet korszerűsítésében, mert a ren­delet elavult Négyoldalas feljegyzésüket és kérésüket több tu­cat példával támasztották alá. Ebéd után lehetőség adódott a várt konzultációra, és a fő­titkár elvtárssal megbeszélhettem a szövetség közgyűlésével összefüggő teendőinket, részvételünk módját, az esetleg felme­rülő hozzászólás kérdésköreit. Ezt követően egyik munkatársammal délutáni műteremlá­togatásra indultunk éppen az említett grafikai tiszteletdíj kér­déskörének mélyebb megismerése végett. Ez a randevú megfe­lelő előkészítés ellenére sem jött létre, mert vendéglátó kedves, nagyon tisztelt mesterünk az aznapi zsűrimunkából addigra még nem érkezett haza. A találkozót két nappal későbbre ha­­lasztottuk, így is emlékezetes utunk volt, a család baráti hangú fogadtatásán túl ugyanis betekinthettünk egy készülő grafikai albumba, amelyet az érdeklődők csak egy év múlva, az 1982. évi könyvnapon vásárolhatnak meg. HA A FUTÓ és telefonon érkező ügyeket is­ megemlíteném, akkor azt hihetnék, hogy mindezt azért írtam le, mert panasz­kodni támadt volna kedvem. Szó sincs róla. Csak arra gondo­lok, hogy a Gorkij fasor 38-ban, az említett napon még mások is milyen sok segítséget adtak és kaptak. Nem tudom, valóban a törődéssel állunk-e hadilábon, vagy netán az illúziókat ker­getjük. Az említett június 9-i nap eseményei nem is történhet­tek másért, mint a közösségért Szerintem a figyelmesség, a tö­rődés szándéka ma sem kevesebb, mint máskor. Magunkat csapjuk be, ha nem látjuk világosan, hogy ma egy szakszerve­zeti tisztségviselő ha a mindennel nyájasan törődő ember sze­repében akar tetszelegni, akkor ebbéli szándéka és a kénysze­rűen zsúfolt elfoglaltsága között kötéltáncra kényszerül, és rit­kán jut ideje „baráti pihenőt” tartani. Orosz Sándor NE LEGYEN „MAGÁNYOS” BIRKÓZÓ... Jelentős helyet foglal el a Minisztertanács és a SZOT elnökségének az üzemi de­mokrácia egyes kérdéseiről szóló ismeretes együttes ha­tározatában a bizalmiak ki­szélesedő tevékenységének taglalása. Az ok kézenfekvő: a dolgozók, a szakszervezeti tagok igénye arra, hogy kö­zülük valaki, akit a legmeg­felelőbbnek tartanak, a tag­díjbeszedésen túl valóban „bizalmasuk”, képviselőjük legyen a gazdasági vezetés legfelsőbb fórumain is. A demokrácia gyakorla­tának kiszélesítésével, a kép­viselő fórumok jog- és ha­táskörének bővülésével kulcsszerep jut a választott bizalmiaknak. A sablontól való eltérésre, aktivitásra, konstruktív gondolkodásra azonban nem elég csak ösz­tönözni őket. Mint a MO­­KÉP főbizalmija legfonto­sabb feladatomnak a segít­ségnyújtás, a támogatás olyan rendszerét érzem, amely megszabadítja őket a „magányos birkózás” érzésé­től. Lépésváltásra ösztön­zünk, ugyanakkor figyelmen kívül hagyjuk, hogy a bi­zalmiak többsége a gazdasá­gi döntéseknél figyelembe veendő adathalmazokat, sta­tisztikai mutatókat, agyon­magyarázott előterjesztése­ket nem mindig érthetik meg. Ilyen körülmények kö­zött a kicsit is felelős em­ber nem mondhat ítéletet egyes kérdéseknek helyes, vagy helytelen voltáról. Ha a bizalmiak tudják is, hogy joguk van egyet nem érteni, az imént említett ok sokak­nál csak a fejbólintás lehe­tőségét adja meg. Éppen ezért nem mondhatunk le a gazdasági vezetők által nyújtandó segítségről, a rendszeres tájékoztatásról, a vállalat gazdasági élete me­netének ismertetéséről. Mindannak, amit elmond­tam mintegy alátámasztásá­ra, idézek a Kismotor- és Gépgyár vezérigazgató-he­lyettesének felszólalásából: — „A leglényegesebb úgy vélem: sohasem szabad elfe­lejtenünk, hogy mi sem szü­lettünk igazgatónak. Ha nem fogták volna a kezün­ket korábban politikailag érett, tisztánlátó gazdasági és mozgalmi vezetők, ta­pasztalt munkások és mű­szakiak, ha nem tanítottak volna meg bennünket az együttműködésre, a türe­lemre, a józan gondolkodás­ra, akkor ma nem lehetnénk azok, akik vagyunk. Innen fakadnak mai kötelessé­geink szakszervezeti partne­reinkkel szemben ...” Kemény Kálmánná Kadosa Pál zeneszerző, a Fészek Művészklub elnöke megnyitja a fel­újított klub kerthelyiségét a június 23-i ünnepi esten (MTI) A IV. anyanyelvi konferencia pécsi ülésezése alatt irodalmi estet ren­deztek (MTI) A Magyar Televízió ismét megrendezte tánc- és popdal fesztiválját a Nemzeti Színházban, képünkön szavaz a zsűri (MTI) Megkezdi első évadját a felújított színházépületben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (MTI) Ősszel mutatják be filmszínházaink Kovács András új filmjét, a moszk­vai filmfesztiválon ezüst díjat nyert „Ideiglenes paradicsom”-ot ÁRA 4 FORINT

Next