Szocializmus, 1924 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1924-01-01 / 1. szám

4 Szocializmus egy egyszers mindenkorra lezárt, dogmatikus rendszer, hanem olyan szellemi irányzat, amely mindenkor lépést tart és lépést tarthat a tudományok fejlődésével s mint ilyen, sok tudományos lehetőséget hord magában. Éppen ezért alkalmas arra, hogy alap­jául szolgálhasson egy politikai pártnak, mert mint szellemi irány­zatnak megvan a rugalmassága ahhoz, hogy mindenkor századt vessen a valósággal. És a marxizmusnak eddig minden igazi szel­lemi képviselője egyformán hangoztatta, hogy az lényegében nem egyéb, mint a reális megismerés módszere, amelynek eredményeit mindenkor a történelemnek és az események folyásának kell iga­zolni. A marxizmusban mint társadalombölcseletben mindenesetre kimutatható az a törekvés és alapgondolat, hogy a társadalom fej­lődésének törvényeit a régebbi természettudományi gondolkodás formái szerint igyekszik kimutatni a kauzalitás fogalmának (ok és okozati törvény) értelmében, mindazáltal megadja mindazoknak a politikai pártoknak, amelyek eszmei alapul elfogadták, a poli­tikai cselekvés teljes szabadságát. A marxizmus eszméi nem a valóság világától elvonatkozott, felhők mögött kalandozó gondol­kodás termékei, hanem mélyen a történelmi életben gyökereznek. Soha sehol, egyetlen mozzanatában sem hagyja el a történelmi és gazdasági élet tényeit és így mindvégig szoros összefüggésben marad a valósággal. Mindig a valóság marad az elmélet mértéke és sohase megfordítva. Marx és Engels mindig többre becsülték a realisztikus módszert, mint a rendszer zárt egységét. A valóságnak és a történelmi jelenségeknek változásában és illanásában azon­ban van a marxizmus elmélete számára egy szilárd pont, amely­ből az egész szellemi mozgalom, valamint a vele kapcsolatos gya­korlati politika kiindul: ez a munkásosztály mindenkori helyzete. Ez a szocializmus sarkpontja. ■­­ Hogy a radikalizmus fogalmát és mibenlétét tisztán meg­határozhassuk, néhány pillantást kell vetnünk a szocialista pár­tok taktikai magatartására a háborút megelőző években. Ez a taktikai magatartás sehol se volt dogmatikus jellegű, se Német­országban, se Franciaországban, se Olaszországban vagy Ausztriá­ban, még kevésbé Angliában. Amiképen a szocialista párt eszmei alapja nem alkot zárt, merev dogmatikus rendszert, épp oly ke­vésbé taktikai rendszere, minélfogva sohase állt merev elszige­teltséggel a politikai jelenségekkel szemben. Hogy a taktikai véle­ménykülönbségek mennyire elágazódhatnak egymástól, noha ugyanabból az elméleti tételből indul ki mindegyik, annak számos példáját találhatjuk meg a szocialista irodalomban; elég, ha rámu­tatunk a szocializálás kérdésében fölmerült nézeteltérésekre úgy a forradalmak előtti időben, mint a forradalmak alatt. És ezek a viták még mindig nem zárultak le. A szocialista pártok kezdetben minden országban mint kis csoportok indultak el hódítóútra, egyetlen fegyvere a harcosok­nak mindenütt csak az eszme volt. És mint minden kezdő pártnak, úgy a szocialista pártnak is eleinte bizonyos merevséggel és egy­oldalúsággal, valósággal zárt dogmatikus rendszer­re foglalva kellett az eszmét képviselni, hogy éles különbséget mutasson föl maga és a vele harcban álló pártok között. Ezt a helyzetet élénken illusztrálják azok a viták, amelyek a németországi szociáldemo­krata pártnak a parlamentbe való bevonulása idején kerekedtek a párt tagjai között. Milyen legyen a taktika? Az volt a kérdés, hogy a kapitalista társadalmon belül a törvényhozási munka

Next