Szocializmus, 1924 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1924-01-01 / 1. szám
4 Szocializmus egy egyszers mindenkorra lezárt, dogmatikus rendszer, hanem olyan szellemi irányzat, amely mindenkor lépést tart és lépést tarthat a tudományok fejlődésével s mint ilyen, sok tudományos lehetőséget hord magában. Éppen ezért alkalmas arra, hogy alapjául szolgálhasson egy politikai pártnak, mert mint szellemi irányzatnak megvan a rugalmassága ahhoz, hogy mindenkor századt vessen a valósággal. És a marxizmusnak eddig minden igazi szellemi képviselője egyformán hangoztatta, hogy az lényegében nem egyéb, mint a reális megismerés módszere, amelynek eredményeit mindenkor a történelemnek és az események folyásának kell igazolni. A marxizmusban mint társadalombölcseletben mindenesetre kimutatható az a törekvés és alapgondolat, hogy a társadalom fejlődésének törvényeit a régebbi természettudományi gondolkodás formái szerint igyekszik kimutatni a kauzalitás fogalmának (ok és okozati törvény) értelmében, mindazáltal megadja mindazoknak a politikai pártoknak, amelyek eszmei alapul elfogadták, a politikai cselekvés teljes szabadságát. A marxizmus eszméi nem a valóság világától elvonatkozott, felhők mögött kalandozó gondolkodás termékei, hanem mélyen a történelmi életben gyökereznek. Soha sehol, egyetlen mozzanatában sem hagyja el a történelmi és gazdasági élet tényeit és így mindvégig szoros összefüggésben marad a valósággal. Mindig a valóság marad az elmélet mértéke és sohase megfordítva. Marx és Engels mindig többre becsülték a realisztikus módszert, mint a rendszer zárt egységét. A valóságnak és a történelmi jelenségeknek változásában és illanásában azonban van a marxizmus elmélete számára egy szilárd pont, amelyből az egész szellemi mozgalom, valamint a vele kapcsolatos gyakorlati politika kiindul: ez a munkásosztály mindenkori helyzete. Ez a szocializmus sarkpontja. ■ Hogy a radikalizmus fogalmát és mibenlétét tisztán meghatározhassuk, néhány pillantást kell vetnünk a szocialista pártok taktikai magatartására a háborút megelőző években. Ez a taktikai magatartás sehol se volt dogmatikus jellegű, se Németországban, se Franciaországban, se Olaszországban vagy Ausztriában, még kevésbé Angliában. Amiképen a szocialista párt eszmei alapja nem alkot zárt, merev dogmatikus rendszert, épp oly kevésbé taktikai rendszere, minélfogva sohase állt merev elszigeteltséggel a politikai jelenségekkel szemben. Hogy a taktikai véleménykülönbségek mennyire elágazódhatnak egymástól, noha ugyanabból az elméleti tételből indul ki mindegyik, annak számos példáját találhatjuk meg a szocialista irodalomban; elég, ha rámutatunk a szocializálás kérdésében fölmerült nézeteltérésekre úgy a forradalmak előtti időben, mint a forradalmak alatt. És ezek a viták még mindig nem zárultak le. A szocialista pártok kezdetben minden országban mint kis csoportok indultak el hódítóútra, egyetlen fegyvere a harcosoknak mindenütt csak az eszme volt. És mint minden kezdő pártnak, úgy a szocialista pártnak is eleinte bizonyos merevséggel és egyoldalúsággal, valósággal zárt dogmatikus rendszerre foglalva kellett az eszmét képviselni, hogy éles különbséget mutasson föl maga és a vele harcban álló pártok között. Ezt a helyzetet élénken illusztrálják azok a viták, amelyek a németországi szociáldemokrata pártnak a parlamentbe való bevonulása idején kerekedtek a párt tagjai között. Milyen legyen a taktika? Az volt a kérdés, hogy a kapitalista társadalmon belül a törvényhozási munka