Szocializmus, 1926 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1926-01-01 / 1. szám

Farkas£ Karácsonyi párt­gyűlésünk betetőzi azt a nagy nyomorúságot, amely a munkásságot sújtja. A politikai elnyomatás, a munkaalkalmak hiánya, az évek óta tartó nagy munkanélküliség és az ennek nyomában járó szociális nyo­morúság okozzák a dolgozó néprétegek állandó elégedetlenségét. Ez kelti az izgalmakat és azt a jogos türelmetlenséget, amely a szen­vedő tömegek nagy részét eltölti. Ennek a nagy társadalmi nyomorúságnak, a munkások között egyre fokozódó lerongyolódásnak hatásai a pártmozgalmunkon belül is jelentkeztek. Éspedig nemcsak abban, hogy a párt tevékenységét, fölszívóképességét és gyarapodását megakasztották, hanem abban is, hogy egyesek a párton belül úgynevezett ellenzéki mozgalom jelszava alatt akadályozták a párt tevékenységét. Az ellenzéki mozgalom az előző kongresszuson beismerte tévedését és ott a pártgyűlésen az ellenzék vezetője, Vági István jelentette ki, hogy férfias elgondolá­suk, becsületérzésük juttatta őket arra a megállapításra, amely sze­rint kijelentsék, hogy a párton belül tovább nem folytatják az ellen­zéki mozgalmat. Ott mondotta Vági, hogy a belső harcok közepett későbben érnénk célt, mintha együttesen törünk a cél felé. Az ellen­zék azonban, amely a pártgyűlésen még így fogadkozott és ilyen be­látásra jutott, a kongresszus után néhány hónappal újra akcióba lépett és folytatta pártbontó munkáját. Ez az ellenzéki mozgalom az úgynevezett paktumot használta ki agitációjára. Ezt a paktumot a pártvezetőség korábbi elhatározása alapján nyilvánosságra hozta. (Lásd Népszava 1924 december 31. számát.) Ismeretes, hogy az 1921. évben, az ellenforradalom dühöngésének kellős közepén a kormánnyal lefolytatott tárgyalások jegyzőkönyvébe belekerült anyagnak nagy­része a kormány diktanciája következtében jutott oda és azt el kellett fogadni, mert más kivezető út a nagy üldözés közepett nem volt és más úton-módon a börtönből az embereket kihozni nem lehetett. Ezt a tényt­ akkor, amikor a tárgyalások történtek. 1921 december 22-én megtartott pártválasztmányi ülés is megállapította és kimondotta,­­ hogy a jelentést, a tár­gyalások anyagát tudomásul veszi, de a kor­mánnyal történt megállapodást éppen az ország jól fölfogott érdeké­ben nem tekinti szerződésnek vagy a függő kérdések megoldásának, hanem csak áthidalásnak a múlt és az ismeretlen jövő között. Ettől a megállapítástól a pártvezetőség sohasem tért el. Az úgynevezett paktum ügye, az ellenzéki mozgalommal kapcso­latban, az Internacionále végrehajtóbizottsága elé került. Az Inter­­nacionále végrehajtóbizottsága szűkebb bizottságot küldött ki ebben a tárgyban és ez a bizottság, meghallgatva a m­agyar küldötteket, a párt­vezetőség tagjait és az ellenzéki, valamint az emigrációban élő elvtársak kiküldötteinek véleményét, nyilatkozatot tett közzé. (Lásd Népszava 1925 január 29. számát.) Ebben a közlésben kölcsönös nyilat­kozatok foglaltatnak. Az ellenzék képviselői ezen az értekezleten ki­jelentették, hogy a pártszervezeti szabályzat alapján állanak, azt magukra kötelezőnek elismerik, a várt fórumok többségi határozatait respektálják, és hogy ellenzéki külön szervezet létesítésére a párton belül nem törekednek. A Bécsben így fogadkozott ellenzék nem vál­totta be ígéretét, hanem tovább folytatta pártbontó munkája. A budapesti törvényhatósági válaszások alatt az ellenzéki mozga­lom elevenebb lett és ez idő alatt a fajvédő sajtó részéről kedvező támogatásban részesült. Jellemző erre az ellenzéki mozgalomra, ennek szocialista voltára az, hogy a fővárosi választások alatt, amíg egy­részt azt követelték a párttól, hogy szakítson meg mindennemű össze­köttetést a polgári pártokkal, addig másrészt érintkezést kerestek a Kossuth-párttal és annak szövetséget ajánlottak föl a budapesti községi választásokra, hogy ez a párt velük egy listán vegyen részt a községi választásokban. Amikor aztán a Kossuth-párt nem volt hajlandó együtt menni ezzel az ellenzékkel — akkor új pártot ala­kítottak. 5

Next