Szocializmus, 1926 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1926-01-01 / 1. szám
Farkas£ Karácsonyi pártgyűlésünk betetőzi azt a nagy nyomorúságot, amely a munkásságot sújtja. A politikai elnyomatás, a munkaalkalmak hiánya, az évek óta tartó nagy munkanélküliség és az ennek nyomában járó szociális nyomorúság okozzák a dolgozó néprétegek állandó elégedetlenségét. Ez kelti az izgalmakat és azt a jogos türelmetlenséget, amely a szenvedő tömegek nagy részét eltölti. Ennek a nagy társadalmi nyomorúságnak, a munkások között egyre fokozódó lerongyolódásnak hatásai a pártmozgalmunkon belül is jelentkeztek. Éspedig nemcsak abban, hogy a párt tevékenységét, fölszívóképességét és gyarapodását megakasztották, hanem abban is, hogy egyesek a párton belül úgynevezett ellenzéki mozgalom jelszava alatt akadályozták a párt tevékenységét. Az ellenzéki mozgalom az előző kongresszuson beismerte tévedését és ott a pártgyűlésen az ellenzék vezetője, Vági István jelentette ki, hogy férfias elgondolásuk, becsületérzésük juttatta őket arra a megállapításra, amely szerint kijelentsék, hogy a párton belül tovább nem folytatják az ellenzéki mozgalmat. Ott mondotta Vági, hogy a belső harcok közepett későbben érnénk célt, mintha együttesen törünk a cél felé. Az ellenzék azonban, amely a pártgyűlésen még így fogadkozott és ilyen belátásra jutott, a kongresszus után néhány hónappal újra akcióba lépett és folytatta pártbontó munkáját. Ez az ellenzéki mozgalom az úgynevezett paktumot használta ki agitációjára. Ezt a paktumot a pártvezetőség korábbi elhatározása alapján nyilvánosságra hozta. (Lásd Népszava 1924 december 31. számát.) Ismeretes, hogy az 1921. évben, az ellenforradalom dühöngésének kellős közepén a kormánnyal lefolytatott tárgyalások jegyzőkönyvébe belekerült anyagnak nagyrésze a kormány diktanciája következtében jutott oda és azt el kellett fogadni, mert más kivezető út a nagy üldözés közepett nem volt és más úton-módon a börtönből az embereket kihozni nem lehetett. Ezt a tényt akkor, amikor a tárgyalások történtek. 1921 december 22-én megtartott pártválasztmányi ülés is megállapította és kimondotta, hogy a jelentést, a tárgyalások anyagát tudomásul veszi, de a kormánnyal történt megállapodást éppen az ország jól fölfogott érdekében nem tekinti szerződésnek vagy a függő kérdések megoldásának, hanem csak áthidalásnak a múlt és az ismeretlen jövő között. Ettől a megállapítástól a pártvezetőség sohasem tért el. Az úgynevezett paktum ügye, az ellenzéki mozgalommal kapcsolatban, az Internacionále végrehajtóbizottsága elé került. Az Internacionále végrehajtóbizottsága szűkebb bizottságot küldött ki ebben a tárgyban és ez a bizottság, meghallgatva a magyar küldötteket, a pártvezetőség tagjait és az ellenzéki, valamint az emigrációban élő elvtársak kiküldötteinek véleményét, nyilatkozatot tett közzé. (Lásd Népszava 1925 január 29. számát.) Ebben a közlésben kölcsönös nyilatkozatok foglaltatnak. Az ellenzék képviselői ezen az értekezleten kijelentették, hogy a pártszervezeti szabályzat alapján állanak, azt magukra kötelezőnek elismerik, a várt fórumok többségi határozatait respektálják, és hogy ellenzéki külön szervezet létesítésére a párton belül nem törekednek. A Bécsben így fogadkozott ellenzék nem váltotta be ígéretét, hanem tovább folytatta pártbontó munkája. A budapesti törvényhatósági válaszások alatt az ellenzéki mozgalom elevenebb lett és ez idő alatt a fajvédő sajtó részéről kedvező támogatásban részesült. Jellemző erre az ellenzéki mozgalomra, ennek szocialista voltára az, hogy a fővárosi választások alatt, amíg egyrészt azt követelték a párttól, hogy szakítson meg mindennemű összeköttetést a polgári pártokkal, addig másrészt érintkezést kerestek a Kossuth-párttal és annak szövetséget ajánlottak föl a budapesti községi választásokra, hogy ez a párt velük egy listán vegyen részt a községi választásokban. Amikor aztán a Kossuth-párt nem volt hajlandó együtt menni ezzel az ellenzékkel — akkor új pártot alakítottak. 5