Szocializmus, 1945 (29. évfolyam, 1-5. szám)

1945-01-01 / 1. szám

A SZOCIALIZMUS Illés alakított ki, az elmúlt szörnyű korszak egyik legvigasztalóbb és legfölemelőbb jelensége, példaadás a szó legnemesebb értelme­zésében arra, hogyan kell a munkásmozgalom vezető politikai alakjának megállani helyét fölfelé és lefelé, hogyan kell az eszme tisztasága és az elmélet töretlen vonala mellett a gyakorlati kér­désekben merevség nélkül döntéseket hozni. A Szociáldemokrata Párt huszonhat esztendős aktivitása az ellenforradalom változó kormányzatai alatt rengeteg bírálatot vál­tott ki. „Szociális“ és „népi“ álarccal indult a szegedi gondolat, majd a konszolidációs korszakba lendült. A konszolidáció beleful­ladt a bethleni eszközökkel meg nem oldható agrárválságba, ame­lyet követett a Károlyi-féle „erős kéz“ közjátéka, hogy végül a Gömbös-uralom szinte egyenes vonalon zuhanjon az ország végső pusztulását jelentő németbarátságba. A párt politikai vonalon alig mutathatott föl látható eredményeket, tevékenysége a tények föltárásában, azok leleplezésében, a fasizmus felé rohanásunk irá­nyának és méretének állandó megmutatásában összegezhető. A türelmetlenek és a napi eredmények fanatikusai ezt a munkát nem értették és nem értékelték. Csak ma, az újjászülető és frissen talpraugró mozgalom láttára vallják be, hogy ennek az örökké ébrentartó és csüggedést riasztó tevékenységnek köszönhetjük a mozgalom töretlenségét, mai erejét. Mónus Illés ennek a hálátlan és sok gyűlöletet, üldözést kiváltó munkának egyik nagy inspirálója volt. Tudta, hogy csu­pán a távoli nagy célokra függesztett szemmel nem lehet építő munkát végezni. Vállalni kell minden idők jó vagy rossz körül­ményeit, aki önként félreáll, igazat ad annak, aki őt a félreállásra kényszeríti. Legélesebben képviselte ezt a meggyőződését akkor, amikor — történelmi öt perccel a háború előtt — csábítás, befolyá­solás és fenyegetés özöne árasztotta el a pártot, hogy kettészakít­sák, a fasizmus engedelmességébe beilleszkedőket befogadják, a többit megsemmisítsék, hogy a „nemzet“ egységes képét mutas­sák a közeledő vihar elébe. Nagy próbája volt ez a politikai érett­ségnek, az eszközök erejének és a meggyőződés keménységének. A pártok irányításába külső tényezők kívántak beleszólni, a jobb­szélső vonaltól a középig mindenünnen jöttek a jó tanácsok, ame­­lyek abbó­l indultak ki, hogy a Szociáldemokrata Párt egy a többi között, politikai csoportosulás, mint akármelyik más polgári poli­tikai párt, amely a konjunktúrához alkalmazkodik elméleti fel­fogásával és gyakorlati munkájával. Mónus Illés egész tekintélyével, azzal a mélygyökerű szocia­lista tudással, amely minden cselekedetét jellemezte, állott ellen ennek a törekvésnek. Cikkei a N­épszavában, tanulmányai a Szo­cializmus­ban, előadásai a párt politikai fórumain mindig élményt jelentettek a politika résztvevői számára, de ebben az időben olyan politikai tett is volt minden szava és betűje, amely a pártot megmentette a legfájdalmasabb és legszégyenteljesebb következ­ményektől.­ ­

Next