Szocializmus, 1946 (30. évfolyam, 1-11. szám)

1946-01-01 / 1-2. szám

SZOCIALIZMUS kormányra került ugyan, de jól tudta, hogy a hatalommal csak a polgári társadalom keretei között élhet. Éppen ezért maradt távol a kormányzástól, míg csak a körülmények e magatartást lehetővé tették. Még amikor a parlamenti választások a Nép­front többségét eredményezték, a burzsoázia akkor is olyan ellenállási eszközök birtokában maradt, amelyek alkalmazásával csak félelemből mondott le egy időre, de amelyek az ijedtség elmúltával azonnal működésbe léptek. A burzsoázia rendelkezett a helyi autonómiákkal, az államapparátussal, a sajtóval, a pénz­világ és az üzleti élet minden hatalmával s mindenekfelett a sze­nátussal. A szenátus olyan széles hatáskörrel rendelkezett, mint soha felsőház vagy második kamara semmilyen országban. És ne feledjük el, hogy az 1875. évi alkotmány megszövegezői szándé­­kosan ruházták fel a szenátust ilyen tág jogkörrel, hogy az új, köztársasági rendszerben a konzervatív erők befolyását biztosít­sák. Ez sikerült is. Valahányszor a választásokon megnyilvánuló népakarat népi kormányt juttatott hatalomra, amely komoly reformokhoz akart látni, az uralmon lévő burzsoázia késedelem nélkül megbuktatta és kiküszöbölte a politikai életből, mint idegen elemet. A hatalom a francia burzsoázia kezében volt, s nem volt hajlandó sem lemondani róla, sem osztozkodni rajta. Egészen megtartotta, 1939-ben, a háború előestéjén, még mindig a burzsoázia tartotta kezében az állami gépezet kormánykerekét. Ám a vezetésre nem volt többé alkalmas. Nem elméleti vádbeszédet akarok itt írni az egyik osztály nevében a másik osztály ellen. Talán nem is volt szükségszerű az a kettős folyamat, amely a burzsoázia vezetőképtelenségét eredményezte, amely ily aránytalanságot hozott létre a francia társadalom és az uralkodó osztály között. Hajlandó vagyok elismerni, hogy más világrészekben, sőt Európa többi országai­ban, nem ugyanilyen a helyzet. De Franciaországra nézve ez az igazság. Aki elfogulatlanul néz körül s a közelmúlt történetét vizsgálja, meggyőződhet róla. Nem nyilvánvaló-e, hogy a bur­zsoázia tíz év óta képtelen új erőtartalékot, új elképzelést kiter­melni magából, hogy teljességgel képtelen a megújhodásra, a­ cselekvésre a gazdasági pangással szemben? Hogy semmi mást nem tudott tenni, mint állami segítséget könyörögve kérni, vagy követelni, megtagadva ezzel legsajátabb elveit, és ahol a segít­ség elmaradt, tehetetlenül széttárta karját, meg sem kísérelve a küzdelmet. Nem nyilvánvaló-e, hogy a termelés minden terüle­tén, iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben, pénzügyben, hagyományaira és rutinjára támaszkodott csupán s még arra sem volt képes, hogy megőrizze Franciaország számára a „minő­ség“ régi dicsőségét, s a népek nagy többsége túl is szárnyalt bennünket e téren. Mindenütt, ahol a francia kezdeményezés és találékonyság előnyt szerzett számunkra, a burzsoázia tehetőt- 2

Next