Szocializmus, 1947 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1947-02-01 / 2-4. szám
SZOCIALIZMUS mások ellenére is életkép maradt) megfosztotta kasztje-regétől, a zsidó kispolgárból általános értelmű polgárt igyekezett formálni s kapott helyette egy sváb, vízivárosi vagy józsefvárosi patríciust, minek következtében nem csupán a korszerűsítés, de a darab is értelmét vesztette. A szerző és a rendező készséges segítőtársat kapott tévedéséhez a főszereplő Mihályi Ernőben. Felkai Ferenc „Pilátusba következett ezután a Vígszínházban, a magyar drámairodalom örvendetes, bár nem végleges feladásaként. A politikai bátorságával már az 1940-es években feltűnt szerző ezúttal is ókori leplekbe öltözteti korszerű politikai mondanivalóit. Amely módszer elhitető és meggyőző akkor, ha a múlt szól előre ,az időben a jelennek s nem megfordítva, a jelen szól hátra a múltnak s az idők mélyéből verődő visszhangot azután válaszként fogadja. Felkai „Pilátusa“, eza tipikus vitadráma azonban a leggyakrabban az utóbbi módszerhez folyamodik. Problematikája a jelené, hogy az elpuhult, ingatag rabszolga-gyermeke, Pilátus végülis ártatlan Jézus halálában, hogyaz ifjú római „haladó értelmiség“ felismeri Jézus kereszténységében a világvallást és végül, hogy zsidók nem csupán „Feszítsd meg“-et kiáltottak, de „Mented meg“-et issuttogtak. Vagyis Felkai egy füst alatt, rehabilitálja az elnyomót és az elnyomottakat,Pilátust és a zsidókat. Holott tudják, hogy 1915 eszenzővel ennek előtte ez nem lehetett probléma, hiszen Jézus, a hívek és az ellenfelek egyaránt zsidók voltak s azt is, hogy éppen Pilátus érdekei követelték a názáreti „lázadó“ halálát, hiszen szektárisasságában az ő hatalma, Róma uralma ellen tört. Felkai azonban a történelmet félrehagyja a dráma és a korszerű problémákat feszítő vita kedvéért, még a történelmi nyelv kedvezéséről is lemond és vitatkozó alakjait mai szerkesztésű mondatokbanbeszélteti, ezzel kölcsönözve mindnyájunknak életszerűséget a „cogito ergo sum“ elve alapján. Alakijai vitatkoznak,tehát gondolkoznak, gondolkoznak, tehát vannak, azaz vitatkozásaikban élettel és valósággal teljesek. Az operaházian vagy nemzetiszínházian impozáns keretbe foglalt előadás is a kemény vitát igyekszik kihangsúlyozni s ehhez képest, nagy egyéni alakítások híján jó átlagszínvonalat ér el naturalizmusba hajló realista stílusával. Minden egyesszereplő pontosan az előre meghatározott helyet és álláspontot foglalja el a vitában, de ennyivel be is éri. A Belvárosi Színház ezévi első bemutatója a „Lula és Beáta“, avagy „az eszmék harca“. Balázs Béla komédiája elsősorban nem a szerző, hanem a színház holtpontját jelzi. E tendenciózusnak szánt, de kényszeredettnek sikerült, tudatosan légüres komédia előadása ugyanis még egy művészileg és politikailag egyaránt öntudatos, összehangolt együttestől, is a Gólemezobrász csodarabbi varázshatalmát követelné, de honnan varázsoljon elő efajta varázshatalmat a Belvárosi Színház egyébként jóképességű, de apolitikus együttese? Így hát a vibráló humorú Mezey Máriával az élen alakítás helyett inkább csak eltréfálkoztak önmaguk felett s ezzel elérték azt, hogy legalább ők jól mulattak odafent a színpadon. Következett a „Könnyű préda“ Elsa Shelley erölcsnemesítő drámája, tisztes és tisztességes szándékaival, a nagyvárosi fertő veszélyeiről. Technikáját a törvényszéki, illetve jelenleg gyermekbírósági tárgyalást . „Магу Dugan bűnpöre“ és társai már színpadon is alap