Szocializmus, 1947 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1947-02-01 / 2-4. szám

SZOCIALIZMUS mások ellenére is életkép maradt) megfosztotta kasztje-regétől, a zsidó kispolgárból általános­ értelmű polgárt igyekezett formálni s kapott helyette egy sváb, vízivárosi vagy józsefvárosi patríciust, minek következtében nem csupán a korszerűsítés, de a dara­b is értelmét vesztette. A szerző és a rendező készséges segítőtársat kapott tévedésé­hez a főszereplő Mihályi Ernőben. Felkai Ferenc „Pilátusba következett ezután a Vígszínházban, a magyar drámairodalom örvendetes­, bár nem végleges feladásaként. A politikai bátorságával már az 1940-es években feltűnt szerző ezúttal is ókori leplekbe öltözteti korszerű politikai mondanivalóit. Amely módszer elhitető és meggyőző akkor, ha a múlt szól előre ,az időben a jelennek s nem megfordítva, a jelen szól hátra a múltnak s az idők mélyéből verődő visszhangot azután válaszként fogadja. Felkai „Pilátusa“, ez­­a tipikus vita­dráma azonban a leggyakrabban az utóbbi módszerhez folyamodik. Problematikája a jelené, hogy az elpuhult, ingatag rabszolga-gyermeke, Pilátus végülis ártatlan Jézus halálá­ban, hogy­­az ifjú római „haladó értelmiség“ felismeri Jézus keresz­ténységében a világvallást és végül, hogy zsidók nem csupán „Feszítsd meg“-et kiáltottak, de „Mented m­eg“-et is­­suttogtak. Vagyis Felkai egy füst alatt, rehabilitálja az elnyomót és az elnyomottakat,­­Pilátust és a zsidókat. Holott tudják, hogy 1915 eszen­zővel ennek előtte ez nem lehetett probléma, hiszen Jézus, a hívek és az ellenfelek egy­aránt zsidók voltak s azt is, hogy éppen Pilátus érdekei követelték a názáreti „lázadó“ halálát, hiszen szektárisasságában­ az ő hatalma, Róma uralma ellen tört. Felkai azo­n­ban a történelmet félrehagyja a dráma és a korszerű problémákat feszítő vita­ kedvéért, még a törté­nelmi nyelv kedvezéséről is lemond és vitatkozó alakjait mai szer­kesztésű mondatokban­­beszélteti, ezzel kölcsönözve mindnyájunknak életszerűséget a „cogito ergo sum“ elve alapján. Alakijai vitatkoznak,­­tehát gondolkoznak, gondolkoznak, tehát vannak, azaz vitatkozásaik­ban élettel és valósággal teljesek. Az operaházian vagy nemzetiszínházian impozáns keretbe foglalt előadás is a­ kemény vitát igyekszik kihangsúlyozni s ehhez képest, nagy egyéni alakítások híján jó átlagszínvonalat ér el naturaliz­musba hajló realista stílusával. Minden egyes­­szereplő pontosan az előre meghatározott helyet és álláspo­ntot foglalja el a vitában, de ennyivel be is éri. A Belvárosi Színház ezévi első bemutatója a „Lula és Beáta“, avagy „az eszmék harca“. Balázs Béla komédiája elsősorban nem a szerző, hanem a színház holt­pontját jelzi. E tendenciózusnak szánt, de kényszeredettnek sikerült, tudatosan légüres komédia előadása ugyanis még egy művészileg és politikailag egyaránt öntudatos, összehangolt együttestől, is a Gólem­­ezobrász csodarabbi varázs­hat­alm­át követelné, de honnan varázsoljon elő efajta varázshatalmat a Belvárosi Színház egyébként jóképességű, de apolitikus együttese? Így hát a vibráló humorú Mezey Máriával az élen alakítás helyett inkább csak eltréfálkozt­ak önmaguk felett s ezze­l elérték azt, hogy legalább ők jól mulattak odafent a színpadon. Következett a „Könnyű préda“ Elsa Shelley erölcsnemesítő drá­mája, tisztes és tisztességes szándékaival, a nagyvárosi fertő veszé­lyeiről. Technikáját a törvényszéki, illetve jelenleg gyermekbírósági tárgyalást . „Магу D­ugan bűnpöre“ és társai már színpadon is alap

Next