Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-14 / 11. szám

4 S­zabadkon a Ság­yán Endre­ úton. a saroktól alig pár lé­pésre van egy cukrász­da a Három Rózsa. Valamikor ez a cuk­rászda országos hírű volt. Budapesttől Deb­recenig ismerték és is­merik ma is. Ennek a cukrászdá­nak a színvonala év­ről évre nem javult, hanem romlott­ A sző­­nyegek kikoptak a he­­lyiségből, a füeeiinv roitokban lóa, s a WC- ről eg­yik vendég olyat írt a panaszkönybe hogy azt csak a Ven­déglátóipari Vállalat vezetőinek lehet elol­vasni. Az utcai árusí­tási részben felszaka­dozott a linóleum, s az áruellátás sem megfe­lelő. Ennek ellenére azonban a Három Ró­zsa elsőoriZitályú cuk­rászda. Legutóbb — feltehe­tően a nívót emelendő — kéttagú zenestert telepítettek a cukrász­dába. Szolnokon nin­csen kávéház s akik a Három Rózsába jár­­nak, azért járnaik ide, hogy csendben mes­­ifivatnak egy feketeká­vét, beszélgessenek. A zenekar miatt ez szin­te lehetetlen Az em­ber menekül a cuk­rászdából. A vendégek tilt­a­­koznak a zenekar el­len. Nem a zenekar miatt, hanem azért mert a cukrászdába nem zenét hallgatni lámnak. Erre van más mód és lehetőség. S különben is van már egy zenés cukrászda Szolnokon. Több vendégnek az a véleménye, hogy szüntessék meg a ze­nét mert cukrászdába és nem kocsmába akarnak járnni. A Vendéelátóipari Vállalatnak van elég Italbolttá, helyezze oda a zenekart. HÍREK Kocsma, vagy cukrászda ? — ÜNNEP AZ OPERÁBAN cím­mel Erkel. Verdi. Gounod. Sai­nit- Saens legszebb operáinak részletei kerülnek műsorra január 24-én, hétfőn a szolnoki Szigligeti Szín­házban- A műsorban fellépnek: Svéd Sándor Kossuth-díjas, Sze­­csődi Irén, Takács Paula, Joviczky József, Schmiedt Katalin, az Álla­mi Opera­ház tagjai­ Közreműkö­dik a budapesti MÁV Szimfotniku­­sok Zenekara Bosznyai Zoltán ve­zényletével. Konferál: Gál-György Sándor, a Magyar Rádió munka­társa. — A HÍRADÓ és DOKUMENTUM FILM­GYÁR m­­ég ebben az évnegyedben hat for­gatókönyvet készít és két filmet forgat. Az oktatófilmgyártás a jövőben nagyobb teret ad a mezőgazdasági kisfilmeknek. — Do­­kumentumfilm készül a közeljövőben ,,Bu­dapest tíz éve” címmel. Riportfilmet for­gatnak majd a műkorcsolyázó Európa­­bajnokságról. (MTI). — A MEZŐTÚRI KULTÚROTT­HON január 15-én este 7 órakor a kultúrotthon művészeti köreinek tagjai, a kultúrotthon aktívái és meghívott vendégek részére estet trendez. Az est keretében beszámol­nak a művészeti körök elm­últévi munkájáról, utána az összejöttek közös vacsorán vesznek részt. A KIRAKODÓ És ORSZÁGOS VÁSÁRO­KON sok év után ismét megjelentek a vásárok kedvenc árusai: a lacipecsenye­­sütők. A közeljövőben több pecsenyesütő iparengedélyt adnak ki az illetékes szer­vek — MEGKEZDTÉK a ..Különös ismertetések­ című új magyar film forgatását. A film a magyar kom­munisták dicsőséges illegális har­cainak állít emléket. — JANUÁR 17-ÉN vége lesz az Iskolai sülteinek. A tanulással úgy igyekszek, hogy minden percet alaposan kihasználjak. Míg a tél folyamán a törökszentmiklósi tangazdaságba is kimegyünk munkára. Itt az elméletben tanultakat ültetjük át a­­ gyakorlatba. (Varró László, Surján.) — A SZOLNOKI VÁROSI TA­NÁCS MKDSZ-asszonyai és leányai tiltakozó szóval fordultak az Orszá­gos Béketanácshoz Nyugat-Német­­ország felfegyverzése ellen.­­ A SZOLNOKI PAPÍRGYÁR dolgozói a negyedik negyedévben 16.400 forint ér­tékű anyagot­­ takarítottak meg a Gazda mozgalom keretében. Különösen jó példá­val járt elől ebben a munkában az üzem karbantartó műhelye. — ÁLLANDÓAN növekszik Szolnokom a textiláruk, ruházati­­ cikkek vásárlása. Az üzletek rak­tárainak feltöltéséről a választék­ról állandóan gondoskodni kell. Csütörtökön délelőtt egy kocrt rako­­m­ány­­ méteráru, konfekció és cipő érkezett, a Textili­afivkereskedel­mi Vállalat raktárába. — A TILALMAS! ÁLLAM! GAZDASÁG a berekfürdői forrás vizét felhasználva ebben az évben rizstelepet létesít. A beton­csövek lerakása megkezdődött. _ 1955-BEN megyénk 10 termelőszövet­kezete kap­­ bekötőutat, összesen 12 km hosszúságban. A bekötőutak építése S és félmillió forintba kerül.­­ A TISZASZÖLLŐSI NÉP­FRONT BIZOTTSÁG keretében működő gazdakör jól sikerült ban­kettet rendezett. Az est sikeréért külön dicséret illeti a szervező Paksi Gyulát. A gazdakörben igen nagy az érdeklődés a könyvek iránt. Hr. Szabó György, a könyv­táros lelkes munkát végez, hogy minél több olvasója legyen a gaz­dakörnek — írja Pitich Béla levele­zőnk. — EBBEN AZ ÉVBEN másfél millió fo­rintot fordítanak Szolnok város csatorná­­zási munkáira. — az Állami gazdasá­gokban már folynak a szerződés­kötéseik a munkavállalókkal. Eddig a pusztakürti állami gazdaság, a törökszentmiklósi tangazdaság és a sur­jáni állami gazdaság biztosította ezévi munkaerőszükségletét. A me­gye többi állami gazdaságában a szerződéskötések 60 százalékánál ■fVa­rv»fo miadr. — A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MI­NISZTÉRIUM megjutalmazta a megye termelőszövetkezeteinek leg­jobb építőbrigádjait. Legtöbbet, 1300­— forintot a túrkevei Harcos termelőszövetkezet építőbrigádja kapta. — A MEGYEI BÍRÓSÁG Szarvas János ormosbányai lakost, aki már lopás, csalás és sikkasztás büntette miatt rövidebb­­hosszabb ideig többször volt büntetve, a tiszaföldvári földmüvesszövetkezet 8. sz. boltjában elkövetett betöréses lopásért há­romévi és hathavi börtönre ítélte. — AZ ORSZÁG TÜZÉP-TELE­­PEI között verseny folyt az őszi csúcsforgalom lebonyolításá­nak megsegítése érdekében. A MÁV Igazgatóság értékelése szerint ezt a versenyt a szolnoki 902-es TÜZÉF Vállalat nyerte. Szerdán délelőtt a Közlekedés- és Postan­evi Miniszté­rium és a Belkereskedelmi Minisz­térium képviselői ünnené­ves kere­tek között adták át a szolnoki 902-es TÜZÉP-telep dolgozóinak az elsőségért járó 2000 forint jutal­mat.­­ A TÁRSADALMI TULAJDON hűtlen kezelése miatt ePárás indult Kormos Jó­­zsefné szolnoki lakos, a szolnoki Honvéd­­kórház étkezdéjének volt gondnoka ellen. Kom­osné a rábízott pénzből rendszeresen kölcsönöket adott a kórház dolgozóinak. Ezenkívül nem ellenőrizte a ruhafélék ki­­adását, azokról nyilvántartást nem veze­tett. Végül 1344 forintral nem tudott el­számolni A Meizvei Bíróság Kormos Jó­­zsefnét héthavi börtönre és az 1344 forint hiány megtérítésére ítélte. Az ítélet nem jogerős. időjárás jelentés Várható időjárás péntek, estig: Változó felhőzet, legfeljebb néhány helyen futó eső, esetleg hózápor, mérsékelt északi, holnap a Dunán­túlon délkeleti, délire forduló szél Hidegebb idő. Várható legalacsonyabb hőmér­séklet ma éjjel: mínusz 1,mínusz 4, helyenként mínusz négy fok alatt, legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken: 1—4 fok között. Tégla­cserép bőven lesz Karcagon Az újjáép­ített Kar­cagi Téglagyárban az utóbbi időben javult a munka. A gyártelep meet a Szolnok megyei Téglagyári Egyesülés üzemei közül a legér­tékesebb vállalást tet­te. Már a jövő héten megindít­ják az I. szá­mú présház gépeit. Március végéig téglá­ból 45, cserépből 60 százalékkal többet Március végéig téglá­ból 45, cserépből 60 százalékkal többet égetnek mint smen­­­nyit a terv előír. Rozsdás korcsolyák tisztítása "árát gondosan megválogatott hé­­ten. Igaz, az is előfordul, hogy árás vagy nedves levegő hatására gondosan becsomagolt korcsolyák­­ megrozsdásodnak. Ennek eltün­­jtésére a következőket ajánljuk: a prcsolyákat teljesen kenjük be pet­­oleumba mártott vázával (a tisz­­ítási műveletet ne a szobában vé­­gzzük­) vagy ha van e célra alkal­­m­as ecsetünk, azzal még jobb, mert a legapróbb részekbe is benyúlha­­tuunk, amelyekhez vattával nem­udnánk hozzá­férni. Kb. 10 percig fagyjuk a petróleummal bekent korcsolyát állni, majd puha flanel­lal töröljük át, mintha fényesíteni akarnánk. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP „A világ legfőbb labdarúgócsapata" — magyar szakértő szemével Mándi Gyula labdarúgó állami edző az elmúlt évben a világbaj­nokságon és a magyar válogatott mérkőzései során látta a világ csak­nem valamennyi kiváló labdarúgó­ját. Ennek alapján a Magyar Táv­irati Iroda munkatársának kérdé­sére a világ legjobb tizenegyét a következőképpen állította össze: Grosfcs (Magyarország) — And­rade (Uruguay), Wright (Anglia), N. Santos (Brazília), — Bozsik (Ma­gyarország), Grúz (Uruguay), — Julinho (Brazília), Kocsis, Hideg­kúti, Puskás (Magyarország), Schiller (Nyugat-Németország). Mándi indokai a következők: négy helyhez semmi kétség nem férhet s ebben azt hiszem, a vi­lág valamennyi labdarúgó szak­embere megegyezik: Andrade, Ju­linho, Kocsis és Puskás jelenleg az öt földrész kimagaslóan legjobb játékosai. Hozzájuk hasonlót a lab­darúgás eddigi történetében sem igen lehet találni. Egyébként igen nehéz és sok vitára adhat okot az ilyen összeállítás, mivel számos olyan játékos, van világszerte, akik csaknem hasonló képességgel ren­delkeznek, mint a fenti labdarúgók többsége. Mándi szerint a következők ke­rülhettek volna még számításba az egyes helyeken: Kapus: Beara (jugoszláv). Hát­véd: Hanappi (osztrák), Lóránt (Magyar), Santamaria (Uruguay), Martinez (Uruguay). Fedezet: Oc­­wirk (osztrák), Csajkovszki (jugo­szláv), Netto (szovjet). Csatár: Matthews (angol), Didi, Rodriguez (brazil), Fritz Walter (nyugat­német), Schiaff­ine (uruguay), Coppens (belga), Boniperti (olasz), Szalnyikov (szovjet), Czibor (ma­gyar), Kopa (francia). NEMZETKÖZI S­P­O­RTB­ARÁT SA­G Lapunk január 5-i számában közöltük a cseh­szlovák dolgozók levelét, melyet a Szolnoki Légierő Sportegyesület részére küldtek. Most közöljük a Légierő SE. válaszát. Füredi Zoltán Sporttársnak, Csehszlovákia, Érsekújvár. A csehszlovákiai magyar dolgozók érsekújvári csoportjának hozzánk intézett kedves levelét nagy szeretettel és további barátságunk megerősítéseként vettük. Kapcsolataink még 1953. évről származnak, ami­kor a baráti Csehszlovák Népköztársasság „Kridla Vlasti“ (Haza szárnyai) csapat meghívására az Önök szép hazájában töltöttünk 10 napot. Akkor Prágában és Olmützban találkoztak csapataink, amikor is az első mérkőzésen döntetlen 0:0 eredményt értünk el. A másodikon 1:0-ás vereséget szenvedtünk. Csapa­tunk azóta is lelkesen emlékezik meg azokról a fe­lejthetetlen napokról, melyeket önöknél töltöttünk. Rövid ott tartózkodásunk alatt alkalmunk volt a ba­ráti Csehszlovák Népköztársaság alkotásait megszem­­lélni Az elmúlt évben már mi láttuk vendégül cseh barátainkat hazánk fővárosában és a Légierő szék­helyén, Szolnokon. A találkozóra mi készültünk fel jobban és mind a két mérkőzést 2:0 arányban nyer­tük meg. Vendégeink a Balaton partján megrendezett röplabda csatában vágtak vissza a labdarúgásban elszenvedett vereségért. Együttesünk rövid három éves működés alatt ke­rült be a magyar labdarúgás Nemzeti Bajnokságá­nak I. osztályába. Most, labdarúgásunk élvonalában komoly felelősség terhel bennünket. Szeretnénk vá­rosunk labdarúgó múltjához méltóan képviselni Nép­hadseregünk légierejét és városunk színeit. Érsekújvár magyar dolgozóinak csatoltan küld­jük meg az NB I.-be jutott csapatunk fényképét, amely még az osztályozók alatt készült az utolsó mérkőzésen. A képen Jancsik csapatkapitány üdvöz­lésre szólítja fel a játékosokat: Dombai András, Ga­­ramvölgyi Ágoston, Sipos Ferenc, Herbszt János, Ka­­puszta László, Huber Ernő, Jéger József, Nárai Ist­ván, Fischer György és Czuczor Albert. A Légierő Sport Egyesület elnöksége és labda­rugó csapata ezúttal üdvözli a csallóközi csehszlovák magyar dolgozókat. Reméljük, hogy­ a nemzeteink közötti sportbarát­ságot ezúttal még jobban megerősítjük és a jövőben még jobban elmélyítjük. Az új évben sok sikert kívánunk a magyar és a baráti cseh nemzet dolgozóinak és sportbarátainak a népgazdaság s a sport területén. Fényképes válaszukat várva, maradunk sporttal a békéért! KISS JÓZSEF, L. S. E. főtitkár, Szolnok. A magyar labdarugó válogatott 1955. évi mámora A magyar labdarúgó válogatott 1955. évi műsora is igen gazdag. 12 mérkőzést ját­szik a válogatott együttes. Április 24: Bécs (Ausztria) ellen. — má­jus 8: Osló (Norvégia), május 11: Stock­holm (Svédország), május 15: Kopenhága (Dánia), május 19: Helsinki (Finnország), június: Budapest (Skócia), szeptember: Svájc valamelyik nagyvárosában (Svájc), szeptember 25: Budapest (Szovjetunió), ok­tóber 2: Prága (Csehszlovákia), október: Budapest (Ausztria), november 13: Buda­pest (Svédország), november 20: Budapest (Olaszország). Sporthírek SOROKBAN Hét válogatott játékossal jön Budapestre a belgrádi Partizán kosárlabda csapata. A szombati Bp. Honvéd—Partizán (Bel­­grád) nemzetközi kosárlabda találkozó iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. Szerdán már csaknem minden jegyet szét­kapkodtak a sportkörök. A Partizán a legerősebb összeállításban érkezik. Az együttesben hét válogatott já­tékos kapott helyet, a csapat tizennégy játékossal jön Budapestre. A Svájci Vívószövetség február 13-án francia, olasz, osztrák, német, belga, ma­gyar és svájci női tőrvívók részvételével Bázelben rendezi meg a Challenge—Pax nemzetközi versenyt. Csehszlovák—magyar—lengyel sakkcsa­pat találkozó Prágában. Január 24-től Prágában bonyolítják le a csehszlovák-magyar-lengyel sakkcsapatok közötti második találkozót, az OTSB által kiírt vándorserlegért. A verseny első for­dulót az elmúlt évben Budapesten rendez­ték meg, s akkor Magyarország csapata 11 ponttal lett a vándor­serleg 1954. évi védője. Cibakháza község vezetői támogassák jobban sportkör­úü­k munkáját Múlt év április elején kerültem Cibak­házára. Fiatal koromban 20 évig voltam aktív labdarúgó és ma is igen kedvelem a sportot, így azonnal bekapcsolódtam a labdarúgócsapat vezetésébe. A játékosokkal való­ foglalkozás során tapasztaltam, hogy a község fiataljai mennyire lelkesednek a sportért. Leg­alább 40 jó képességű labda­rúgó van, akik egy ideig sa­ját cipőjükben is hajlan­dók voltak az edzéseken résztvenni. Később kérték az egyesületet, adjanak ne­kik cipőt és amikor nem kaptak, lassan elmaradoz­tak az edzésekről. Községünknek volna három csapatra való játékosa, de nincsen megfelelő felszerelés. Cipőből mindössze 13 pár van, az is elég rossz állapotban lévő. Az együttes szép eredményeket érhetett volna el a jóképes­­ségű játékosanyaggal. Ezt igazolja, hogy a megyei másodosztály bajnokával, a tö­rökszentmiklósi Fáklyával 1:1 eldöntetlent játszott. A szolnoki Dózsát 2:1-re, a szol­noki Vörös Meteort 5:1-re, a budapesti Vasas vegyes csapatát 3:1-re, a budapesti Belügyi Dózsát 4:2-re verték meg. Ennek ellenére a csapat a megye­ II. osztályban a 12. helyre került, sőt törölték is a baj­nokságból. Ez annak tudható be, hogy sehonnan nem kaptunk támogatást. A­­ községi ta­nács is úgy nyilatkozott, nem áll módjá­ban segíteni a sportkört. Kérjük községünk vezetőit és felettes sportszerveinket, adjanak az idén sokkal nagyobb támogatást munkánkhoz. Azért, hogy 1954-ben töröltek bennünket a me­gyei II. osztályból, nem csüggedtünk el. Bárhová is osszák be csapatunkat ez évben, ígérjük, megálljuk helyünket és akkor év­végén sikeres szereplésről számolhatunk majd be. Takács Pál Cibakháza. A Szolnok városi tanács VB a VTSB javaslatára megju­talmazta az 1954. évben jó munkát végzett társadalmi sportszövetségi tagokat A Szolnok Város­ TSB elnöke díszes könyvborítóból­­ és sportszakkönyvekből álló jutalmakat adott át a T­ársadalmi Sportszövetségek tagjainak. A VTSB he­lyiségében lezajlott ünnepség keretében a következő sporttársak kaptak 1954-ben vég­zett jó sportmunkájukért jutalmat: Aknai Béla a város sportjának fejlődése érdekében végzett munkájáért. Bors Lajos és Fodor Károly az üzemi és városi röp­labda bajnokságok és ünnepi röplabda tornák megrendezéséért, a város röplabda sportjának fejlesztéséért. Tímár Mihály és Hajdú József az 50 város atlétikai posta­versenyen elért jó eredményért, a város atlétikai sportjának fejlesztéséért. Balogh József és Rácz Tamás a város tekesport­jának fejlesztéséért. Józsa János a vívó-SP °C fejlesztése terén elért eredményeiért. Ignátz Kálmán az evezős sport megterem­téséért és fejlesztéséért. .Nyári Endre az MHK testnevelési rendszer területén vég­zett jó munkájáért. Sándor Pál a sakk terén elért eredményeiért. Mezei István az úttörők sportjának fejlesztéséért, Bu­­lyáki József a Labdarúgó Társadalmi Szö­vetségben végzett eredményes munkájáért és Gőbel János a felszabadulási sportmű­sorokban és a kosárlabda sport utánpótlás nevelése terén végzett jó munkájáért. A Társadalmi Sport Szövetségek nevé­ben Bulyaki József köszönte meg a jutal­makat, ígéretet tett, hogy az 1955-ös évben még fokozottabb segítséget nyújtanak a VToB-nek a város sportja további fejlesz­téséhez« Évvégi számvetés a jászalsószentgyörgyi községi Sport Kör vezetőségválasztó taggyűlésén Községünk sportolói az elmúlt vasárnap lelkesen választották újjá vezetőiket. A gyűlésen beszámoltak az elmúlt év sport­­eredményeiről és a szerzett tapasztalatok alapján meghatározták az ezévi feladato­kat. Az elmúlt évi őszi kupa­ mérkőzések al­kalmával a labdarúgó együttes a járás te­rületén az első helyen végzett. Elhatároz­tuk, hogy 1955-ben nagyobb gondot fordí­tunk az utánpótlás nevelésére és ennek ér­dekében ifjúsági csapatot is szervezünk. Röplabdázóink felszerelése .y ugyan még hiányos, ennek­­­ ellenére már értek el ered­­ményeket és nagyon várják a tavasz kezdetét, hogy ők is megkezdhessék munkáju­kat. Sportkörünkben sok fiatal van, akik kö­zül sokan kedvelik az asztaliteniszt és a sakkot, de sajnos sem asztalitenisz, sem pedig sakkfelszerelésünk nincsen. — A labdarúgócsapat felszerelésének előterem­tése is igen nagy gondot okoz. Dicséret illeti Bárány Dezső sportköri elnököt, aki az elmúlt évben jó munkát végzett, amit igazol az a tény is, hogy ez évre is egyhangúlag újra megválasztot­ták, a sportkör elnökének. Jászalsószentgyörgy fiataljai sportolni akarnak és ehhez kérik a járási és megyei TSB nagyobb támogatását. Labdarúgócsa­patunkból számos tehetséges fiatal került magasabb osztályban szereplő együtteshez. Mint például Tóth László, aki jelenleg a Szolnoki Lokomotív csapatának egyik leg­nagyobb igézete. A téli időszakot is igyekszünk eredmé­nyesen kihasználni sportköri estéken, sza­bálymagyarázatokkal és egyéb nevelő elő­adásokkal készítjük fel sportolóinkat a ta­vaszi idényre. SIMON KÁROLY sportlevelező, Jászalsószentgyörgy. » 1965 Január 14 APRÓHIRDETÉSEK 500-as Ézslesz eladó. Ujszász, Rákóczi­ u. 16. szám. HERESZÉNA eladó, G. Nagy Pál örmé­nyes. Az UJERDŐI Állami Szőlőgazdaság, Jász­berény, megkezdte a szerződéskötéseket 1955. évre. Felvétel van: 6—8 hónapra, va­lamint aratás és cséplési munkák idejére. 6—8 hónapos szerződés esetén bőséges ét­kezést. A lakást a gazdaság biztosít. A szerződött dolgozó és családtagjai kenyér­­gabona juttatásban részesülnek. Jelentkez­ni lehet a gazdaságban. Jászberény, UJ- erdő 40. JÁSZBERÉNYBEN „Herczeg” műtermében csináltasson gyermekéről felvételeket So­rozatokat, színes nagyításokat elsőrendű kivitelben készítek. (I., Alsócsincsapart b. szám.) VÁLOGATOTT TALÁLKOZÓ 7 FRANCIA LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS szerepel a Totó e heti szelvényének műsorán. rorozíOY!­sokat nyerhet: Sea Linkmeptfei NÉPLAP politikai napilap Megjelenik hétfő kivételével mindennap A megyei pártbizottság és a megyei tanács­­ apja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DÁVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok. Irodaház, I. emelet Szerkesztőség: Telefon: 2Q-03, 23-20, 30-69 Kiadóhivatal: Szolnok Irodaház fsz. Kiadóhivatal: Telefon: 20—94. Egyszám*aszám: 00878.064—40 Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok, MaHnovszki­ utca 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor.

Next