Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-29 / 151. szám
SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP Kommunista felelősségérzettel az új kenyérért Megyéinkben ezekben a napokban tartják azokat a taggyűléseket, amelyeknek egyik napirendi pontja az év legnagyobb munkájával, a gabonabetakarítással foglalkozik. A kisújszállási Petőfi TSZ párttagjai szombaton este beszélték meg az e téren rájuk váró feladatokat. A pártvezetéség beszámolója igen részletesen foglalkozott a külpolitikai helyzettel, de áis aratási tennivalók ismertetésére alig szentelt néhány percet, így aztán kimaradt a beszámolóból, hogy mennyi az aratnivaló, milyen gépi erő áll rendelkezésre, mire kell ügyelni az aratásnál, mennyi idő alatt kell befejezni a terménybetakarítást stb. Pedig lett volna miről beszélni. Tavaly például egy héttel határidő után végeztek az aratással. Márpedig minden parasztember színtiszta igazságnak ismeri el azt a mondást, hogy „aki idejében arat, többet arat.“ A pártvezetőség beszámolójának sokkal nagyobb nyomatékkal kellett volna hangoztatni, hogy most is az jár jobban, az országnak az használ többet, aki idejében, gyorsan végez az aratással. Minden parasztember meggyőződhetett már arról, hogy a kellő beérés után néhány napos késedelem is félmázsás, sőt még ennél nagyobb szemveszteséget is okozhat holdanként. A Petőfi TSZ 780 hold búzatábláján ennyi veszteség 390 mázsa gallpona elpocsékolását jelenti abból a mennyiségből, amelyért már megdolgoztak, s amely már rendelkezésükre áll. Alaposan elgondolkoztató ez a szám. Ez a mennyiség, ha idejében végzett munkával egy részét megtakarítjuk, 100—120 fis fog égész évi kenyerét biztosítja. Éppen ezért kell gyorsan végezzni a betakarítással, igénybe venni a gépek segítségét is. A Petőfi TSZ-ben — bár két kombájnra megkötötték a szerződést — még most is tapasztalható a gépellenes hangulat. Egyesek elhallgatják a a kombájn előnyeit, azt például, hogy 7—10 százalékos szemveszteség megtakarítással dolgozik, egyúttal elvégzi a cséplést — és „keresett hibákkal’“ csepülik a gépi betakarítást. Tavalyi példákra hivatkozva. hangoztatják például, hogy a kombájn lépten nyomon csak egy villára való szalmát hagy maga után s így igen nehéz a szalma betakarítása. A párttagoknak kell megmutatni — Bobvos elvtárs is utalt erre felszólalásában , hogy a kombájn szalmagyűjtő kocsijában meg lehet taposni a szalmát, s csak mikor jól megtelt, akkor kell kiborítani, így nem lesz annyira szétszórva a szalma. A két kombájn és a négy aratógép a Petőfi TSZ gabonájának jórészét levágja. Marad tehát aézi kaszásoknak is. A szövetkezetben 30—35 kaszás vágja a szénát, a takarmánykeveréket, s amikor itt van az ideje, az aratásból is ki akarják venni a részüket. „Csak miarokszedő nem igen akad“ — hangoztatják a kaszások. Megszívlelhetik Nánási Károly DISZ titkár szavát: „Negyven fiatal családtag dolgozik a tsz-ben. Nagy részük szeretne részt venni az aratásban, de a kaszások csak olyan marokverőt keresnek, akinek már többéves gyakorlata van. Az a helyes, ha a fiatalokat is megtanítják az aratás munkájára, ezt kívánja a szövetkezet érdeke is.’“ Több problémát felvetettek még a párttagok. Szó esett például arról, hogy a lányok nem akarnak részt venni a cséplőcsapatban, mert a lányok számát hat főben állapították meg s szerintük ez kevés, mindig heten voltak eddig egy-egy gépnél. A hetediknek komolyabb munkája sosem volt. Vizet hordott s egyéb ehhez hasonló munkát végzett. Éppen ezért más területen, például Mezőtúron mindig hat lány volt egy gépnél. Ez lenne a helyes a Petőfi TSZ-ben is. A fiatalok biztosan hajlandók is erre, ha megmagyarázzák nekik, hogy más munkakörben is szükség van a szorgos kezekre. A pártszervezetnek éppen ezen a téren van sok tennivalója. Tavaly egész évben — főleg aratáskor — alkalmaztak idegen munkaerőt. Több mint 110 ezer forintjukba került ez a módszer. Az idén nem volt még erre szükség. És hogy aratáskor, csépléskor se igényeljenek idegen munkaerőt, a pártszervezetnek — a gépek igénylése mellett — szorgalmazná kell a családtagok részvételét a gabbonabetakarításban. Hangoztassák, hogy ahány arató, annyi kereső. Érthető, hogy minden család érdeke megkívánja: minden munkabíró ember részt vegyen az aratásban, cséplésben. A párttagok érdeme, hogy ilyen kérdésekre is felhívták a figyelmet, s szót emeltek a közös vagyon fokozottabb megbecsüléséért. Szabó István elvtárs például figyelmeztette a tagokat, hozzák rendbe a zsákokat, s annak idején a cséplőgépnél jól kössék be azokat, hogy szállítás közben ki ne szóródjon belőlük a gabona, mint ahogy az tavaly is többízben megtörtént. A pártvezetőségnek a termelőszövetkezet feladatairól szóló szűkszavú útmutatása következtében a taggyűlés több fontos tennivatóval nem foglalkozott, így például nem esett szó arról, hogy a gabonát nemcsak le kell vágni, hanem be is kell hordani, asztagba rakni. A tsz vezetősége azt tervezi, hogy a hordást majd a csépléssel egy időben végzik, mert „van elég fogatért”, s ha minden kocsit foglalkoztatni akarnánk, sok asztalgot kellene megkezdeni, hogy ne várakozzanak a fogatok.” A cséplőgépnél is várakozniuk kellene ezek szerint. Ezért mégis leghelyesebb, ha a gabonát asztagba rakják. Felszólalt a taggyűlésen Fodor Imre traktoros, s elmondotta, hogy a gépállomás kommunistái szakmai képzésük növelésével, a gépek gondos karbantartásával készülnek az aratásra, s legfőbb feladatuknak a minél kisebb szemveszteségű gabonabetakarítást tartják. Kérte, a tsz tagok is tegyenek meg mindent ezért. A taggyűlés a vezetőség beszámolójának gyengesége ellenére pozitív volt, kicsendült a felszólalásokból a felelősségérzet az évi kenyér biztosításáért KÜLFÖLDI HÍREK Berlin (TASZSZ). Mint az ADN közli, Friedrich Ebert, nagy- Berlin főpolgármestere szombaton levelet intézett Nyugat-Berlin polgármesteréhez. Leveleiben javasolta, kezdjenek haladéktalan tárgyalásokat nagy-Berlin magisztrátusa és a nyugatberlini szenátus között a Berlin kettészakadása miatt keletkezett helyzet rendezése céljából. Párizs (MTI): Creuse megye számos polgármestere, alpolgármestere és városi tanácsosa határozatot írt alá és ebben felszólítja a kormányt „Tanúsítson független, a francia nép érdekeinek megfelelő magatartást a négyhatalmi értekezleten. Ha ezt teszi, remény van arra, hogy a tárgyalások eredményesek lesznek.“’ Washington (TASZSZ). *A felforgató tevékenységet ellenőrző hivatal" a napokban felszólította az Amerikai-Szovjet Baráti Társaságot, ismerje el, hogy a „kommunista front”-hoz tartozik és kötelezte, hogy a belbiztonsági törvény alapján nyilvántartásba vétesse magát. John Kingsbury az Amerikai-Szovjet Baráti Társaság Országos Tanácsának elnöke nyilatkozatot tett közzé, amelyben kijelentette, hogy „Az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttműködésének helyreállításával, valamint a kulturális csere és kereskedelem kiszélesítése’“ védelmezésével „Az országos tanács hazafias kötelességét teljesítette és elősegítette az egész világ békéjének ügyét.“ Az Amerikai-Szovjet Baráti Társaság Országos Tanácsa továbbra is „elősegíti az Egyesült Államok és a Szovjetunió kölcsönös megértésének fejlődését, hogy elkerülhető legyen a pusztító világháború,” (MTI), * 1955 június 29. Jean-Paul Sartre beszéde a béke-világtalálkozó június huszonhatodiki délutáni ülésén Helsinki (TASZSZ) Jean-Paul Sartre francia író a békevilágtalálkozó vasárnap délutáni ülésén nagy beszédet mondott. Kifejtette, hogy nézete szerint egyes szónokoknak nem programot kellett volna adniuk és kiemeli azt, ami eltérésekre ad okot, hanem inkább arról kellett volna beszélniük, ami egységbe fűzi őket. Ez az egység megvan. Mi, akik ide eljöttünk, békét akarunk. Sartre hangsúlyozta, hogy mindazok a szervezetek, amelyek küldöttekkel képviseltetik magukat a béke-világtalálkozón, vázoltál, milyen legyen a béke. Olyan legyen, amilyent a népek akarnak. Természetesen vannak közöttünk olyan küldöttek, akik ellenzéket képviselnek országuk hivatalos politikájával szemben. Ez a tény még jobban kiemeli annak a mozgalomnak népi jellegét, amely idevezetett bennünket. Mi természetesen együttélésre törekszünk — folytatta Sartre, — de tisztázni kell, milyen együttélésről van szó. Nem két tömb együtt éléséről, mert ez gyakorlatilag megvan és egy új háború veszélyét rejti magában. Mi valamennyi állam együttélését akarjuk, tekintet nélkül rendszereik különbözőségére. Sartre a továbbiakban elmondotta, milyen óriási szerepet tölt be a nemzetközi életben a Szovjetunió és az Egyesült Államok. Ha az atomfegyver tényleges eltiltását akarjuk, — mondottam— általános leszerelést, valamint a két nagyhatalom együttműködését kell kívánnunk. Csakis ez az együttműködés rombolhatja le a tömbök rendszerét. E két nagyhatalomnak megegyezésre kell jutnia abban, hogy szavatolják minden állam függetlenségét. Sartre végül röviden így fogalmazta meg a békamozgalom feladatát: „A békét akarjuk építeni a szabadság útján és vissza akarjuk adni a népeknek szabadságukat békével.“’ (MTI.) Nehru indiai miniszterelnök távirata N. A. Bulganyinhoz, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökéhez Moszkva (TASZSZ). Dzsavaharlal Nehru az Indiai Köztársaság miniszterelnöke a következő táviratot küldte N. A. Bulganyinnak a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének: „N. A. Bulganyin őexcellenciájának a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, Moszkva. A Szovjetunióban tett látogatásom befejeztével őszinte köszönetet szeretnék mondani önnek mindazért a figyelmességért, jóindulatért és vendégszeretetért, amelyben excellenciád és munkatársai engem részesítettek. Azt is szeretném tudatni excellenciáddal, milyen mély érzéseket váltott ki bennem annak a szeretetnek az őszinte megnyilvánulása, amelyet a Szovjetunió népei irántam mindenütt tanúsítottak. Mindazok a helyek, amelyeken jártam és az emberek, akikkel találkoztam, örökre friss emlékként maradnak meg emlékezetemben. Ha látogatásom elősegítette nézeteink mélyrehatóbb, kölcsönös megértését és barátságunkat, valamint azt az eltökélt szándékunkat, hogy a közös felvirágozásért munkálkodjunk, akkor úgy érzem, elegendő jutalmat kaptam. Számítok az önnel való találkozásra Indiában. Dzsavaharlal Nehru, Varsó, 1955. június 25. (MTI), Guriev: AZ ISTENHITRŐL Gurjev: A közelmúltban egy nagyon érdekes könyv jelent meg a Szikra kiadásában. A kis füzetecskét G. A. Gurjev írta, címe: Az istenhitről. A könyv kétségbevonhatatlan tényekkel bizonyítja be az olvasónak létét közöljük: Gondolkodásra késztető tények A here»*tény, a zsidó, vagy a mohamedán papok azt állítják, hogy vallási tanításuk csak egy istent ismer. Ezeket a vallásokat általában egyistenhitnek nevezik. De nézzük, igaz-e ez az állítás? Valójában nem igaz, mert az említett vallások sok istenhez hasonló lényt tételeznek fel. Hiszen mindegykük beszél angyalokról, ördögökről, természetfölötti lényekről. A hívők elképzelése és a vallás tanítása szerint vannak angyalok, az embernél tökéletesebb szellemi lények, jó szellemek, akik az emberek barátai, és vannak ördögök, rossz szellemek, akik az emberek ellenségei. A jó angyalokat is vallásos tisztelet illeti meg, csak éppen rangjuk és hivatásuk szerint az istennek vannak alárendelve. A keresztény vallás azt tanítja, hogy az isten lényegében egyszemélyben három: atya, fiú és szentlélek, s hogy mindegyiknek megvannak a maga különleges tulajdonságai. És jóllehet a keresztény teológusok mindent megkísérelnek, hogy a három istent egy istennek tüntessék fel, nem tudnak felelni arra a kérdésre, hogy hol itt az egyistenhit? A keresztényeknek hinniük kell, hogy a „szentháromság” egy: egy az isten, de személyében három. Lényegében ez azt jelenti, hogy a „szentháromság“ dogmájában lévő ember számára ss háromszor egy az egy a vallási tanok valótlanságait, felsorakoztatja a világ nagy gondolkodóit, akik évszázadokkal ezelőtt már bebizonyították a természet törvényeinek segítségével, hogy az Isten.k különböző népeit vallásai isteneiket az ember képére és hasonlatosságára formálják. Például négerek istenei feketebőrűek, ördögeik pedig fehérek. A japánok istenei sárgaarcumk, orruk tömpe, szemük ferdevágású, Xenofanész ókori görög gondolkodó találóan jegyezte meg, hogy ha a bikák, az oroszlánok vagy a lovak el tudnának képzelni istent, mindegyik állat a maga módján képzelné el a bika, oroszlán stb. formájában. A vallás az emberek műve: nem isten teremtette az embert, hanem fordítva, az ember teremtette az istent a maga képére és hasonlatosságára! Voltaire-nek, a XVIII. század kiváló francia gondolkodójának szellemes mondása szerint „ha isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, akkor az ember is ugyanezzel áll bosszút rajta’’. A hívőknek sohasem volt egységes elképzelésük az istenről, minthogy sok vallás létezik, és mindegyiknek külön istenfogalma van. Ezzel kapcsolatban jellemző, hogy az egyes vallások papjai „szellemi” lényekről , istenekről, angyalokról stb. beszélnek a hívőknek, de egyikük sem tudja értelmesen megmagyarázni, mi is az a „tiszta lélek“. Egyetlenegy sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi volt a képhír és kitalálás, hogy hirdetőinek anyagi érdeke fűződik a vallásos nézetek fenntartásához. Az alábbiakban a könyv egy részben az, amit istennek neveznek. A papok azzal térnek ki a válasz elől, hogy kijelentik: az isten >,meghaladja az emberi értelmet”, isten létezésében minden bizonyíték nélkül, vagyis vakon, gondolkodás nélkül hinni kell. Ez lényegében azt jelenti, hogy az isten létezését még maguk a papok sem tudják bizonyítani. De hogy is lehetne bizonyítani annak létezését, ami nincs! A vallás hirdetői azt mondják, hogy az isten felfoghatatlan, emberi elme fel nem érheti. De ha ez így van, akkor kár beszélni istenről, isten tulajdonságairól, óhajairól, stb. A papok mégis azt mondják, hogy isten bizonyos tulajdonságokkal felruházott lélek: mindenható, mindent megtehet, amit akar, vagyis nincs előtte lehetetlen, örökkévaló, vagyis mindig volt és lesz, mindenütt jelenlévő, mindentudó, ismeri a múltat és a jövőt, végtelenül bölcs, mindent megért magyarázat nélkül, végtelenül jó, csakis jót cselekszik, önmagából való, örökkévaló, végtelenül irgalmas stb. Lényegében a vallás azokkal a tulajdonságokkal ruházza fel az istent, amelyek az emberből hiányoznak: mindenhatósággal, örökkévalósággal, mindenütt való jelenléttel, mindentudással, bölcsességgel, jósággal, stb. De elkerülhetetlenül felmerül a kérdés: hogyan ismerték meg a teológusok az Isten tulajdonságáit, ha — mint állítják — istent nem éri fel az emberi elme. Amikor valamelyik, vallási igehirdető a hívőnek istenről, mint testnélküli fölfoghatatlan lényről beszél, valójában sem az egyik, sem a másik nem tudja, miről van szó. Már Voltaire megállapította, hogy ez ugyanaz, mint mikor ketten beszélgetnek, de a beszélő nem érti azt, amit mond, a hallgató pedig úgy tesz, mintha értené. A különböző vallások papjai üres szóbeszéddel áltatják a néptömegeket. A papok azt mondják a hívőknek, hogy az isten a világnak mindenható ura, minden tőle függ, ami a világon van, mert „minden isten akarata”. Isten — úgymond — állandóan beleavatkozik a dolgok menetébe, ítélkezik az emberek felett, megbünteti a „bűnösöket“ és megjutalmazza az igazakat”. A népek történelmi sorsát az isteni gondviselés irányítja — tanítják az egyes vallások. Ezzel kapcsolatban a papok kijelentik, hogy „isten útjai kifürkészhetetlenek”, ezért „ember tervez, isten végez”, vagyis az ember semmit sem tudhat a jövőről, mert hiszen isten semmiről sem ad számot. De ha ez így van, akkor például a háborúk kitörése, a harcoló katonák megsebesülése és halála, városok és falvak megsemmisülése, a hadseregek veresége és győzelme stb. mind isten akaratától függ! Háború idején mindkét fél hívei imádkoznak istenhez a győzelemért, és mindkét fél papjai azt mondják: „velünk az isten!” Jogosan állapította meg Makszim Gorkij, a nagy proletáríró: „Ha volna isten, végtelenül nevetséges lenne tragikomikus helyzete“. Äs ENSZ jubileumi ülésszakának záróülése tájékoztatta őt arról a közös kívántságról, hogy a záróülésen összegezze az ülésszak jelentőségét Ezzel kapcsolatban Van Kleffens felolvasta, a következő nyilatkozatot: „1) Az ENSZ megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából San Franciscóban tartott ENSZ jubileumi ülésszak összes résztvevői ismét megerősítik azt a közös elszántságukat, hogy megmentik a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól. Az 1945. június 26-án kezdődött tíz esztendő újabb jelentőséget és halaszthatatlanságot adott a népek ezen általános törekvésének, mert a népek tudják, hogy egy újabb háború a most rendelkezésre álló fegyverek alkalmazásával felmérhetetlen szerencsétlenséget zúdítana az emberiségre. A népek célja az alapokmány világos szövegének megfelelően a biztonságon, az igazságosságon s a jószomszédi viszonyon alapuló béke. 2) A népek ismételten kinyilvánítják közös ragaszkodásukat az ENSZ alapokmányba foglalt célokhoz és elvekhez, elismerik: a tartós békéhez fűzött remény megvalósulása attól függ, hogyan teljesítik az államok ezeket a célokat és támogatják ezeket az elveket egymáshoz fűződő kapcsolataikban. 3) A népek megerősítik eltökéltségüket, hogy újabb erőfeszítéseket tesznek a vitás nemzetközi kérdések békés eszközökkel való rendezésére — amire őket az alapokmány felszólítja — és arra, hogy ne veszélyeztessék a nemzetiközi békét, biztonságot és igazságot, hogy békében, valamint barátságban éljenek együtt. 4) A népek arra is kötelezettséget vállalnak, hogy további erőfeszítéseket tesznek a leszerelésre vonatkozó megegyezés érdekében, ami nagyobb fokú biztonságot biztosíthat az államoknak és elháríthatja a világról az atomrombolások veszélyét. A népek kijelentik: bíznak az államoknak abban az elszántságában, hogy a fegyverkezési terhek megszűnésének eredményeként felszabaduló anyagi forrásokat mindenütt a népek életfeltételeinek magjavítására fordítják.” Van Kleffens ülésszaki elnöknek ezt a nyilatkozatát a jelenlévő küldöttek egyöntetű tapssal helyeselték. Ezzel az ENSZ jubileumi ülésszaka véget ért. (MTI), San Francisco (TASZSZ). —* Június 26-án, az ENSZ alapokmány aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes üléssel véget ért az Egyesült Nemzetek Szervezetének jubileumi ülésszaka. Az ünnepélyes ülés Van Kleffens rövid megnyitó beszédével kezdődött. Ezután üdvözlő beszédet mondtak az ENSZ közgyűlés volt elnökei. Van Kleffens az ülésszak elnöke rámutatott, hogy az ENSZ tagállamok képviselőinek jelentős része