Tiszavidék, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-02 / 28.szám

2 i:­ZL*m TISZA VIDÉK Párttaggyűlésen leplezték le Kunhegyesen az ellenforradalmi banda rémtetteit A kunhegyesi összevont párttaggyűlés egyhangúlag ki­zárta soraiból Hoós Jánost, az I. számú Vízgépészeti Vál­lalat igazgatóját (Ezelőtt Kö­zéptiszai Öntöző Vállalat) és felszólította a vállalat fel­ügyeleti szervét, hogy távo­lítsák el igazgatói tisztségé­ből is. Mi volt ennek az em­bernek a bűne, hogy en­­­nyire gyűlölik Kunhegyesen? Egy csokor mákvirág Hoós János, mint „mun­kásigazgató“ került a válla­lat élére. Viselkedése, öltöz­ködése azonban nem a mun­káskáderre vallott. Közismert jampec volt. A becsületes munkásokat utálta. Nem is igen állt velük szóba. Na­gyon kedvelte a letűnt úri­világ figuráit. Ezekkel ve­tette körül magát. Barátjá­val, Lukács Gyula személy­zeti vezetővel együtt szívósan munkálkodtak azon, hogy a becsületes embereket lehetet­lenné tegyék és eltávolítsák. A szaktudásra való hivatko­zással szárnyaik alá vették a népi demokrácia minden rendű, rangú ellenségét. — Hosszú volna azt felsorolni, mi mindenféle ember talál­ható itt. A horthysta ezredesi rang kicsinek számított. Csak kulák 70 dolgozott a vállalat­nál. Szép kis csokor volt ez ■ így együtt. Érthető, hogy nem tették ölbe a kezüket október 23-a után. Megtalálja a zsák a foltját Október 23. után sietve megválasztották az ideiglenes munkástanácsot. Gondoskod­tak arról, hogy az ő emberei kerüljenek be. A munkásta­nács elnöke Gagány József, a vállalat műszaki vezetője lett. Gagány Józsefről min­denki tudja, hogy nagytudá­sú műszaki ember, de erősen jobboldali érzelmű. Ezt ké­sőbbi viselkedésével be is bi­zonyította. Beválasztottak a munkástanácsba olyan em­bert is, mint Paksi György, akiinek 70 hold földje, két ta­nyája és egy nagy háza volt Kunhegyesen. Ő volt a párt­funkcionáriusok elleni hajsza fő szervezője. Ezek az urak — Hoós igazgató vezetésével — sür­gősen hozzáfogtak az ellen­­forradalmi erők megszerve­zéséhez. Kapcsolatot terem­tettek hasonszőrű társaikkal A járási „forradalmi tanács" vezetőjével, Bakondi János csendőrrel és nagybérlővel, dr. Kovács Zsigmond abád­­szalóki kulákcsemetével, Báró Schilling abádszalóki nagy­­birtokossal Süveges Sándor műszerész kisiparossal és Kiss Albert általános iskolai ta­nárral. De nem elégedték meg azzal, hogy Kunhegye­sen és a környező községek­ben tevékenykedjenek, ha­nem a vállalat telefonössze­köttetései révén Mezőtúrtól a Bükk hegységig kapcsolatot tartottak az ellenforradalmi csoportokkal Terveik végre­hajtásához fegyvert kellett szerezni, össze­szűrték a le­vet a kunmadarasi repülő­tér ellenforradalmi tisztjei­vel és meg is kapták, amire szükségük volt. Csak pisz­tolyt mintegy 600 darabot osztottak ki, amelyből eddig mindössze 200-at sikerült megtalálni. Ezenkívül gép­pisztolyt, kézigránátot, golyó­szórót és egyéb fegyvereket is kaptak. Egy részét kiosztot­ták „a nemzetőrségnek”, a többit tartalékolták. Báró Schilling például a kastélyát aknával rakatta körül és csak az közelíthette meg, aki a műszaki zárat ismerte. Az ellenforradalom leverése után a karhatalom egész teher­autórakomány fegyvert talált kastélya udvarán elásva.­­ (Most a rögtönítélő bíróság előtt felel tetteiért). Süveges Sándor révén si­került összeköttetést terem­­teniök Maléter ezredessel is. Megállapodtak vele, hogy az üzemben gyújtópalackokat gyártanak a budapesti felke­lők részére — a szovjet tan­kok ellen. A gyújtópalackok gyártását ügyesen szervezték meg. Minden ember más-más alkatrészt készített, így fo­galmuk sem volt arról, tulaj­donképpen mit gyártanak. Az összeszerelést az ellenfor­radalmi csoport végezte. Az így elkészített palackokat élelmiszer szállítmányokkal juttatták el Budapestre. Köz­vetlen kapcsolatot tartottak a volt nagybudapesti munkás­­tanáccsal is. Innen kaptak utasításokat. Legfőbb törekvésük a munkásmozgalom kipróbált harcosainak legyilkolása volt Október 23-a után pár nap­pal Hoós és társai összehív­ták a vállalat központjában dolgozókat. Természetesen el­sősorban a kulákokat, csend­őröket és beüzentek a járási pártbizottságra, hogy Tarr Márton elvtárs, a községi pártbizottság titkára és Ba­kos József elvtárs, a járási bizottság gépállomási titkára jöjjenek ki a vállalathoz, mert a dolgozók beszélni sze­retnének velük. Az elvtársak a hívásra meg is jelentek­. Hoósék arra akarták kény­szeríteni őket, hogy jelentsék ki nyilvánosság előtt, hogy visszavonulnak a politikai élettől. Erre azonban a két elvtársat nem tudták rábír­ni. Kijelentették, hogy ők eddig is a népért dolgoztak, és ezután is a népet akarják szolgálni. Az eset után féktelen dü­hükben aljas tervet eszeltek ki a kommunisták elpusztí­tására. Azzal a jelszóval, hogy a funkcionáriusok­ „hasz­nos munkával” töltsék idejü­ket, kihaj­tották a járási párt­­bizottság munkatársait répát szedni, s a kunmadarasi re­pülőtérről majd felszáll egy gép és répaszedés közben le­­géppuskázza őket. Ezt azon­ban nem tudták valóra vál­tani, mert a repülőtér becsü­letes tisztjei megakadályoz­ták a géppuska-lőszer ki­adását. Paksi Gyula ekkor újabb tervvel állt elő. (Folytatjuk.) — B. K. M.— A zajló Dunából tíz disszidálni akarót mentettek ki a határőrök A Duna déli határmenti szakaszánál csütörtökön haj­nalban többszöri segítség­­kiáltás verte fel a csendet. A határőrök messzelátóval végig­pásztázták a Dunát, s a zajló víz közepén, a jégtáb­lák között két, emberekkel teli csónakot pillantottak meg.­­A határőrség pillanatok alatt riadókészültségbe lé­pett. Csákánnyal, kötelekkel felszerelve azonnal csónakba átálltak és a zajló Dunára eveztek. Hasonló segítség in­dult meg a Duna túlsó olda­lán szolgálatot teljesítő ha­tárőrök részéről is. Mindkét oldalról emberfe­letti küzdelem kezdődött. Pillanatnyi tévedés a mentők életét is veszélyeztette, a baj­bajutott két csónak közül az égjük — amelyikben Pintér István géplakatos, az ercsi cukorgyár alkalmazottja és Mesége ültek — nagymehe­­zen utat tört magának a jég­táblák között, s a part felé sodródott. A határőrök segít­ségével hamarosan „szára­zon” voltak. A másik csónak nyolc utasa , két asszony, három férfi és három gyer­mek megmentéséért élet­­halál harc folyt tovább. Se­gítségül megérkeztek a ba­jai műszaki alakulat tagjai is. Több mint egyórás küz­delem után sikerült a vesze­delemből a második csónak utasait is partra szállítani. A gereh­áti határőrsön de­rült fény a kalandos utazás­ra. Pintér és társai éjjel ül­tek csónakba, hogy Jugo­szláviába jussanak, de vál­lalkozásuk csaknem életükbe került; Lengyel kulturális küldöttség érkezett Moszkvába Moszkva. Január 31-én len­gyel kulturális küldöttség ér­kezett Moszkvába, hogy meg­tárgyalja és aláírja az 1957-re szóló lengyel—szovjet kultu­rális együttműködési tervet. A küldöttséget Karol Kury­­lak lengyel művelés- és mű­­vészetügyi miniszter vezeti. Elutazott Moszkvából a Csehszlovák Köztársaság küldöttsége Moszkva. A TASZSZ­ je­lentése szerint január 31-én Antonin Zápotocky elnök ve­zetésével Moszkvából Prágá­ba utazott a Csehszlovák Köz­társaság küldöttsége. A csehszlovák és szovjet ál­lami zászlókkal feldíszített Belorusz-pályaudvaron a kül­döttség búcsúztatására meg­jelentek K. J. Vorosilov, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke, N. A. Bulganyin, A. I. Mikojcm, V. M. Molotov, M. Z. Szaburov, M. A. Szuszlov, N. Sz. Hrus­csov, L. I. Brezmyev, J. A­­Furceva, N. M. Svetnyik, A. B. Arisztov, N. J. Beljajev, P. M. Poszpjelov, valamint miniszterek, Moszkva dolgo­zóinak képviselői, szovjet és külföldi újságírók. A csehszlovák vendégeket búcsúztatták a moszkvai csehszlovák nagykövetség munkatársai, továbbá a moszkvai diplomáciai képvi­seletek vezetői. A pályaudvaron díszőrség sorakozott fel, a zenekar el­játszotta a Csehszlovák Köz­társaság és a Szovjetunió ál­lami himnuszát. A pályaudvaron Antonin Zápotocky búcsúbeszédet mondott. JÖVENDŐ címmel jelenik meg a termelőszövetkezetek lapja A Termelőszövetkezet című lap, a szövetkezeti dolgozó parasztok egyik kedvelt ol­vasmányos képeslapja, az ok­tóberi események ó­ta nem je­lent meg. Most ismét elhatá­rozták megjelentetését „Jö­vendő” címmel. Az új lap nemcsak a termelőszövetke­zeti tagokhoz, hanem az egész dolgozó parasztsághoz szól, ta­nítja és segíti őket a szövet­kezésben, s tanulságos képes riportjaival, elbeszéléseivel szórakoztatja a falusi dolgo­zókat. Az új lap kéthetenként jelenik meg, 1 1237. február ’■ Összeült a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bzottságának plénuma Belgrád (MTI­) Belgrádban pénteken délelőtt összeült a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Központi Bizottságá­nak plénuma, Joszip Broz Titonak, a Szövetség főtitká­rának elnökletével. A Központi Bizottság plé­numa határozatot hoz a szö­vetségi hetek kongresszusá­nak összehívásáról és meg­vitatja a kongresszus előké­szítésével­­ kapcsolatos kérdé­seket. Mint ismeretes, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának Vég­rehajtó Bizottsága 1956. no­vember 6-án Ljubljanában megtartott ülésén határozatot hozott, amely javasolja a Központi Bizottságnak, hogy a KSZ VII. kongresszusát idén ősszel tartsák. ■ Bosszantó apróságok | Keresem, keresem ... | Nem tudnám megmondani,­­ hogy hányadszor már, a na­­­pokban ismét benyitottam a­­ háztartási kisgépek és fa­láruk boltjába ezzel: kis szé­­­ket keresek, olyan kis sámli­s félét. | Szék, mint máskor, most n­em volt, de enyhítette bos­­­­­szúságomat az elárusító­ néni­­ kedvessége.­­ Szinte ő is panaszként­­ mondta el, hogy másfél éve­­ van az üzletben, de ilyen áru­­­­ból alig-alig kapott, pedig na­­­­gyon keresik a vevők. Vi­­­gasztalásul azt ajánlotta, ve­­­gyek olyan összecsukható szé­­f­két, amit a vadászok, kirán­­t dűlők hordanak magukkal. Őszintén mondom, csak az lő kedvessége fegyverezett le,­­ csak az mentett meg attól, hogy k­i ne törjek. De ha ne­kem nem kirándulásra, ha­nem esetleg éppen lábmosás­hoz kell a kisszék. Hogy még­sem hagyom szó nélkül az egész esetet, annak az az oka, hogy mielőtt én ki­fordultam volna, két fiatal­­asszony nyitott be. Lábtörlő­­rácsot, ruhaszárító csipeszt, gyermekeknek való fonott kisszéket kerestek. És bármi­lyen kedves is volt a hang, mégsem tudtam belenyugod­ni, hogy mindenre „nincs ké­rem” volt a válasz. Arra gondoltam, mennyi ap­ró fa mehet hulladékba a fával dolgozó üzemekben, amiből sok sámli, ruhacsipesz, lábtörlő és egyéb lehetne, ami után naponta érdeklődnek az asszonyok.­­_Ttr._ ♦ Egy forintért utaztam Szolnokra? Több mint 3 héttel ezelőtt­­ fűrészport vásároltam Szol­­­­nokon. Annak rendje és mód­­­­ja szerint elintéztem az 51-es ZAKÖV-vel, hogy elszállítják­­ a lakásomra, Jászladányba. A­­ szállítással nem is volt semmi­­ hiba, a számolással viszont igen. Én észre se vettem volna, de a vállalat értesített, hogy 22 forinttal többet fizettettek velem. A vállalat becsületes­ségére vall, hogy amikor a­­ hibát észrevették, szóltak. Vi­l­ szont mindez csak fél megol­­­dás volt. Ugyanis most azt kezménye, be kell vallanom, nem őrzök meg minden egyes üzleti blokkot, sem egyéb fe­lesleges papírt, a fuvarleve­let is eltüzeltem. Csak éppen megkérdezem: Ha már a tévedést észrevet­ték, miért nem küldték el egyszerűen a pénzt? Attól tartok, hogy azok után vala­kinek majd az jut eszébe, hogy beutazzam érte a válla­lathoz. Akkor pedi­g már csak 1 forintot térítenek vissza, mivel innen az útiköltség Szolnokig 21 forint. Remélem, ettől megkímél­nék. Bozsányi Rezső Jászladány Kossuth T. u. S3. kérik, hogy küldjem be a fu_­­♦­varleveleket, s arra majd­­­ megkapom a visszajáró össze­­­ Ifiét. Bármi legyen is a követ­ A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy február 4-től kezdve Budapest — Prága — Berlin, Budapest — Varsó, Budapest — Belgrád — Szó­fia — Ankara és Budapest — Bukarest között ismét közle­kedik a Balt-Qrien­t-ex­press. A vonat Budapest, Nyugat a­­pályaudvarral Berlin és Var­só felé 9 órakor, Belgrád — Szófia felé 20 órakor, Buka­rest felé pedig 19.06 órakor indul. Berlin és Varsó felől 13.18 órakor, Szófia — Belg­rád felől 7.30-kor, Bukarest felől pedig 8.20-kor érkezik a Nyugati-pályaudvarra. Ugyancsak február 4-től közlekedik az Arlberg-Ori­­ent-expressz is. Ismét hazánkon át közlekedik (ír. Arihortr.0­ r.nTPS*ir. />« n Kn I­t.flri nn t TÓTH ISTVÁN: SZÖKEVÉNY -E’ (42.) ’­lismer­i-e a keresetbe foglalt ténykörül­ményeket? — kérdezte Szir­mait a bíró s közben az akta­darabok rakosgatásával igye­kezett rend­beszedni szétzilált gondolatait. — Elismerem. — Látja-e, mit tett? — Vállalom is minden kö­vetkezményét. A bíró idegesen lökött fél­re egy átlátszó sárga idézés­lapot. — Vállalom, vállalom!. .. Ilyenkor már hősök, férfia­sak akarnak lenni... Nem gondolja, hogy ez a legkemé­­nyebb? Vállalom... hö. :. Helyrehozni, barátom, amit tönkretett! Az a kunszt, nem­csak a „vállalom”. — Mit tehetnék még? — Véleménye szerint a ma­guk ügyében már csak a vá­lás segít? — Sajnos... — Hogyhogy sajnos? — pattogott a kisöreg bíró. Ki­hozta a sodrából a két felpe­res fél szofáílánsága. — Az a kérdés: ön akar-e válni? — Akarni nem akarok, de beleegyezek. Az ülnökök egymásra, majd az elnökre néztek. Az pedig tanácstalanul fordította fel­felé mindkét tenyerét. — Ha nem akar válni, az azt jelenti, hogy helyre tudná billenteni a családi béke egyensúlyát — ösztökélte a bíró a társadalom nevében. — Azt már soha többé — legyintett Jenő. — Maga még csak a furcsa ember? — Mit gondol, bíró úr?. .. El tudná felejteni a felesé­gem, hogy ide jutottunk?... Hogy írásiban, szóban ki kell teregetni itt, a nyilvánosság előtt olyan szennyeseket, me­lyekhez semmi köze? Elhallgatott és szinte ma­gától kérdezte, mikor alig hallhatóan megszólalt. El tudom-e valaha felejte­ni, hogy... szintén itt, önök előtt... szerelmet vallott..­, a másiknak, aki odakint vár­ja... Két ember örökké kö­zénk állna, ha együtt marad­nánk. Folyt a vita a bíró és az al­peres között. Oda-vissza — oda-vissza. A­ztán hosszabb hallgatás következett. A vasutas egyenruhás, köpcös ülnök, aki eddig Buddha-mozdulat­­lansággal merengett Isi felé az ablakon, kinyitotta a száját, meg becsukta. Sötét kis róka­­szeme sűrűn pislogott. Mél­tatlankodó arckifejezéssel le­sett az elnökre, de ehhez egy kicsit el kellett fordítania fénylő rózsaszín fejét. Az elnök valamelyik aktát böngészte. Egyik soron ott tartotta mutatóujját s erre is, arra is súgott valamit az ül­nököknek. Ők pedig beleegye­­zően bólintottak. — Kérem, hívja be Daru Olga tanút — szólt oda emelt hangon az ajtó mellett álló altisztnek. — Tessék... üljön le, majd még kérdezek — intett Szir­mainak.. Jenő megzavarodott. Inga­dozott, leüljön-e vagy se. Ép­pen kérdezni akarta, hogy kerül ide Olga, mikor ismét nyit az ajtó. Néhány határo­zatlan kopogás után nyugod­tan sorjáztak a lány léptei. Olga abban a kordbársony kabátban jelent meg, mely­nek anyagát Jenő ajándékoz­ta. Piciny, kerek kötött sap­kája alól az őszi aranyszín­ek­re emlékeztető fürtökben gön­dörödött M bamásraSke haja. Kissé rikított a kopott tár­­gy­alóteremben. Eleven lénye bosszantotta a komor hangu­latba lovatt bírákat Ellen­szenvüket fenkölt, hivatalos ábrázatokkal palástolták. — Maga Daru Olga? — Igen. Született, any­ja neve — és az ismert kérdések. — Nézze — mutatott a há­ta mögé a bíró — ehhez nyúj­tott segédkezet. Felborult egy példás családi élet, Olga belepirult, bekapta felső szája szélét, mielőtt fe­lelt volna. — Ez a maguk női egyen­jogúsága ... Éppen úgy ott volt Szirmai, mint én. — De magának néznie kel­lett volna, hogy házas ember. — Ezt pontosan neki kel­lett volna jobban meggondol­nia. — Kérem, ne feleseljen... Mondja el, hogy kezdődött. A bíró kiegyenesedett, az ülnökök szintén figyelő ülésbe igazodtak. — Megismerkedtünk egy mulatságon, aztán találkoz­tunk, feljött hozzám — és nem történt semmi. Mikor másodszor feljött.:. Este volt s olyankor vala­hogy könnyen megy, ha egy férfi meg egy nő együtt van... — Ne kedélyesked­jen, k­é­rem. — Ez hozzátartozik ... So­kat beszélt... politikáról... s mindig hevesebben. Először rá akartam szólni, de meg­­éreztem. Nem a téma a fon­tos, hanem az az igyekezet, ahogy másba burkolja, amit mondani akar... „Fel kelle­ne gyújtani a villanyt” — állt volna fel, hogy a kap­csolóhoz menjen. Még akkor volt ellenállás benne, bizto­san kísértett a mit sem sejtő asszonyka képe. Én sem vagyok fából. Izga­tott, hogy uralkodni tud ma­gán, mikor ott vagyok mellet­te s érzem, mennyire nagy benne a hajlandóság..­­. — Nahát, szörnyű raffinált, nő — csodálkozott félhango­san a nő-ülnök és csóválta a fejét. — Kérem, ne részletezzen — korrigálta figyelmetlensé­gét zavartan a bíró. — Nem ia... nem sok tör­tént már aztán ... Mondtam, hagyja csak a villanyt. Erre megfogta a kezemet... Ak­kor meg én­­ voltam az erő­sebb, visszahúztam... Meg­­gyávult, i’ákezdte megint a politikát. Még szenvedélye­sebben, mint előbb. Megszán­tam. Közelebb húzódtam. Sö­tét volt, meleg, a fejünk ös­­­szeért. Mikor meg akart csó­kolni, felálltam s toltam ma­gamtól. De valahogy mégis megcsúsztam, elkapott, így az ölébe estem ... A többi már benne van a válókeresetben... — Ezt a nőt! — ámuldozott újra a nő-ülnök. (Folytatása következik.)

Next