Tiszavidék, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-04 / 207.szám
Kezdődik a vívóidény Gazdag versenyzési lehetőség Újból megnyitja kapuit a vivőiskola Szeptember hó első napjaiban nemcsak az iskolai év kezdődik, hanem újból megindul a vívóélet is. A nyári hónapokban csak egy szűk keret vett részt az edzéseken, s készült a Balaton Kupa küzdelmeire, valamint a szeptemberi versenyekre. Most azonban elérkezett az ideje, hogy valamennyi vívó és vívótanuló újból sorompóba álljon, s szorgalmasan készüljön a minősítő versenyekre, az új minősítések megszerzésére, no meg az iskolaközi pontversenyre. Az edzéseket az eddigi beosztás szerint, a szokott helyen továbbra is G. Kiss Gyula és Pintényi Mihály edzők vezetik. Új jelentkezőket a kezdő tanfolyamokra az edzéseken vesz fel a szakosztály. A felvétel előfeltétele a megfelelő iskolai előmenetel, s testi alkalmasság. Az orvosi vizsgán csoportosan vesznek részt a jelentkezők. A vívás népszerűsége Szolnokon évről-évre nagyobb. Ma már mindennapos látvány, hogy a csoportba verődött gyerekek nemcsak a labdát kergetik, hanem vesszővel vívnak. Igen. Vívnak. Egyes és csoportos mérkőzéseket. Persze ez nem a legveszélytelenebb játék, hiszen felügyelet nélkül könnyen kárt tehetnek egymásban. Erről, s a sportorvos szerepéről tart rövid ismertetőt, látványos bemutatót a vívó szakosztály a közeli napokban a Rákóczi úti iskola tanulóinak. A Rákóczi úti iskola sportszerető igazgatója, Mezei István még a nyár folyamán felkérte a szakosztályt, hogy tartson bemutatót, hiszen az előzőnek is nagy sikere volt. Külön élményt jelentett a vesszővel vívók számára, hogy valódi karddal és sisakkal felszerelve küzdhettek egymással. Az elkövetkező bemutató után is rendez szabad vívást a szakosztály. Szeptember hónapban a vívók első komoly erőpróbája a területi ifjúsági egyéni bajnokság lesz, amit négy fegyvernemben Szolnokon vívnak majd le. Az esélyeknél beszélni most még igen korai lenne, de az bizonyos, hogy a Balatoni Kupa után jó szereplést várunk a fiataloktól. Két héttel később a felnőtt csapatbajnokságra kerül sor, ugyancsak Szolnokon. Ennek a tétje már igen komoly, hiszen párbajtőrben eldől, hogy kik, illetve melyik csapat indul az országos csapatbajnokságokra, viszont a többi fegyverben az orsz. vidéki csapatbajnokságra való részvételért folyik majd a küzdelem. A területi versenyeken kívül városi, iskolaközi és országos minősítő II., III. osztályú versenyek szerepelnek a műsoron. Ha a bőséges versenylehetőséghez lelkiismeretes felkészülés kapcsolódik, a szolnoki vívás jó hírnevét tovább öregbítjük, s az eddigi sikerek mellé még újabbak sorakoznak. Ebben már remélhetőleg részt vesznek a vasutas napon szereplő legfiatalabbakon kívül a vívó iskolák nagyobb tagjai is. A lehetőség megvan. Ugyanis a szakosztály évről-évre erősödik, minőségileg és mennyiségileg egyaránt. Utoljára meg kell még említeni, hogy a G. Kiss mester által vezetett vívóiskola első foglalkozása szeptember 9- én, hétfőn délután 18 órakor, a Platényi mester által vezetett pedig szeptember 10- én, kedden délután 18 órakor kezdődik; A sportpályáktól jelentjük a labdarúgó NB III-as mérkőzésekről Mezőtúri Honvéd — Tótkomlósi SE 1:1 (0:0) Mezőtúr, 1000 néző, vezette: Szelei (Kecskemét). Mezőtúri Honvéd: Kuczera — Lieb, Bessenyei, Csete — Nagy G., Busa — Nagy B., Kmegykó, Botkó, Kvasz, U. Szabó, edző: Kókas József. — Tótkomlós SK: Krasz — Roszkos, Paksi, Szankó — Nagy, Lopusnyi — Pipis, Druga, Nyíregyházi, Kanka, Tuska. Az első tíz perc mindkét részről tapogatódzó játékkal telt el. A 14. percben a jó helyzetben lévő Kmegykó kapu mellé lőtt, majd a vendégek tiszta helyzetben hibáztak. A játék továbbra is lanyha iramú volt. Sok volt a pontatlan leadás különösen a csatárok részéről mindkét oldalon, így a védelmek könnyen hárítani tudtak. Az első félidő további részében mindkét csatársor előtt nyílt gólszerzési alkalom, de elhibázták azokat. A második félidőben a Honvéd lépett fel támadólag, és az egyik gyors támadás után az 50. percben U. Szabó beadásából Betkó megszerezte a hazaiaknak a vezetést, 1:0. A gól után a vendégek is rákapcsoltak és az 59. percben a szélen futtatott gyors támadás utáni beadásból, Kanka kiegyenlített, 1:1. Az Iram még tovább fokozódott. A hazaik kezdeményeztek ekkor többet, de támadásaikat sok húzásból szőtték és így a vendégek védelme hárítani tudott. Feltűnő volt, hogy a csatárok a jobbnál-jobb előkészített helyzeteket nem tudták gólokra váltani. Mindkét támadó sorból hiányzott a befejező csatár. A 80. percben Betkó, a 83.-ban Tuska, a 90.-ben pedig Kvasz hibázott tiszta helyzetben. A mérkőzés kemény, de nem durva játékot hozott. Az eredmény a látottak alapján igazságosnak mondható. A játékvezető hármas jól látta el feladatit. Góllövők: Betkó, illetve: Kanka- Jók: Bessenyei, Csete, Nagy Cs.; Illetve: Karasz, Paksi, Drugat— Kékeffy — Szolnoki MTE — Mezőhegyes! MEDOSZ 3:1 (2:0) Szolnok, MTE pálya,vezette: Nagy. Szolnoki MTE: Sárkány — Csaba, Kurucz, Nyári — Török, Dargal — Gondos, Cs. Farkas, Willisek, Kiss, Simon. Mezőhelyesi MEDOSZ: Varga — Pálhidai, Sári, Miller — Madáchi, Zomborác —Juhász, Borsos, Madarász, Vieh., Sajti. Rekord nézőközönség előtt színvonalas mérkőzést vívott a két együttes. A kezdés után változatos játék alakult ki. Az 5. percben Simon kitört, de a kapuból jól kijövő Varga menteni tudott. A mezőnyben mindkét csapat szépen adogatott. Az első gól a 10. percben született meg, amikor is Cs. Farkas elfutott, beadott és Simon, a meglepett kapus mellett a hálóba lőtt, 1:0. A gól után az MTK egyik rohamot a másik után indította. A 18. percben Willisek nagy lövése alig szállt kapu fölé. A vendégek a mezőnyben szépen játszottak, de a kapuralövéssel nem volt szerencséjük. Ezt követően a kitűnően játszó Cs. Farkas átjátszotta magát a mezőhegyesi védelmen és szép gólt lőtt,2:0. A szépszámú közönség elégedetten szemlélte az MTE kitűnő játékát. A védelem nagyszerűen állt a lábán. A félidő vége felé a mezőhegyesieknek is voltak veszélyes akciói, de az ujjat kihagyták. Szünet után a vendégek nagy támadásba kezdtek és Vígh nagyerejű lövése alig szállt kapu fölé. Az 58. percben újabb MTK gól született. Szép összjáték után Willisek 18 méterről jól eltalált lövése szállt a jobb alsó sarokba, 3:0. A 70. percben Gondos nagy lövését Varga csak bravúrral tudta szögletre menteni. Újabb MTE támadás végén Dargai 25 méteres lövése a felső lécről vágódott vissza. A vendégek nem adták fel a harcot, támadásba kezdtek, de a védelem Törökkel az élen visszaverte a támadásokat. A 85. percben a vendégek szépítettek. Sajti tört ki és a bal alsó sarokba lőtt, 3:1. A mezőhegyesi csapatban jó képességű együttest ismertünk meg. A színvonalas mérkőzésen azonban nem tudtak megbirkózni a jobb technikával rendelkező MTE-vel. Jók: Cs. Farkas, Gondos, Török, illetve: Varga, Sári, Sajti, . 1 . ,GUC * P, L Ma alakul A SZOLNOKI MTE BARÁTI KÖRE A Szolnoki MTE Baráti Köre ma, folyó hó 4-én 18 órakor tartja alakuló ülését a Malinovszki úti Kulturotthonban, melyre szeretettel elvárja a sportbarátokat a vezetőség, Az alszövetségi I. oszt. labdarugó bajnokságért Jászárokszállás — Kisújszállási MÁV MTE 3:1 (2:0) Kisújszállás, 800 néző, vezette: Szentesi. A hazai együttes a következő összeállításban vette fel a küzdelmet: Kiss — Sáfár, Márton, Csizi — Radics, B. Nagy — Tóth, Ugrai, Sándor, Szőke IL; Pál. — Nagy meglepetésre biztosan győzött a vendégcsapat, a kissé elblakorott és tartalékos hazaiak ellen. A kisújszállásiak ezen a mérkőzésen nélkülözték kapusukat, Ferenczit, aki a hétközi edzésen megsérült és nem vállalta a játékot. Bár a vereség nem csupán ennek tudható be, mert az őt helyettesítő Kiss — aki minden edzés nélkül, csupán az egyesület iránti szeretetből vállalta a játékot — megállta helyét. A mérkőzés lanyha, álmos iramban kezdődött. Mindkét csapat úgy játszott, mintha nem is bajnoki pontokért küzdöttek volna. A hazaiak erőtlen játéka nyomán, a vendégek fellelkesedtek, látva, hogy itt ma még a győzelmet is megszerezhetik. Két gyors rajtaütésszerű támadásukat gyönyörű góllal fejezték be. A hazai csapat csak 2:0 után ébredt fel és utána a második félidőt — jobb erőnlétben lévén — végig támadta ugyan, de csak szépíteni tudott az eredményen. Sőt a mérkőzés utolsó percében egy ártatlanak látszó dancsért a játékvezető kissé elhamarkodottan 11-est ítélt, amit a vendégek ki is használtak és ezzel 8:1-re alakult a végeredmény. Ezen a mérkőzésen is újból beigazolódott, hogy a labdarúgásban nincs előre lefutott, illetve megnyert mérkőzés, mert a legkisebb elbizakodottság is vereséget eredményezhet. A játékvezető az utolsó percig szinte hiba nélkül működött, de a 11-es megítélése túl szigorú és elhamarkodott volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közönség a mérkőzés végén a játékvezetőt sértegesse. A kisújszállási közönségnek még sokat kell javulni a sportszerűség terén. Góllövők: Horváth (2, egyet 11-esből), Jámbor, illetve: Ugrai. H. F. Abonyi Olajbányász — Tápiószele 1:0 (0:0) Abony, 500 néző, vezette: Kristóf. Az Olajbányász együttese a következő összeállításban lépett pályára: Koczka — Labáth, Kiss, Bugány — Válóczi, Nagy — Magyar, Kovács, Bencsik, Gönczöl, Szekeres. Edző: Bulyáki László. Végig váltakozó iramú mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna, de a tápiószeleiek kapusa ragyogó védéseivel megakadályozta azt. Góllövők: Bencsik. Jó, Koczka, Kiss, Bugány, Magyar, illetve a vendégek kapusa volt a mezőny legjobbja; szánta — A FI. bányásznapon lezajlott sporteseményekről A Szolnokon megrendezett VII. bányásznapi sportműsor keretében az Abonyi Olajbányász sakkozói is szórakoztatták a közönséget. Délelőtt 11 órakor a Gépipari Technikum pályáján az Abonyi Olajbányász NB II.-es röplabdázót bajnoki mérkőzés keretében a Szegedi VSE-vel találkoztak. A találkozó a szegediek 3:0 arányú győzelmével végződött. Délután 3 órakor az Olajbányász tartalékcsapata az Abonyi Traktorral játszott barátságos mérkőzést a Szolnoki MÁV salak pályáján. A találkozón a Bányász H. jó játékkal 3:0 arányú biztos győzelmet aratott. A labdarúgó mérkőzéssel egyidőben az Abonyi Olajbányász és a Szolnoki MÁV birkózói a Járműjavító kultúrtermében léptek szőnyegre. A mérkőzésen a Szolnoki MÁV felnőtt versenyzőkkel teletűzdelt csapata 3:2 arányban győzte le az Olajbányász ifjúsági birkózóit. Az egész sportműsor színvonalas küzdelmeket, jó szórakozást nyújtott a közönségnek; Megtörtént a megyei (Ml III) ifjúsági labdarúgó bajnokság sorsolása A Megyei Labdarúgó Alszövetség megejtette a megyei ifjúsági labdarúgó bajnokság sorsolását. Ennek alapján a szeptember 8-i első forduló a következő párosításban került lejátszásra: Tiszakécske — Szolnoki MTE, Szolnoki MÁV,Jászberényi Vasas, Törökszentmiklósi Vasas- Martfűi MSE, Szolnoki Vasutas szabadnapos. A Megyei Labdarúgó Alszövetség közli az érdekelt sportkörökkel, hogy a május hó 8-án Szarvason lejátszásra kerülő Szolnok—Békés megye felnőtt és ifjúsági válogatottak közötti mérkőzésre való tekintettel a területi NB III. és annak ifjúsági bajnokságában e napra kisorsolt forduló elmarad. Ha azonban valamelyik sportkör nem ad válogatottat, úgy ellenfelével való megállapodás esetén az esedékes szeptember 8-i bajnoki mérkőzést lejátszhatja. Az elhalasztás az alszövetségi I. érinti, osztályi bajnokságot nem A Tiszavidék Jalu -tanácsadója Ezen a héten a TOTO 36-os szelvényének kitöltéséhez adunk útmutatást tippelőinknek: 1. Bp. Honvéd—MTK NB I. Papírforma szerint szinte biztos MTK győzelem várható, de lehet, hogy éppen meglepetés születik. g 2. Ferencváros—Dorog NB I. Úgyszólván biztos FTC győzelem várható. 3. Diósgyőri VTK—Vasas NB I. Lehet, hogy a Vasas fáradt lesz, mivel egyenesen Szófiából érkezik Diósgyőrbe. Ez a DVTK részére jelentős előnyt jelent. x a 4. Szeged—Csepel NB I. A csepeliek az esélyesebbek, mivel évek óta jobban szerepelnek vidéken. 2 x 5. Pécs-Baranya—Szombathely. NB I. Lehet, hogy ezen a találkozón a hazaiak megszerzik első győzelmüket. 1 6. Salgótarjáni BTC—Komló NB II. Ezen a találkozón a hazaiak biztos győzelme várható. 1 7. Baja—Szegedi VSE NB II. Mindkét újonc NB II. csapat jól rajtolt. Különösen a szegediek szerepeltek eddig jól. A hazai pálya előnye a bajaiak pontszerzését ígéri. 1 8. Szolnoki MÁV—KISTEXT NB II. A vendégcsapat képviseli a jobb játékerőt. Igaz, az elmúlt héten Vácon vereséget szenvedtek. A szolnokiak viszont a Szegedi Vasutas ellen szerepeltek gyengén odahaza. Lehet azonban, hogy ezúttal a hazaiak kikerülnek a hullámvölgyből . x 9. Makó—Pénzügyőrök NB II. Az eddigi mérkőzések alapján a Pénzügyőrök vannak jobb formában, ezzel szemben áll a makóiak pályaelőnye, így pontosztozkodás látszik legvalószínűbbnek. x I . Veszprém—Budafok NB I. A veszprémiek formája most felfelé ível és ha hozzávesszük a hazai pálya előnyét, akkor ők a mérkőzés esélyesei. ’ x j 11. Soproni VSE—Pécsi VSK NB I. A hazaiak képviselik a nagyobb játéktudást és így győzelmük biztosra vehető. 1 12. Hatvan—Szállítók NB II. Ennek a mérkőzésnek az otthon játszó hatvani csapat az esélyese. De lehet pontosztozkodásra is számítani. X x Pótmérkőzések: A pótmérkőzésekre sorrendben az alábbi tippeket ajánljuk: 13. x 2; 14. , 15. és 16 x 2. A Területi labdarúgó NB III állása a szeptember 1-i forduló után I. Mezőhegyesi Hunyadi2 2____ 3:14 2. Szolnoki Kinizsi2 2_2 — 5:24 3. Békéscsabai Anyagipar2 1 i — 4:23 4. Gyulai TE2 1 1 — 6:43 5. Tótkomlós2 1 1 — 3:23 6. Mezőkovácsháza2 1— 1 7:22 7. Martfűi MSE2 1— 1 3:22 8. Szarvasi MEDOSZ2— 2 — 3:32 9-10. Besabai MÁV Bocskai 2— 2 — 4:42 9-10. Orosháza 0— 2 — 4:42 11. Szolnoki MTE2— 1 1 2:31 12-13. Mezőtúri Honvéd2— 1 2:41 12-13. Tiszakécske 2— 1 2:41 14. Törökszentmiklós 2— 1 1 1:31 15. Jászapáti Vasutas 2— 1 1 1:71 16. Szolnoki Vasutas •>.—— 2 4:7— Ma Jászberényben vendégszerepel a Szolnoki MTE labdarúgó csapata A Szolnoki MTE NB Iikas labdarúgó csapata ma Jászberénybe látogat el, ahol visszavágó barátságos mérkőzés keretében a Jászberényi Vasas NB II.-es csapatával találkozik. A megyei válogatott előkészületei miatt az MTE a válogatott keretbe beosztott játékosai nélkül áll ki Jászberényben Gazdag úszóprogram lesz vasárnap Szolnokon Szolnokon vasárnap délelőtt a Damjanich, délután pedig a MÁV uszodában lesz országos úszóverseny. Délelőtt 9 órai kezdettel a Damjanich uszodában a Vörös Meteor országos úszóversenyére kerül sor. Itt rajthoz állnak a Bp. Vörös Meteor, Kábelgyár, Bp. FTC, Debreceni Bocskai, Egri Petőfi, Jászberényi Vasas, Szolnoki Dózsa, Honvéd, MÁV és Vörös Meteor legjobb úszói. Az úszóverseny után 11.30 órakor pedig a Bp. Vörös Meteor- Szolnoki Dózsa vízilabda mérkőzésre került sor. Délután 16 órakor a MÁV uszodában a Szolnoki MÁV országos úszóversenyére kerül sor. Ezen a versenyen elindulnak a BPVasutas, Bp. Meteor, Bp. Elektromos, Bp. Dózsa, Szolnoki Dózsa, Meteor Honvéd és MÁV, valamint Jászberény, Békéscsaba, Szentes és Cegléd legjobb versenyzői. Az úszóverseny keretében vízilabda villámtorna is lesz, OB I. és OB IX.-es csapatok részvételével. Mind a délelőtti, mind a délutáni műsor komoly sportesemény lesz az úszósport hívei számárai Szép eredményekkel tértek haza a Szolnoki Dózsa úszói az országos bajnokságról Különösen a vízilabdás Kanizsa eredménye figyelemreméltó Budapesten a Nemzeti Sportuszodában rendezték meg az országos úszóbajnokságot, melyen a fővárosi élgárda mellett a vidék legjobbjai is rajthoz álltak. Többek között elindultak a Szolnoki Dózsa úszói, akik a komoly erőt képviselő mezőnyben igen jól megálltaik helyüket és szép sikerekkel tértek haza. Már az első nap szolnoki sikert hozott, ugyanis a 400 méteres gyorsúszásban Kanizsa Tivadar (Szolnoki Dózsa) 4:49.6 perces idővel bajnokságot nyert, Budai (FTC) és Kettesy a (Bp. Meteor) versenyzője előtt. Ugyanebben a számban a Szolnoki Dózsa fiatalja, Kádár ötödik helyen végzett 5 perces idővel. Kanizsa győzelme egy piarcig sem volt kétséges és nagy előnnyel szerzett bajnokságot. A második nap is kedvezett a szolnokiaknak. — Kádár György, a Szolnoki Dózsa versenyzője ekkor 200 méteres gyorsúszásban 2:18.6 perces idővel ötödik helyezést ért el. A 4x100 méteres férfi gyorsváltóban pedig a Szolnoki Dózsa Kádár, Koncz, Hasznos II., Kanizsa összeállítású csapata 4:08.8 perces idővel harmadik lett. A harmadik napon még tovább fokozódot a szolnoki siker. Ekkor még több szép szolnoki eredmény született.Nagy meglepetésre az 1500 méteres férfi gyorsúszás bajnoka is Kanizsa Tivadar, a Szolnoki Dózsa versenyzője lett 19:00.3 perccel. Ugyanebben a számban Hasznos II István a negyedik helyen végzett. A 200 méteres pillangóúszásban Koczora György, Tumpek és Várszegi után harmadik lett 2:49.3 perces idővel. Ugyancsak harmadik lett a 4x200 méteres férfi gyorsváltóban is a Szolnoki Dózsa csapata: Kádár, Koncz, Hasznos 11., Kanizsa összeállításban Az összesítet pontversenyben a szolnokiak az ötödik helyen végeztek, ! Megjegyzések a labdarúgó bajnokság nyitányáról a második forduló előtt Nagy várakozással tekintett az ország labdarúgó szurkolótábora az NB III. bajnokság első fordulója elé. Azok, akik ettől az osztálytól sok érdekességet vártak, úgy gondoljuk, nem is csalódtak. Hiszen a 8 mérkőzésből 4 hozott döntetlent, s négy hazai csapat győzelmét a legminimálisabb gólaránnyal. Úgy gondoljuk, hogy a további fordulók sok jóval kecsegtetnek bennünket és sok izgalmas mérkőzésnek lehetünk majd szemtanúi, ami magával hozza majd megyénk labdarúgósportjának fejlődését is. Az első fordulóban nem diadalmaskodott a papírforma, ugyanis csak nagyon nehezen győzött a Kinizsi, a Szolnoki MTE pedig csak az utolsó percben rúgott góljával vitte haza az egyik pontot. 9 ooo NEzO A közönség még nem ismerve a csapatok erejét, nem tudott következtetni, hogy „csemege“ lesz-e a bajnoki forduló első mérkőzése, mégis 9000-en nézték meg az NB III. bajnokság 8 mérkőzését, ami feltétlen fejlődést jelent, de úgy gondoljuk, hogy nemsokára tízezer fölé emelkedik majd egy-egy forduló nézőszáma. 19 GÓL Az első fordulóban 19 gól esett, s csak egy olyan mérkőzés volt, ami gólnélküli döntetlent hozott. Egyetlen csatárnak, a gyulai Krizsánnak sikerült csak 2 gólt rúgnia és így ő áll jelenleg az NB III-as góllövő lista élén. KEMÉNY, DE NEM DURVA JÁTÉK Általában a mérkőzések sportszerű keretek között zajlottak le, csak elvétve akadt durvaság. Sajnálatos, hogy az egyik ilyen mérkőzés éppen Szolnokon volt, ahol egyes játékosok elfeledkeztek a sportszerűségről, s így kerülhetett Géczi II a kiállítás sorsára. Igen sok játékos elfelejti azt, hogy durvaságával, sportszerűtlenségével nem hasznára, hanem kárára van csapatának, mert kiállításával hátrányba hozza együttesét a teljes létszámmal játszó ellenféllel szemben. ELBIZAKODOTTSÁG-E? Azok részére, akik a csütörtöki edzőmérkőzésen látták az MTE csapatát játszani a jászberényiek ellen, bizony meglepetés a törökszentmiklósi döntetlen. Ugyanis jónevű NB I-es ellenfelét könnyen győzte le. Az egész csapat frissen, ötletesen játszott, s olyan vérbeli csatárjátékot mutatott be a tartalékos gárda, amit régen láttak Szolnokon. Igaz, Törökszentmiklóson is „hajtott“ a csapat, csak éppen a góllövő cipő maradt otthon, 9 mérkőzés Az Alszövetség I. osztály II csapata is rajtolt az elmúlt vasárnap és 25 gólt rúgott a 9 mérkőzésen. A legnagyobb meglepetést kétségkívül a fegyvernemek szolgáltatták, hiszen éppen csak hogy bekerültek az első osztályba és máris egy olyan csapatot győztek le, amely még nem is oly régen az NB III-ba való jutásért küzdött. Ugyancsak jó eredménynek mondható a kisújszállásiak döntetlenje, a jászberényiek ellen, idegenben. Úgy gondoljuk, hogy a megyei I. osztályú mérkőzések is komoly, színvonalemelkedést jelentenek majd megyénk labdarúgó sportjában, ha továbbra is sportszerűséget, nem pedig a mindenáron való győzniakarást tartják szem előtt, csak röviden: Legtöbb néző Szarvason és Gyulán nézte a mérkőzést, viszont legkevesebb Szolnokon és Mezőhegyesen. Legtöbb gólt, számszerint kettőt Krizsán (Gyulai TE) rúgta. A 19 gólt 18-an rúgták az első fordulóban; ------------ Tehstségkutató úszóversenyt rendez a Szonoki MÁV A Szolnoki MÁV SE úszószakosztálya szeptember 4, 5, 6, 7-én a MÁV uszodában (A MÁV sporttelep mellett), 16 órai kezdettel, Ha 14 éves fiúk és leányok részére, tehetségkutató versenyt rendez. A résztvenni szándékozók jelentkezhetnek Kocsis Gyula edzőnél, a fenti napokon a helyszínen.