Szolnok Megyei Néplap, 1958. október (9. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-19 / 248. szám

TILAQ PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK/ S­ZOLNOK MEGYEI Hetvenkilencezer lakás építéséhez adott kölcsönt az OTP Az Országos Takarékpénztár családi ház építésére, lakás­­leválasztásra, toldaléképítkezésre, s újabban — igen kedvező fel­tételek mellett — padlástér beépítésre és emelet ráépítésre is ad kölcsönöket. Erre az évre az állam ötszáz millió forintos hitelkeretet ál­lapított meg a saját erejükből építkezők támogatására. Az igénylők nagy száma miatt azonban ez az összeg kevésnek bizonyult, azért százmillió forinttal növelték a hitelkeretet. 1957 végéig 70.000 lakás építéséhez adott segítséget az OTP. Ezenkívül az ellenforradalom idején megsérült tizennégyezer lakás rendbehozására huszonhárom millió forint hitelt nyújtott. Az idén az építkezési keret bővítésével szeptember 30-ig kilenc­ezer új otthon készült el, s az év végéig körülbelül tizenhat­­ezer lakás építését fejezik be állami támogatással; Szovj­et—magyar orvosnna­pok a Szovjetunióban MOSZKVA (TASZSZ). A szov­jet fővárosba pénteken magyar orvos­tudósok érkeztek az októ­ber 20-án kezdődő szovjet—ma­gyar orvosnapokra. A szovjet—magyar orvosnapok keretében dr. Gegesi-Kiss Pál, dr. Gömöri Pál, dr. Babics Antal és más magyar orvos-tudósok továbbá szovjet akadémikusok és tudósok tartanak előadást. ---------------------4V3 ------------------------------------------------------­ Tanácskoztak a bőr-, cipő- és szőrmekonfekció­­ipar újítói Szombaton a Bőripari Dolgozók Szakszervezete tanácskozásra hívta össze a bőr-, cipő- és szőrmekonfek­cióipar kiváló dolgozóit, újítóit ame­lyen Barabás Bálint, az iparág veze­­tő­je számlál be újítómozgal­muk eredményeiről. Elmondotta, hogy mind a három ágazatban számos je­lentős­ találmány született az utób­bi időben. A felszólalók beszámol­tak arról, hogy milyen ötletekkel foglalkoznak és ezekhez milyen se­gítséget várnak a szakszervezettől és az iparigazgatóságtól. (MTI.) Gyűlést tartottak megyénk ügyvédei • Szombaton délelőtt Szolnok megye valamennyi praktizáló ügyvédje megjelent azon a vá­lasztási gyűlésen, melyet a Me­gyei Jogászszövetség és a Ha­zafias Népfront bizottság közö­sen rendezett meg. Előadó dr. Imre Lajos, a me­gyei tanács jogügyi osztályának vezetője volt Tartalmas beszé­dében kifejtette, hogy a népi de­mokratikus államrendhez hű ügyvédek társadalmunk megbe­csült tagjai — munkájukra épít és számít szilárd jogrendünk. Utalt arra az erkölcsi kötele­zettségre, melynek minden be­csülettel gondolkodó jogásznak eleget kell tennie: kiállni a nép­hatalom mellett. Reményét fe­jezte ki arra vonatkozóan, hogy Szolnok megye ügyvédei tud­ják: az egész nép, a maguk jö­vőjét szolgálják akkor, mikor szavazatukat a Hazafias Nép­front jelöltjeire adják. Csótó István elvtárs, a Ha­zafias Népfront bizottság elnö­ke, a megyei tanács VB elnök­­helyettese, — ismertette azokat a főbb feladatokat, — me­lyek megyénk ügyvédeire a vá­lasztásokat követően várnak. Világversenyre készül a magyar cukrászipar A magyar szakácsok és cukrá­szok megkezdték előkészületei­ket a jövő évi nemzetközi hi­degkonyhai és cukrászati kiállí­tásra. A világversenyt több ha­zai bemutató előzi meg, ame­lyeken kiválasztják azokat az ételeket és süteményeket, ame­lyekkel a magyar cukrászipar és a hidegkonyha képviselteti ma­­gát.(MTI) Közeledik a tél Svájcban péntekre virradó éjszaka vastag hótakaró borult az ország magaslati vidékeire és legfontosabb hágóira. Bécsi je­lentések szerint Kelet-Stájeror­­szág hegyi útjait 30 centiméter magas hó borítja. Tirolban több helyen megbénult a közúti köz­lekedési A Törökszentmiklósi Gépállomás versenyfelhívása A Törökszentmiklósi Gépál­lomás dolgozói a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom negyvenegyedik évfordulójának méltó megünneplésére verseny­­felhívást tettek közzé. Vállal­ták, hogy idejében elvégzik az őszi vetést és betakarítást, ilyen módon segítik elő a jövő évi bő termés elérését. Elhatároz­ták, hogy a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évforduló­ját éves tervük teljesítésével ünneplik. A Törökszentmiklósi Gépállo­más dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére versenyre szó­lítják Szolnok megye valamen­­­nyi gépállomási dolgozóját. Magyar küldöttség az olaszországi nemzet­közi írókongresszuson Október 18-tól 21-ig rendezik meg Nápolyban a nemzetközi írókongresszust. A tanácskozá­son Magyarországot háromtagú küldöttség képviseli: Fodor Jó­zsef, Gereblyés László és Pas­­suth László. (MTI). Választási nagygyűlés Szolnokon A Magyar Szocialista Munkáspárt Megyei és Városi Bizottsága, a Hazafias Népfront Megyei és Városi Bizott­sága, a Megyei és Városi Tanács 1958. évi október hó 26- án (vasárnap) délelőtt 10 órakor választási nagygyűlést tart A KOSSUTH­ TÉREN melyre Szolnok város dolgozóit szeretettel meghívjuk. — Előadó: Dr. Münnich Ferenc a Magyar Szocialista Munk­áspárt Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke. Egy kérdés—és annyi minden ifjú választók között a Közgazdasági Technikumban Azt mondja nekem a napok­ban dohogva egyik ismerősöm, aki az idősebb generációhoz tar­tozik: — Nevetséges. Tizennyolc éves kölykök már szavaznak. Ugyan mit tudnak még azok az életből? A szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikum tanu­lóihoz tértem be beszélgetni er­ről: öt diá­k fiatall­al ültünk le a fogadóterem kis asztalkája kö­ré. Valamennyien új választók, Ketten — Munkácsi Borbála és Urbán Jolán a IV C-ből, Dósa Mihály a IV/A-ból, Szebeni Ilona és Simon Jolán a IV/B- ből jöttek. Különböző iskola­bizonyítvánnyal örvendeztetik meg szüleiket. Hárman kitűnő rendűek, egy jeles, egy pedig elégséges. Más-más helyről is jöttek. Munkácsi Bori Tisza­­gyendáról, Urbán Joli Tiszafü­redről, hárman pedig szolnokiak. Urbán Jolán édesapja építő­munkás, Simon Jocóé könyv­kötő, Dózsa Mihályé gépkocsi­­vezető, Munkácsi Borikóé gép­lakatos. Csupán egyetlen kérdésre vá­rok választ tőlük. Mit mondaná­nak akadékoskodó­­­ ismerősöm­nek? — Úgy vélem, ha ifjúsági ter­melőszövetkezetek alakítására elég érettek a fiatalok... — Hogyan? Tud róluk? — szakítom félbe Munkácsi Borit. — Naponta olvasom az újsá­gokat, s az az érzésem, a fiata­lok sokszor jobban érzik az újat, mint az idősebbek egy része. Az­tán itt vagyunk történetesen mi, diákok. Tanulunk jogot, po­litikai gazdaságtant, eligazodunnk a politikában történetesen a vá­lasztásokban is. — Mit tud például éppen a vá­lasztásokról? — Attól függ, mire gondol. Arra-e, hogy demokratizmusun­kat jelenti az országgyűlés, a ta­nácsok negyedévenként közvet­lenül történő újraválasztása. — Máshol talán nem közvetle­nül választanak? — A népi demokratikus or­szágokban igen, de az Egyesült Államokban például közvetet­ten. A széles tömegek csak a küldöttválasztás jogát élvezhe­tik, a küldöttek választják aztán a parlamentet. — Nézze, én most voltam a 92-es választókörzet jelölésén, — ezt már Szebeni Ilona mondja. — Egyedüli új választó a soka­ságban. Verebélyi Gyulánét je­löltük. Ismerem én is, körze­tükben lakik, s édesanyám, aki a Dohányfermentálóban dolgo­zik, legalább olyan jól ismeri. Azt hiszem, lehet a vélemé­nyünkre adni. Dósa Mihály igen kevésszavú fiú. Most mégis ő beszél. — Még ez évben termelő mun­kába kerülünk. Én apám szak­máját folytatva, gépkocsivezető akarok lenni. — Teljes szívvel rész­t v­eszünk az országépítésben, jogunk van a hatalom gyakorlá­sában is. A nővérem például a múlt évben érettségizett, a Víz­ügyi Igazgatóságnál dolgozik, s éppen a napokban jelölték vá­rosi tanácstagnak. — Hogy tudunk-e élni válasz­tójogunkkal? — így Urbán Joli. — Nagyivánban születtem, ahol a felszabadulás előtt egyetlen középiskolát végzett fiatal sem akadt. Az én apám építőmun­kás. Négyen vagyunk testvérek, s a 6 éves kishúgomon kívül hár­man végeztünk gimnáziumot. — Egyik nővérem Tiszafüreden ta­nítónő. — Szoktuk mi az iskolai tab­lókat is nézegetni, — mondjak. — Érdemes összehasonlítani, kiknek a fényképe díszeleg a felszabadulás előtti érettségi tab­lókon és a mostaniakon. Munkácsi Bori kezdte a be­szélgetést, ő is zárja be. —■ Nemcsak hogy mi nézeget­jük, de éppen tegnap beszéltünk róla a KISZ-ben (kislisták vala­mennyien Munkácsi Bori és Simon Joli vezetőségi tagok), a többiek figyelmét is felhívjuk rá. S külön felkeressük isko­láink minden új választóját. Egy kérdésre vártam választ csupán. Dehát mennyi minden hozzátartozik az egyetlen kér­déshez. mm borúk -a Őszi vásár Jászberényben Szombat reggel hét órára már készen várta a vásár a látoga­tókat. Hétszázkilencven négy­zetméter alapterületű pavilon­ban mintegy 18—20 millió forint értékű áru díszelgett az ízlé­sesen elrendezett polcokon. A vásárlók sem várattak maguk­ra sokáig. Fél kilencre már állt a vásár. No de még ezt megelőzően, pénteken délután „kísérleti” vá­sárt tartottak a Szolnokról ki­vonult Halászcsárda helyiségé­ben. A kísérlet egy kicsit job­ban sikerült, mint a vásár dél­előttjén, mivel alig néhány óra alatt a borszerető jászok elfo­gyasztottak 100 adag halászlevet, 90 adag rántotthalat, 50 bécsi­szeletet, 45 lacipecsenyét és még ki tudná megmondani pon­tosan, mit. A szombat délelőtt sem telt eseménytelenül. — Bizony ese­ményszámba ment, hogy a vá­sár­­ területére lépő emberek többsége — tekintettel a szü­retre — hordót keresett. A hely­beli ktsz által felhozott hor­dók egy negyedóra alatt gaz­dára találtak. Akik később jöt­tek, azoknak már csak a sóhaj­tás maradt. Sokan keresték a vásár láto­gatói közül a bútort, a finom ruházati anyagot. Utóbbiban nem is volt hiány. Előbbiből azonban a keresletet csak rész­ben tudták kielégíteni a keres­kedelmi vállalatok. A hangulatra azért nem lehe­tett panasz. Annál is inkább,­­ mert a jó hangulatról a szol­noki Halászcsárda, a jászsági födművesszövetkezetek laci­konyhái és vendéglői és a ma­gántermelők józamatú borai gondoskodtak. Kóstolgatták is erősen Jászság fővárosának la­kói a megyei és országos bor­versenyen első díjat nyert fi­nom rizlinget. A vásár látogatottságát vég­legesen elbírálni még korán len­ne. A Karcagi Kiskereskedelmi Vállalat vásározó részlege pél­dául 11 órára már közel 200 ezer forint értékű árut adott el. A Szolnoki Állami Áruház felhozott öszes Balon- és frego­­li kabátkészlete gazdára talált. Végeredményben azt lehet mondani a jászberényi őszi vá­sárról, hogy a nagyobb forga­lom és a nagyobb létszámú lá­togatottság mára várható, mi­vel vasárnap a szántóföldeken, az üzemekben szünetel a m­as-í

Next