Szolnok Megyei Néplap, 1964. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-05 / 182. szám
1964. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Kilencezer dolgozó gondjáról (Folytatás az 1. oldalról) te, hogy a vállalat dolgozói 90 százalékának most már megvan a munkaköréhez szükséges iskolai végzettsége. Ez nemcsak a szakma jobb művelésében nyilvánul meg, hanem abban is, hogy a tudás, a szakmában szerzett jártasság jobban vonzza, köti az embereket a választott pályához. Nem ilyen jó a szakképzettség aránya a vendéglátóiparban. Igaz ott más a munka természete, de még ezt figyelembe véve is rosszabb a helyzet Az összes vendéglátóipari dolgozók 54 százalékának munkaköre szakképesítést kíván. S a szakképzettséget igénylő munkaköröknek csak 55 százalékát töltik be szakképzett dolgozók. A vállalatoknál a kialakult összeforrott törzsgárda jó hatással van az átmenő, az időszaki dolgozókra. Különösen jó hatással vannak valamennyi munkahelyen a szocialista, vagy a szocialista címért küzdő brigádok. A KPVDSz-nél 314 ilyen brigádot, kisebb-nagyobb munkáskollektívát kísérnek figyelemmel. A versenykezdeményezések jó hatását számok igazolják. Többek között: Vendéglátóipari dolgozók ellen 1960-ban 42 esetben indult fegyelmi eljárás. Tavaly már erre csak 22 esetben volt szükség. Ugyanakkor amíg négy évvel ezelőtt alig száz dolgozót jutalmaztak meg munkája elismeréseként, addig tavaly már közel kétszázat. Százhatvanan pedig kiváló dolgozó kitüntetést kaptak 1963-ban. A dolgozók tudják ezekben a szakmákban is, hogy milyen nagy hányadát kezelik ők a népgazdasági értékeknek. Az élelmiszer és az iparcikk kereskedelemben például a korábbi időszakhoz képest többszörösére nőtt az árukészlet, a forgalom. Ugyanakkor a vállalatok üzlethálózata csak minimális mértékben növekedett. Nem is szólva arról, hogy a kiskereskedelem az a népgazdasági ág, ahol a legkevésbé volt még alkalom és lehetőség az árumozgatás gépesítésére. Tizenöt éves az állami kereskedelem. A szakma dolgozói ez alatt a másfél évtized alatt nagyon nagy élet és szakmai tapasztalatra, szakképzettségre tettek szert. Nem kevés esetben a szakszervezeti mozgalom segítségével,a KPVDSz aktíváinak közreműködésével. Vándorol a munkaerő? Kétszáz kismama egy év alatt — Nem szeretem a szakmámat — Kétévenként visszaszáll — A munkaerővándorlás problémái a martfűi Tisza Cipőgyárban Több iránt ötezer munkása van a martfűi Tisza Cipőgyárnak. Családos, fiatal házas, vagy párjukat kereső emberek. Az átlagéletkor alacsony, a statisztikai számok szerint a nők vannak túlsúlyban. Könnyűipar — sok a fiatalasszony, még több a fiatal lány, akiknek többsége a környező falvakból jár a gyárba. A személyzeti osztályon időnként — havonta legalább kétszer-háromszor nagy a forgalom. Húszasával vagy még többen új munkaerők érkeznek, szakképzettek, vagy anélküliek, aztán már másnap lenn a körökön gyakorolják, tanulják a cipőkészítés csínjátbínját Hanem a személyzeti osztályra sűrűn, általában napjában egyszer-kétszer jönnek olyanok is, akik affelől érdeklődnek, hogyan szakíthatják meg munkaviszonyukat, hogyan kell kérni az áthelyezést. Kitől kell kérni a gyermekneveléshez biztosított kedvezményes munkamegszakítást. Általában ez a csendesebbik, feltűnés nélküli munka ezen az osztályon, hiszen az eltávozók sohasem csoportosan jönnek! Így aztán aligha tűnne fel valakinek, ki otthonos Martfűn, hogy sok a távozó. Azt csak az illetékesek tudják. A legutóbbi statisztika szerint 1963. júniusa és 1964. júniusa között kereken ötszáznyolcvan munkás lépett ki a gyár dolgozóinak köréből. Csalás a statisztika, ha magában csak ezt a számot nézzük. Mert sok, nagyon sok a kilépő — de nagy százalékuk indokolt! Egy év alatt kétszáz volt például azoknak az asszonyoknak a száma, akik kisgyermeket hoztak világra, s otthon maradtak esetleg az öt hónapinál is hosszabb időre. Természetesen nem indok nélkül: a környező községekben is „szorít” a bölcsődei férőhely, s a legtöbb kismama nem tudja hol elhelyezni csecsemőjét. Aztán az elszámoló asszonyok között sok olyan is akad, akik gyermekük betegsége, ápolása miatt kénytelen otthon maradni. Törzsi Józsefel é , a személyzeti osztály helyettes vezetője ottjártunkkor éppen egy ilyen sorsú szonykával beszélgetett. Bordács Jánosnénak kijutott a bajból! Alig két hete kezdett munkához, nagy örömmel és akarással. S máris kénytelen az eltávozók listájára kerülni: nemcsak beteg gyermeke miatt, hanem azért is, mert édesanyja olyan súlyosan megbetegedett, hogy az egész családnak el kell költözniük távolabbra a gyártól —• a nagybeteg ápolására, gyámolítására. — Úgy megszerettem a gyárat, mintha a saját otthonom lenne — mondta Törzsinének a búcsúzó asszony. És a sokat tapasztalt szakember szomorúan tárta szét karjait: — Hányan, meg hányan élik ezt a sorsot. Hiába az alkalom, nem tudnak élni vele. Vannak persze más okok is. D. F. fiatal munkás ezzel a megjegyzéssel búcsúzott nemrég: nem voltam elégedett a munkámmal, munkahelyemmel. A napokban hasonló véleményű távozó akadt. S. F. hét éve dolgozott már a gyárban, s úgy mondta, „betelt a pohár” — munkavezetője nem a legemberibb módon beszélt vele, s ő megelégelte. Cibakházára való, talál — úgymond — ott is munkát az építőiparban. A férfi kilépők között, évi átlagban mintegy száz katonai szolgálatra bevonult fiatalt tartanak nyilván, akik — az esetek többségében — leszerelvén újra kérik felvételüket. Vándormadarak ? Senki sem tagadja, ilyenek is akadnak Martfűn is. B. S.-né például megszokott vendég már a személyzeti osztályon. Az utóbbi öt év alatt kétszer lépett ki önkényesen. Aztán valahogy mégis visszahozta a „szíve”. Lassan azonban már nem hatódnak meg jó szívétől a gyáriak. A legfiatalabbak, a friss szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezők között is akad egy-egy érdekes — inkább, mint jellemző — eset. Sz. E. nemrégen még a helyi, cipőipari tanintézet tanulója volt. Három évig tanulta a cipőipart, aztán bekerülvén a gyárba, hamarosan elbúcsúzott: „nem szeretem ezt a szakmát” — nyilatkozta. Ápolónőnek készült valahová a csinos, jó megjelenésű, s több mint másfélezer forintot kereső kislány — ebben a „rossz” szakmában. Emberek jönnek-mennek. Egy év alatt hétszáz „új” jött és majdnem annyi távozott is. A személyzeti osztályon azonban azt mondják: a törzsgárda, vagy a több évet eltöltött emberek egyáltalán nem igyekeznek el Martfűről. És ez jó, hiszen rájuk mindig lehet számítani. Az is az, hogy a törzsgárda mellé felsorakoznak, évről évre többen vannak az új szakmunkások Mert az ötszázegynéhány távozóból a legutóbbi egy év alatt mindössze száz volt csak a szakmunkás. És mintegy hatvan ezekből is visszatér: katonaság után! M. J. I 3.iiuiauu!UWiiuii!»»u«iiiumuiMiuiiwwui*iau>uiuiiMiu«HiiiiutiawuiM*uiMuiuiiUuii 5 “ ÉVFORDULÓJ £ S | Nevezetes évfordulót ünnepel ebben az évben a mai | gyar szakszervezeti mozgalom: 60 évvel ezelőtt alattolt meg hazánkban több fontos szakma országos | | szakszervezeti szövetsége, s ezzel lényegében lezárult " a szakszervezetek kialakulásának időszaka. 1904-ben i az akkori kormány jóváhagyta az egyik legfontosabb 1 | magyarországi szakmai szervezetet, az Építőmunkások Országos Szövetségének alapszabályait, s törvényesnek is ismerték el a Famunkások Országos Szövetségének működését is. Hatvan évvel ezelőtt hagyták jóvá a Magyarországi Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyletének, majd pedig a Magyarországi Borbély- és Fodrászsegédek Szakegyletének alapszabályait is, s megkezdődött a Magyarországi Textilipari Munkások és Munkásnők Szövetségének szervezése. 1904 jelentős dátum a Malommunkások Mozgalmában is. Bár az első egyletalapításokat még 1897-ben kezdeményezték, a szervezet munkája 1904-ben bontakozott ki nagyobb méretekben. ‰ 3 70 árvából szakmunkás A fóti gyermekvárosban évekkel ezelőtt kezdődött meg a fiatalok szakmunkásképzése. A napokban 70 szakképzett növendék hagyta el a gyermekvárost. Közülük harminc szakközépiskolát végzett, s jó előmenetelükkel többen kiérdemelték hogy magasabb szinten folytathassák tanulmányaikat Máltai László például a Szovjetunióban lesz ösztöndíjas mérnökhallgató, öt fiú pedig egyetemre, felsőfokú technikumba kerül. A tizenhárom gyermekgondozóként végzett lány közül ketten főiskolán tanulnak tovább. Baromfinevelők a Körös partján A gyöngyösök éktelen rikácsolásba kezdenek, amikor belépünk a tágas kifutóba. Rendkívül vadak, még a gondozóiktól is félnek — ötezres a törzsállományunk — mondja a kísérőm, Lovász Sándor telepvezető. Tizenhétezret nevelünk fel, háromezerkétszázat társgazdaságnak keltettünk. Az ólak sarkaiban tojáshalmok, most is ott ülnek a tyúkok. Ezeket még kikeltetik, s az idén felnevelik — Érdekes kísérletet folytatunk — fűzi a gondolatait a telepvezető. — Be akarjuk bizonyítani, hogy a boyler féle tartással (kifutó nélkül) a gyöngyösök is elérhetik 14—15 hetes korra az 1.20 kilogrammos átlagsúlyt. Első hallásra meghökkentő a szám: — Az idén 100 ezer csirkét nevelünk. A tervünk 40 ezer volt, mi 60 ezerrel megtoldjuk. Tizenegy hetes korra 1.30—1.40 kilós sütnivaló csirkéket szállítunk. Méghozzá alacsony takarmányfelhasználással: egy kilogramm hús előállításához csak 380 kilogramm koncentrált takarmány kell. Az egyik ólban hathetes hempshire fajtájú csirkék hűsölnek. Átlagsúlyuk már eléri a háromnegyed kilogrammot. A Kunszentmártoni Állami Gazdaság évek óta híres libatenyésztéséről. — Törzskönyvezett állataik nem egy díjat nyertek az országos mezőgazdasági kiállításon. Most is készülnek legszebb jószágaikkal. Az egyik gondozónő nagy csapat libát hajt a Holt- Körösrej — ötezer liba — tájékoztat Lovász Sándor. — Törzsállományunkat növeljük velük. Bizonyára tudja, hogy 25 millió forintos beruházással egy korszerű halastó rendszer és libatelep létesül nálunk. A baromfitelep gépesített kombináttá bővül, mely 1966-ban lép a termelésbe. Ehhez növeljük a leendő törzsállományt. — Szépek, tiszták, s egyöntetűek a libáik. — Most négy hónaposak, 3,5 kilogrammosak, s csak ugyanennyi súlyú takarmánnyal nőttek fel. m: 1. Úsztatják a leendő libatörzset. Egy embernek szólt a két teszt — Kombájnon emlék Mezőhékről —• Jó étvággyal elköltötték már a vacsorát, s koccintgattak a 120 kisüveg sörből, amivel a gazdaság lepte meg őket A Hoki Állami Gazdaság arató bankettjén emelkedett volt a hangulat Tóth Feri bácsi „a nevelőapa”, ahogy a fiatalabb kombájnosok tisztelik, kiváltan is jól érezte magát Az igazgató — Oláh János Kossuth-díjas — őrá nézve kérdezte: — No, Feri bácsi, most már elárulhatom a titkát? Tudja, amiről kettesben beszélgettünk a tarlón. Az öreg igenlően vonta meg szemöldökét. Tóth Ferenc bácsi, a héki gazdaság kombájn és veteránja tizenhárom esztendeje ül arató-cséplőgépen, ő avatta fel még az alakulás utáni esztendőben az üzem első kombájnját is. És tizenhárom esztendőn át — egész kombájnt» generációt nevelt maga mellé azóta — tizenegyszer nyerte meg az első helyet. Most is sokat vártak tőle. A betakarítás tervezésekor sokat elhangzott neve az üzemvezetők szájáról. De Feri bácsi hallgatott mindannyiszor. Hanem a munka idején aztán ráhúzott, ahogy csak erejéből tellett. Gyűlt a teljesítmény és nevét tizenharmadszor is szárnyra vette a hír. Már az aratás végnapjaiban, a koki táblákon felkereste a direktor. Csak úgy menetközben váltottak néhány szót, s Oláh János búcsúzni készülődött, mikor beszélő partnere arcáról lejátszott, most fontos közlendője lenne. Meg is kezdte. — Ide hallgasson, főnököm. Hadd mondjak meg magának valamit. — Csak nyugodtan, csak bátran Feri bácsi. De éppenhogy lassan, keresgélte szavait a férfi. — Tudja-e, hogy én majdnem leszálltam a gépről? — Maga? Feri bácsi esztendeit számítva nem több még ötvennél, s az ilyen emberre azt szoktuk mondani, javakorabeli, így szimplán kijelentve. Hajaj, csakhogy a traktor, a mezei gép megviseli vezetőjét. Az őszi eső, a téli fagy, a nyári hőség a traktor kormánykerekénél elviselhetetlenebb, mint bárhol. Ritkaság is, hogy egyfolytában tíz esztendőnél tovább szolgálja a szakmát valaki. Tóth Feri bácsi is éppen aratás előtt betegedett le. Étvágytalanság kínozta- Erőltetve etette önmagát. Cukros víztől kezdve mindent megpróbált már. Ivott ezt, evett azt. De semmi javulás. Éjjelenként hánykolódva álmatlankodott. A gondolat nem hagyta aludni. Aztán összehívta a családot. — Gyerekek, számítsatok rá, meglehet, hogy nem aratok az idén. Dehát mi történt, apa? — Tartok a nyártól Nem bízok magamban, őszinteségében odáig ment, elmondta, mitől fél legjobban. Semmivé lesz És annyi szép siker után, mit szól majd a világ, ha Tóth Ferenc, a híres kombájné lemarad? És éppen azok között, akiket ő tanított. — Szólsz az igazgatónak is? — Még nem. Még valami történhet. Hátha mégsem csodálatraméltó, kemény fegyelmű, önmagára erőltetett kúra napjai következtek. Mint a sportoló, olyan következetesen, rendszeresen készült a nyárra. Szinte „menetrendszerűen” evett. Eljött a nyár. Elérkezett a beszélgetés, az önvallomás a tarlón az igazgatónak. Az akkor még hatottan hallgatott, s meglepettségében alig tudott valami szólni. És eljött ez a búcsú-bankett is. Az igazgató befejezte kettőjük titkának fehérasztal melletti közreadását. És csend lett utána. A fiatal kombájnosok neveltjei és munkatársai hallgatagon bámulják a söröspoharat. Aztán valaki megemeli közülük. — Igyunk, cimborák, Feri bécsi egészségére. A direktor még hozzáteszi: — És koccintsunk az első helyezett kombájnos egészségére. Mindent ráemeli a poharát. És fenéteg issza. A két teszt egy embernek szólt. Annak is, aki szinte hősiesen dolgozott a nyáron. És annak az embernek is, a több minr nyolcvan vagonos teljesítményével ismét az első kombájnos lett Mezőnéken. Borók Lajos