Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-06 / 55. szám
6 Közeleg az asztalitenisz NB II. rajtja A Szolnoki MÁV asztalitenisz szakosztályában a március 15-i rajt közeledtével megélénkült az élet. Kolláth Dezső és Szöllősi István irányításával heti négy edzéssel készül a várható nagy küzdelmekre a fiatal, NB II-as férfi csapat Az együttest Kovács Imre, Lukács Tibor, Báli Zoltán, Szokolai János, Varga József és Szöllősi István alkotják. Az utánpótlás nevelésére is nagy gondot fordítanak Ennek érdekében egy férfi és egy női csapatot indítanak a megyei asztalitenisz bajnokságban. A hangulat bizakodó és Szöllősi lstván, a kék-fehérek vezetője szerint jó középcsapat lehetnek az erős mezőnyben is. Az együttes a „Gárdos” csoportba került és sorsolása a következőképpen alakult. Tavaszi forduló: III. 15: Dunaújvárosi Kohász—Szolnoki MÁV. III. 21: Sz. MÁV—Diósgyőri VTK. III. 22: Ceglédi VSE—Sz. MÁV. IV. 12: Sz. MÁV— Bp. Betonút SC. IV. 19: Sz. MÁV—Miskolci Spartacus. IV. 26: Ózdi Kohász SE— Sz. MÁV. V 10: Pénzügyőr SE—Sz. MÁV. V. 24: Debreceni VSC— Sz. MÁV. V. 31: Sz. MÁV—Qualität SE. Elölállók a pályaválasztók. A Szolnoki MÁV „ hazai versenyeit a Délibáb utcai ■iskola tornatermében bonyolítja le. H. Gy. JEGYZETEK Szép feladatot tűzött maga elé a Szolnoki Olajbányász sakk szakosztálya. Tervszerű, következetes szakmai munkával, elsősorban az ifjúság nagyszámú bevonásával, de támaszkodva a széles tömegekre is, a város sakkéletének a fellendítésén fáradozik. Ennek érdekében hirdették meg azt a tehetségkutató összejövetelt, amelyet holnap délután és vasárnap délelőtt tartanak a Május 1 úti Ady Endre Művelődési Otthonban. Várják a sakkozás iránt érdeklődő általános és középiskolás fiatalokat, akiknek a továbbiakban rendszeres elméleti képzést biztosítanak egy edző vezetésével. Ha aztán a tanulmányi eredményük és a sakkozásban mutatkozó fejlődésük kielégítő lesz, segítséget nyújtanak a továbbtanuláshoz és ha mód nyílik rá, az elhelyezkedéshez. Ennyi lelkesedés és sportág iránti szeretet láttán biztosak vagyunk abban, hogy a maguk elé tűzött feladatot megvalósítják. ■sr Ejtsünk ismét néhány szót a szabad szombatokról és azok jó kihasználásáról. Egyik közkedvelt formája túramotorozás, amely lehetőséget nyújt nemcsak hazánk szép tájainak, hanem a szomszédos és sokszor azon túli országok megismerésében. Szervezett keretek között lényegesen könnyebb, mint egyénileg, hiszen még a kezdő motorosok is bátran résztvehetnek a legnagyobb túrákon. Ezért alakulnak megyénkben is a túramotoros szakosztályok, amelyek között legújabb az év elején alakult Szolnoki Spartacusé. A létszám már túl van a harmincon és a szombat délutánonkénti összejöveteleiket, amelyeket a Pólya Tibor u. 5. sz. alatt tartanak, hasznosan töltik el. Műszaki oktatás, eszperantó nyelvtanítás, KRESZ tanulás szerepel a programban és mindaz, ami a kulturált közlekedés fogalmába tartozik. Ez évben részt vesznek a felszabadulási túrán és több nemzetközi utat szeretnének lebonyolítani. Terveik között szerepel nemzetközi klubbokkal való kapcsolat felvétele is. Az egyesülettől kapott támogatás biztosítéka a fejlődésnek, várják a további jelentkezőket, az ajtó mindenki előtt nyitva áll. * Lezajlott a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének első fordulója, s örömmel nyugtázhatjuk, hogy egyetlen mérkőzés sem maradt el. Elfogadható állapotban voltak a játékterek, valamennyi csapat kiállt a mérkőzésére, sportszerű küzdelmek voltak, minden helyen igyekeztek a lehető legjobb körülményeket biztosítani. Nem talált süket fülekre a szövetség felhívása, csupán Jászladányra panaszkodtak, ahol fűtetlen öltöző várta a vendégeket. Sikeresnek mondható tehát a labdarúgó idény indulása, jó lenne, ha ilyen maradna a folytatás is, ír Még mindig sok vitát vált ki a közös rendezésben lebonyolított Szolnoki MTE— Szolnoki MÁV előkészületi labdarúgó mérkőzés, amelyre nem engedték be a látogatásra jogosító igazolvánnyal rendelkezőket. Háborogtak az edzők, akiket jegyváltásra köteleztek, kiküldték a pályáról a megyei labdarúgó szövetség elnökét is. Sokan kifogásolták a magas helyárakat. Jó lenne, ha a jövőben nagyobb körültekintéssel, gondosabban készítenék elő az ehhez hasonló rendezvényeket és nem adnának okot az ilyen — teljesen jogos — reklamálásokra. (Pl) A 7. sz. Autóközlekedési Vállalat ingyenes,alapfokú gépjárművezetői tanfolyamot indít A tanfolyamon azok vehetnek részt, akik 18. életévüket betöltötték, VIII. általános iskolai végzettséggel rendelkeznek és a tanfolyam kezdő időpontjáig a vállalatnál munkaviszonyt létesít* nek. Jelentkezés: személyesen március 31-ig a személyzeti osztályon. Szolnok, Versegy u. 5. sz. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A megyei II. o. labdarúgó bajnokság sorsolása Kunsági csoport I. forduló március 22: Tisza Cipő II—Szabó Lajos SE II., Tiszaföldvár II—Cibakháza, Mezőtúri Technikum—Abádszalók, Tiszafüred—Fegyvernek, Tiszagyenda—Tiszatenyő, Szelevény—Kengyel, Szajol—Rózsa Ferenc SE. II. ford. márc. 29: Rózsa SE—Szelevény, Kengyel—Tiszagyenda, Tiszatenyő—Tiszafüred, Fegyvernek—Mezőtúr, Abádszalók—Tiszaföldvár II., Cibakháza—Tisza Cipő II., Szabó SE II—Szajol. III. ford. ápr. 5: Tisza Cipő II—Abádszalók, Tiszaföldvár II.—Fegyvernek, Mezőtúr—Tiszatenyő, Tiszafüred—Kengyel, Tiszagyenda Rózsa SE, Szelevény—Szajol, Szabó SE II—Cibakháza. IV. ford. ápr 12: Szelevény—Szabó SE II., Szajol—Tiszagyenda, Rózsa SE—Tiszafüred, Kengyel—Mezőtúr, Tiszatenyő —Tiszaföldvár II., Fegyvernek—Tisza Cipő II., Abádszalók— Cibakháza. V. ford. ápr. 19: Tisza Cipő II—Tiszatenyő, Tiszaföldvár II.—Kengyel, Mezőtúr—Rózsa SE, Tiszafüred—Szajol, Tiszagyenda—Szelevény, Cibakháza—Fegyvernek, Szabó SE II— Abádszalók. VI. ford. ápr. 26: Tiszagyenda—Szabó SE II., Szelevény— Tiszafüred, Szajol—Mezőtúr, Rózsa SEI—Tiszaföldvár II., Kengyel—Tisza Cipő II., Tiszatenyő—Cibakháza, Fegyvernek —Abádszalók. VII. ford. máj. 3: Tisza Cipő II.—Rózsa SE, Tiszaföldvár II.—Szajol, Mezőtúr—Szelevény, Tiszafüred—Tiszagyenda, Abádszalók—Tiszatenyő, Cibakháza—Kengyel, Szabó SE II.— Fegyvernek, Vili. ford. máj. 10: Tiszafüred—Szabó SE II., Tiszagyenda—Mezőtúr, Szelevény—Tiszaföldvár II., Szajol—Tisza Cipő 11., Rózsa SE—Cibakháza, Kengyel—Abádszalók, Tiszatenyő— Fegyvernek. IX. ford. máj. 17: Tisza Cipő II.—Szelevény, Tiszaföldvár II.—Tiszagyenda, Mezőtúr—Tiszafüred, Fegyvernek—Kengyel, Abádszalók—Rózsa SE, Cibakháza—Szajol, Szabó SE II— Tiszatenyő. ford. máj. 24: Mezőtúr—Szabó SE II., Tiszafüred—Tiszaföldvár II. Tiszagyenda—Tisza Cipő II., Szelevény—Cibakháza, Szajol—Abádszalók, Rózsa SE—Fegyvernek, Kengyel— Tiszatenyő. XI. ford. máj. 31: Tisza Cipő II—Tiszafüred, Tiszaföldvár II—Mezőtúr, Tiszatenyő—Rózsa SE, Fegyvernek—Szajol, Abádszalók—Szelevény, Cibakháza—Tiszagyenda, Szabó SE II.—Kengyel , XII. ford. jún. 7: Tiszaföldvár II—Szabó SE II, Mezőtúr— Tisza Cipő II, Tiszafüred—Cibakháza, Tiszagyenda—Abádszalók, Szelevény—Fegyvernek, Szajol—Tiszatenyő, Rózsa SE —Kengyel. XIII. ford. jún. 14: Tisza Cipő II—Tiszaföldvár II, Kengyel—Szajol, Tiszatenyő Szelevény, Fegyvernek—Tiszagyenda, Abádszalók—Tiszafüred, Cibakháza—Mezőtúr, Szabó SE II— Rózsa SE. Sikeres szellemi vetélkedő Kisújszálláson a városi KISZ-bizottság és az MTI városi elnöksége közös kiírásban szellemi sportvetélkedőt rendezett. Az újkori olimpiák változatos eseményeit, a különböző sportágak versenyszabályait és a város 25 év alatti kiemelkedő sporteseményeit tartalmazó kérdések nem kis feladat elé állították a résztvevő kilenc csapat tagjait Örvendetes, hogy mindannyian jól felkészülve indultak a küzdelemben. A városi könyvtárból hetekkel korábban kivitték az összes forrásmunkát és az kézről kézre járt Sportszerű, de nagyon izgalmas versenyzés után, szoros küzdelemben alakult ki a helyezési sorrend. Az ezüst vándorserleg védője, mint első helyezett, a gépjavító vállalat Szőke, Mészáros Váradi összetételű csapata lett 64 ponttal. A további sorrend: 2. Középiskolai KISZ-klub 58, 3. Középiskolai KISZ vb 55, 4—5. Faipari V. és Búzakalása Tsz 54—54, 6. Művelődési ház 53, 7. Ady Tsz 40, 8—9. Kinizsi Tsz és ITSK 27—27 ponttal. — di — cs Alkalmazunk szolnoki Adatfeldolgozó központunkhoz női munkaerőket lyukasztó gépkezelőnek és gépkezelői munkakörbe váltó műszaki munkaidő beosztással. Érettségizettek előnyben. Betanításukról — szaktanfolyami úton az alkalmaztatással egyidejűleg — Szolnokon gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését követően a teljesítménytől függően JÓ KERESETI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTUNK! Jelentkezés írásban -r részletes önéletrajzzal * a SZÜV szolnoki adatfeldolgozó központjának fmére. — Szolnok, Liget u. 36. sz. — kérjük beküldeni. 1970. március & U M Alkalmazunk üzemviteli munkák irányítására felveszünk 5 éves gyakorlattal erősáramú eletro technikust. — Üzemszervezői munkakörbe felveszünk malomipari — vagy gépésztechnikust. Főmolnári munkakörbe gyakorlattal rendelkező malomipari technikust vagy főmolnárto — Fizetés megegyezés szerint. Szolnok megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat, Törökszentmiklós, Bethlen G. u. 47—49. szám. Egy nő és egy férfi segédmunkást felvesz a Szolnok és Környéke Bőripari Iftsz. Szolnok, Beloiannisz u. 79—81. Faipari technikust legalább három éves gyakorlattal, műszaki állománycsoportba állandó munkára felveszünk. Önéletrajz és erkölcsi bizonyítvány szükséges. Bérezés megegyezés szerint, Jelentkezés személyesen a BUBIV IX. sz. gyáregység munkaügyi csoportján, Jászberény, Darázs u. 5—7. sz alatt. Felvétel esetén útiköltséget megtérítünk. Szolnoki Építőipari Javító és Szolgáltató Vállalat szolnoki telephellyel alkalmaz volumen fejlesztés miatt építőipari árelemzőt, kőműves, asztalos, lakatos, villanyszerelő, vízvezeték szerelő szakmunkásokat, kőműves mellé segédmunkásokat. 44 órás munkahét. Minden második szombat szabad Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház személyzeti osztály. Pályázatot hirdetünk belső revizori munkakör betöltésére. — Feltételek: ipari mérlegképes oklevél, legalább 5 éves számviteli gyakorlat. Felveszünk ipari vagy mezőgazdasági gyakorlattal rendelkező okleveles gépészmérnököket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: önéletrajz csatolással a mezőtúri Felsőfokú Mg. Tecnikum igazgatójánál írásban. Vas- és Faipari Ktsz felvételre keres férfi és női segédmunkásokat, kőművesek mellé. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ostor u. 1. al. osztályú vendéglőnkbe, éttermünkbe gebines alapon vezetőt keresünk. Törökszentmiklós, Általános Fogyasztási és Értékesítő szövetkezet. Személyes jelentkezés esetén útiköltséget térítünk. Megegyezés alapján. Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság javító műhelye, Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. szám segédmunkásokat, fűtőket, takarítónőket alkalmaz. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a fenti címen. A Szolnoki Járműjavító üzem lakatos, hegesztő, kazánkovács szakmunkásokat, és férfi segédmunkásokat keres felvtelre, továbbá gyakorlattal rendelkező szakképzett gyors- és gépírót. — Jelentkezni lehet az üzem munkaügyi osztályán. Három műszakos üzemünkbe — helybeli női segédmunkásokat azonnal felveszünk. Tejüzem: Mezőgazdasági Gépjavító Állomás Tószeg, szakipari részlegünkhöz keresünk gépésztechnikust előkészítői munkakörbe, vidéki munkahelyekre: víz-, villany- és központi fűtésszerelőket, segédmunkásokat. Fizetés teljesítménybér f- külszolgálati átalány, csökkentett munkaidő. Gépkocsivezetőt, vontatóvezetőt és Dutra rakodógépkezelőt veszünk fel, azonnali belépéssek MÉH Vállalat, Szolnok, Mártírok? útja 9. A szolnoki Járási Tanács V. B. építési és közlekedési osztálya megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező költségvetési üzemvezetőt, építési technikust és mérnököt keres felvételre. Keletmagyarországi Cipőnagykereskedelmi Vállalat Szolnok, Rékasi úti telepére gyors- és gépírói számlázási munkakörbe, valamint admnisztrációban jártas nyugdíjas munkaerőt azonnali belépéssel felveszünk. *— Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Keletmagyarországi Cipffnagykereskedelmi Vállalat szolnoki lerakata. Kékasi út 12. sz* (Busz-végállomás.) Kőműves szakmunkásokat karbantartó munkakörbe keres fel* vételre az ÉRDÉRT Vállalat te*i lepe. Szolnok, Körösi út. Felvételre keresünk Jászberény és Pórtelek munkahelyekre jó kereseti lehetőséggel kőműves* ács szak- és segédmunkásokat. Jászberény, Városi lVALL, eg* Néphadsereg u. 22. Tiszamenti Vegyiművek Szolnok# felvételre keres: gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat, —• valamint heti 40—42 órás — 9 napos munkahéttel dolgozó műszakos üzemeinkbe érettségizett férfi dolgozókat és férfi segédmunkásokat. Nappalos munkaidőben felveszünk: villanyszerelő, lakatos, esztergályos és hegesztő szakmunkásokat. Felvétel esetén kedvezményes ebédeltetést, útiköltséghez hozzájárulási műszakos dolgozóknak munkás szállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán* Szállítónak férfi segédmunkásookat felveszünk. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezni lehet: Szik? vízüzem, Szolnok, Mártírok út» 12. sz. alatt. A Megyei Tanács V. B. Gondnok*sága azonnali felvételre keres takarítónőket. Jelentkezni lehet» a Megyei Tanács V. B. L eme« let 112. szobában. Szolnok, Kos*suth L. u. 2. sz. alatt. Gyors- és gépírót felveszünk — azonnali belépéssel Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Halászati Termelőszövetkezet. Szolnok, Verseghy u. L Felvételre keresünk motorszerelőket. Jelentkezni lehet: MHSZ gépjármű iskola. Szolnok, Verseghy u. 7. INGATLAN: BELVÁROSBAN társasház építésre is alkalmas ingatlan eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Május 1. út 24. sz. alatt. SÜRGŐSEN eladó 2 szobás kertes OTP lakás mellékhelyiségekkel. Azonnal beköltözhetően: Szandaszőllős, Vörösmező u. 62. szám. Családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Sashalmi u. 35. szám. ELADÓ beköltözhetően kétszobás családi ház 258 n-öl kerttel. Rákóczifalva, Kinizsi u. 28. KÉTSZOBA-konyhás, előszobás, verandás ház 470 n-ös telekkel sürgősen eladó. Molnár Béla Törökszentmiklós, Somogyi B. u. 63. szám. EGYSZOBA konyhás ház beköltözhetően eladó. Szandaszőllős, Petőfi u. 21/a. Érdeklőórd : a helyszínen lehet, vagy a 21. 67. alatt. FÉL hÁZ beköltözhetően eladó. Szolnok, Vágóhíd u. 46. Érdeklődni* Vágóhíd u. 15. szám. Beköltözhető fél ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Sütő u. 1. szám. SZANDASZÖLŐSÖN, Rákóczi út mellett 720 n-öl telek eladó. Érdeklődni: Szandaszőllős, Rákóczi u. 74. sz. alatt lehet. 4DAS-VÉTEL: * DÍSZHALAKAT, madarakat, felszereléseket, bogárgyűjteményeket vásároljon Kaposváriné, a díszhal szaküzletéből. * Szolnok, Arany J. u. 1. szám. LAKÁSCSERE: HÁROMSZOBÁS gázos lakásomat elcserélném egy kétszobás és egy egyszobás lakásra. — II. emeletig. ..Kolozsvári úti” jeligére a szolnoki hirdetőé. VEGYES: IRHABL NüriK, nasított kabátok, bőrkabátok festését és tisztítását szakszerűen vállalom. Subitz Péter szűcs. Telefon: 191. Törökszentmiklós. November 7. u. LOPPUKMÜ 1102-es Skoda személygépkocsi üzemképes állapotban — sürgősen eladó. Érdeklődni lehet este 6 óra után, szombat és vasárnap egész nap. — Molnár Béla Törökszentmiklós, — Somogyi Béla u. 63. OPEL Record igényesnek eladó. Érdeklődni : Szolnoki Várkonyi István tér 14. I. em.6. Hétköznap, 12—286 telefonon, Kiss. Hirdessen a Néplapban! OLAJKÁLYHA és száz Literes villanybojler gázbekötés miatt sürgősen eladó. Szolnok, Lőwy Sándor u. 5/1. Királdi. VENNÉK csónakmotort — 250 cm3—500 cm3-ig. Ajánlatokat ár- és gyártmány megjelöléssel. „Tisza* jeligére a szolnoki hirdetőbe kérek. ROZSAK! - félezer gyönyörű újdonság. Ezüstfenyők, díszcserjék, gladiolusz, ribizli, egres, málna. — Színes tájékoztató naevári esfvzékünket. — díjmentesen meg* küldjük - Szállítás nostán Szálkát kertészet. Budapest VI Népköztársaság u 8 szám PÁNCÉLTÖRÉS rövid bécsi zongora eladó, vagy bérbe adó. Szolnok, Ságvári krt. 53. n. 5 TÜRKEVE Legeltetési Bizottságánál 200 g első osztályú gyepszéna eladó. Mázsánként 900 Ft. Érdek*lődni: Túrkeve, Legeltetési Bizottság — 8—12 óra között. Telefon: 10.