Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-18 / 193. szám

2 Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A nemzetközi közvélemény érthető türelmetlenséggel várja a Közel-Keletről érkező híreket. Az állítólag már a fegyverszünet életbelépése után létesített egyiptomi rakéta­állásokkal kapcsolatos izraeli vádak ugyanis világszerte fel­vetették azt a meglehetősen kézenfekvő kérdést: vajon Tel Aviv nemcsak pillanatnyi taktikai okokból fogadta-e el a Rogers-tervet? A kínos vajúdás és komoly belpolitikai krízis — gon­doljunk csak Gahal párti miniszterek döntésére — nyomán megszületett izraeli válasz pillanatában is sok megfigyelő nemcsak elképzelhetőnek, hanem kifejezetten valószínűnek tartotta ezt a lehetőséget. Számos kommentár figyelmezte­tett arra: a Meir-kormány esetleg azért fogadta el az ame­rikai rendezési tervet, hogy ne Tel Aviv kezében maradjon a nemleges válasz „Fekete Pátere” és a negatív döntéssel ne hangolja maga ellen az amerikai közvéleményt, mert egy ilyen hangulati pálfordulás sokmillió dollár katonai segél­lyel kevesebbet jelenthet. Ezek a feltevések még nem igazolódtak be véglegesen, de sajnos túlságosan is hamar megerősödtek akkor, amikor az izaaeli kabinet, szinte a tűzszünet életbelépése után azon­nal, elkezdte vádaskodással bombázni a nagyon is friss, na­­gyon is törékeny, viszonylagos békét az olajfák alatt. Ez a magatartás félreérthetetlenül kellemetlen helyzet­be hozta magát Washingtont is, méghozzá olyan fokon, hogy Laird hadügyminiszter kénytelen volt nyilvánosan beismer­ni: Izrael állításai nem bizonyíthatók. Márpedig a miniszter azt is érzékeltette, hogy ha az egyiptomi állásokban valami lényeges változás állott volna be a tűzszünet életbelépése után, akkor ennek regisztrálására az Egyesült Államoknak megvannak az eszközei... Ebben a helyzetben a közel-keleti helyzetre most min­denekelőtt a feszült várakozás jellemző: annak kell kiderül­nie, mépedig hamarosan, megindulhat-e a tervek szerint Gunnar Jarring ENSZ-megbízott közvetítő tevékenysége. Nem meglepő, ha ilyen körülmények között ismét talál­kozik egymással az Izrael elleni harc főterhét viselő két arab ország államfője: Husszein jordániai király csütörtö­kön háromnapos látogatásra Kairóba érkezik. Alighanem iga­zuk van azoknak a megfigyelőknek, akik biztosak abban, hogy a Rabbeh-palotában, Nasszer elnök rezidenciáján sorra kerülő megbeszélések egyik fontos témája a fegyverszünetet visszautasított palesztin gerillák magatartása lesz (KS) Indokína A DNFF fegyveres erői vasárnap az utóbbi idők egyik legerősebb támadás­­sorozatát indították a demi­­litarizált övezettől délre lé­tesített katonai támaszpon­tok ellen, öt támaszpont te­rületére legalább 200 rakéta- és aknalövedék csapódott. Az egyik támaszpont lőszer­­raktárát közvetlen találat érte és felrobbant. Hivata­los jelentés szerint legalább 20 dél-vietnami kormány­katona vesztette életét. Vasárnap este két helyen is bomba robbant Saigon belvárosában. A robbanások 35 embert sebesítettek meg, köztük több amerikai ka­tonát. A laoszi hazafias erők tü­zérségi egységei vasárnap három amerikai helikoptert semmisítettek meg. A heli­kopterek személyzetének két tagja életét vesztette, kettő pedig megsebesült, öt kato­nát már amerikai helikop­terekkel sikerült kimenteni. Souk Vongsak Szufanu­­vong hercegnek a Laoszi Hazafias Front Pártja elnö­kének személyes küldötte hétfőn kijelentette: minden alapot nélkülöznek azok a hírek, amelyek szerint a Laoszi Hazafias Front Párt­ja­ tűzszünetet javasolt volna a Patet Lao és a vientianei kormánycsapatok között. Dél-Afrika Tucatnyi robbanószerkezet kormányellenes röplapokat szórt szét dél-afrikai nagy­városok utcáin. A rendőrség hétfőn beje­lentette: biztosra veszi, hogy a színesbőrű lakossággal ro­konszenvező fehérek írták a röplapokat és valószínűleg ők találták ki a fajvédők uralma ellen tiltakozó ira­tok szétosztásának „újszerű” módját is. Az apró robbaná­sok egyébként nem okoztak sérülést. ) / SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP V\ Az eső elmosta­ a tüntetést Az Észak-Írországra vá­ratlanul rátört özönvízszerű esőzés és a nyomában fel­lépő áradás a szó szoros ér­telmében elmosta a hétvégi lázongásokat. A tegnapi el­lenségek — protestánsok és katolikusok — egymás gyer­mekeit mentették ki az eme­letmagasságig emelkedő víz­ből. Az áradásokat, amelyek leginkább Belfastot sújtot­ták, 19 órás szakadatlan eső­zés váltotta ki. Negyvennégy év óta nem volt Belfastban ilyen árvíz. A városnak csak a nyugati negyedéből kétszáz családot kellett kiköltöztetni. Az an­gol katonák és az észak-ír rendőrök sokszor csípőig érő vízben szállítják magasabban fekvő helyre a kárvallotta­kat. Még a mindenkit sújtó ár­víz sem tudta azonban tel­jesen feledtetni az ellensé­geskedést: szombaton éj­félkor, amikor már a házak alját mosta a víz, bomba robbant a brit flotta belfasti toborzóközpontjának épüle­tében és két embert meg­sebesített. Rendkívüli állapotok Brazíliában A brazil rendőrség vasár­nap futárral küldte Montevi­­deoba a Tupaínaros-gerillák­­nak tulajdonított 14. számmal jelölt közleményt, amely tud­valevőleg 72 órában szabta meg a türelmi időt a 183 uruguayi politikai fogoly ki­szabadítására. A földalatti mozgalom magyar időben számítva kedden 15.00 órakor kivégezné foglyait ha nem teljesítenék a feltételeket. A kommünikét az uruguayi határtól 321 kilométerre fek­vő brazíliai Porto Alegre egyik lapszerkesztőségében találták meg. Az üzenet ta­nulmányozása után a rendőr­ség közölte: véleménye sze­rint a dokumentum­ hamisít­vány. Másfelől a montevideoi napilapok első oldalas tudó­sításokban közöltek olyan vé­leményeket, amelyek szerint az ultimátum valóban a Tupamaros-csoporttól szár­mazik. A földalatti gerilla-parancs­nokság felderítésére indított hajsza példátlan a dél-ameri­kai ország történetében. A másfélmilliós Montevideo gyakorlatilag minden lakásá­nak minden szobájában járt már katona, vagy rendőr. Ti­zenhat nap óta tizenkétezer karhatalmi méterről méterre fésüli át a várost, de egyelő­re nem bukkantak nyomra. Az AP hírügynökség el­mondta, hogy egyik percről a másikra egész lakónegyedeket zártak körül és minden házat átkutatnak. Legutóbb a mé­regdrága Pocitos lakónegyed­ben volt ilyen razzia és amíg tartott — egy teljes munka­napig — húszezer ember nem mozdulhatott. Pincétől a pad­lásig átkutatták a város 11 emeletes közkórházát. Ezer katona és rendőr nyolc órán át vizsgálgatta az orvosi szo­bákat és kórtermeket. Gyak­ran felborítják a bútorokat, kirángatják a fiókokat. Szinte nincs is ember Mon­­tevideóban — írja az AP — aki legalább egyszer ne ke­rült volna az ellenőrzés há­lójába. A város stratégiai pontjain meg-megállítják a gépkocsikat, amivel több háztömbnyi hosszúságú for­galmi dugó keletkezik. Az autók utasainak ki kell száll­niuk, igazolniuk kell magu­kat és magasban tartott kéz­zé tűzni a személyi motozást. Valahol a Szovjetunióban... A szovjet hadsereg egyik páncélosa a közelmúltban egy hadgyakorlat során négytagú legénységével úgy merült el a mocsárban, hogy a páncélos percek alatt hét méterre süllyedt a vizes-tő­­zeges láp alá. A motor azon­nal felmondta a szolgálatot, de szerencsére egy idő múlva sikerült helyreállítani a rá­diókapcsolatot. A harckocsi amúgy is szűk belsőterét fé­lig elöntötte az alulról szi­várgó víz és a levegő percről percre fogyott. Minden azon múlott si­kerül-e vontatókötélre venni az iszapos tőzegbe ágyazódott acélmostrumot. Az egység katonái egymás után buktak le a zavaros víz alá az éle­tük kockáztatásával próbál­ták elérni a harckocsit, de a közben leülepedett iszap és tőzegdarabok miatt ez nem sikerült. Végre pontosan 4 óra és 15 perc elteltével a közben helikopteren odaszállított búvárnak sikerült rákapcsol­ni a vontatókötelet az el­süllyedt páncélosra. Amikor a harckocsit kihúzták a mo­csárból, a négy alig húsz esz­tendős katona már félig esz­méletét vesztve, de szinte görcsösen egymásba kapasz­kodva, kuporgott a páncélos tornyában. A szakértők később meg­állapították, hogy ha az első percek ijedtségében, amikor még rádióösszeköttetésük sem volt a külvilággal, ki­nyitották volna a páncélto­rony tetején lévő csapóajtót, négyük közül legjobb eset­ben csak kettőnek sikerült volna a felszínre jutni. Hi­szen, ha ketten ki is ver­gődtek volna a tankból, a beáramló iszapos víz közben megfullasztotta volna társai­kat. Életüket így a bajtársi­­asság, a fegyelmezettség és a bajtársakba vetett biza­lom mentette meg. Az esetet és a négy harc­kocsizó katona fényképét a Komszomolszkaja Pravda szovjet ifjúsági lap közölte. A Közel-Kelet hírei JERUZSÁLEM Vasárnap este olyan hí­rek terjedtek el Jeruzsálem­ben, hogy küszöbön áll a pénteken indokolatlanul és jogtalanul őrizetbe vett két algériai kormánytisztviselő szabadon bocsátása. Barnes angol nagykövet találkozott Abba Eban izraeli külügy­miniszterrel és e találkozón korábbi jelentésekkel ellen­tétben kérte a diplomaták szabadon bocsátását. Izrael a hírek szerint „Anglia irán­ti gesztusként” engedi sza­badon a két algériait. JERUZSÁLEM Abba Eban izraeli külügy­miniszter hétfőn délelőtt, mintegy válaszul Lalid ame­rikai hadügyminiszter vasár­napi nyilatkozatára, sajtóér­tekezletet tartott, amelyen kijelentette, hogy Egyiptom a korábbi izraeli panasz óta is több ízben „megsértette” a tűzszünetet. Hozzátette, hogy Egyiptomban továbbra is folyik a légvédelmi raké­taállások építése a Szuezi­­csatorna közelében és a tűz­szünet más, közelebbről meg nem határozott meg­sértésével is vádolta az EAK-t. KAIRÓ A kairói Al Ahram hét­fői számában cáfolja azokat a célzatosan terjesztett hí­reszteléseket, amelyek sze­rint az egyiptomi kormány többszáz palesztinai diákot kiutasított az EAK-ból. A lap hivatalos forrást idézve közli, hogy az ország egye­temein jelenleg több mint 6000­­ Palesztinai hallgató folytatja tanulmányait. A libanoni belügyminisz­térium rádióközleményben jelentette be, hogy a kor­mány minden rendelkezésre álló eszközzel fenntartja a rendet és a nyugalmat a hét­fő délután magyar idő sze­rint 17 órakor sorra kerülő elnökválasztás idején. A li­banoni elnököt a parlament választja meg. Az alkotmány értelmében Charles Hélou eddigi elnök nem választha­tó újra, s a győztesnek az első fordulóban legalább kétharmados többséget kell szereznie. A második fordu­lóban már az egyszerű több­ség is elegendő a győzelem­hez. Amennyiben sok képvi­selő távol maradna a szava­zástól, új időpontot írnak ki a választásra. Újra a King gyilkosság Ellnt­^ v­agy­i li lutrii dizk­u­­va tartják a King-gyilkosság egy szemtanúját, akinek val­lomása megdöntené a „magá­nyos gyilkos” elméletet és alátámasztaná azt a feltevést, hogy Martin Luther King Nobel-békedíjas amerikai né­ger polgárjogi vezető össze­esküvés áldozata volt. A Washington Post vasár­napi számában közli Paul W. Valentine tudósítását a Ten­nessee állambeli Bolivar­ból, ahova az elmebetegnek minő­sített tanú, Grace Elisabeth Stephens utáni nyomozás szá­lai vezettek. Az 54 éves asszony annak­idején a rendőrségnek vallo­mást tett arról, hogy a gyil­kosság után egy 50 év körüli őszeshajú alacsony férfit lá­tott elmenekülni abból a bi­zonyos fürdőszobából, ahon­nan állítólag a végzetes lövé­seket leadták. A harmincas éveinek végét taposó magas, fekete hajú James Earl Ray londoni elfogatása és haza­­szállítása után közvetlenül Mrs. Stephens-t, a korábbi házasságának hosszú évekkel ezelőtt történt felbontása óta nem használt Mrs. Walder néven bezárták a Memphis­­től 70 mérföldnyire levő kis­város, Bolivar elmegyógyinté­zetébe. Az indoklás: krónikus alkoholizmus. A tanú 1968-ban tett vallo­másainak sehol sem lehet nyomára bukkanni. Ezek egyébként azt a feltevést iga­zolhatnák hogy nem Ray volt a merénylő és nem abból a helyiségből lőttek King-re, hanem a fürdőszobából elme­nekült személynek csupán fi­gyelemelterelés volt a felada­ta és a gyilkos golyók más­honnan jöttek, vagyis az ös­­­szeesküvés részvevői a per során Ray nyakába varrták a gyilkosságot. A Ray-ügyben perújrafel­vétellel próbálkozó jogászok­­ most a koronatanú kisza­badításán fáradoznak. Ha si­kerülne Grace Eisabeth Ste­phens-t kihozni az elme­gyógyintézetből és bizonyíta­ni, hogy beszámítható akkor remény lehetne arra, hogy az ősszel esedékes perújrafelvé­­teli kérelmet nem utasítják el. 1970. augusztus 18. MINDENFELŐL SZANAA A Jemeni Arab Köztársa­ság és a Kenyai Köztársaság kormánya megállapodott ab­ban hogy nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatokat lé­tesít egymással, mint azt a jemeni külügyminisztérium közleményében bejelentette. LENINGRÁD Leningrádban 56 ország — mintegy kétezer tudósának részvételével nemzetközi ana­tómus kongresszus kezdődött hétfőn, amelynek munkájá­hoz Koszigin szovjet minisz­terelnök üzenetben kívánt sok sikert. A kongresszuson, amely több szekcióban foly­tatja munkáját mintegy ezer­négyszáz referátum hangzik el. ADDISZ ABEBA Az Afrikai Egységszerve­zet Felszabadítási Bizottsá­ga hétfőn Addisz Abebában ülésezik. A bizottság megvi­tatja a dekolonizációról és a faji megkülönböztetésről ké­szített beszámolót, amely az afrikai államok miniszteri tanácsának és az államfők konferenciájának augusztus­­ 24-től szeptember 4-ig tartó ülésszakán kerül napirendre. GENF Az egészségügyi világszer­vezet szóvivője hétfőn beje­lentette, hogy genfi székhely­ével külön bizottságot létesí­tettek a kolera-megbetegedé­sek ellenőrzésére és annak biztosítására, hogy a beteg­ség terjedésének megelőzésé­re megfelelő intézkedéseket hozzanak. BÉCS Az osztrák igazságügymi­nisztérium héfőn közölte , hogy kiadják a belga ható­ságoknak Julianus Van De­ren belga háborús bűnöst. Van Deren a háború óta ál­néven élt Ausztriában. A volt SS-tisztet 1967-ben tá­vollétében halálra ítélték a belga igazságügyi szervek. MOSZKVA Az Egyesült Államok a kö­zeljövőben fel akarja oldani Duvalier haiti diktátor rend­szerének nyújtott támogatás­ra kimondott tilalmat. Vitalij Levin, a Pravda hír­magyarázója az eseményt kommentálva megjegyzi: „Az USA monopolista körei elve­tették a liberálisok reformis­ta prédikációit és a rekaciós szoldateszkát újra a latin­amerikai államok politikai színpadának előterébe helyez­ték. A diktatórikus rendszerek támogatásához való visszaté­rés folyamatát előbb a John­­son-doktrina, ezt követően pedig a Nixon-doktrina je­lezte. A kapcsolatfelvétel Wa­shington és Duvalier között — mutat rá a cikk szerzője — e zsákutcába vezető politika egyik legszégyenletesebb je­lensége. A washingtoni poli­tikusok az egész világ színe előtt a reakciós klikkek tá­mogatóiként lépnek fel. PÁRIZS Az Humanité hétfői vezér­cikkében Jean Emil Vidal a Dél-Vietnam északnyugati részén végrehajtott rendkívül heves amerikai bombázások­kal foglalkozik, s rámutat Nixon folytatja azt az eszka­lációt, amelyet elődei kezdtek el. Ilyen körülmények között Bruce nagykövet tárgyalóként való Párizsba küldése üres propagandagesztusnak tűnik írja az Humanité. PHENJAN A K. T. Mazurov, a Szov­jetunió minisztertanácsának első elnökhelyettese vezeté­sével a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságban tar­tózkodó szovjet párt- és kor­mányküldöttség vasárnap re­pülőgépen Phenjanból Ham­­hongbe repült. Az Autó és Alkatrészkereskedelmi Vállalat szolnoki fiókja felvesz FIÚ IPARI TANULÓT Jelentkezés: Szolnok, Beloiannisz út 22. sz. Az Aprítógépgyár Jászberény felvesz vasszerkezeti lakatos, hegesztő, esztergályos és segédmunkásokat 44 órás munkaidővel. Vidékről bejáróknak utazási kedvezményt vala­mint munkásszállást biztosítunk Jelentkezés személyesen vagy írásban a vállalat üzem­­gazdasági osztályán. Bérmunkát vállalunk: ÉLHAJLÍTÓ GÉPRE 2500 mm hossz, 8 mm maximális vastagság és 45 kg/mm 2 szakító szilárdság mellett. LEMEZVÁGÓ OLLÓRA 2500 mm hossz és 10 mm vastagság mellett. REZGŐ OLLÓRA 5 mm vastagság mellett. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat 1. sz. Gépjavító All. Szolnok, Besenyszögi út — Telefon: 12—989.

Next