Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-07 / 184. szám
2 Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Naponta új meg új és jelentős eseményeket sodor magával a rohanó idő, ugyanakkor sűrűn jelennek meg emlékezések is a közelmúlt történéseinek hátteréről. Ezek nemcsak történeti szempontból érdekesek, de erősebb fényt vetnek napjaink eseményáradatára is. Most például szenzációt keltett Louis Heren, a londoni Times New York-i tudósítójának minap Amerikában megjelent könyve. Címe: Nincs éltetés, nincs búcsú. Különösen azt a részt emelik ki politikai csemegeként a könyv méltatói, amelyben Heren megírja: Johnson elnök gyűlölte Wilson brit miniszterelnököt. És miért? Mert a munkáspárti kormány csak szavakban, katonailag azonban nem támogatta Washington vietnami agresszióját, holott az USA akkori elnöke brit katonai segítséget várt volna. Egy másik, nem kis port felkevert emlékezés: John Kennedy elnök egyik egykori bizalmasa most hozta napvilágra, hogy Kennedy 1965-ig minden amerikai katonát vissza akart vonni Vietnamból, ezt az elhatározott szándékát bizalmas konferenciában leszögezte. S mi történt? Kennedyt csaknem hét esztendeje meggyilkolták, Johnson követte, majd Nixon, igen sok ígéret elhangzott már az amerikai katonák visszavonásáról, s mégis még mindig többszázezer jenki egyenruhás tartózkodik Vietnamban. Hát vajon a párizsi tárgyalóasztalnál fokozza-e békeerőfeszítéseit az Egyesült Államok? Nos, éppen csütörtökön tartotta meg „szűzbeszédét” az Avenue Kiéberen levő tárgyalóteremben az amerikai delegáció új vezetője, David Bruce. Az MTI párizsi tudósítója szerint: „Az új tárgyaló megjelenése, felszólalásából ítélve, semmi újat nem hozott. Bruce gyakorlatilag csak megismételte és összefoglalta azt, amit elődei az elmúlt 18 hónap alatt lezajlott 77 ülésen elmondtak.” De a Figaro című burzsoá párizsi lap is azt írja: „Nehéz elképzelni, hogy az új vezető megérkezése a Kléber sugarúira fellendítheti a tárgyalásokat. Hacsak — fűzi hozzá a lap — Nixon nem adott korábbi, elsősorban Saigonnak szánt nyilvános kijelentéseitől eltérő, titkos instrukciókat Brucenak.” Egyelőre ennek nem látszott jele Párizsban, a Vietnammal foglalkozó értekezlet 78. tárgyalási napján. (KS) Szovjet-—nyugatnémet tárgyalás MOSZKVA (MTI) , Csütörtök délelőtt Moszkvában újabb tanácskozásra ültek össze a szovjet, és a nyugatnémet szakértők. A szakértői csoportot szovjet részről O. Hlesztov, a külügyminisztérium jogi osztályának vezetője, nyugatnémet részről pedig Bernd von Staden, a bónni külügyminisztérium politikai osztályának vezetője vezeti. A moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalásokat csütörtökön Gromiko szovjet és Scheer nyugatnémet külügyminiszter újabb találkozójával folytatták. Befejeződött az arab csúcs TRIPOLI Csütörtökön befejeződött Tripoliban az öt arab ország kül- és hadügyminisztereinek csúcstalálkozója, jelenti az AP hírügynökség. Antoine Atallah jordániai külügyminiszter újságírók előtt kijelentette, hogy a megbeszéléseken nem volt szó a Rogers amerikai külügyminiszter által beterjesztett keleti tűzszüneti javaslatokról. A gerillák „gondolkodási időt'' adtak Montevideo Az uruguayi belügyminisztérium hétfői közleményében megerősítette: szilárdan eltökélte, hogy nem enged a gerillák követeléseinek és nem hajlandó velük tárgyalni. Ugyanakkor a gerillák kedden este, az általuk szabadon bocsátott Daniel Pereyra Manelli vizsgálóbíró útján a hatóságokhoz eljuttatott üzenetükben szintén megerősítették, hogy Dias Gomide brazil konzult és Dán Mitrione amerikai titkosszolgálati ügynököt csak akkor hajlandók szabadon bocsátani, ha a montevideói kormány kiengedi az őrizetben tartott összes politikai foglyot, akiknek számát mintegy százhatvanra becsülik. Megfigyelők szerint e két összeegyeztethetetlen álláspont között az a megoldás kínálkoznék, hogy a kormány száműzetés büntetésére változtatja át az összes politikai foglyok börtönbüntetését. Így teljesülne a gerillák követelése és a kormány sem lenne kénytelen tárgyalni az „emberablókkal”, tehát a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna. Egyébként a Tupamarosgerillák kedd esti üzenetükben hétfőig adtak „gondolkodási időt” a kormánynak. Közölték, hogy a két foglyot megölik, ha követelésüket nem teljesítik. Katasztrófa Rawalpindi Mtd Harminc személlyel fedélzetén csütörtök reggel Rawalpindi és Lahore között lezuhant a pakisztáni légiforgalmi társaság egyik utasszállító repülőgépe. A katasztrófát, amely közvetlenül a rawanpindii repülőtérről való felszállás után történt, senki sem élte túl. A szerencsétlenség okának megállapítására vizsgálat indult. PÁRIZS A Vietnammal foglalkozó párizsi négyes konferencia csütörtökön sorra kerülő 78. ülésén vett részt első alkalommal az amerikai küldöttség új vezetője David K. E. Bruce nagykövet. Ebből az alkalomból a francia lapok a dél-vietnami koalíciós kormány problémájával, mint a vietnami konfliktus megoldásának kulcskérdésével foglalkoznak. A Figaro Icques washingtoni tudósítója „A kulcs szó a koalíció” című cikkében Nixon elnöknek legutóbbi sajtóértekezletén elhangzott egyik kijelentését kommentálja, amely szerint nem szándékoznak egy koalíciós kormányt rákényszeríteni Dél-Vietnam jelenlegi kormányára és nem is akarnak tárgyalni egy ilyen megoldásról. A Figaro tudósítója szerint Nixon csak két feltétel esetén fogadja el a koalíciós kormány megalakítását: 1. Ha azt Thieuval tárgyalják meg. A valóságban azonban Thieu kategorikusan ellenzi ezt a megoldást, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a DIFK mindig elutasította az ő személyét egy ilyen koalícióval kapcsolatosan. 2. Ha ez szabad választások eredménye, Hanoi azonban soha sem fogadta el egy nemzetközi ellenőrzés alatt tartandó választás elvét. Ilyen körülmények között — írta a Figaro tudósítója — nehéz elképzelni, hogy az új vezető megérkezése a Kleber-sugárútra, fellendítheti a tárgyalásokat Kivéve persze azt az esetet, ha Nixon által Brucenak titokban adott instrukciói eltérnének azoktól a kijelentésektől, amelyeket nyilvánosan tett és amelyeket Saigon fülednek szánt. Kulcsszó a koalíció SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az Izraeli Kommunista Párt főtitkára Kádár Jánosnál Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának első titkára szerdán fogadta Meír Villért, az izraeli kommunista párt főtitkárát. A találkozón kölcsönös tájékoztatásra és eszmecserére került sor az időszerű nemzetközi kérdésekről, a kommunista és munkásmozgalom, valamint az imperializmus elleni küzdelem előtérben álló problémáiról. A találkozó során megvitatott kérdésekben ismételten kifejezésre jutott a két testvérpártnak a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus elvein nyugvó nézetazonossága. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Komócsin Zoltán, a politikai bizottság tagja, a központi bizottság titkára és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A szíriai Baath-párt küldöttsége Budapesten A Magyar Szocialista Munkáspárt központi bizottságának meghívására csütörtökön Budapestre érkezett a szíriai Baath párt küldöttsége, amelyet Ali Ben Akii, a a párt nemzeti vezetőségének tagja vezet. A delegációt érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren Garai Róbert, az MSZMP külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Jelen volt dr. Mohamed Zakaria Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete és Mányik Pál, hazánk damaszkuszi nagykövete. Zavargások Limában LIMA (Ohio) Faji zavargások robbantak ki szerda este az Ohio állambeli Limában azt követően, hogy rendőrök meggyilkoltak egy néger asszonyt. Ohio kormányzója a tüntetések elfojtására mozgósította a nemzeti gárda alakulatait és a városban elrendelte a rendkívüli állapotot. A tüntetők az ellenük kivezényelt csapatokat kőzáporral és gyújtópalackokkal fogadták. Az összetűzéseknek sok súlyos sebesültje van. A tárgyalást folytatják Los Angeles „Nixon elnök bejelentette, hogy bűnösök vagyunk. Mire való akkor a per folytatása” — kiáltotta kórusban a Los Angeles-i tárgyalás során Susan Atkins, Patricia Krenwinkel és Leslie Van Houten, akik Charles Mansonnal együtt a Polanski villában elkövetett gyilkosságsorozattal vádolnak. Charles Older bíró immár harmadszor utasította el a védelem kérelmét a tárgyalás beszüntetésére. A keddi incidens után — amelynek során az esküdtek tudomást szereztek Nixon nyilatkozatáról — a vád főtanúja, Linda Kasabian ismét elfoglalta helyét a tanúk padján. Patricia Krenwinkel ügyvédje, Paul Fitzgeralt megállapította, hogy Nixon elnök nyilatkozata „rendkívül sérelmes valamennyi vádlottra nézve”. Ezt követően az ügyvéd a tárgyalás beszüntetését kérte. Hirosima évfordulója Hirosima 50 000 ember részvételével csütörtökön Hirosimában megemlékeztek az első atombomba ledobásának 25. évfordulójáról. Ezzel egyidőben a hirosimai diákok béketüntetést és gyűlést rendeztek. A diákok követelték az atomfegyverek betiltását, a Japánban levő amerikai támaszpontok felszámolását és a japán—amerikai biztonsági szerződés felmondását. A kivezényelt rohamrendőrökkel a diákok többször összecsaptak. London A londoni Times a hirosimai évforduló alkalmából levelet közöl, amelyben 35 brit személyiség, köztük parlamenti képviselők és neves művészek követelik az atomfegyverek mielőbbi betiltását. Kekkonen nyilatkozata HELSINKI (MTI) A Szovjetunió és Finnország között újabb 20 évvel meghosszabbított barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés alapvető jelentőségű a Finn Köztársaság külpolitikája, s kereskedelmi politikája szempontjából is — jelentette ki Urho Kekkonen köztársasági elnök a finn rádióban és televízióban elhangzott nyilatkozatában. Az elnök az európai béke és biztonság problémáit érintve állást foglalt az össz-európai biztonsági konferencia mielőbbi előkészítése és összehívása mellett. 1970. augs2faje ÍP MINDENFELŐL SANFIAG Q DS CHIDE Megbélyegezte a jobboldali erők Kuba-ellenes kampányát a Chilei Kommunista Ifjúsági Szövetség végrehajtó bizottsága és rámutatott arra, hogy a Kuba-ellenes hadjáratot az amerikaiak utasítására indították el RÓMA Több mint 28 millió turista látogatta meg tavaly Olaszországot, s átlagban négy napot töltöttek Olaszországban. MEXICO —Bm T r Időzített bomba robbant szerdán Qutierrez haladó szellemű mexikói ügyvéd lakásán. Az ügyvéd és családja sértetlen maradt. Qutierrez neve akkor vált ismertté, amikor 1968-ban a diáklázongások miatt bebörtönzött fiatalokat védte. GUATEMALA Újabb négy baloldali érzelmű lelkészt függesztettek fel hivatalából Guatemalában. LISSZABON Lisszabonban egy katolikus papot azért állítanak bíróság elé, mert szót emelt Portugália gyarmatosító politikája ellen. NEW YORK A négy nagyhatalom képviselői szerdán hivatalosan is felkérték Gunnar Jarring svéd diplomatát, hogy folytassa a közel-keleti válság békés rendezését szolgáló erőfeszítéseit. A dokumentumot Charles Yost, az Egyesült Államok ENSZ-küldöttségének vezetője adta át U Thant-nak, azt követően, hogy a négy hatalom ENSZ-küldöttei három órás tanácskozást folytattak. Ezen megállapodtak abban, hogy a feltételek ismét megértek Gunnar Jarring diplomata közel-keleti missziójának felújítására. New York-i ENSZ-körökben továbbra is abban reménykednek, hogy az érdekelt felek néhány napon belül kihirdetik a tűzszünet életbeléptetését.' BUKAREST A kedvező időjárás következtében a héten Románia nyolc megyéjében befejeződött a gabona aratása. A gabonát dóként búzát és árpát 2,1 millió hektárnyi területről már behordták. Ez az állami gazdaságok vetésterülete 89, a termelőszövetkezetek vetésterülete 81 százalékának felel meg. SYDNEY Ausztrália három szövettségi államában már hosszabb idő óta tartó aszály miatt valóságos juhvész következett be. Nem hivatalos becslések szerint az eddig elpusztult juhok száma három millióra tehető! Amennyiben az aszály tovább tart, a katasztrófa csak fokozódik. A szárazság Új-Dél-Wales, Queensland és az északi terület szövetségi államot érte. Az Új-Dél-Wales államnak csaknem a felét aszálysújtotta övezetté nyilvánították. Miután a szárazság felperzselte a legelőket, a földművesek búzával etetik a juhokat. Búzatartalékaik azonban már fogytán vannak és kérdés, aratnak-e az idén az említett területeken. PRÁGA Szeptember 5-én nyílik meg Brnoban a 12. nemzetközi gépipari vásár, melyen a világ ”6 államának 1600 kiállítója vesz részt. A vásár ideje alatt számos tudományos tanácskozásra is sor kerül BELGRÁD A szövetségi statisztikai hivatal igazgatója sajtóértekezleten bejelentette, hogy Jugoszlávia ez év júliusában 3 800 000 000 dinár értékű árut importált, vagyis ötvens százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A július havi kivitel értéke 1 800 000 000 dínár volt. Az év első hét hónapjában Jugoszlávia összesen mintegy 13 milliárd dínárl árut exportált, ami 20 százalékkal több az elmúlt év első hét hónapjához viszon nyitva. Ugyanakkor a héthavi írnport értéke meghaladja a 19 milliárd dinárt, ami 54 százalékkal több az 1969. évi első hét hónapjában importált értéknél. Ilyenformán az idei hőii kereskedelmi deficit összege meghaladja a 7 milliárd dilárt és 30 százalékkal nagyobb, mint tavaly ebben időszakban volt. SANTA ROSA . _ 1 Californiában a hippik egy csoportját a hatóságok azzal vádolták, hogy megsértették az építkezési és egészségügyi előírásokat. Lou Gottlieb, a hippitanya vezetője kijelentette, hogy a farm „isten birtoka” és ezért a hatóságoknak a váddal személyesen istenhez kell fordulniok. Kavarba jött Santa Rosa-i bíróság most azon elmélkedik, hogy istennek, ha jogi vitába bonyolódik, joga van-e ügyvéddel képviseltetnie magát. ■ \ Hirdetmény! Értesítjük az érdekelteket, hogy a Kisújszállás város keleti temetőjében a temetői úttól délre 20 méteres sávban 1—17 sorban elterülő sírok 1970. október 1-től kiürítésre kerülnek. Azokban a sírokban, amelyekben 1946—1970. évek között temettek — az a 1—9 sor — a Temetkezési Vállalat áthelyezi, az áthelyezési költségeket a vállalat viseli. A 10—17 sorbani sírhelyek használati ideje — 25 év — eltelt, a sírhelyek áthelyezéséről a sírhely-jog újraváltásával a hozzátartozók kötelesek gondoskodni. Kérjük azokat a hozzátartozókat, akik a sírhelyek tulajdonjogát a 10—17. sorban levő sírhelyek újraváltásával meg akrják hosszabbítani, szándékukat a fenti időpontig a Temetkezési Vállalat kisújszállási fióküzletében az áthelyezési költségek egyidejű befizetése mellett jelentsék be. Ugyanakkor rendelkezzenek a síremlékekkel is. A meg nem hosszabbított sírok síremlékei — amennyiben a hozzátartozók azzal nem rendelkeznek, a temető fenntartójának tulajdonába mennek át és a holtak maradványainak elhelyezése közös sírba történik. A kiürítésre kerülő sírok jegyzéke megtekinthető a Kisújszállási Városi Tanács és a temető hirdetőtábláján, valamint a Temetkezési Vállalat központi irodájában (Szolnok, Thököly u. 7.) és a Temetkezési Vállalat kisújszállási fióküzletében. Szolnok megyei Temetkezési Vállalat