Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-26 / 226. szám

2 Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Úgy tűnik, valamivel több esély van arra, hogy Jordá­niában elhallgassanak a fegyverek. Bár az eddigi tapasztala­tok alapján nyilván számos megfigyelő szkeptikusan, vagy egyenesen gúnyos ajkbiggyesztéssel fogadja az Ammanból keltezett legújabb tűzszünet hírét, a reménykedők ezúttal talán nem csalatkoznak. Igen, túlságosan sok ellentmondó hír érkezett az utóbbi időben Ammanból és a király által aláírt fegyverszünet is törékenynek bizonyult. Akkor azonban az okmány palesztin oldalán a nemzetközi közvélemény számára ismeretlen nevek szerepeltek, ráadásul olyan nevek, amelyek viselői gyakorla­tilag a királyi csapatok fogságában írták alá a megállapodást. Most azonban a tűzszüneti megállapodásra a királyén kívül rákerült a másik legfontosabb név is: Jasszer Arafaté. A legismertebb és legtekintélyesebb palesztin vezető, a leg­nagyobb gerilla­erők parancsnoka kalandregénybe ülő körül­mények között találkozott Nimeri vezérőrnagy, szudáni elnök­kel, az összarab békéltető bizottság vezetőjével, aki példa­mutató személyes bátorsággal közvetített az ammani vérfür­dőben. Arafat aláírása — hangsúlyozzuk: az eddigi állapothoz képest — kétségtelenül valami pluszt jelent. A korábbi, ugyancsak Husszein által aláírt, egyezményhez a palesztin vezető már csak tekintélyi okokból sem járulhatott hozzá — ezzel átengedte volna a döntést egy sorsdöntő kérdésben. Olyan kérdésben, amely felemelheti, de le is taszíthatja azt, aki az egész palesztin mozgalom egyértelmű és kizárólagos vezetésére törekszik. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy Arafat, aki a korábbi, az ő aláírása nélkül napvilágot látott, egyezményt „az utolsó emberig harcolunk!” kiáltással kommentálta, ezt az okmányt több okból és alighanem komolyan veszi. Az egyik ok sze­mélyes tekintélyének jövője, a másik a mozgalomé, amely most drámai keresztúthoz érkezett: el kell döntenie, men­­nyire képes alkalmazkodni a Közel-Kelet és a világ realitá­saihoz. Sok mindent hozhat a közeljövő, de Arafat aláírása jó esetben valamiféle kibontakozás kezdete lehet. (KS) Tűzszünet Jordániában (Folytatás az 1. oldalról) nácskozásáról Ammanba ér­kezett delegáció felhívásának eleget téve, és azért, hogy megakadályozhassuk népünk ellenségei gonosz terveinek valóra váltását, elfogadom a tűzszünetet és felszólítom testvéreimet, ők is tartsák magukat a tűzszünet előírá­saihoz, feltéve, ha a másik fél is hasonlóképpen jár el... Husszein király nyilatko­zata: „a fegyveres erőkhöz intézett korábbi tűzszüneti felhívásomnak megfelelően és tekintve, hogy testvéreim, a gerilla-parancsnokok, biz­tosítottak róla, hogy a tűz­szünetet elfogadják, megis­métlem parancsomat: a fegy­veres erők szigorúan és ké­sedelem nélkül hajtsák végre a tűzszüneti utasításokat... elfogadtuk azt a megegyezést, amelyet az ellenállási szer­vezetek központi bizottságá­nak néhány tagja terjesztett elő és azt a határozattervezet­ként fogjuk kezelni a válság megoldására irányuló tárgya­lásokon, amennyiben az arab államfők és királyok is jóvá­hagyják”. A tűzszüneti parancsot vé­gül Madzsali tábornagy kato­nai főkormányzó is megismé­telte az ammani rádióban. Az Ammanban tartózkodó arab békéltető bizottság pén­teken délután szudáni kato­natisztekből álló csoportot küldött Irbidbe, Észak-Jordá­­nia legnagyobb városába, hogy a helyszínen ellenőriz­zék a korábban kölcsönösen elrendelt tűzszünet betartá­sát. Az ammani rádió felszólí­totta a palesztinaiakat, hogy fogadják a szudáni katona­tisztek küldöttségét és nyújt­sanak nekik mindenben tá­mogatást. A MENA hírügynökség be­számol arról, hogy Nasszer egyiptomi elnök a délutáni órákban fogadta Kadhafit, a líbiai forradalmi tanács elnökét. A Palesztinai ellenállók központi bizottságának rádió­adója közölte, hogy Zarka térségéből élelmiszert és or­vosi segítséget szállító hat­van iraki katonai jármű in­dult Amman felé. A palesztinai ellenállók rá­diója közel-keleti idő szerint 17 óra 30 perckor sugározta Jasszer Arafatnak, az El Fa­tah vezetőjének a palesztinai ellenállási szervezetek köz­ponti bizottsága elnökének felhívását. Arafat közli, hogy az ellenállás legfelső vezető­sége elfogadja az Ammanban bejelentett tűzszünetet és felszólítja a palesztinai har­cosokat, hogy tartsák tiszte­letben a fegyvernyugvást. A tűzszünetet Beirútban Kamal Nasszer, a paleszti­nai felszabadítási szervezet központi bizottságának tagja jelentette be. Sajtóértekezle­tén éles kirohanást intézett Husszein király ellen, aki mint mondotta egyedül fele­lős mindazért, ami Jordániá­ban történt. „Ennek az em­bernek és családjának nincs helye Jordániában, bármi legyen is a csata katonai ki­­menetele” — mondotta. Kamal Nasszer megfenye­gette mindazokat, akik „test­vér­vérrel szennyezték be kezüket”. Mint mondotta, ezeket „kiűzik az országból”. A Kairóban összegyűlt arab állam- és kormányfők péntek este megvitatták a jordániai fejleményeket. Miközben Jordániában úgy tűnik, hogy hosszú idő után kibontakozóban vannak a válság rendezésének körvo­nalai, Izrael továbbra is ka­tonai intervencióval fenye­getőzik. A Tel Aviv-i „hé­ják” egyik ismert vezetője, Haim Bar Sev vezérkari főnök pénteken elhangzott nyilatkozatában kijelentette: Husszein király trónja meg­ingott és Izrael kész katonai akcióval elejét venni a „vi­szonyok bármilyen ros­­­szabbodásának” Jordániában. Kormányátalakítás Kanadában Pierre Elliott Trudeau ka­nadai miniszterelnök csütör­tökön bejelentette, hogy át­­alakította kormányát, mert Leo Cadieux eddigi hadügy­miniszter átveszi a párizsi nagykövetség vezetését. A kormányfő Donald Mac­Donald-ot, a titkos ta­nács elnökét, a kormány parlamenti szóvivőjét nevez­te ki Cadieux helyére had­ügyminiszternek. Allan­ MacEache, az eddigi mun­kaerőgazdálkodási és beván­dorlásügyi miniszter veszi át Dónal MacDonald funkció­ját, mint a titkos tanács el­nöke és parlamenti kor­mányszóvivő. Otto Lang tár­canélküli miniszter lesz ez­után a munkaerőgazdálkodá­si és bevándorlásügyi tárca tulajdonosa. Egy másik volt tárcanélküli miniszter, Herb Ray veszi át a nemzeti jö­vedelem ügyei minisztériu­mának irányítását. A nem­zeti jövedelem ügyeinek ed­digi miniszterét, Jean-Pierre Cotét nevezte ki Trudeau a posta ügyeivel foglalkozó tárcanélküli miniszterré, míg az eddigi posta- és táv­közlésügyi miniszter, Eric Kierans­ távközlésügyi mi­niszter lett. Tízezer katona ostrom a kambodzsai partizánok ellen Heves harcok folynak a Phnom Penhtől 83 kilomé­ternyire északra fekvő Taing Kouk falu környékén a Son Nol-kormány erői és a népi erők között. Mint egy Phnom Penh-i szóvivő pénteken be­ismerte, egy tízezer főnyi ka­tonai különítmény eredmény nélkül ostromolja a négy­száz főre becsült partizán­osztagot, amely beásta ma­gát, és eddig három áttörést hiúsított meg, bár a Lon Nol rezsim katonaságát amerikai harci repülőgépek is támo­gatják. A Reuter-iroda jelentése szerint Taing Kouk vidékét legalább négy Phantom-gép bombázta és lőtte fedélzeti fegyverekkel. Canberra típu­sú amerikai bombázók — mint szemtanúk jelentették — időzített bombákat szór­tak le. A kormányerők a fa­lutól 56 kilométernyire északra fekvő Kompong Thom tartományi székhely felé próbálnak áttörni és elő­renyomulásukat ez a parti­zánkülönítmény hiúsítja meg. is Megindult a cukorgyártás! Jó kereseti lehetőség mellett férfi és női munkavállalókat * veszünk fel Munkásszállást biztosítunk. Üzemi konyhán ebéd * kapható. J Jelentkezni ehet: Szolnoki Cukorgyár — munkaügyi * csoportjánál. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Atomrobbantás gázkitörés ellen A Komszomolszkaja Prav­da a szovjet tudósok érdekes és sikeres­­ kísérletéről szá­mol be. Négy évvel ezelőtt födalatti atomrobbantás se­gítségével a közép-ázsiai Bu­­hara közelében eloltottak egy hatalmas gázkitörést, amely 1064 napig égett. Az atomenergia segítségét akkor vették igénybe, mi­után a hagyományos mód­­sze­rek eredményteleneknek bizonyultak. Az égő gázki­törés 80 kilométer távolság­ból is látható volt és hangja több sugárhajtású repülőgép zúgásához volt hasonló. Na­­ponta egy nagy iparváros szükségleteivel egyenlő men­­­nyiségű fűtőanyag veszett kárba. A négy évvel ezelőtt vég­rehajtott atomrobbantás el­mozdította a földalati réte­geket és összelapította a fúrólyákat. Néhány másod­perc múlva az égő gázfák­lya elaludt. Egy másik földalatti atom­robbantás segítségével sike­rült elzárni egy olajkutat,­­ amely a váratlanul kitört gáz következtében üzemkép­telenné vált. A két kísérlettel kapcsola­tos anyagokat a Szovjetunió a nemzetközi atomenergia ügynökség (IAEA) jelenleg Bécsben folyó ülésszaka elé terjesztette. INDENFELŐ WASHINGTON Nixon elnök az amerikai szenátus elé terjesztette rati­fikálásra az Egyesült Álla­mok és Mexikó különleges szerződését, amely rendsza­bályokat helyez kilátásba a mexikói nemzeti kincsek vé­delmére. A mexikói kormány ugyanis korábban számos esetben kénytelen volt tilta­kozni Washingtonnál, mivel az amerikai turisták rendkí­vül nagy értékű, muzeális és történelmi jelentőségű műkin­cseket vittek ki az országból. Sok szakértő szerint a turisták valósággal kirabol­tak több templomot, történel­mi nevezetességű helyet, sőt múzeumot is, és ez a folya­mat olyan arányú már, hogy nemzeti katasztrófának is be­illik. WASHINGTON Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy a Kubai Szocialista Köztársaság ható­ságai kiadták az Egyesült Ál­lamok hatóságainak Robert Labadie amerikai illetőségű géprablót, aki augusztus 2- én erőszakkal eltérítette Ha­vannába a TWA légitársaság egyik utasszállító repülőgé­pét. Labodie-t, aki egyébként katonaszökevény, egy Havan­nából Miamiba kivándorlókat szállító, bérelt gép fedélze­tén adták át a kubai hatósá­gok az FBI megbízottainak. Mint a washingtoni külügy­­i minisztérium szóvivője közöl­te, ez volt az első eset, hogy Kuba géprablót adott ki az Egyesült Államoknak. RÓMA Az Olasz Kommunista Párt és a proletár egység olasz szo­cialista pártjának Szicília tar­tományi képviselői törvény­­javaslatot terjesztettek elő, amelyben követelik, hogy az állami szektor részvételével történő beruházásokat Olasz­ország déli tartományaiban eszközöljék. WASHINGTON Az amerikai légiszállítási szövetség (ATA) felszólította a közvéleményt, hogy ne vic­celjen — legalábbis repülő­­géprablási témában ne. A lé­gitársaságok — mint a köz­lemény mondja — egyre ide­gesebben fogadnak olyan tré­fákat, mint amellyel legutóbb egy utas szórakozott sokezer méteres magasságban: „ha nem kapok még egy italt, fel­robbantom ezt a gépet”. A vicc­embargó, amelyre az ATA kéri nagyközönségét, a repülőterekre is vonatkozik. KÖLN A Ford művek Köln-Niehl-i leányvállalatának 12 000 dol­gozója hagyta abba a munkát csütörtökön. A dolgozók az utcákra tódultak és a fém­ipari dolgozók béreiről folyó jelenlegi tárgyalásokon a munkaadók által felajánlott, szerintük nem megfelelő bér­emelést tárgyalták. NEW YORK Pokolgép robbant csütörtö­kön abban az épületben, amely a kuwaiti ENSZ-mis­­­sziónak és a japán főkonzu­látusnak ad szállást. A rob­banás nem okozott sebesülést. BONN Nyugatnémetországban csü­törtökön ötvenezer fémmun­kás tartott néhány órás fi­gyelmeztető sztrájkot. Az Opel-műveknél csaknem egy egész munkanap esett ki, a kölni Fordnál több munka­óra ment veszendőbe. 1970. szeptember 26. Megkezdték a Hold legújabb talajmintáinak vizsgálatát A Lima—16 világvisszhangja Pénteken a moszkvai la­pok ünnepi külsővel jelen­tek meg: nagy pirosbetűs szalagcímek hirdetik a szov­jet űrprogram világraszóló diadalát. Valamennyi lap fel­idézi a Luna—16­ Földre va­ló visszatérésének izgalmas pillanatait. Az érdeklődés természete­sen most már a várható új szenzáció felé irányul. Nem­csak a tudományos közvéle­mény, hanem a laikusok tá­bora is rendkívül kiváncsi arra, milyen új tudományos meglepetésekkel szolgálnak a Hold-beli Termékenység Tengerének vidékéről érke­zett talajminták, amelyek a Szovjet Tudományos Akadé­mia tulajdonába jutottak. A tudományos elemzés eredményei magától értető­dően csak később kerülnek nyilvánosságra, de a szovjet tudósok máris rámutatnak két fontos szempontra: 1. az a tény, hogy a Luna—16 Hold­ talajmintái az Apollo— 11 Holdra szállásának szín­terétől 1000 kilométer távol­ságból és az Apollo—12 Hol­dat érésétől 2000 kilométer­nyi messzeségből származ­nak, lehetővé teszi a Holdat alkotó anyagok átfogóbb jel­legű tanulmányozását; 2. a Hold-kőzetek révén jelentő­sen kibővíthetjük a Hold ke­letkezéséről és anyagának szerkezetéről eddig kialakí­tott ismereteket. A moszkvai lapok a leg­újabb szovjet űrkísérlettel kapcsolatban számos kima­gasló külföldi tudós nyilatko­zatát közlik. Sinicsiro To­­monago Nobel-díjas japán fizikus a Pravdának adott nyilatkozatában kiemeli: a Luna–16 sikeres repülése ar­ról tanúskodik, hogy a Szov­jetuniónak mindazok a tech­nikai eszközök birtokában vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy űrberendezést irányítson nagyon pontosan a világmindenség legtávolab­bi térségeibe. A japán tudós kifejezte azt a meggyőződé­sét, hogy a Luna—16-hoz ha­sonló sikeres űrkísérletekre a jövőben is nemegyszer sor fog kerülni. Nyilatkozott a moszkvai televízióban a Luna—16 si­keréről Valerij Bikovszkij szovjet űrhajós. A riporter­nek arra a kérdésére, vajon az űrhajósok nem tekintik-e „versenytársuknak” az ön­működő űrállomásokat, a Vosztok–5 kozmonautáia határozott nemmel válaszolt. Maga és űrhajós társainak nevében hangsúlyozta, a szovjet űrhajósok nem félnek attól, hogy „munkanélküliek” maradnak. Mint mondotta, nincs ellentét az önműködő űrállomások repülése és az ember-irányította űrhajó koz­mikus útja között. A kétfajta űrutazás egyáltalán nem zárja ki egymást. Sokkal in­kább arról van szó, hogy az önműködő űrállomások repü­lése előkészíti az ember irá­nyította űrhajók útját. A Luna–16 visszatérő egy­­ségének sikeres Földet érése alkalmából egymás után ér­keznek az üdvözlő táviratok és elismerő nyilatkozatok a szovjet vezetőkhöz és a szov­jet tudósokhoz. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, Ludvik Svoboda csehszlovák köztársasági el­nök és Strougal csehszlovák miniszterelnök táviratban üdvözölte Leonyid Brezsnye­­vet, Alekszej Koszigint és Nyikolaj Podcornijt, a szov­jet automatikus űrállomás misszióiénak sikeres befeje­zése alkalmából. A cseh­szlovák vezetők rámutatnak, hogy a kísérlet újabb belát­hatatlan távlatokat nyitott meg az űrkutatásban az em­beriség előtt.­ A lengyel párt és állami vezetők, Wladyslaw Gomul­ka, Marian Sovchalski és Jozef Cyrankiewicz távirat­ban üdvözölték a szovjet ve­zetőket a Luna–16 automa­tikus űrállomás út­jának si­keres befejezése alkalmából. Dr. George Low, az ame­rikai űrkutatási hivatal (NASA) ügyvezető igazgatója meleghangú táviratban üdvö­zölte KelAin­ akadémikust, a Szovjet T­udományos Akadé­mia elnökét, és a visA mun­katársainak nevében gratu­lált a Luna–16 visszatérésé­hez. Ugyancsak a szovjet auto­matikus űrállomás által nyi­tott távlatokról beszélt Leo­nard J. Carter, a brit bolygó­közi társaság titkára. Kifej­tette, hogy a bolygókon olyan viszonyok uralkodnak, amelyek között az esetek többségében az ember nem élhet, így csak automatikus űrállomások fejthetik meg az emberiség számára ezeknek a bolygóknak a rejtélyeit. A Neues Deutschland pén­teki számában terjedelmes kommentárt közöl a Luna— 16 vállalkozásáról és a vál­lalkozás sikeres teljesítésé­ről. A cikkíró az űrkutatás új korszakának nevezi a missziót. Hangsúlyozza, hogy a Luna—16 emberélet koc­káztatása nélkül járult hoz­zá új felfedezésekhez. A Luna—16 repülése volt a következő törvényszerű lé­pés a Holdnak kozmikus au­tomaták segítségével történő kutatásában — írja Alek­­szandr Gurszejn, a Szovjet Tudományos Akadémia űrku­tatási intézetének tudomá­nyos munkatársa a Pravdá­ban. Autószerviz Jászladányban Magánautósok, közületek részére személy, és kiste­­her gépkocsik: — szerviz ellátása. — hibaelhárítás. — műszeres ellenőrzés minden típusnál KÖZEPES JAVÍTASOK in SZEMI E) Trabant. Wartburg, Moszkvics. Skoda. Warsawa, Voles tízuanknál VEGYESIPARI KTSZ Jászladány Kossuth Lajos u 6 Telefon: 39.

Next