Szolnok Megyei Néplap, 1971. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-16 / 13. szám
2 Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Singaporeban, annyi kalandregény színhelyén különös kötélhúzás folyik: ebben a hatalmas ázsiai kikötővárosban megkezdődött a Brit Nemzetközösség, a Commonwealth kilenc napra tervezett csúcsértekezlete. A Commonwealth érdekes, meglehetősen egyedi szervezet: Angliának és számos egykori gyarmatának sajátos tömörülése. Működésére egyre jobban rányomja bélyegét az a mindmáig feloldhatatlan helyzeti és ebből következő érdekellentét, amely a brit oroszlánt elválasztja a múltbéli — sőt, sok tekintetben mai zsákmányától. London és a többi tagállam kormányai között a viszony természetesen eddig sem volt felhőtlen, a közelmúlt történetében sem ritkák a meglehetősen viharos Commonwealthkonferenciák. Az utóbbi időben azonban ehhez az amúgyis súlyos örökséggel terhelt viszonyhoz új problémák járultak. Ezek közül a három legjelentősebb kérdés a következő: 1. A nyári választásokon emlékezetes módon, váratlanul megbukott Harold Wilson munkáspárti kabinetje és a tory „árnyékkormány”, Edward Heath pártvezérrel az élen, előlépett az árnyékból. Heath beköltözött a kormányfők hagyományos rezidenciájába, a Downing Street 10-be és már első nyilatkozatából kitűnt, hogy a nemzetközösségi tagállamoknak még nehezebb dolga lesz vele, mint Wilsonnal volt. A konzervatív kampány egyik kulcsfigurája az az Enoch Powell volt, aki az amerikai délre emlékeztető fajüldöző demagógiával igyekezett — nem mindig sikertelenül — konzervatív voksokat szerezni. A toryk olyan törvényeket hoztak, amelyek nagymértékben megnehezítették a Commonwealth-országokból érkező bevándorlók angliai letelepedését Mindez tovább bonyolította a szervezeten belüli helyzetet, de az igazi dilemma csak ezután következett. 2. A tory-kormány első külpolitikai lépése az volt, hogy „az Indiai Óceánon kialakult veszélyes helyzetre” hivatkozva felújította a fajüldöző dél-afrikai rezsimnek szánt fegyverszállítmányokat. A színesbőrű tagországok természetesen nem nézhették — nem is nézték — tétlenül, hogy brit fegyverekkel szilárdítsák meg egy elnyomó kisebbség uralmát a hatalmas néger többség felett. Kenneth Kaunda zambiai elnök vezetésével azonnal összpontosított akció indult a londoni terv megváltoztatására, eddig sikertelenül. Heath már elmondta beszédét Singapore-ban és egyszerűen nem említette ezt a kulcskérdést Nem nehéz megjósolni, hogy Singapore-ban ez lesz a főtéma, amely kihathat a szervezet egész jövőjére. Annál is inkább, mert 3. Nagy-Britannia egyre közelebb kerül a Közös Piachoz. Belépése a nemzetközösségi tagállamokat megfosztaná a tagságukból következő gazdasági előnyöktől, viszont meghagyná annak valamennyi hátrányát (KS) A brit nemzetközösségi országok csúcsértekezlete zárt ajtók mögött folytatja munkáját A péntek délelőtti ülésen hangzott el Heath brit kormányfő nagy érdeklődéssel várt felszólalása, amelynek nagy részét a Szovjetunió elleni támadások töltötték ki. Heath — mint már jelentettük— egyetlen szóval sem utalt a dél-afrikai fegyverszállítások kérdésére, s csak azt fejtegette, hogy Anglia létérdeke a tengeri utak biztonsága, míg Anglia és az Egyesült Államok hadiflottája a világóceán minden részén jelen van. Heath azzal ijesztgette kollegáit, hogy a szovjet flotta földközi-tengeri jelenléte valamiféle fenyegetést jelent számukra, sőt, olyan képet festett, mintha az Indiai-óceán hemzsegne a szovjet hajóktól. Heath beszéde egyáltalán nem elégítette ki az afrikai és ázsiai kormányfőket. Egy afrikai küldött kijelentette az MTI tudósítójának, hogy Heath beszéde „kegyes szavakkal leplezett megrögzöttséget mutat”. Zavargások Belfastban a hét elején kiújult zavargások péntekre virradó éjjel tovább folytatódtak. A városnak főleg katolikusok lakta Ballymurphy negyedében kövekkel és bombákkal dobálták meg az angol katonaság őrjáratait. Hu..........az utgalom részvételével folyik Singaporeban, a Brit Nemzetközusseg t—■»találkozója. Képünkön (balról jobbra) Edward Heath brit, Lirel Barrow barbados-i és John Gordon ausztrál miniszterelnök a tárgyalóasztalnál (Telefoto — AP—MTI—KS) Az Egyesült Államok-beli Houston városában tartják a IL holdtudományi konferenciát, amelyen a szovjet Luna—16 által a Földre hozott holdkőzetek vizsgálatáról tartott előadást dr. A. P. Vinogradov, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának al löke. Képünkön: Vinogradov (balról) a hozzá intézett kérdésekre válaszol (Telefoto: — AP—MTI—KS) A nagykövet még fogoly Huszonnégy órával azután, hogy Brazília szabadon engedett 70 politikai foglyot, cserében Giovanni Bucher szabadságáért, a svájci nagykövet még mindig nem került elő — jelentik a hírügynökségek Rio de Janeiróból. A UPI tudósítója elmondta, hogy Bucher rezidenciája előtt egész éjszaka riporterek őrködtek és várták, hogy mikor adhatták hírül a szenzációt, de hiába. A 70 politikai foglyot — mint ismeretes — csütörtökön szállította el a kormány különgépe a chilei Santiagóba. A UPI jelentéséből kitűnik, hogy a brazil rendőrség nem könnyítette meg a gerilláknak ezt a lépést, amennyiben a Rio de Janeiro-i utcákon mindenfelé őrjáratok cirkáltak, hogy bármely pillanatban lecsaphassanak. Időközben Santiagóban a szabadon bocsátott foglyokat egy szociális otthonban helyezték el SZOLNOKI SÜTŐIPARI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES gépkocsivezetőket, szállító munkásokat, taken hónokot, Tmk vezetőt és érettségivel rendelkező női munkaerőt, általános adminisztratív munkakörbe. 44 órás munkahét, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés gépkocsivezetők és szállítók: Szolnok, Rákóczi u. 50, szállítási osztály, egyéb dolgozók: Szolnok, Csarnok u. 4. sz. munkaügyi osztály. SZOLNOK MEGYEI NEEL AE MINDENFELO MOSZKVA Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Ministertanácsának elnöke pénteken a Kremlben fogadta Muskie amerikai szenátort és A vezeti Hardimant, az ismert demokrata párti személyiséget, az Egyesült Államok egykori moszkvai nagykövetét. Mint jelentettük Muskie rövid látogatásra érkezett a Szovjetunióba. Mint Moszkvából jelentik, a nem hivatalos beszélgetés során érintették a nmzetközi helyzetet és a szovjetamerikai kapcsoltok számos időszerű kérdését. NEW YORK Csütörtökön többszáz New York-i rendőr lépett sztrájkba. A rendőrök, akik magasabb bért követelnek, nem hajtják végre az ellenőrző körútjaikat, csupán segélykéréseknek tesznek eleget. TOKIO A japán vezető körök fokozni akarják a sai’oni bábrendszernek nyújtott „segítségüket”. Az erre vonatkozó terveket M. Andzai, a japán gazdasági szervezetek szövetsége (Keidanren) gazdaságfejlesztési bizottságának elnöke ismertette Doung Kich Nhuong-gal, a dél-vietnami rendszer közmunkaügyi miniszterével, aki ezeken a napokban látogatáson tartózkodik Tokióban. ROMA Folyik az évi tagkönyvcsere az Olasz Kommunista Pártban Január 12-ig több mint egymillió kommunista kapott új párttagkönyvet. * Államcsínykísérlet Marokkóban II. Hasszán rendszerének megdöntésére irányuló államcsínykísérletet lepleztek le és hiúsítottak meg Marokkóban — közölte csütörtök esti adásában a rabati rádió és televízió. A puccsot „külföldről készítették elő, országunk érdekeitől idegen belső erők támogatásával” — mondotta a rádió, hozzáfűzve, hogy az ügyben letartóztatott 180 személy már korábban is — 1962—64 között — hasonló összeesküvésben vett részt A letartóztatottakat hamarosan bíróság elé állítják Marrakechben. Moro hazautazott Háromnapos hivatalos romániai látogatása befejeztével Aldo Moro olasz külügyminiszter péntek délután elutazott Bukarestből Az otopeni repülőtéren Morót Corneliu Manescu külügyminiszter és más hivatalos személyiségek búcsúztatták. Aldo Moro látogatásáról közös közleményt adtak Ed. 1971. január 16. Felavatók az asszuni gátat Az asszuáni vízierőmű avatási ünnepségén jelen volt Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Anvar Szadat, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke. Megjelentek az egyiptomi alelnökök, miniszterek és más vezetők, a Podgomij kíséretében lévő szovjet hivatalos személyiségek, Szudán, Líbia és Szomália küldöttségei, a diplomáciai testület tagjai az egyiptomi társadalomképIzraeli rohamcsapatok péntekre virradóra megtámadták Libanont és 40 kilométer mélységben az országba hatoltak. A helikopterekkel támogatott izraeli csapatok elérték Szarafand városát, ahol lőni kezdték a város térségében levő Palesztinai menekülttáborokat. A harcokról hivatalos jelentést nem adtak ki, de jól értesült források úgy tudják, hogy az újabb izraeli agresszió legalább 10 halálos és több tucatnyi sebesült áldozatot követelt. Az AFP szerint péntek hajnalban Beirut repülőterét lezárták. Ez az intézkedés — hangoztatja a hírügynökség — a fővárostól mintegy 50 kilométer távolságban folyó harcokkal függ össze. Frangie libanoni elnököt Elias Szaba hadügyminiszter percről percre tájékoztatja az izraeli támadás fejleményeiről. Közben az ország hadseregének vezetői rendkívüli ülésen vitatják meg a helyzetet. A Reuter legújabb jelentése szerint péntek reggel Szarafand térségében folytatódtak a harcok. Hozzáfűzi, hogy viselői, valamint a szovjet szakemberek, Anvar Szadat és Nyikolaj Podtornn ünnpíl ’es külsőségek között leleplezte a Nasszer nevét viselő asszuáni gát éptésének testeletére elhelyezett emléktáblát. Ezt követően a szovjet és az egyiptomi államfő ismertetőt hallgatott meg az asszuáni gát jelentőségéről. A nagyszabású mérnöki létesítmény lehetővé teszi, az egyiptomiak átlagéletszínvonalának emelését is jelentős a beiruti repülőtér megtámadása, tehát 1968 decembere óta izraeli csapatok még sohasem hatoltak ilyen mélyen libanoni területekre. A beiruti rádió pénteken délelőtt adását megszakítva jelentette be, hogy az újabb izraeli agresszió ügyében rendkívüli ülést tartott a libanoni minisztertanács, Frangié elnök vezetésével. A kabinet meghallgatta a fegyveres erők főparancsnokának beszámolóját a katonai helyzetről sen meggyorsítja az Egyesült Arab Köztársaság gazdasági fejlődését Asszuán villanyáramot ad, védi az egyiptomi városokat és falvakat az árvíztől, vizet szolgáltat a mezők öntözéséhez, lehetővé teszi újabb földek művelhetővé tételét és a terméshozam emelését, hozzájárul az egyiptomi nemzeti ipar fejlődéséhez. Az erőmű géptermében is sor került az ünnepélyes avatásra. A villanygép munkásai szívélyesen üdvözölték a gépházban megjelent Nyikolaj Podgomilt és más szovjet hivatalos személyeket. Az avatás után Podgomij és Szadat visszatért Asszuánba. Kohl-Bahr találkozó Pénteken kora délután, három és háromnegyedórás eszmecsere után véget ért a Kohl és Bohr államtitkárok vezette NDK és NSZK delegációk bonni találkozója. A tanácskozás befejezése után kiadott kommüniké csupán azt közli, hogy a két küldöttség január 26-án ismét találkozik, ezúttal Berlinben. Izraeli rohamcsapatok támadása Bobby Baker, Johnson elnök volt személyi titkára, akit különböző visszaélésekért egytől három évig terjedő börtönbüntetésre ítéltek, megkezdte börtönbitottésének letöltését Képünkön: a megbilincselt Bakert (fekete szemüveggel) a lewisburgi szövetségi börtönbe szállítják. (Telefoto: — AP—MTI—KÖtj