Szolnok Megyei Néplap, 1972. december (23. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-31 / 307. szám

1972. december 31. SZÁZÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁRA PETŐFI SÁNDOR Beszél a fákkal a bús őszi szél.. * Beszél a fákkal a bús őszi szél, , Halkan beszélget, nem hallhatni meg. Vajon mit mond nekik? beszédb­e A fák merengve rázzák fej őket. Dél­i est között van az idő, nyújtózom A pamlagon végig kényelmesen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik kis feleségem mélyen, csendesen. Egyik kezemben édes szendergőm Szelídeden hullámzó kebele. Másik kezemben imakönyvem, a Szabadságháborúk története! Minden betűje üstököscsillagként Nyargal keresztül magas telkemen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen, Arany csal s ostor kerget tégedet A zsarnokért megvívni, szolganép, És a szabadság? egyet mosolyog, S mind, a ki híve, a harctérre lép, S érette, mint a szép lyánytól virágot, Sebet, halált oly kedvvel vészén... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Hány drága élet hullt már érted el, Öh szent szabadság! és mi haszna van? De lesz, ha nincs­ tiéd a diadal Majd a csatáknak utasóiban, S halottaidért bosszút is fogsz állni, S a bosszúállás rettentő leszen!... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Vérpanoráma leng előttem él, A jövendő kor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei!... Egy kis mennydörgés szívem dobogása, S villámok futnak által fejeyien. S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Szabadság, szerelem! Szabadság, szerelemS E kettő kell nekem. Szerelmemért föláldozom Az életet, Szabadságért föláldozom Szerelmemet Pest, 1847. január 1. BALICZ JÓZSEF; PETŐFI SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Petőfi szobra a cleve andi főkönyvtárban Petőfi Sándor emlékét Orlay Petrich Soma közis­mert festménye óta több műalkotás őrzi hazánk­ban. Most, a jubi­leumra is készült jónéhány szobor, grafika, amely fel­idézi a ,,szabadság és sze­relem” dalnokának alakját. Azt azonban csak igen ke­vesen tudják, hogy az USA Ohio államában, a clevelan­di főkönyvtár előcsarnoká­ban is a belépőket Petőfi Sándor márvány mellszob­ra fogadja. S több mint negyven esztendeje — amióta a szobor áll — hir­deti a látogatóknak, olva­­­­sóknak, turistáknak, hogy Magyarország irodalmára, művészetére érdemes felfi­gyelni. A szobor eszmei je­lentőségén túl számunkra még azért is figyelemre méltó, mert a túrkevei szü­letésű Finta Sándor készí­tette. Finta Sándor 1923-tól 39- ig New Yorkban élt, ezt követően Los Angelesben, írói, pedagógusi, és főként képzőművészeti tevékeny­ségével, elnyert pályadíjai­val, érmeivel, akadémiai tisztségeivel nemcsak azt bizonyította, hogy mire ké­pes egy kunsági földműve­lő fia, de többek között Kossuth, Madách, Petőfi szobraival a magyar törté­nelem, irodalom nagyjait is ismertté tette a tengeren túl. A clevelandi Egyesült Magyar Egyletek közadako­zásából jött össze a Petőfi­­szobor költsége, amelyet egésznapos ünnepség kere­tében 1930. május 25-én lepleztek le a főkönyvtár­ban. Finta 1929-től mintáz­ta a portrét, amelynek ala­kulásáról rendszeresen tu­dósítottak az amerikai ma­gyar lapok, „ffinta Sándor Petőfi-szobra illessze felet­te mo­ og az általában is­mert Petőfi skicceknek és különböző Petőfi-szobrok­nak. Nem az ábrándos sze­mű ifjú, vagy hősi pózba vágódott kemény hadfi, aminek oly gyakran ábrá­zolják. Ebben a szoborban benne van Petőfi minden koncepciója, ott tükröződik Petőfi életfilozófiája, amint azt azok ismerik, akik köl­tészetét alaposan tanulmá­nyozták. A szobor minden formája és vonala a klas­­­szicitásig van leegyszerűsít­ve. Finta Sándor Petőfi­­szobra egy új, egy­más, egy őszintébb Petőfit fejez ki és fog belevinni a köztudat­ba...” — írja a clevelandi Szabadság 1929. február 22-i száma. A portrét Finta Sándor New York-i műtermében készítette, s mielőtt Cleve­­landbe vitték volna két hé­tig a Brooklyn Múzeumban láthatta a közönség. Erről a kiállításról egyértelmű elismeréssel nyilatkoztak az angol és magyar nyelvű új­ságok. E. M. 7 Petőfi Lehel-variánsai A „variáns” kifejezést általában ugyan­azon vers különböző szövegű, különböző­képpen fogalmazott változataira szokás a­l­kalmazni. Petőfinek négy olyan versét ismerjük, melyek Lehel vezér mitoló­­gikussá növekedett alakját éneklik meg. A három elsőnek a Lehel címet adta. Kez­dősoraik és hozzávetőleges keletkezési idő­pontjaik a következők: Mennydörg az óriás kürt, 1842 tavaszán; A kürtkebélbe t fú Lehel, 1842. június; Melyik szerelmes nem választ magának; 1845. október 16. és november 25. között A negyedik Lehel­­témájú költeményt, a Lehel, vezér címűt, nagyobb lélegzetű költői beszélynek szán­ta, de csak töredék maradhatott. Mun­kával zsúfolt időszakban, hellyel-közzel írta meg I. énekét és a II. ének első négy strófáját 1847. novemberétől 1848. márciusáig Kétségtelen, hogy szokványos filoló­giai értelemben vett variánsról csak az első kettő, pápai diák korában írott köl­temény esetében beszélhetünk; a másik kettő önálló alkotás, melyek a­ forma, műfaj és vers­ motívumok tekintetében egymástól és az előbbiektől függetlenül jöttek létre. Vannak azonban olyan közi» vonásaik melyek jellegzetesen tükrözik a költő művészi és eszmei fejlődésének egyes szakaszait és irányait Egy témához ennyi alkalommal sohasem nyúlt Petőfi, s ez már önmagában érdekessé teszi Le­hel­ verseit Ugyanakkor az első kettőt zsengéinek utolsó korszakában, 19 eszten­dős korában írta, a harmadikat 1845-ben, költői kibontakozásának és a „petőfies” motívumok végleges megerősödésének ide­jén, a negyediket pedig a szabadságharc küszöbén, érzett zseni, kész költő korá­ban. Ezek már önmagukban bizonyítják, hogy a Lehel-téma régi és kedvenc tárgya volt. A Lehel, mint a szokványos romantikus ízléshez mindenben simuló, szinte céh­szabályok szerint készült költemény, ter­mészetesen sikert aratott, dicséretet nyert, s Kis János előadásában elhangzott a Képző Társaság 1842 „nyárhó” (július) 30-án tartott évzáró „Örömünnepén” is, Szín és való (ugyanilyen stílusú) jutal­mazott balladájával együtt. 1845-ben (a költő tudta és beleegyezése nélkül) hét m­ás diákköri versével együtt nyomtatás­ban is megjelent a Képző Társaság saját kiadású zsebkönyvében, a Tavaszban. A következő Lehel-vers 1845 őszéről való. Alig több, mint három év választja el az előbbiektől, ez az idő azonban Pe­tőfi tüneményesen gyors fejlődésében kor­szakos különbséget jelent Műformái már megszilárdultak, levetkőzte az idegen ha­tások sallangjait kész költői elvei van­nak, melyeket következetesen alkalmaz a legmagasabb művészi fokon. Pár héttel előbb írta a A csárda romjait, A magyar nemest Ennek az ősznek korábbi termé­séhez tartozik tündéri realista verse, A négy ökrös szekér; ebben az évben írta az Etelke- és Berta-dalokat A szabadság­­szerelem összefonódott érzéseit melyek jelzik, hogy egyéni érzésvilága a forradal­már altruizmusává­ fog tágulni, már je­lentkeztek a Berta-dalokban. Nevére már az egész irodalmi közvélemény figyel, a lapoknak alig van olyan száma, melyben valamiképpen , ne szerepelne. Ellenségei és rajongói vannak; a Honderű „váltig karmolja”, s ő alig felel a támadásokra: egyenes vonalban fejlődik a maga meg­talált útján. Ilyen körülmények között jut ismét eszé­be a Lehel-téma, Az első, ami szembeötlők a versbe: a költő személyi jelenléte. A­ bevezetésben időzött első strófában azonnal felteszi a kérdést: „Ki a vitéz, ki engem feltüzel?” Ez már másféle pátosz, ez már valódi líra. A 42-ben írott vers személytelen volt, patétikus és romantikus frazeológi­ájával csupán a tárgyat énekelte. Itt a költő már énekli önmagát is, egyénisége közvetlenné, konkréttá teszi előadását, megteremti a kapcsolatot önmaga, a tör­ténelmi alak, sőt hallgatósága között is: Ti­tászok és ti kunok, hallgassátok, Mert úgy hiszem, legjobban érdekel Titeket ő... Kiforrottságának, lírája élményiségének legbiztosabb jele ez a konkrétság.­ Az küszködött sok zsengéjében is a Urai ál­talánosítással, mely nem tűrte a költő mindenen átütő egyéni érzésvilágát, a sze­relmi költészetben a kedves nevén-neve­­zést „a táj konkrét megjelenítését”. En­nek a sablonokba fulladó eszményítésnek a feloldása éppenséggel Petőfi érdeme. A tárgyalt vers iskolapéldája ennek. Nyo­ma sincs a „fenség”-nek, az egész költe­mény a jelen és a múlt, a nép és a törté­nelem, a költő és tárgya konkrét kapcso­lataira épül: ... — Jászberénybe Még megvan a kürt csorba élivei, Mit megcsorbított a császár fején a Győzötten is még győzelmes Lehet. Utolsó kísérlete szerves tartozéka annak az epikai fordulatnak, mely 47 végén és 48 elején állott be költészetében. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor fogott bele, de a Jelenkor 1847. november 18-i száma már hírt adott arról, hogy „Petőfi nagy népkölteményen dolgozik;’’ e híradás va­lószínűleg a Lehel vezérre vonatkozott. Petőfi Arany példája nyomán ismeri fel a verses epikai mű ábrázolási lehetősé­geit és nagy politikai jelentőségét Így tá­mad az a gondolata, hogy már régebb«» is megalkotott alakjait átfogó, az ábrá­zolás teljességére törekvő műve közép­pontjába állítsa. Remek és jellemképé­­nek hőse, Pató Pál úr most Fegyveres Tamás néven a Táblabíró hőse lesz, a „kürtharsogtatással országokat res­zkettető Lehel” pedig egész népmondai nagysze­rűségében ízig-vérig magyar, realisztikus figura — egy új típusú, rege-szerű elbe­szélő költeményében. Ami Arany Toldijában csak­ az ábrázo­lásból, az írói állásfoglalásból nyilvánvaló, azt Petőfi — mintegy harci programként — a mű bevezetésében azonnal ki is mondja. Nem írástudóknak, nem az úri rendnek. De beszélek szűrös-gubás embereknek; Nem is igen bánom, ha, ők nem figyel­nek, A mint nélkülem elvannak e kegyelmek, Csak úgy elvagyok én ő kegyelmek nélkül, Egyiknek sem élek az emberségéből. Nem a palotáknak fényes gyertyaszála Vagyok én, hanem e kunyhók mécsvi­lága. Királyellenssége is hangot kap, mikor elmeséli, hogy abban az időben „Nem volt még korona, nem voltak királyok; Feje­delem volt az első a nemzetben; Nem hátul, de elől ment az ütközetben”. Úgy látszik, mindent el akar mondani, ami már korábban is ott lappangott Le­hel-témájában. Most a Toldi példájának ösztönzésében határozottan népi műfajjá akarja tenni az újjászülető magyar elbe­szélő költészetet. Lehel­ töredékében is a mese, a "történelmi valóság és saját re­alitás" szenvedélyeinek elemei szövődnek össze. Különösen megkapó az a tanító célzatú, tudatos puritánság, mellyel elbe­széli a szűrös-gubás embereknek: honnan jött a magyarság, ki volt Árpád, hogyan, milyen­képpen éltek eleink; az őshazától elválasztó roppant mérföldeket például így érzékelteti: Hej, az vön a kulacs, az vön a tarisznya, Melyből a bor s kenyér addig ki nem fogyna, így akar „mécsvilág” lenni; ilyen szán­déka volt Táncsicsnak is az Öreg Ábécé­vel, Aranynak is a Nép Barátja c. lappal, melynek társszerkesztői tisztségét éppen Petőfi unszolására vállalta el. A Lehel vezér érdekes módon mint szépirodalmi alkotás tükrözi a negyvennyolcas népi­radikális értelmiség irodalom — és kul­túrpolitikai törekvéseit. A költeménynek azonban nem célja, hogy a mesélő előadással a mesék világába ringassa az olvasóit. A korszerű, erős politikai­­ tartalomnak elválaszthatatlan tartozéka az a patriotizmus, mely legfőbb érzelmi szín­ezője volt korábban a költő tájverseinek; a szabadságharcra készülő­dő magyar nép tekint szét a haza tá­jain ebben a költeményben is. Ez adja a történet színét, melegét, s a versben ábrázolt népi, tárgyi valóság árasztja ma­gából ezeket a színeket, ezt a meleget. A gabonát saját terhe dönti meg, a szőlő ge­rezdje tűzzel van tele, a róna felett délibáb úszik: ez a Magyar Alföld. Lehel nagy, kopasz homlokára „a bor lelke, rózsa­szín sugara száll”, mikor beszélni készül, s „vesződik arcával”, hogy mogorva le­gyen; neki ugyanis szokása, hogy ször­­nyén ráncba szedi képét, mikor tréfálni akar. Ez a vén magyar paraszt erőteljes, tökéletesen találó rajza. S végül a meglévő tárgyi emlék, amelyhez az egész legenda fűződik: a kürt, melynek: Hol vidám hangja volt, hol pedig szo­morú Tudott harsogni, mint az égiháború. S tudott lágyan búgni, mint a kis ma­dárka. Ki utána csalja párját ágról ágra. A kürt hangjában sír fel az odahagyott, boldog ázsiai őshaza utáni nosztalgia, mi­kor Lehel elmereng sátorában. A költő a vándorlás leírását sem részletezi, hanem annak egy-egy epizódját Lehel kürtje búgja el. A költemény azonban a maga töredékes voltában is — egybe vetve 1845-ből és 1842-ből való előzményeivel —­ azt bizo­nyítja, hogy a költő eszmei és formai fej­lődése közö­tt bonyolult, elszakíthatatlan kapcsolatok vannak. A költő Lehellel együtt nőtte ki gyermekcipőit. Imre Lajos tanulmányaiból

Next