Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)

1973-09-15 / 216. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az MSZMP Központi Bizot­ság­nak nyilatkozata Népünk a leghatározottabban elítéli az ellenforradalmi erők véres terrorját A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága mély megdöbbenését fejezi ki a chilei ellenforra­dalmi katonai puccs, a reak­ciós jobboldali erőknek a chilei nép elleni barbár tá­madása miatt. Minden ma­gyar kommunista, az egész magyar nép felháborodottan ítéli el a Népi Egység kor­mányának erőszakos meg­döntését, a törvényesen meg­választott Salvador Allende elnök meggyilkolását, a par­lament önkényes feloszlatá­sát, a chilei nép kivívott demokratikus szabadságjo­gainak lábbal tiprását. A ka­tonai junta, semmibe véve a Chilei Köztársaság alkot­mányát, a nemzetközi im­perializmus legszélsőségesebb köreinek támogatásával olyan gaztettekre vetemedett, ame­lyekkel tragédiába taszítot­ta az országot. A magyar kommunisták, munkásosztályunk, egész né­pünk a leghatározottabban elítéli az ellenforradalmi erők­ véres terrorját, a de­mokratikus, haladó erők el­leni zabolátlan megtorló ak­ciókat. Szolidárisak vagyunk a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a de­mokráciáért harcoló áfáiéi néppel, a testvéri Chilei Kommunista Párttal, a Szo­cialista Pártal, a Népi Egy­ség más pártjaival, az el­lenforradalmi juntával szem­benálló minden erővel. A Magyar Szocialista Munkáspártnak mély meg­győződése, hogy a chilei ha­ladó erők ügye igazságos ügy és győzni fog. A törté­nelem menetét a nemzetkö­zi monopoltőke és a chilei reakció összefogása sem ál­líthatja meg, s nincs erő, amely megakadályozhatja, hogy Chile tovább halad­jon előre a társadalmi fejlődés maga választotta útján. Távlati terv a zöldségtermesztés fejlesztsére (Tudósí­tónktól) Szolnokon jártak a kecs­keméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet munkatársai és a megye vezetőivel arról a távlati tervről tanácskoz­tak, amely Szolnok megye zöldségellátását hívatott megjavítani — kaptuk a tá­jékoztatást Bereczki Lajos megyei tanácselnök-helyet­testől. — Az elképzelések szerint — ennek részletes kidolgozásával bízták meg a kutató­intézetet — néhány éven belül gépesített, ipar­szerű termeléssel oldják meg a megyében a folya­matos zöldségellátást, az egyéb növényi kultúráknak már bevált zárt rendszer­hez hasonló termelési egysé­geket kívánnak kialakítani. Szolnok megyében, csak­úgy mint az ország más tájain évek óta csökken, illetve stagnál a zöldség­­kultúrák területe. A jelenlegi állapotokra jel­lemző, hogy a megyeszék­hely régen várt vásárcsar­nokába több mint 300 kilo­méterről, Szabolcsból hoz­nak zöldpaprikát, egyes zöldségfajták pedig rendsze­resen a hiánycikkek listájá­ra kerülnek. A kecskeméti kutatóknak adott megbízást alapos elemzés előzte meg, e szerint nálunk sem ros­­­szabbak a feltételek a zöldségtermesztéshez, mint az ország más tájain. A helyenként kedvezőtlen talajadottságokat ellensú­lyozza a napfényes órák nagy száma és főleg az egy­re bőségesebben rendelke­zésre álló öntözővíz. Emel­lett figyelembe kell venni, hogy Szolnok megyében jó hagyományai vannak a zöldségfélék termesztésé­nek, a Jászságban, a Ti­szazugban és a tiszafüredi járásban. A zöldségtermesztést alapjaiban korszerűsítő terv szerint — ennek megvaló­sulására a hazai nagyváro­sok, elsősorban Budapest környékén vannak jó példák — el kell érni hogy Szol­nok megye lakói az év 8 —9 hónapján keresztül friss árut vásárolhassanak az üzletekben, a piacokon, a primőrszezon márciusban kezdődjön és a hajótatóhá­­zak ősszel is termeljenek paprikát, paradicsomot, sa­látát. A nagyszabású terv meg­valósításának feltétele a felvásárlási, értékesítési formák megváltoztatása. Jelenleg ugyanis — Szolnok megyében különösen — a tárolás, a szállítás és az ér­tékesítés bizonytalansága, akadozása miatt is csökken­tik a gazdaságok a zöldség­­termesztés területét. Megnyí­t a kertvárosi ABC áruház Tegnap délelőtt a Kert­városban — a 4-es főútvo­nal mellett — nyitották meg a szolnoki ÁFÉSZ ötödik nagy ABC áruházát a me­gyeszékhelyen. A nagyrészt társadalmi munkában készült Ifjúság ABC és eszpresszó építése 1972 augusztusában kezdő­dött. Terveit a Tiszavidék közös szövetkezeti vállalat kollektívája, az elektromos vezetékek bekötéseit a TITÁSZ Kandó Kálmán szocialista brigádja készítet­te. A mintegy 3,5 millió fo­rintos költséggel épült 400 négyzetméter alapterületű élelmiszer áruházat és mini­presszót 600 ezer forint ér­tékű árukészlettel nyitották. Képünkön, nyitás után nagy a forgalom a kertvá­rosi Ifjúság ABC áruházban. ÁRA: 80 FILLÉR A városok­ versenyében Szolnok, a nagyközségekében Ju­szf­ényszaru az első Értékelték a fejlesztési versenyt Vlést­tartón a megyei tanács Tegnap megtartotta első munkaülését az újonnan választott megyei tanács. Az ülésen a Miniszteranács Tanácsi Hivatalának képviseletében részt vett dr. Kir­vesdi Ferenc. A napirenden hat jelentés szerepelt. Sípos Károly tanácselnökhelyettes a nők gazdasági és szociális hely­zetének megjavítására hozott kormányhatározat végre­hajtásának Szolnok megyei tapasztalatairól terjesztett be jelentést. Ezután a tanács Csorna Kálmán, a tervosz­tály vezetőjének előterjesztése­ alapján megtárgyalta a megyei tanácsnak az 1973—77 közötti tanácsciklus idő­szakára készített ciklusprogramját. Csorna Kálmán többek kö­zött elmondotta, hogy a prog­ramnak sajátos funkciója van. Nem a helyi programok összegezése. Átmenetet lsz­ Megállapítja többek kö­zött,­­hogy a megye iparának teljes termelési értéke a jel­zett időszakban mintegy 40 50 százalékkal emelkedik, s ezt 75—85 százalékban a ter­­melékek­v­­­ emelkedéséből kell fedezni. A mezőgazda­sági gépek gyártása mellett gyorsan növekszik a híradás­­technikai cikkek, villamos készülékek, az aprító-, törő-, szárító-, fűtő- és hűtőberen­dezések, valamint a szer­számgépipari termékek és vasszerkezetek gyártása. A könnyűiparon belül a bőr- és szőrmeipar, a cipő­ipar, a textil-ruházati ipar, a bútor- és a papíripar nö­veli jelentős mértékben ter­melését, amellyel együtt fog járni a minőség javulása és a választék bővülése is. A programban szerepel az energiafelhasználás struktú­rájának változása a gázveze­tékhálózat fejlesztése révén. Az élelmiszergazdaság fej­lődését bizonyítja többek kö­zött, hogy 1977-ig a gabona­félék 60, a rizs és cukorrépa 80, a lucerna 45 százalékát zárt, iparszerű­ termesztés­ben kell megvalósítani. A Tisza II. öntözésfejlesztési programjának keretében a tervezet 1977-ig — mintegy százezer hektár öntözésével számol. A ciklusprogram a keres­kedelmi ellátás fejlesztéséve­­ mintegy 35 ezer. a vendég­toeít a mostani és a követke­ző ötéves terv célkitűzései között, mivel az utolsó évek a következő ötéves tervidő­szakra esnek. látásban 10—11 ezer négy­zetméternyi hálózatfejlesz­tést irányoz elő. A napirend vitájában több tanácstag kiegészítést java­solt, elsősorban saját vá­lasztókerületének fejlesztési terveiből. A tanács azonban végül úgy döntött, hogy­ ép­pen mert ez a program nem a helyi ciklusprogramok ös­­­szesítése, a kiegészítéseket nem veszi be a tervezetbe. A következőkben Mándi Sándor, a megyei tanács ügyrendi bizottságának elnö­ke jelentést terjesztett a ta­nács elé a megyei tanács és szervei szervezeti és műkö­dési szabályzata érvényesü­lésének felülvizsgálatáról.­­ Révész Ferenc, a pénzügyi osztály vezetője pedig Szol­nok megye 1972. évi össze­vont és központi költségve­tése, valamint fejlesztési terve teljesítéséről. Csor­a Kálmán a javaslat előterjesztője megállapította, hogy a tavalyi területi fej­lesztési verseny során ki­emelkedő eredmények szü­lettek. A tanácsok értékelése alapján a megyében végzett társadalmi munka értéke el­érte a 77,1 millió forintot. Szolnok érte el a legdina­mikusabb fejlődést, de Kar­cag is nagyot lépett előre. A járások közül a legkiemel­kedőbb eredményeket a szol­noki és a jászberényi járás egyes községei érték el. Az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke az 1969-ben elért 58 forintról tavaly 172 forintra emelkedett. Vándorzászló és pénzjutalom A verseny meghatározott feltételek szerint folyt, s az eredményeket négy kategó­riában értékelték. A városok versenyében Szolnok lett az első, s meg­kapta a megyei tanács ván­dorzászlaját, elismerő okle­velét és a 300 000 forintos ju­talmat. A második helyezett Túrkeve ugyancsak vándor­­zászlót, elismerő oklevelet, s jutalmul 200 ezer forintot kapott. Karcag lett a harma­dik, s a megyei tanács di­csérete mellett elismerő ok­levelet kapott. A nagyközségek közül­­ Tászfényszaru lett az első, Rákóczifalva pedig a máso­dik. A megyei tanács ván­­dorzászlóval és oklevéllel, valamint 200 ezer, illetve 150 ezer forinttal jutalmazta a két nagyközséget. A harma­dik helyezett Martfű meg­kapta a megyei tanács di­cséretét és elismerő okleve­lét. A kétezer lakosnál többet számláló községek versenyé­ben a Tiszasüly, Kőtelek, Szajol sorrend alakult ki a legjobbak között. A megyei tanács vándorzászlaja, illet­ve dicsérete és elismerő ok­­levele mellett Tiszasüly 150. Kőtelek 100 ezer forintot ka­pott A legkisebb községek kö­zül Szászberek lett az első, Tiszaj­enő a második, Tisza­­sas a harmadik. A jutalom a vándorzászló, illetve di­cséret és elismerő oklevél mellett Szászbereknek 100, Tiszajenőnek 80 ezer forint. A megyei tanács ezután előterjesztéseket tárgyalt és hagyott jóvá. 45 százalékkal növekszik az ipari termelés Kádár János távirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára a­­ Béke és a Szocializ­mus megjelenésének 15. év­fordulója alkalmából távi­ratot küldött Prágába a fo­lyóirat szerkesztőségének, melyben a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi Bizottságának sz­élyes elv­társi üdvözletét és jókíván­ságait tolmácsolta. Pallai Árpád látogatása Pallai Árpád, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titká­ra tegnap egésznapos láto­gatást tett a főváros XIX. kerületében, Kispesten. A városrész életéről, gazdasági helyzetéről, a pártmunka és a városfejlesztés időszerű feladatairól szóló tájékozta­tó mehhallgatása után Pal­lai Árpád eszmecserét foly­tatott a kerület vezetőivel az időszerű politikai kérdé­sekről. Ezt követően a Ganz Művekben tett láto­gatást, ahol a vállalat veze­tői ismertették a vállalat gazdasági helyzetét, s a jö­vő terveit, majd üzemláto­gatáson Pallai Árpád meg­tekintett több szerelőmű­helyt. Ezután aktívaértekezleten tájékoztatót tartott a párt­­élet, a gazdasági szervező­­munka és a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseiről. Állásfoglalás a chilei eseményekről Az országgyűlés külügyi bizottsága tegnap ülést tar­tott a Parlamentben. Meg­vitatta a Chilei Köztársaság­ban dúló ellenforradalmi támadás következményeit, nemzetközi hatását, és ál­lást foglalt az események­ről. Az állásfoglalás hangsú­lyozza, hogy az egész ma­gyar nép mélységes meg­döbbenéssel és felh­áborodás­­sal értesült a fasiszta ter­rorakciók sorozatáról, az el­­lenforr­adalomról; a leg­határozottabban elítéli a lá­zadók összeesküvését, köve­teli a terror azonnali meg­szüntetését. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa és a Magyar Szolidaritási Bizottság nyi­latkozatot tett közzé, amely­ben leszögezi: szilárd meg­győződése, hogy az összees­küvés és a terror nem éri el célját, a harcoló chilei nép győzni fog. A ,,Képzelt riport” Belgrádban Második alkalommal kép­viseli magyar színház a belgrádi nemzetközi színhá­zi fesztiválon a magyar szín­házi életet: ezúttal a Víg­színház társulata Déry Ti­bor: „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” c.­­jugoszláv főváros közönsé­­gű drámáját mutatja be a gének. A hatvan főnyi tár­sulat, amely tegnap utazott el, két alkalommal lép fel a belgrádi „Atelie 212” szín­házban és a tervek szerint előreláthatóan hétfőn érke­zik vissza Budapestre. Kiállítás nyílt Maximilian Svabinsky csehszlovák grafikusművész születésének 100. évforduló­ja alkalmából tegnap kiál­lítást nyílt a­ művész alko­tásaiból a budapesti Cseh­szlovák Kultúrában. A két hétig nyitvatartó tárlat megnyitóját dr. Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója tartot­ta. Egy mondatban — Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a kormány elnökhelyet­tese kétnapos látogatást tett Zala megyében. — Tegnap ülést tartott a KISZ Központi Bizottságá­nak ifjúmunkás tanácsa. — A Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának tegnapi sajtótájékoztatóján bejelen­tették, hogy szeptember 1s­én és 19-én országos nőkon­ferenciát tartanak, amely­nek fő témája a munkavál­lalás és az anyai hivatás lesz. j

Next