Szolnok Megyei Néplap, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-08 / 210. szám
Tagfelvételi követelmények A mindennapi életben sokféleképpen szoktuk csoportosítani az embereket, így például beszélünk párttagokról és pártonkívüliekről: a különbségtétel ez esetben a politikai hovatartozás, a szervezeti kapcsolat, illetve az elkötelezettség alapján történik. Hazánkban a lakosság mintegy hét és fél százaléka párttag. Ezek az emberek vállalták és vállalják azt a nagyobb felelősséget és társadalmi elkötelezettséget, amely a Magyar Szocialista Munkáspárt tagsági könyvével együtt jár. Ez különbözteti meg őket pártonkívüli társaiktól. A pártonkívüliek a párt számára a folyamatos utánpótlás bázisát is jelentik. Évente sok ezer ember válik hazánkban pártonkívüliből a párt tagjává. Erre természetesen nem mindenki kész és alkalmas! Társadalmunkban még jelen vannak a polgári, kispolgári, szocialista-ellenes nézetek, s az ezeket hordozó emberek. Ők nem lehetnek a kommunista párt tagjai. Ugyancsak nem feltétlenül érett erre az sem, aki egyébként becsületesen dolgozik, rendes, tisztességes ember, akár valamilyen társadalmi tisztséget, irányító posztot töltsön is be. Ezekért az erényekért méltán megillet bárkit az elismerés, a megbecsülés, de a párttagsághoz ennyi még nem elég! Arra, hogy ki alkalmas a pártba való felvételre, és ki nem, azt mindig valamely alapszervezet tagjainak kell konkrétan eldönteniök. Hogy milyen legyen ez a mérce, arra utalt a többi között a párt X. Kongresszusa, majd a Központi Bizottság 1972. novemberi határozata egyértelműen megfogalmazta a tagfelvételnél követendő utat. Most az a legfontosabb, hogy minden pártszervezetben helyesen értsék az egységes elvek alapján megszabott követelményeket, valamint ezeket a körülményeknek megfelelő differenciálással alkalmazzák. Mit vizsgáljon az alapszervezet a felvétel esetén? Mire törekedjen és milyen irányban fejlessze tevékenységét a pártba belépni szándékozó? Az egyik legfontosabb feltétel, hogy az illető végez-e társadalmi tevékenységet valamilyen területen és milyen eredménnyel. Amennyiben ez a tevékenység rendszertelen volt, mi akadályozta ebben, s hogyan tud a jövőben a társadalmi tevékenységbe bekacsolódni? Szükséges elemezni, milyen az illető közéleti szereplése. Van-e véleménye a közéletet érintő kérdésekben, s mi tükröződik a vélemény-nyilvánításban? Milyen a felvételt kérő kiállása a párt politikája mellett? Fontos mérce még a felvételét kérő, politikai iskolázottságának színvonala, és már a felvétel folyamatában kell ezt mérlegelve alakítani, hogy párttagként milyen oktatási formában tanuljon a jövőben. Nem közömbös, milyen nézeteket vall a pártba belépni kívánkozó az alapvető világnézeti, ideológiai kérdésekben. Ezért tájékozódni kell olyan irányban, hogy a tudományos marxista világnézet talaján áll-e?! Következésképpen hogyan viszonyul önmaga és családja a valláshoz, a szocialista hazafisághoz, az internacionalizmus elvéhez?! A vallásos világnézet, a nacionalizmus, a sovinizmus — s ezt világosan meg kell mondanunk — összeegyeztethetetlen a párttagsággal! A magasabb követelmények támasztásából fakad, hogy bármely pártszervezetnek csak annyi embert lehet és szabad felvennie a pártba, amennyi a párttaggá nevelés időszakában az előírt követelmények teljesítésével erre alkalmassá válik. Ez az egyetlen mérce és szabályozó elv akkor is, ha pártszervezeteink jelentős része esetleg hosszabb időn keresztül nem vesz fel új párttagot. Politikai hiba, ha statisztikai indokokra hivatkoznak és nem arra, hogy az illető az egyik vagy másik követelménynek nem, vagy még alig felel meg. Erre már csak azért is ügyelni kell, mert az elutasítással senkit sem szabad megsértenünk és eltaszítanunk a párttól! Tagfelvételi elveinket úgy kell érvényesíteni, hogy tovább szélesedjék, erősödjék a párttal rokonszenvezők tábora. Célunk a párttagság szociális összetételének javítása, fegyelmének megszilárdítása, felkészültségének fokozása, a társadalom érdekében végzett önzetlen munkájának és példamutató emberi magatartásának fejlesztése. Dr. Szabó Imre az MSZMP KB alosztályvezetője Befejeződött Péter János lengyelországi közös közlemény a tárgyalásokról Péter János külügyminiszter tegnap délelőtt a Visztula menti Kazimierzben folytatta tárgyalásait Stefan Olszowski külügyminiszterrel. Ezek befejeztével a koradélutáni órákban visszatért Varsóba. Röviddel ezt követően Henryk Jablonski lengyel államelnök, majd Edward Gierek, a LEMP KB első titkára fogadta Péter Jánost. A szívélyes és baráti légkörű találkozókon a magyar—lengyel kapcsolatok kulcskérdései kerültek szóba. A magyar külügyminiszter a találkozók után nagykövetségünkön koktélpartin fogadta vendéglátóit, majd a menetrendszerű gyorsvonattal hazautazott a lengyel fővárosbó. Péter János 3 napos hivatalos baráti látogatásáról és tárgyalásairól közös közleményt adtak ki. A közleményben a többi között hangsúlyozták: a két külügyminiszter az eszmecsere során kifejezte azt a szilárd meggyőződését, hogy a nemzetközi problémákat békés eszközökkel, tárgyalások útján meg lehet oldani. Ebben az összefüggésben nagy figyelmet fordított a még rendezetlen nemzetközi kérdések, különösképpen az indokínai és közel-keleti helyzet elemzésére. Véleményük szerint Indokínában a békét csak a vietnami, kambodzsai és laoszi nép önrendelkezési jogának teljes tiszteletben tartásával, továbbá a párizsi megállapodás maradéktalan végrehajtásával lehet biztosítani. Péter János külügyminiszter hivatalos látogatásra hívta meg Stefan Olszowski külügyminisztert, aki a meghívást örömmel elfogadta. Jászberényben is fedett piac épül Lesz-e fedett vásárcsarnoka Jászberénynek, vagy a jövőben is szabad ég alatt árusítanak a piacon? Marad a központban, vagy kitelepítik valahová messze, a város szélére a piacot? Ilyen kérdések foglalkoztatják Jászberényben a lakosságot — különösen a háziasszonyokat — azóta, hogy szárnyra kelt a hír: a 31-es útvonal korszerűsítése miatt elköltöztetik mostani helyéről a piacot. Kérésünkre Sass Péter osztályvezető-főmérnök, a városi tanács vb termelés- ellátásfelügyeleti osztályának vezetője ismertette a régi piac elhelyezésével, s az új kialakításával kapcsolatos terveket. Elmondotta az újrekonstrukció miatt a piacot valóban át kell helyezni. Új helyén, a Kossuth Lajos úti Volán-telepen már nem a szabad ég alá, hanem egy 1728 négyzetméter alapterületű fedett csarnokba költözik. A csarnok a Dunai Vasműben gyártott könnyűszerkezetű DV—KU 18-as épületszerkezetből készül. A 470 ezer forint költséggel vásárolt szerkezet összeszerelését, valamint az új piac területének közművesítését, már az idén elkezdjük. Ezzel egyidőben elkészül majd a csarnok építési terve. Számításaink szerint ez összesen mintegy 2,3 millió forint értékű építkezés lesz. Bíztató, hogy Jászberényen kívül a járás más községeiből is jelentkeztek termelőszövetkezetek azzal az igénnyel, hogy árusítani akarnak a vásárcsarnokban. Jövő évi feladat a tetőszerkezet építése, a csarnok befedése, a közművesítés teljes befejezése, erre újabb 550—600 ezer forintot költünk. Az elkövetkező években kerülhet azután sor a létesítmény zárt rendszerre való kialakítására, (a szolnoki vásárcsarnokhoz hasonlóan) a csarnok további bővítésére és korszerűsítésére. Ami határidőt most meghatározunk, — és ehhez tartjuk is magunkat — 1974. év második felében üzembe helyezzük a korszerű, az eddigieknél kulturáltabb piaci árusítást biztosító fedett vásárcsarnokot. — Illés — Évadnyitás a Szigligeti Színházban Tegnap délelőtt a Szigligeti Színház társulati ülésével megkezdődött Szolnokon az új színházi évad. (Tudósítás az 5. oldalon.) Szocialista szerződést kötnek az építők • 1974-ben átadják a 4-es főút szolnoki átkelő szakaszát A 4-es számú főútvonal rekonstrukciója során az őszi hónapokban megkezdik az út Szolnokon átvezető két kilométeres szakaszának átépítését. A főút szolnoki szakaszát négysávosra építik, s a legforgalmasabb belvárosi csomópont helyén aluljárót terveznek. Az építkezésben résztvevő vállalatok, tervezők és intézmények részvételével operatív bizottságot hoztak létre, amelynek feladata a rekonstrukciós feladatok egyeztetése. Az érdekelt vállalatok megállapodtak abban, hogy Szolnok város 1975-re tervezett jubileumi ünnepségei előtt lehetőleg még 1974 végén átadják a belvárosi átkelő szakaszt. Ennek érdekében a közeljövőben szocialista szerződést kötnek a 4-es út rekonstrukciójának terv szerinti megvalósítására. I . RI« Magyar—NDK kulturális és tudományos együttműködés Tegnap dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke és Oskar Fischer az NDK külügyminiszterének első helyettese, államtitkár aláírta a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális és tudományos együttműködési bizottsága létesítéséről szóló jegyzőkönyvet a Kulturális Kapcsolatok Intézetében. A dokumentum szellemében biztosítják egymás rendszeres tájékoztatását a kulturális és tudományos élet eredményeiről, konzultációt folytatnak a két állam hosszúlejáratú kulturális és tudományos együttműködési tervének fő kérdéseiről. Téma: az őszi ülésszak Tegnap a Parlamentben Apró Antal, az országgyűlés elnöke vezetésével ülést tartottak az országgyűlés tisztségviselői, állandó bizottságainak elnökei, valamint a megyei képviselőcsoportok vezetői. Az ülésen Apró Antal, az országgyűlés soron következő őszi ülésszakáról tartott tájékoztatót. Dr. Korom Mihály igazságügyminiszter a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa tagjainak és az államtitkároknak jogállásáról és felelősségéről szóló, valamint a Magyar Népköztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatról adott tájékoztatást. Dr. Kiss Albert, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese a statisztikáról szóló törvényjavaslatot ismertette. Lottónyertesek Mezőtúron Szokatlanul korán keltek csütörtök reggel a mezőtúri Petőfi szocialista brigád tagjai , az OTP-fiók dolgozói. Mivel előző nap befejeződött munkahelyük belső átalakítása, elhatározták, hogy segítenek a takarító néninek, és nyitás előtt alapos nagytakarítást rendeznek. Hadd ragyogjon minden, hiszen délben rendkívüli esemény színhelye lesz az OTP! Reggel az érkező ügyfeleket már a pult mellett fogadták épp úgy, mint máskor. Aztán délben megérkezett a három nem mindennapos ügyfél is, akit vártak. Sz. Nagy Sándorné háziasszony, Szegedi Sándor, a Magyar—Mongol Barátság Tsz tagja és egy katonatiszt, Tolnai Antal. Véletlen szerencse hozta őket össze, ugyanis mindhárman a 34. héten értek el négyes találatot a lottón, s most egyszerre vették fel nyereményüket. Óránként 1200 palack A szegedi szénhidrogénmedence szomszédságában, az egykori sportrepülőtéren automatizált propán-bután palacktöltő üzem épült, és a következő napokban megkezdik a próbatermelést. Az építkezésre, s a modern gépi berendezésre több mint 120 millió forintot fordítottak. A Dániából importált, körpályás automata töltő gépsor óránként 1200 háztartási gázpalackot tölt, mér, ellenőriz s szállít a tárolóhelyre. Véget ért a honvédelmi újságírók nemzetközi tanácskozása Tegnap befejeződött a Varsói Szerződéshez tartozó országok újságíró szövetségei katonai szekcióinak hatnapos tanácskozása. A záróülésen megjelent Lakatos Ernő, a kormány Tájékoztatási Hivatalának általános elnökhelyettese és dr. Bán Károly ezredes, a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnök helyettese is. A nemzetközi újságíró tanácskozáson a küldöttek megvitatták a honvédelem gondolatát erősítő újságíró munka eddig szerzett tapasztalatait és eszmecserét folytattak a honvédelmi újságírók kölcsönösen hasznos nemzetközi együttműködésért. Egy mondatban Sztoio Sztancev, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövete Bulgária felszabadulásának 29. évfordulója alkalmából tegnap fogadást adott a nagykövetségen. — Jorge de Sá Almeida, a Brazil Szövetségi Köztársaság budapesti követe hazája nemzeti ünnepe — a függetlenség napja — alkalmából tegnap fogadást adott rezidenciáján. — A Magyar Zeneművészek Szövetségének főtitkára és Szávai Nándorné főtitkárhelyettes Lausanne-ba utazott, ahol részt vesznek az UNESCO zenei tanácsa 25. jubiláris közgyűlésén és fesztiválján. — Szeptember 12-től új orosz nyelvű filmsorozat indul az Iskolatévében a középiskolások 3—4. osztályos tanulói számára, amely a Szovjetunió életét mutatja be, hét részben. Vízilabda világbajnokság: Magyarország—Szovjetunió 5:4. HÍREK DOSÍTASOK — HÍREK — MÁSOK — HÍREK