Szolnok Megyei Néplap, 1973. november (24. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-23 / 274. szám

tSmígM Major Frigyes Tíz év­vel ezelőtt, 1963. no­­m­­ber 23-án halt meg — 63 iv­es korában — Major Fri­­g­es banktisztviselő, a nem­­z­közi munkásmozgalom ál­ i­ratkész harcosa. Szombathelyen született, 1 Q májusában. Már egész fiatalon érdeklődni kezdett politikai kérdések iránt; a Magyar Tanácsköztársaság idején, 1919 tavaszán önként jelentkezett a Vörös Hadse­regbe. A tanácshatalom meg­döntését követően internál­ták. Szabadulása után, 1922- ben előbb Ausztriába, majd Franciaországba emigrált, ahol részt vett a kommunis­ta bányászmozgalom szerve­zésében. 1925-ben belépett a Francia Kommunista Párt­ba. 1927-től Belgiumban, majd ismét Ausztriában élt. Végigküzdötte a spanyol pol­gárháborút. 1936-tól 1939-ig a legendás hírű nemzetközi brigádban harcolt főhad­nagyként. 1939 és 1943 kö­zött francia internáló tábo­rok lakója volt, a második világháború végén pedig az amerikai hadsereg köteléké­ben harcolt a fasizmus ellen. Amikor 1946-ban hazatért, a Szabad Nép Lapkiadó igaz­gatóhelyettese lett. A Rajk­­perrel kapcsolatban koholt vádak alapján letartóztatták és elítélték. 1956-ban szaba­dult, majd rehabilitálták. Ha­­­láláig az IBUSZ-nál dolgo­zott, vezető beosztásban. Ausztriában is orkán-károk Stájerországban több mint kétmillió schilinire becsü­lik az orkán előidézte ká­rok összegét. Burgenlandb­án vezetékeket tépett le a viha­ros erejű szél. Alsó-Ausztriá­ban pedig tetőket rongált­ meg. Szerdán délutánra a szél országszerte elcsendese­dett. Bécsben, ahol kedden 113 alkalommal kellett vi­harkárok miatt a tűzoltók­nak kivo­nulniuk, szerdán az esti órákban már csak 30 ki­lométeres volt a szél órán­kénti sebessége.­­ KÖNYVANKÉTOT tar­tottak tegnap Ivanov A csa­patvezetés alapjai című könyvéből a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. A rendezvényen a Zrínyi Kiadó munkatársai is részt vettek. A TÖRÖKSZENTMIKLÓ­­SON, a Járási Hivatal nagy­termében ma délelőtt 9 óra­kor ülésezik először a járá­si úttörőtanács. A pajtások megvitatják a járási szak­tárgyi és kulturális vetélke­dők lebonyolítását, és fel­dolgozzák a járási KISZ- küldöttértekezlet rájuk vo­natkozó megállapításait. A NYUGDÍJASOK talál­kozóját rendezik ma este öt órakor a Vasipari Vállalat szászbereki Akkumulátor Gyáregységében. A gyáregy­ségből nyugdíjba ment dol­gozókat az általános isko­lások műsorral köszöntik, a vállalat vezetői pedig jutal­mat adnak át.I — JÁSZÁROKSZÁLLÁ­­SON az üzemek és a szö­vetkezetek az idén több mint 54 ezer forint értékű bútorokat, tantermi és ud­vari játékokat készítettek társadalmi munkában a nagyközség öt óvodájának. — A MEGYESZÉKHELY fásítására az idén tizenöt­ezer fát vásárolnak. A több­ségét — főleg társadalmi munkában —­ még az idén elültetik. Ám­ okfutó rendőr Rio de Janeiro állam fővá­rosában, Niteroiban öt sze­mély életét oltotta ki, s egy tízéves fiúcskát életveszélye­sen megsebesített egy pisz­tollyal lövöldöző ámokfutó rendőr. Szemtanúk elbeszé­lése szerint a rendőr vaktá­ban nyitott tüzet a járóke­lőkre, s az utolsó töltényig osztotta a halált, mígnem lefogták és egy órszobára vitték. — FOLYTATÓDIK Kar­cagon a Kálvin úti iskolá­ban az 1973—74. iskolai év­ben rendezett pedagógiai előadássorozat. Ma este hat órakor Kormos Ambrus igazgató „A közéletiségre nevelés feladatai” címmel tart előadást — BIZOTTSÁGI ülést tart a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága ma este hat órakor Újszászon, a pártház tanácsterm *ben. Nagy József tanácselnök ad tá<éVnZt»tást a tanácstagi jelöl *gy8léseken f.l­»*«** kérde«»a»e és a javaslatokra teli i*»ló»kedé­­sekrők utána Oláh János, a Hazafias Nénfmat megyei titkára, ors­á''*nvi­­s»ia Hrt beszámolót kubai útjáról. 1973. NOVEMBER 23., PÉNTEK KELEMEN NAPJA A Nap kél: 6­59, nyugszik: 16.01 órakor. A Hold kél: 5.40, nyugszik: 14.55 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma r i­g: Időnként kissé megnö­­v­ekedő felhőzet, csapadék i kül Mérsékelt, napköz­­­­i­­t helyenként megélénkülő d t. délnyugati szél. Főként­­ italban és reggel többfelé 1­­. Várható legmagasabb 1­ppali hőmérséklet által é­vi 5 fok körül, a tartósan 1< dős helyeken kevéssel 0 fo­ 1, felett. Távolabbi­­ kilátások kedd rz igen­g: Általában felhős, párás idő, több helyen köd. A hőmérséklet emelkedik, legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet eleinte —5, —1, később —1, plusz 4 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hőmérséklet 4—10 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 30 szá­zalékán várható. >­ALCSISZIGET JELENTI; a legmagasabb nappali hő­m­­érséklet plusz 5,6 ° C, a legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet mínusz 7,7 ° C v­olt. A napi középhőmér­­s­éklet mínusz 1,3 ° C, öt fok­­r­a alacsonyabb a sokéves­­ [UNK] tagnál. A napsütéses órák száma 5,5 óra volt. K»1iWn<ai Csiper^r^ka Bor-hnt­e­r*».„ d CT 70 év ° s PsInkerózr’Vjj volt bí^-Vi­­imb­őlő 18 hónapla s^szik­ayitott «z-n»"».»i B­*der kis­asszony 1972. június 6-án »sett kómába a Kalifornia állami“H Sunnyvale városá­nak kánikálán, amikor té­vedésből túl nagy adag ko­kain órafetelenítőt kapott. —• ÜLÉST tartott a Ganz Villamossági Művek szolno­ki gyáregységének „Dolgozz hibátlanul­’ mozgalom bi­zottsága. Meghatározták a 37-es programot, amelynek alapgondolata a gyártmány- és gyártásdokumentáció kor­szerűsítése, valamint a hi­baforrások feltárása. A TÁRSADALMI mun­kában harminc gyermekke­­verőt és harminc ülőkét ja­vítottak meg a szolnoki Vö­rös Hadsereg úti óvodának a Bútorgyár ipari tanulói, valamint a Május 1. és a Gagarin szocialista brigád tagjai. A munka értéke el­éri a négyezer forintot. — KÖSZÖNŐLEVELET kapott a Szolnoki Cukor­gyártól a szandaszőllősi Vö­rös Mező Tsz . a kiemelkedő cukorrépa-termelésért. A szövetkezetben hektáronként átlag 608 mázsa termett, ami országosan is a legjobbak között van. A Vörös Mező Tsz-ben most úgy döntöttek, hogy a jelenlegi 39 hektár vetésterületet 20 hektárral növelik. • Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­pár* Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács láda Főszerkesztő: Varga József Telefon: 19—093. 12-920. 0-069. 11—­31 Telex: 23157 Index-szám: 25 069 Kiadta a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 8001 Szolnok. PL 108. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 18—094 Az előfizetés díja eav hónapi 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető minden posta­­hivatalnál és a kézbesítők: Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Máj­us 1. u. 19. SOOI Szolnok. Pf. 169 Felelős vezető: Kozák Perese SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IFJÚSÁGI TOTÓPÁLYÁZAT Októberben hirdette meg az OTP megyei igazgatósá­ga a KISZ-szervezetekkel közösen ifjúsági totó pályá­zatát. Az ifjúsági takarék­­betéttel kapcsolatos kérdő­ívek beküldési határid­eje november 12-e volt. A be­érkezett 5180 megfejtés kö­zött 672 telitalálatos szel­vény volt, ezek közül bizott­ság sorsolta ki a hét nyer­test.­­ A pályázat nyertesei: Baj­­záth Béla (Jászalsószent­­györgy) Philips zsebrádió; Kiss Marianna (Szolnok) Csajka fényképezőgép; Bocs­kai Margit (Kisújszállás) villany­vasaló; Tóth Tamás (Jászárokszállás) ventillátor; Szórád Anna (Jászberény) mini-könyvtár; Szabó Lász­ló (Jászapáti) hajszárító; Magda János (Jászladány) Pobeda karóra. A nyeremények átvételé­ről a nyertesek külön érte­sítést kapnak. — A DUNA két partján című előadásával szerepel ■na este Szolnokon a megyei művelődési központ színház­­termében a Budapesti Iro­dalmi Színpad. A műsorban fellép többek között Gobbi Hilda, Mikes Lilla és Lóri Attila. ff RÁÉRŐS? Emeletes szolgáltatóházat épített Karcagon a helyi építőipari szövetkezet. A szépen megépített ház műszaki átadása megtörtént, a kisebb hibákat kijavították, mégsem költözött még be senki. A szolgáltatóház gázvezetékét ugyanis a TIGÁZ-nál rendelték meg. A gerincvezeték csöve a ház előtt várja a szerelőket. Hiába várja, a hajdúszoboszlói szerelők csak december 15-re vállalták a a bekötést. Úgy látszik, a TIGÁZ ráér. A JÁSZBERÉNYBEN teg­nap ülésezett a tudományos és kulturális hónap rendező bizottsága. A munkaértekez­leten Kluka István, a városi tanács művelődésügyi osztá­lyának vezetője, a bizottság titkára értékelte a tudomá­nyos és kulturális hónap megrendezésének idei ta­pasztalatait, majd tájékoz­tatást adott a jövő évi ter­vekről, és javaslatot terjesz­tett elő a rendezvénysoro­zatra. Órzse­efánt 65,5 kilós agyarú óriásele­fántot ejtett el Mozambik­­ban Limpopa közelében egy portugál vadász. A MÁTÓL vasárnapig Tatabányán rendezik meg a munkásszínjátszók országos fesztiválját, amelyre meghí­vást kapott a szolnoki Híd együttes. Az országból ös­­­szesen nyolc együttest hív­tak meg. — VASUTAS újító anké­tot rendeznek ma délután fél S-kor a MÁV művelődé­si központban. Az ankéton — amely elvben küldött közgyűlés is lesz — okleve­leket és iut»1**i-kat adnak át a 25 i-« /,11'n­r.--„-lom­ban tevékenyke­dő dolgozóknak. ~ MA KEZDŐDIK a Nők akadémiája előadássorozat Rákóczifalván, a Hazafias Népfront helyi nőbizottsága szervezésében. A művelődési házban rendezendő első elő­adáson a családjogi kérdé­sekről adnak tájékoztatót. Közérdekű közlemény A városgazdálkodási intéz­mény 1973. november 25-én (vasárnap) lomtalanítási na­pot tart a vasútállomástól a Beloiannisz ,„ a Kossuth La­jos u„ a Tiszahíd, a Tisza­­part, és az ó-szolnoki vasút­vonal által határolt terüle­ten. Kérik a lakosságot, hogy a megjelölt területen 1973. no­vember 25-én reggel 8 óráig a felesleges, használaton kí­vüli tárgyakat, kerti gazt, fa­gallyat, stb., a közút mellé kihelyezni szíveskedjenek. — Az összegyűlt lomot a város­gazdálkodási intézmény díj­talanul szállítja cL A kunszentmártoni P” ’•»hivatal HÍRLAP­­KÉTR^SÍTÖKET keres felvételre. Jelen­ke zni lehet: a hi­vatalvezetőnél. Köszönet nyilvánítás Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerő­s Ukri-k tó­h»v­j»i*ik nao’-m’i’rírV Ek- Mirgit ‘emo-*é«én vi-rácaikkal, kos-’o-óorir^i *-fic-T*ró + *-)*Tt v<u(' -mírg!|l f&f­daimo^kban osztoztak. Gyászoló családfa Szolnok 9 ­973. november 25 A tévé és a rádió mai mű­orából ajánlunk SZOPHOKLÉSZ: Oidipusz király [UNK] A kétrészes tragédia közvetítése a Madách Színház előadásában, felvételről. Szo­phoklész, az ókori görög „tragikus triász" — Aiszkhülosz és Euripidész kortársa és írótársa — középső tagja volt, az athéni demokrácia drámairodalmának egyik­ legterméke­nyebb alakja. Több mint 130 tragédiát írt, amelyből az utó­korra az újonnan feltalált Nyomszimatolókkal együtt 8 ma­radt. (A korszak irodalmából cím szerint 525 görög tragé­diáról tudunk, de teljes szövegében csak 32-t őriztek meg az évezredek.) Szophoklész színpadi újítóként is jelentőset alkotott: munkássága teremtette meg a mai értelemben vett drámát. Az Oidipusz király időszámításunk előtt 429—425 között íródott, és a lét és tudat közötti szakadék végletes és vég­zetes ellentétének egyik belső művészi kifejtése. A szub­­jektíve vétlen ember objektív bűnösségének sorstragédiája bontakozik ki a néző előtt. Oidipusz lépésről lépésre döbben rá tettére , végzete kikerülhetetlen. A műsort 20.00 órakor láthatjuk a tévében. KATEDRA. A műsor rövid címe talán nem elég hang­zatos, nem hívja fel eléggé magára a figyelmet. Pedig kár volna, ha kevesen hallgatnák... ötlete nyáron született,­­egy valamikori sátortábor elárvult helyén. Akik nemrég még itt számháborúztak, ma felnőttek, gyerekeik vagy máris­­ úttörők, vagy hamarosan azok lesznek. Épp olyanok, mint a szüleik? Aligha, ők már nem használt sátorlapokat vernek fel a Bükkben, ha kirándulni indulnak: ételdobo­zaikba nem zsíros kenyér kerül. Mindent próbálunk meg­adni nekik, amire vágynak — sokszor jóval többet. Lehet, hogy ez a több mégis kevesebb?..! Ezt a műsort 21.50 órakor hallhatjuk a Petőfi-adón. PETŐFI RÁDIO: A Szigligeti Színház Szolnok*« este 7 órakor: Az éjféli lovas — (Rátkay-bérlet). Szolnok Vörös Csillag: Err* srác feh­ér lovon, Tisza: Te és En. — Jászberény Lehel: Chato földje (16). Karcag Déryné: A vörös tulipánok völgye. Kisúj­szállás Ady: János vitéz. Kun­hegyes Szabadság: Tűzoltó utca 25. (14). Kunszentmárton Körös: Álom luxuskivitelben. Mezőtúr Dózsa: Megvárom, amíg élsz (14). Szabadság: Elátkozottak (18). — Béke: szünnap-­­ Tiszafüred Ti­sza: Hárman a kincs nyomában. Törökszentmiklós Dózsa: Síkos út (14). Hunyadi­ szünnap. Túr­­kev* Vörös Csillag: Én nem lá­tok. Te nem beszélsz, 0 nem hall (14.) ■ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — Gyurkovics Mária operettfelvételeiből •— Egy nap Dévaványán. — Nóta­csokor. — Kislexikon. — Beat­­parádé, közben: Kulturális fi­gyeld. KOSSUTH RADIO­ 6.20: Örökzöld dallamok film.1­9.03: Indul a batkerház. Rideg Sándor regénye folytatásokban Dj rész. 6.23: Fuoeini-áriák. 9.48: Az élő népdal fista.­ 10.05: Iskolarádió. 10.30: Édes anyanyelvünk (ism.) 10.85: Barokk muzsika. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: T­onszon kán a vizek ura. 11.10: Szimfonikus zene. 11-49: Kritikusok fóruma (ism.) 12.20: Ki nyer ma — Kazincbarcikán . 12.35: Tánczenei koktél. 13.50: Népek zenéjéből. 13.45: Munkáss Midió (ism.) Hám: Tudod­ éz A Gyermekrádió műsora. 14.25: ,,Ny<tnJkék”. Kisiskolások műsora. 15.1#: A Bolgár Rádió és Tele­vízió énekkar« énekek 15.28: A K='«v*­eavatt’si műsorából. 15.44: Maev„rán szólva Asm­) 16.00: A va4e»azd-ság hírei 16.05: Munkások 78-ban Műsor. 16 51: 100 este — 100 népdal. 17 05: Külhonikai flevele. 17.20: A Masz'rv«i Nagyszínház énekes-sztárjai 17­50: MIVroMrum. 18.19: László Annie, Béres Fe­renc. Pécsi Kiss Ágnes nótákat énekel. Bicskei Géza cimbalmozik­ 19.30: Sporthiradó 1 19.40: Kaleidoszkóp.­­ 22.20: Meditáció 22.30: Bemutattuk új felvételeinket. 23.97: A denevér Részletek Johann Strauss operettjé­ből 0.10: A XVI. század fúvószenéjéből. 6.0S: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt: A Gyermekrádió műsora. JO.SO: A zene hullámhosszán . 10.59: lottóeredmények. 32.00: Nótám 12.30: Sikátori ballada. Somlyó Zoltán versei.. 12.35: Magyar szerzők kórusmű­veiből. 13.03: Massenet operáiból. 14.00: Kettőtől—hatig­. Jó m­iat ! 14.40: Hírek. Körzeti Időj­árát 14.45: A beat kedvelőinek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben­ , A, Shadows együttes­­ műsorából. 18.41: Bódi Magda énekliő 15.55: John Lennon lemezeiből.­ 16.09: Csík Gusztáv és együtte­se játszik. 14.19: Rita Pavone énekül. 16.S0: Hírek. 16.33: Műsorismertetés. 16.36: A Camerata Hungarien együttes játszik. 16.4»: Wilhelm Furtwangla» vezényel. 17.6#: ötórai tea. 18.00: Hírek. fődtárán. 13.05: Külpolitikát figyelő flaralf 18.20: Falusi esték. 19.10: Jó estét, gyerekek! 16.15: Kapcsoltuk a 6-os stadiót( Pauk Györev hegedűestje.­ *1.80: Öt könyvek Asm.) 21.30: Az időjárás é­s az állatvilág. 11.18: Verbunkosok, népdalár 21.50: Katedra. Pedagógusok műsora. *2.10: Könnyűzene Kemény Egon szerzeményeibőn 22.40: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban.’ 23.15: Négy Vivaldi versenymű. TELEVÍZIÓ BUDAPEST: 8.05: Iskola-Tv. Orosz nyelv. (Ált. lak. e. oszt.* Játszik a krokodilt ).M: Francia nyelv. (Közérnek oszt! Horgászaton. 8 55: Fizika (Alt. isk. 7. oszt. A n­yom­ás növelése te csökkentése. 12.10: Német nyelv. / (Közének T—TT—TIT—IV. oszt.) Péter pénzt kan. 13.35: Orosz nyelv rtsm.I 15 25* Fir^ka ílsm.l 17.28* Hírek. 17.35: Mai vi két fttererb«!? Pályavá^sztá«« tanácsadó. lfi.OO: Pí»kiámmlVor 18.10* öt nerc meteorológia— 18.15: ré’ok te utak Vállalat* gazdá»kodá«i T. 18.45: Ff>if57-»éc tv-né-flknek a Rádió Esti Krónikájá­hoz 10.15* Esti mese. 19 30* Tv-híradó. 20.00: ^T^rthnktÁí-jf. Osonsz király TrsoéfHo két rtes­­ben A Mnd^ch előadísa *eiv — TM éven felfSTipknok T ícTfnpch 21.45: ötr.-*emközt Paon László­val 22.45 r Tv-Mrad* — * kiadás. * mT­ cor • 20.00: A kf»rmf»ctf»r szovjet TV»rtrZ*U»r* YavffPn VÍ1 R TVf»ti» n­o­vról 2<v»* _ t. fclM4í* 21.25* A 1. A v*prp1« hant» 9 A lö»,*re Alrna fa-'fnpgh 2145: **4ta.S1gr*J Tn)r(». 04 éven felülieknek a strm­ AwwttTl 16.30: Angol nyelvek+Mág. 0T »ot a Tv ******4p>infAtraf$ 1«»«. a éheknek! 19­45* 21.05: Szól ist» est. T8 4S­ 1« sn* 17.46* 18.00. 18.13: 1f 00: tóm-9138: POZRONTi Klrek. r fidfc m»**ztnJa, Kem­pm^nk hangi». _ Esti mese. JK brpWvl avrjtf Lm t»w felvétel Tv»hfr«dó. TWwvr­e 2f»00-e^e önmafiunláwf­ Tv-hír«dő . r —i1 MOZI­­_____J1 RADIO KostópetnjU vázoltan Köszönetet mondunk mind­az*kn*k « rok*>noVnak is­T)»k *» HoMúlh Tgf­n»*k akik fe­lei*hpt4»tien dráca ló éden* anyánk, ntiromománk, SZABÓ BERTALAN VE temetésén megjelentek. ko­szorúikkal, viráaunkkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Besenyszóg

Next