Szolnok Megyei Néplap, 1974. március (25. évfolyam, 50-76. szám)

1974-03-10 / 58. szám

A forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitója Koszorúzás, ünnepi gyűlés, találkozó, Jászberényben tegnap nyitották meg az idei forradalmi ifjúsági napok­­ megyei eseménysorozatát. A rendezvény több mint félezer résztvevője között a város fiataljain, a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek vezetőin és képviselőin kívül ott voltak a szolnoki, a tiszafüredi és a jászberényi járás küldöttei is. A megyei ünnepség ko­szorúzásokkal kezdődött A 48 - as emlékmű koszorúzásánál Varga Béla, a Hazafias Nép­front városi titkára ismer­tette a város munkásmoz­galmi hagyományait. Koszo­rút helyeztek el a tanács­­köztársasági emléktáblánál­­ és­­ a felszabadulási emlék­műnél. A rendezvény a Lehel Filmszínházban a megnyitó ünnepségen folytatódott. A megnyitón Szívós Antal, a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megyei bizottságának el­ső titkára méltatta a forra­dalmi ifjúsági napok jelen­tőségét és célkitűzéseit. __ Nyolcadik alkalommal rendezzük meg a forradalmi ifjúsági napokat — mondta. A három tavaszra leghala­dóbb hagyományainkra em­lékezünk ilyenkor. Ifjúsági mozgalmunk azokat az ese­ményeket idézi, amelyek előbbre vitték az emberi­ség és hazánk ügyét, a vi­lág fejlődését, mert ezek a magyar társadalmi fejlődés kiemelkedő csúcsai. Ezek révén került be a magyar haladás az egyetemes embe­ri haladás folyamatába. Már­cius 15., 21. és április 4. a magyar történelem három döntő sorsfordulója. A továbbiakban arról be­szélt, hogy napjainkban ha­zánk a nemzetközi haladás erőivel áll szövetségben. Nemzetünket eltéphetetlen szálak fűzik a szocialista vi­lágrendszerhez, a nemzetkö­zi kommunista mozgalom­hoz. Együtt, küzdünk a bé­kéért, a társadalmi haladá­sért, a szocializmusért. az­ irodalmi műsor népi megemlékezésének to­vábbi részében a hazafiság­­ról szólt. — A hazafi­ságról nem le­het csak ünnepnapokon be­szélni — hangoztatta. A hazáért tenni kell, tenni, építeni és helytállni a hét­köznapok sokszor nagyon is nehéz és bonyolult gondjai közepette. Ez az igazi ha­­zafiság, a hétköznapok ha­­zafisága. Ifjúsági szövetsé­günk a forradalmi ifjúsági napok keretén belül ünnep­­pel emlékezik, ugyanakkor a hétköznapok tetteivel ké­szül feladatai végrehajtá­sára. A megyei ünnepség a Hű­tőgépgyárban, az Aprítógép­gyárban és a Jászsági Álla­mi Gazdaságban tervezett munkás—paraszt—diák és katona fiatalok találkozójá­val folytatódott, majd a Dé­ryné Művelődési Központ­ban rendezett irodalmi mű­sorral ért véget. — Illés — NYITÁS ELŐTT Az ország egyik legkorszerűbb áruháza Jászárokszálláson A Hűtőgépgyár és az ÁFÉSZ összefogásából épült Jászárokszállás főutcáján emeletes, kívülről is impo­záns új áruház falai emel­kednek. Az áruház körül nagy a sürgés-forgás , ren­dezik a terepet, hogy a megnyitóra, már­cius 15-re a környezete is szép legyen az áru­háznak. Az ezerhatszáz négyzetmé­ter alapterületű, egy emele­tes szövetkezeti áruház, be­rendezései már a helyükön vannak, az eladók rakják a pultokra, polcokra az árut. Tízmilliós árukészlettel vár­ják a vásárlókat. Ez az áruház az első lesz­ hazánkban, amelyet teljes egészében a Hűtőgépgyár v­iszárokszállási gyáregységé­ben készülő berendezések­kel, bútorokkal rendeznek be. A november 5-én fel­avatott árokszállási gyáregy­ségben ugyanis áruházi pul­tok, hűtőszekrények és vit­rinek, valamint pénztárpul­­tok és klímatechnikai be­rendezések készülnek- A korszerű, a világszínvonal­nak megfelelő berendezése­­­ket az amerikai Clark Equipment cég TYLER li­cence alapján gyártják. Van már több élelmiszer ABC- áruház az országban, amely­be­ az árokszállásiak szállí­tották a bútorokat, a beren­dezéseket, de olyan nagyáru­ház, ahol kenyértől kezdve a nagykabátig, a cipőig és a motorkerékpárig, minden megvásárolható még nincs. A jászárokszállási szövet­kezeti áruház berendezésére a Hűtőgépgyár igen kedve­ző fizetési feltételeket aján­lott fel az ÁFÉSZ-nek. Vi­szonzásul csupán annyit kér­tek, hogy az áruház, egyúttal legyen bemutató jellegű is. A TYLER-pultok, berende­zések a jól ismert MARK­­LIN-módszerrel készülnek, tehát a helyszínen szerelhe­tők össze a megrendelő kí­vánsága, lehetőségei szerinti Az árokszállási gyáregység­be érkező bel- és külföldi kereskedők így láthatnak is egy mintaszerűen összesze­­­­relt áruházat. A szövetkezeti áruház­nak már most is sok a kíváncsi,­ érdeklődő láto­gatója. A megnyitás napjára, már­cius 15-re nemcsak az új áruháznak örvendő helybe­lieket, a jászberény­i járás­ban lakókat, hanem az or­szág nagy kereskedelmi vál­lalatainak küldötteit is várják. S. J, .f«na Holnap lezárják a 4-es főút Szolnokon átkelő szakaszát. A korszerűsítési munkála­­­tok október 31-ig tartanak. Új forgalmi rend lép életbe hétfőtől a városban. Megváltozik az autóbuszok útvonala. Hogyan lehet átha­ladni a városon? Részletes ismertetés az 5. oldalon. Karcagi háziipar öt világrészbe szállítanak A karcagi­ Népművészeti és Háziipari Szövetkezet öt vi­lágrészbe szállítja a Kunsági népművészetét hirdető kü­lönféle hímzéseket Termé­keik kedveltek és keresettek a világpiacon, bizonyítja ezt az is, hogy 86 százalékát ex­portra küldik. A szocialista országokba például 200 ezer, Nyugatra pedig 10 ezer gyer­­mekruhát szállítottak tavaly. A szövetkezet központjá­ban öt­venen irányítják a hu­szonnégy községből bedolgo­zó, ötszáznyolcvan házias­­­szony munkáját Mert a szö­vetkezetben csak nők dol­goznak, akik fs családi levelei mellett kiegészítő kereset­ként foglalkoznak hímzéssel Jelenleg is sokan kérik le­vélben a felvételüket, s fog­­l­alkoztatják nyugdíjasaikat is. Csala Ján­osné, a szövet­kezet elnöke elmondotta, hogy tavaly szép eredménye­­ket értek el. A termelési ér­tékük­ 17 millió forint volt, 3 millióval több, mint­ 1972- ben. A kifizetésre kerülő nyereség megfelel egyhavi átlagkeresetnek. A termelési tanácskozáson többen kap­nak Kiváló Dolgozó kitünte­tést, sokan pedig oklevelet és pénzjutalmat. A szövetkezetben gondos­kodnak az utánpótlás-képzés­ről is. A tanyasi kollégium­ban tanfolyamot szerveztek, ahol sok kislány megtanulta és megszerette a népművé­szeti hímzést. A vártnál na­gyobb volt az érdeklődés az iskolákban is, az ügyesebbek munkájából kiállítást rendez­nek. A szövetkezet dolgozta részt vállalnak a város gond­jaiból is. Rendszeres társa­dalmi munkát végeznek, így például dolgoztak az Ady Endre úti óvoda átalakításá­nál, a bölcsődékben pedig \ óriási munkákban segíte­nek rendszeresen. Olajtüzelésű erőmű Leninváros térségében A­z új, kétezer megawattos, olajtüzelésű erőmű első sza­­kasza 19­78-ra készül el. A villamosenergiát termelő üzem vízigényét a Tiszából elégítik ki. Az ipari vízel­látás biztosítására — a folyót és az erőműt összekötő új csatorna partján — építik fel hazánk legnagyobb víz­­kivételi művét. Berendezé­seinek segítségével naponta hatmillió köbméter vizet vesznek ki, illetve juttatnak vissza a Tiszába. Az új lé­tesítmény sziva­ttyúháza - betonozását befejezték. Kö­­réje negyven — egyenként hetven méter mélységű — kutat fúrtak a talajvíz elve­zetésére. A szakemberek ki­mutatása szerint az építkezés idején száz olyan munkanap volt, amikor a kutakból hu­szonnégy óránként átlag százezer köbméter vizet szív­tak ki, hogy a folyamatos betonozást biztosítsák. Az erőmű területén jelen­leg már csak tizenhárom kút működik, hogy a vasbe­tonból készült szivattyúház és az új csatorna közötti, fe­­nékburkolási munkákat ugyancsak száraz területen fejezhessék be. Előrelátható­lag még ebben a félévben megkezdik a vízkivételi mű felépítményének építését is, amelyben i­rodákat, vezérlő­­termet, raktárakat és mű­szerszobákat alakítanak ki. Ma: A párt összetételének alakulásáról Ismét a Centrumról (3. oldal) Szuez a legendás víziút (8.) Két perc nyelvművelés Lépcső az alagsorba (35.) (1. oldal) ☆ Rügyfakadás után Meggyorsul a 4-es misút korszerűsítése Szilvi, Évi, Zsolti 15. oldal) Szabad szombat Tekintet a világ felé (6. oldal) Három ember (9­ oldal) * Jászkun Kakas fi­—13. oldal) * Mától: labdarugó nagyü?°»n (13. oldal) V • Piaci1 szemle 114. olds!) ifRF­k — 1 lll.ÓSÍ I­ÁSOK — HÍREK —­­I­N­DÓ­SÍ­RÁSOK — HÍR 1’HknLi THOGSÍTáÍRFKÍ Jugoszláv delegáció A Munkaügyi Miniszté­rium meghívására március 0— a­lg Miijen Popovicsnak, a jugoszláv szövetségi mun­ka- és szociálügyi titkárság ttkárhelyetesének vezetésé­vel küldöttség látogatott Bu­dapestre és tárgyalt Nagy Imre munkaügyi miniszter­­helyettessel. A delegáció a magyar jö­vedelemszabályozás, munka­jog és munkavédelem idő­szerű kérdéseivel ismerke­dett és megbeszéléseket folytatott a két tárca közötti együttműködés fejlesztéséről. Mil­yen Popovicsot ,és kí­séretét fogadta Karakas László munkaügyi miniszter. Művelődési központ és gyár szerződése A Szolnoki Papírgyár szakszervezeti bizottsága mellett működő kulturális bizottság szocialista szerző­dést írt alá a­ Ság­vári mű­velődési központtal, a mun­­kásművelődés elősegítése ér­dekében. A közös programban iro­dalmi összeállítás is szerepel — Karinthy Frigyes művei­ből — amelyen közreműköd­nek a Szigligeti Színház mű­vészei. Szerveznek külpoli­tikai tájékoztatót, népzenei összeállítást, közönség—mű­vész találkozót Gácsi Mihály meghívásával. A rendezvé­nyeket havonta tartják. A gyár életében először bar­­kácskiállítást is szerveznek. Vendégek a mezőtúri főiskolán Tegnap a DATE mezőtúri Mezőgazdasági Gépészeti Fő­iskolai karra látogattak a Jászberényi Tanítóképző és a Szolnoki Kilián György­ Re­pülőm­űs­zajú Főiskola KISZ- szervezeteinek képviselői. A látogatás célja: Szolnok megye három felsőoktatási intézményének állami és KISZ-szervezeti vezetőinek koordinációs megbeszélése, s az együttműködés feltéte­leinek megteremtése volt. űj Ind a Murán Magyar—jugoszláv állam­közi megállapodás alapján új híd épül Murakeresztúr­­nál a Mura folyón. Az új, 170 méter hosszú hidat a ré­gi helyén állítják fel A híd alépítményét, a hídfőket és a tartópilléreket a Hídépítő Vállalat, a hídszerkezetet pedig a jugoszláv fél építi. A két hídfő és egy pillér már áll, s a tervek szerint áprilisban a jugoszláv híd­­szerelők is munkába állnak. Várhatóan a jövő évben in­dul meg a forgalom az új vasúti hídon. Közben korsze­rűsítik a murakeresztúri vasútállomást is, amely a híd elkészülte után közös magyar—jugoszláv határállo­más lesz.­­­­ A TIT falusi bázisai A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat klubokat szervez a baranyai falvak­ban. Elsőként az ormánsági Sellyén és a zselici Mozsgón alakult helyi szervezet, 6 to­vábbi községekben is szer­veznek TIT-klubokat. A he­lyi TIT­ szervezetek egyben az Ismeretterjesztés új — falusi — bázisait is jelentik. Tagjaik ugyanis nemcsak önmaguk művelődésével tö­rődnek,­ de előadásokat is vállalnak a helyben vagy a környéken levő üzemekben, intézményekben, művelődési házakban és klubokban. Filmesek kongresszusa Miskolcon Közzétették Miskolc mű­velődési intézményeinek idei programját. A városban az idén több mint hatvan tárlat nyílik, amelyek közül ki­emelkedik a Miskolci Galé­­ria Téli Tárlata, valamint a­ fotóművészek országos ki­állítása. Számos nem­zetközi ren­dezvénynek is otthont ad Miskolc. Szeptemberben ke­rül sor a Nemzetközi Tudo­mányos Filmszövetség hu­szonnyolcadik kongresszusá­ra, áprilisban pedig a nem­zetközi úttörőtalálkozóra a baráti szocialista országok fiataljainak­­­­ részvételével. Az idén is a miskolci Mű­szaki Egyetem rendezi meg az Országos Egyetemi és Fő­iskolai Amatőrfilmesek Fesztiválját, és sor kerül az országos bábkonferenciára is. Egy mondatban a Nyitrai Ferencet, a Lenfonó és Szövőipari Vál­la­lat volt vezérigazgatóját a könnyűiparban több évtize­den át , végzett eredményes munkájának elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozatával tün­tették ki.­­­ Kettős ünnepet ülnek a jövő héten a mogyoródiak; március 14-én ünnepi ta­nácsülésen emlékeznek meg a község fennállásának és a mogyoródi csatának 900. év­­fordulójáról. %

Next