Szolnok Megyei Néplap, 1974. április (25. évfolyam, 77-99. szám)
1974-04-13 / 86. szám
AZ ÚJÍTÓ EMBER S ok szakember állítja, hogy bár a gépiesen végzett munka lehet jó minőségű, hozhat tisztes eredményt , a munkában az igazán értékes magatartás mégiscsak a gondolkodással párosított cselekvés, mert ebben rejlik teljes bizonyossággal a haladás és a nagyobb eredmény lehetősége. Tehát, ha nemcsak elvégezzük a munkát, hibátlanul, az adott norma szerint és a körülmények megengedte színvonalon, hanem — nap, mint nap — kritikával közelítjük a már tegnap is végzett feladatot: nem lehetséges-e ma már másképp, jobban cselekedni, mert a körülmények és a követelmények is változtak azóta. Egy-egy új felismerés, vagy egy új ötlet, vagy egyszerűen csak saját tudásunk gyarapodása, újabbakkal toldhatja meg a tegnapi sikereket. Az újító ember ennek szellemében cselekszik — ösztönösen vagy tudatosan — ez a magatartás a jellemzője. A MSZMP politikája és gazdaságpolitikája hosszú ideje a legteljesebb mértékben kedvez ennek a magatartásformának. Nem is lehet másképp miután a politika alapvető célja a társadalom gyarapítása, a népjólét emelése — éppen a gazdaság intenzív fejlesztésének, hatásosabb és szakadatlan korszerűsítésének eszközével. Ennek emberi oldala felől határozott a párt X. kongresszusa, amikor a legfontosabb feladatok egyikének jelölte meg. a helyi, vállalati önállóság keretei között az egyéni alkotókészség kibontakoztatását, az alkotó kedv ösztönzését és támogatását. Sőt, hogy a párt legfelsőbb vezető testülete, a kongresszus által ez mennyire céltudatosan megszerkesztett tervszerű program, az abból is kitűnik, hogy az előbbi követelmény mellé odakerült az üzemi demokrácia elmélyítésének feladata is. Ez az egyéni alkotókezdeményezés előtt nyithatja szélesebbre az utat a termelés, a gazdálkodás legfontosabb szinterén , a gyárakban. Szokás valamely gazdaság megújulási készségét a feltalálók és az újítómozgalom eredményein is mérni. A hazai újítómozgalom helyzetéről, eredményeiről az utóbbi években ellentétes vélemények alakultak ki. Az Újítók és Feltalálók IV. Országos Értekezlete, tegnap választ adott arra is, mennyire lehetünk elégedettek az eredményekkel, és hogyan lehet azokat gyarapítani a jövőben. Tény, hogy az utóbbi 6 évben, az évi másfélmilliárdról kétmilliárdra emelkedett az újításokból származó vállalati többlet eredmény. Tartalmasabbak, átgondoltabbak az újítások, mint például 6—8 évvel ezelőtt. Tavaly 1500 találmányt jegyeztek be a Találmányi Hivatalnál — ez is tisztes mennyiség. Az értékelésnél inkább akkor indokoltak a kérdőjelek, ha nemzetközi összehasonlítást végzünk. 100 ezer lakosra számítva ugyanis Japánban 76 újítás, Svájcban 91 , nálunk 14 jut. Valamennyi baráti szocialista országok, és európai tőkés országok többsége elhagy bennünket e mutatók tekintetében. Fejlettségi színvonalunk más jellemzői ugyanakkor az előttünk járó országok hasonló mutatóihoz sokkal közelebb állnak. Amiből az következik, hogy legalábbis az újítások számát tekintve a saját fejlettségi színvonalunkhoz képest is elmaradtunk. Ezek az adatok, egyben azt is bizonyítják, mennyire nem állja meg a helyét az a vélekedés, amely szerint az ipar korszerűségének mai fokán, a tudományos és technikai forradalom közepette kevesebb lehetőség nyílik az újító ember számára. Ellenkezőleg: a legfejlettebb ipari országokban a legtöbb a 100 ezer lakosra jutó újítások, találmányok száma. Persze ezekben az országokban a legnagyobb az ipar aránya s az iparban foglalkoztatottak száma is. A feladat tehát a nemzetközi összehasonlításban válik világossá: a saját fejlettségi színvonalunkhoz kell igazítani — az utóbbi évek bizonyos mértékű elmaradása után —, kibontakoztatni az újító mozgalmat. A kedvet azonban tévedés lenne csupán az újító mozgalom számszerű eredményein lemérni. Hiszen a szakmunkások százezrei szüntelenül változtatnak, ésszerűsítenek munkájukon. Sokszor úgy is, hogy ha tollat ragadnának, ötletükből hivatalos újítási javaslat válhatna. A mérnökök tízezrei törik a fejüket a jobb megoldásokon, hivatás és kötelességtudatból. Az újító embert dicsérve tehát rájuk kell gondolni, akik mindenütt és mindig a jobbat, az egyszerűbbet keresik, akik a műszaki-gazdasági haladást szolgáló terveink első számú megvalósítói. f A magyar párt- és kormányküldöttség hazaérkezett Csehszlovákiából Kádár János és Gustáv Husák beszéde a plzeni munkásgyűlésen • Közös közlemény a tárgyalásokról A csehszlovák ipar egyik központjába, a csehszlovák munkásság nagyhagyományú fellegvárába látogatott el tegnap a Kádár János vezette magyar párt- és kormányküldöttség. Az útra Gustáv Husák és Lubomir Strougál is elkísérte delegációnkat. Reggel úton Plzen felé, a nyugat-csehországi megye határán küldöttségünket ünnepélyesen, nagy szeretettel fogadták a helyi vezetők. Egy régi, szép hagyomány szerint népviseletbe öltözött fiatalok kenyérrel és sóval kínálták a vendégeket, majd a járási üzemek küldöttei, közöttük a hradeki kohászati üzem azbesztruhába öltözött martinászai adták át ajándékaikat. Kádár János és a többi vezető bejegyezte nevét az ősi Rokysany város emlékkönyvébe és az úttörőik naplójába. Ünnepélyes fogadtatás várta a magyar és a csehszlovák párt- és állami vezetőket a százötvenezer lakosú Plzenben is. A városba Kádár János és Gustáv Husák nyitott gépkocsin érkezett. Városszerte magyar és csehszlovák zászlók, vörös lobogók díszítették a házakat, transzparensek éltették a két nép megbonthatatlan, testvéri barátságát. A megyei pártbizottság székházában Jan Simek, a bizottság vezető titkára tájékoztatta a vendégeket a megye és a város életeiről, fejlődéséről A nyugat-csehországi megye már elsősorban nem sörgyártásáról híres, hanem jelentős gépiparral, bányaiparral, valamint porcelán-, kerámia- és üvegiparral rendelkezik és világhírűek gyógyvizei, fürdőhelyei is. Az idén éppen 115 éves a plzeni Skoda-gyár, a jelenlegi V. Lenin-üzem, ahová a megyei pártbizottságról vezetett küldöttségünk útja. A gyáróriás, amely több mint negyvenezer embert foglalkoztat, és évente több mint ötmilliárd korona értékű terméket állít elő, nemcsak Európa-, hanem világszerte is ismert és elismert. A Skoda-művek jó kapcsolatot tartanak fenn hazánkkal. 1974-ben például 250 000 rubel értékben hengerművi berendezést szállít Magyarországra. Ebben az óriási üzemben állítják majd elő a WER—440-as, majd a WER—1000-es szovjet konstrukciójú atomreaktorokat. De nemcsak erre büszkék joggal a plzeniek, hanem a gyár nagyszerű munkáshagyományaira is. 1939-től, a német megszállás kezdetétől a háború végéig a munkáskollektíva többsége tevékenyen részt vett az ellenállásban, ötszázan életüket áldozták a fasiszták elleni harcban. A gyár udvarán szeretettel fogadták küldöttségünket a munkások ezrei, és a turbinaüzembe vezető, több kilométeres útvonalon is kék munkaruhás dolgozók integető sorfala között haladtak el Az MSZMP KB első titkára bejegyezte nevét a turbinaüzem brigádjainak naplójába. A következőket írta: „Jól ismerjük és becsüljük hazánkban üzemük munkásainak dicső forradalmi hagyományait, a szocializmusért folytatott harcát. Nagyra értékeljük és jól hasznosítjuk termékeiket. Minden dolgozójuknak további sikert, jó egészséget és személyes életükben boldogságot kívánunk magyar munkástestvéreik, dolgozó népünk nevében.” A Skoda-gyárral való találkozás záró aktusaként Kádár János munkagyűlésen szólt az egybegyűlt dolgozókhoz. A gyűlést Vladimir Traznik, a Lenin-művek pártbizottságának titkára nyitotta meg. Ezután Kádár János lépett a mikrofonhoz. Szívből jövő szavakkal mondott köszönetet a magyar párt- és kormányküldöttség nevében a nyugat-csehországi megye vezetőinek, a falvak lakosságának, a plaenieknek és a Lenin-művek dolgozóinak a forró, testvéri fogadtatásért. — örömmel éltünk a lehetőséggel — mondotta —, hogy találkozhatunk önökkel, s nagyon örülünk, hogy e találkozáson velünk van a mi kitűnő elvtársunk, harcostársunk, Husák elvtárs és Strougal elvtárs, akikkel szorosan együttműködünk, együtt küzdünk közös nagy célunkért, a szocializmusért, a békéért. Kádár János ezután arról szólt, hogy bár először jár a Lenin nevét viselő híres Skoda gyárban, jól ismeri az itt folyó termelőmunka nagyszerű eredményeit, és tudja, hogy a gyár munkásai nemzedékeken át harcoltak a munkásosztály ügyéért. E harcot olyan kiemelkedő emberek lelkesítették, mint Julius Fucik, aki egy ideig Plzenben is élt. A párt irányításával hősi küzdelmet vívtak a fasiszta hódítókkal szemben, s a gyár dolgozói közül sokan életüket áldozták a munkásosztály szabadságáért. — A gyár — folytatta az MSZMP első titkára —nem kevés jó minőségű terméket szállít a magyar iparnak, együttműködésünk konkrétan megtestesíti a szocialista országok közös erőfeszítéseit. Közös nagy család tagjai vagyunk, együtt küzdünk a munka és a politikai harc frontján. . — Szeretném itt is megismételni, amit prágai tárgyalásaink során is jóleső érzéssel állapítottunk meg: a magyar kommunisták, a magyar dolgozók számára nagy erőt adó, lelkesítő tudat, hogy pártjaink szilárd elvi egységben küzdenek együtt. Csehszlovákia népei és a magyar nép egy ügyért dolgozik. A kommunizmust építő szovjet néppel és a szocializmust építő többi néppel együtt harcolunk a szocializmusért, a békéért, az emberiség boldogulásáért. Felhasználom az alkalmat, hogy átadjam önöknek a magyar munkásosztály, a szocializmust építő magyar (Folytatás a 2. oldalon.) Mta: Szilárd alapokra — magas színvonalon Újabb vállalások a XI. kongresszus tiszteletére A Mekong partján Világgazdasági hírek A robotember Béke- és barátsági hónap Kilógott a lóláb Daloló, táncoló katonák Hová menjünk kirándulni? A gyermek és az alkohol kertészkedőknek ílést tartott a megyei képviselőcsoport Az országgyűlési képviselők Szolnok megyei csoportja tegnap Szolnokon ülést tartott. Az ülés napirendjén az országgyűlés tavaszi ülésszakára való felkészülés szerepelt. Ezután Oláh János, a képviselőcsoport vezetője javaslatot terjesztett elő a csoport 1974. évi munkaprogramjára. Ebben többek között a megye tavalyi költégvetési zárszámadásáról, a tanácstörvény végrehajtásának megyei tapasztalatairól, környezetvédelmi kérdésekről, a területfejlesztés főbb célkitűzéseiről szóló vita szerepel. HÍREK TUDÓSÍIÓ; HÍREK (JDÓSÍTASOK ílMS Lázár György a Szovjetunióba utazott Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke N. K. Bajbakov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének, az Állami Tervbizottság elnökének meghívására tegnap baráti látogatásra a Szovjetunióba utazott. A Csongrád megyei Pártbizottság ülése Csütörtökön ülést tartott Szegeden az MSZMP Csongrád megyei Bizottsága. A pártbizottság a káder- és személyzeti munka helyzetéről, majd a KB ifjúságpolitikai határozatának végrehajtásáról tárgyalt Ezt követően személyi ügyben hozott döntést: dr. Komócsin Mihályt a megyei pártvégrehajtó bizottság tagját, a megyei tanács elnökét megválasztotta a Csongrád megyei pártbizottság első titkárának. A pártbizottság ülésén részt vett és felszólalt Pallai Árpád, a Központi Bizottság titkára is. ☆ Tegnap ülést tartott Szeged megyei Város Tanácsa. A Hazafias Népfront Szeged városi bizottsága elnökségének javaslatára a megyei tanács tagjává választotta dr. Perjési Lászlót. A Csongrád megyei Tanács tegnapi ülésén felmentette elnöki tisztéből dr. Komócsin Mihályt, egyben a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsága elnökségének javaslatára dr. Perjési Lászlót megválasztotta a megyei tanács elnökének. A megyei tanács ülésén jelen volt és felszólalt Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és részt vett dr. Papp Lajos államtitkár a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke. „A falu a szocializmus útján” Jászberényben Jászberényben, a Kossuth Tsz központi székházának nagytermében tegnap megnyitották „A falu a szocializmus útján’’ politikai vándorkiállítást. A nagy érdeklődésre számot tartó dokumentációs anyag április 12 —19. között lesz a „Kossuth"-ban, utána a Jászsági Állami Gazdaságban, majd a pórtelki Március 15. Tszben állítják ki Kiváló vállalatok A KGM közvetlen felügyelete alá tartozó vállalatok közül 20 Kiváló Vállalat kitüntetésben részesült Közöttük van a jászberényi Hűtőgépgyár, az Alumíniumárugyár — Tiszafüreden működik syáregysége — és a Ganz Villamossági Művek, melynek Szolnokon van üzeme. Koordináció, irányítás Tegnap délelőtt a Hazafias Népfront tiszafüredi járási elnöksége ülést tartott Az ülésen jelentés hangzott el a falugyűlések, a tanácstagi beszámolók és a tanácstagokkal történt megbeszélések tapasztalatairól, valamint itt határozták meg a VI. magyar békekongresszus állásfoglalásából adódó járási feladatokat. A tegnapi ülésen külön foglalkoztak a gyermekintézmények építésének segítésével. A HNF járási elnöksége magára vállalja a jövőben is az üzemek, tsz-ek, intézmények, szocialista brigádok együttműködésének koordinálását, továbbá a különböző mozgalmak, mint például az „Egy iskola két szövetkezet” akció irányítását — állapították meg a HNF tiszafüredi járás tegnapi elnökségi ülésén. Vb-ülés Kunhegyesen Tegnap tárgyalta a kunhegyesi Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottsága az építési, közlekedési és vízügyi szakigazgatási feladatok végzését. A végrehajtó bizottság tovább szorgalmazta határozatában a lakásépítkezést, valamint a csapadék- és szennyvíz elvezetését, továbbá jelentést kért a Vörös Csillag Tsz elnökétől az apaálattartás és a legelőgazdálkodás helyzetéről. Halálos és súlyos balesetek Megyénkben tegnap a déli órákban két súlyos és egy halálos közlekedési baleset történt. Csépán, a Hunyadi Úti kisvendéglőből Rostás László, 59 éves, Csépa, Zrínyi út 52. szám alatti lakos ittasan távozott. Olyan nagy lendülettel lépett ki az ajtón, hogy a KPM ott haladó, Fejes Károly, Kunszentmárton, Vásártér 19 b/í szám alatti lakos vezette vontatója alá esett, amely keresztül ment rajta. Rostás László a helyszínen meghalt. A rendőrség megállapítása szerint a balesetért az elhunyt a felelős. Ezen kívül még a 4-es műúton, a surjáni bejárónál, valamint Szolnok és Szajol között történt személyi sérülésekkel és jelentős anyagi károkkal járó baleset. Egy mondatban — Dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter hazaérkezett Kuvaitból — Huszonhat órás kimerítő utazást követően csütörtökön késő este érkezett meg Budapestre hathetes távol-keleti turnéjáról az Alilami Hangversenyzenekar. — Tegnap Oxfordba utazott a Magyar Szolidaritási Bizottság küldöttsége. — A nyékládházi Mezőpanel Épületelemgyár több, együttesen tízezer négyzetméter alapterületű terménytároló előre gyártott vasbetonszerkezetére kapott megrendelést Csehszlovákiától . Gépipari hetek kezdődtek tegnap Pécsett, a Gépipari Tudományos Egyesület megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából.