Szolnok Megyei Néplap, 1976. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-06 / 4. szám

1976. január 6. Belépés nemesek tornacipőben! Játékos vetélkedő a tiszaligeti sportcsarnokban — Törzshajlítás kétszer előre, kétszer hátra. Gya­korlat, rajta! Tévedés ne essék: nem testnevelési órán — bár az­t lehetne —, hanem sport­­délutánon vagyunk. A szol­noki tiszaligeti sportcsarnok­ban délután kettőtől este ha­tig megállás nélkül mozog­tak a „versenyzők”. A Belépés nemcsak torna­cipőben című népszerű rá­dióműsor 37. alkalommal je­lentkezett. Tegnap délután, aki betévedt a sportcsarnok­ba,­ ugyancsak meglepődött: akár karneválba csöppent volna. A csarnok küzdőterén színes forgatagként lányok, fiúk, diákok és katonák ver­sengtek az élőadásiban köz­­v­etített döntőbe jutásért. A fiatalok az Archees és a Neoton-famália számai köz­ben különféle sportszámok­­ban próbálták ki tudásukat és ügyességüket. A sportdél­­utáni a szellemi totó 12 kér­désével kezdődött, s a ra­vasz kérdések — mint pél­dául: Megismételhetik-e a r­ecces adogatást a röplabdá­ban? — alapján nyolc lány, illetve fiú került be a dön­tőbe. De az is bekerült, aki megállta a helyét a fizikai selejtező hétpróbáján. Nem is volt olyan könnyű: a programban többek között távolugrás szerepelt, csak­hogy nem nekifutásból, ha­nem helyiből kellett elrugasz­kodni; futball-labdával kel­lett dekázni — mégpedig fe­jen —a kézi erőmérő vaska­r­­ját lehetett megszorítani, vagy célba rúgni. A riporterek, Novotny Zol­tán és Knézy Jenő igyekez­tek mind több fiatalt tobo­rozni , nem egyszer hang­zott el a felszólítás: — Gyere le! Van két lá­tod, nem?­ Persze, hogy van. De mint kiderült, pusztán a két láb kevés a győzelemhez. A leg­fiatalabb versenyző, a nyolc­éves Csorvás Csaba, a Má­­tyás kir­ úti általános iskola tanulója nem került be a döntőbe. — Igaz, a szellemi totóban a papa segített, de a fizikai számokban saját magam 82 pontot szereztem! Csak a súlyemelés nem ment — ahhoz még gyenge vagyok. De azért remélem, legköze­lebb már sokkal jobban fog menni. A döntő „teremfocival” kezdődött: a kihívó, az oroszlányi Szállító Üzem csapata 2:0-ra verte az olaj­bányászok kihívott együtte­sét. Vigasz az lehet, hogy a szellemi párbajban a szol­noki Mészáros Ferenc bizo­nyult jobbnak fővárosi el­lenfelénél. A mintegy 500 fő­nyi vidám közönség kitűnő­en szórakozott a hangszeres vetélkedőn. Nyolc különféle hangszert — így például ökörszarv-tülköt, cintányért, gitárt — szólaltatott meg nyolc versenyző, nyolc má­sik fiatal pedig bekötött szemmel — a maga válasz­totta hangszertől — négy­kézláb „eltrappolt” a terem túlsó végébe, s ha ott meg­találta az elhelyezett kosár­labdák valamelyikét, vissza­térhetett saját hangszeréhez. Néhányan a nagy­ hangza­varban alaposan eltájolód­tak, s többször a palájukat célozták meg a­ fejükkel. Mu­lattató színfoltja volt a dön­tőnek a kapuralövés, ame­lyet jelen esetben tollaslab­dával és tollasütővel végez­tek el a versenyzők. Ám a kapuban ifj. Englert István, az egyéni országos bajnok ugyancsak résen volt. Büsz­ke lehet az, aki gólt „ütött” neki. Kevesen akadtak ... A fiúk vetélkedője férfia­sabb számmal zárult: egy­másnak háttal­ állva seprűt ragadtak, s ki kellett­ egy­mást mozdítaniuk a holt­helyzetből. Az elsőséget Ber­ta László szerezte meg, aki a vetélkedő „legöregebb” résztvevője is: 34 éves. — Szabadságról érkeztem haza, Szolnokra, amikor ol­vastam a Néplap felhívását. Munkakörömnél fogva — a RIEDOSZ politikai munka­társa vagyok — sokat foglal­kozom a tömegsporttal. Nem­csak szervezni, hanem aktí­van részt is szeretek venni rajta. A sport­ adta felüdülés minden korosztálynak egy­formán jó közérzetet ad. Eleinte feszélyezett körülöt­tem a sok fiatal, de hamar túltettem magam. Az jutott eszembe, hogy akik ma részt vettek ezen a vetélkedőn, va­jon itt lesznek-e húsz év múlva? A győztesnek járó tollas­labda-ütőt nyolcéves kislá­nyával fogja felavatni ta­vasszal. A kislány sportisko­lás ... évek múlva bizonyára már őt is porondon látjuk. A jól sikerült sportdélutá­­non mindenki nyert. Hiszen a testmozgás öröme, a tréfás vetélkedők bőven kárpótol­ják, azokat is, akik nem ju­tottak be a­ döntőbe, s azokat is, akik csak szemlélői vol­tak a viadalnak. Egy kérdő­jel azért maradt: a rádió se­gítsége nélkül a megyében vajon nem lehetne hasonló­an sportdélutánt rendezni? Constantin Lajos A totó 1. heti eredménye SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Kunhe­gyesen este 7 órakor: Olasz szalmakalap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: így élünk... falu tü­körben . . . Tomajmonostora. Kardos Ernő és ifj. Vágási Kál­mán rmortműsora. — Néni hang­szerszólók. — Zsolnai Hédi san­zonokat énekel. — Válaszol a jo­gász.­­y- Hanglemezbarátoknak. — 13.00: Alföldi krónika. — 18.15: Ritmuskoktél. — 18.27: Hírössze­foglaló, műsorelőzeteso SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Párbajtőrverseny Szolnokon A megyei szakszövetség ren­dezésében a Szolnoki MÁV SE Véső utcai cs­arnokában I. osz­tályú országos párbaj­tőrver­sen­­­nyel kezdődött az 1976. évi vívó­idény. Nyolc egyesület 24 ver­senyzője — tizenkét L és ugyan­annyi II. osztályú — lépett pást­ra. A verseny a kiírás értelmé­ben minősítő is volt. Akadt meglepetés is, így például az, hogy Laseczki, a BVSC tehet­séges versenyzője nem jutott a döntőbe. A nyolcas döntőben öt fővárosi és három vidéki ver­senyző került össze. A végső helyezéseket nagyrészt csak a találati arány döntötte el. A leg­jobbnak Veres, az MTK-VM ví­vója bizonyult , mindössze egy győzelmi különbséggel. A vég­hajrában feljött a szolnoki Pá­kai György is, aki az előmérkő­­zéseken kissé mereven verseny­zett, a döntőben azonban felol­dódott, s utolsó győzelmeit már könnyedén, látványos szép talá­latokkal érte el. Végeredmény: 1. Veres (MTK­­VM) 5 győzelem, 2. Pákai Gy. (Szolnoki MÁV) 4, 3. Nedeczky (BVSC) 4, 4. Sápi (BVSC) 4, 5.. Imreh (Bakony VTT) 4, 6. Har­sai (MTK-VM), 7. Horváti­ (MTK-VM) 3, 8. Fári (MTK-VM) 1 győzelemmel. Havat várnak Innsbruckban Aggódnak az innnsbruc­ki­­ak. Kevés a hó a sípályá­kon, a jelenlegi 55 centis és a plusz 5­­ fokos hőmérséklet nem túl biztató.... Dr. Karl Heinz Klee, a szervező bi­zottság főtitkára szerint, amennyiben holnapig nem lesz havazás, 16 ezer köb­méter havat kell Innnsbruck­­­ba, a téli olimpia színhe­lyére szállítani. Ez a hószál­­lítás­ mintegy 4,5 millió schilling pluszkiadást jelent. Asztalitenisz • Városi bajnokság A megyeszékhely Ságvári kör­úti Általános Iskolájának torna­termében rendezte meg a vár­­osi szakszövetség Szolnok fel­nőtt egyéni bajnokságát, ame­lyen huszonnyolc férfi verseny­ző állt asztalhoz. Csupán a Hon­véd Kilián F­E a Néphadsereg válogatottjával a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban járt néhány versenyzője hiány­zott. A legjobb tizenhat közé jutásért folyó küzdelemben meg­lepetések is akadtak, Szlobodnik (H. Kilián F3E) 2:1-re győzött klubtársa, Rózsa ellen. Ugyan­csak m­­eglepetés, hogy Szaba­dos (Vizügy-Dózsa) megérdemel­ten került az első négy közé. Párosban az igen harcosan ver­senyző Szabados—Kovács (Víz­­ügy-Dózsa) páros először a Szlobodnik—Varga (Kilián FSE), majd az elődöntőben a Rózsa— Báli (Kilián FSE) párost győz­te le. Eredmények: Férfi egyéni: 1. Gyenes, 2. Rieger, 3. Lakatos (mindhárom Kilián FSE), Szaba­dos (Vizügy-Dózsa). Férfi páros: 1. Gyenes—Laka­tos (H. Kilián FSE), 2. Szabados —Kovács (Vízügy-Dózsa), 3. Szo­­kolai—Rieger és Rózsa—Báli (mindkettő Kilián FSE). MOZI Szolnok Vörös Csillag: Foly­tassa Klee (14), Hugó, a víziló (du.), Tallinn: A nagy attrakció, Tisza: Gábor diák, Szandaszöllös Terv: Gyilkosság másodkézből, Jászberény Lehel: Partizánok, Kisújszállás Ady: Apacsok, Kun­hegyes Szabadság: Penny Gold (14), Kunszentmárton Körös: Svejk, a derék katona I—II. (dupla helyáron), Mezőtúr Dó­zsa: Cható földje (16), Szabad­ság: Új KRESZ 1976. (matiné helyáron), Három milliárd lift nélkül, Béke: Tűzgömbök, Ti­szafüred Tisza: Front szárnyak nélkül (I—II. dupla, helyáron), Törökszentmiklós Dózsa: A rej­telmes sziget, Hunyadi: Bekö­tött szemmel (14), Túrkeve Vö­rös Csillag: Bosszú a bércek kö­zött. KOSSUTH: 8.27: Régi híres énekesek mű­sorából. — 9.00: Glóbusz: Tudo­mányos magazin. A Kozmosz évvégi különkiadása. — 9.25: Ifj. Magyari Imre népi zenekara ját­szik, Simon Józsefné népdalokat énekel. — 10.05: Iskolarádió. — 10.25: Magyar előadóművészek Liszt felvételeiből. — 11.34: Ti­zenkét szék. Folytatásos rádió­játék. Ilf és Petrov regénye rá­dióra alkalmazva. II. rész (ism.). — 12.35: Melódiakoktél. — Köz­ben: 13.10: Törvénykönyv. — 13.25: A Melódiakoktél folytatá­sa. — 14.10: Ezeregy délután. A fájósfogú oroszlán. Lázár Ervin mesejátéka gyermekeknek (ism.). — 14.49: Éneklő Ifjúság. — 15.10: Zenés beszélgetés a szerepi nép­dalkor és citeraegyüttes tagjai­val. — 15.30: Fúvósesztrád. — 15.44: Magyarán szólva ... — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Harsan a kürtszó! — 16.35: Brahms: d-moll szonáta. — 17.05: stip-stop. — 17.30: Vivaldi művek. — 13.00: A Szabó család. — 19.15: Magyar operaénekesek. — 20.05: Fiatalok stúdiója. — 20.33: A Magyar Rádió népi ze­nekara játszik, Boross Lajos ve­zetésével, Boross Jolán népdalo­kat énekel. — 21.05: Fogadóórán. Látogatás Kis Imre mezőkeresz­tesi országgyűlési képviselőnél. — 21.35: Haydn: B-dúr szimfónia. — 22.20: Bartók zongoraművei. XIV. rész. — 22.47: Meditáció. — 22.57: 3 x 21 Dere tánczene. —­­40: Romantikus kórusmuzsika. PETŐFI: 8.05: Nádas Béla szerzemé­nyeiből. — 8.20: Tíz perc kül­politika (ism.). — 8.33: Zenés játékokból.­­— 9.23: Délelőtti tor­na. — 9.33: Derűre is derű. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 12.00: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. — 12.33: Arcké­pek a német irodalomból. — 12.50: Rossini operáiból. — 13.33: A Bolgár Rádió műsorából. — 14.00: Kettőtől hatig... — 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti idő­járás. — 14.35: Tánczenei koktél. Szerkesztő: Szeberényi Vera. — 15.20: Könyv­ről — könyvért. Irodalmi rejt­­vényműsor tíz percben az ÁÉV Általános Épülettervező Vállalat üzemi könyvesboltjából. Játék­vezető: Váradi Hédi. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Örökzöld dallamok. Szerkesztő: Benczés Magda. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsfor­galom. Zenei szerkesztő: Divéky István. Riporter: Petress Ist­ván. Találkozóhely: a Magyar Autóklub műszaki állomásán (B”> XT.. -Poleűzzár u. 3—5.) A m­i^nnr telefon szó m n: 343-7??. — 18 o0: Hangs­ ennT-Mől”. — 18.33: — 1^X5: v<*lP’-n'5-'”-em sza­mt. — 19 ?0: Csak italok­nak! — 20.33: Mindenki Könyv­tára. — 21.03: Részletek Offen­bach A varázsheged­ű és Schu­bert—Béb­é Három a kislány c. daljátékából. — 22.00: Ránk* György szerzeményeiből. — 22.33: Nóták. — 23.10: Zenekari mu­zsika. TELEVÍZIÓ­ ­ BUDAPEST: 1. MŰSOR: 10.00: Tévétorna (ism.). — 10.05: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) Olvadás és fagyás. — 14.55: Is­kolatévé. Fizika (ism.) — 16.55: Hírek. — 17.00: Síugró négysánc­­verseny. Közvetítés Bischofsho­­fen­ ből, felvételről. (Színes!) — 18.15: Program öt esztendőre. Gazdaságpolitikai sorozat, I. rész. — 18.45: Játék a betűkkel. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: "Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. — 20.05: Kisfil­­mek a nagyvilágból. 1. A vál­tozó Ázsia. Az Olasz Televízió dokumentumfilm-sorozata. I. rész. Hanoi: Háború és béke. — 21.05: 2. A jégvilág lakói. (Szí­nes!) Kanadai ismeretterjesztő film. — 21.30: 3. A rózsaszín párduc kalandjai. Amerikai rajz­film. Lova, hova? — 21.35: 4. Dzsessz-randevú. NSZK kis­­film. — 21.50: 5. Chaplin-sorozat. Viharos éjszaka. Amerikai film. — 22.05: Csapatjáték és taktika a labdarúgásban. Angol film­sorozat. XI­I. rész. — 22.25: Tv­­híradó. 3. 2. MŰSOR: 20.00: Karinthy Ferenc: ősbe­mutató. Tévéjáték. — 21.15: Tv­­híradó. 2. — 21.35: Töltsön ve­lünk egy estét. Zenés film (NSZK)«, 4 ­­egördült a függöny a ** XL Téli Úttörő Olim­pián és a résztvevők még sokáig fogják emlegetni a Jászberényben eltöltött na­pokat. A versenyzők első­sorban azt számolgatják majd, hol hibáztak , vagy hol fordult feléjük a hadi szerencse. A sportvezetők azonban a szervezettségről emlegetik majd az úttörők ötkarikás jászberényi verse­nyét. * _ * Tekauer Péter, az ÁISB elnöke egy precízen dolgozó óraműhöz hasonlította a le­bonyolítás rendjét. — Mindig mindenki ott volt, ahol kellett, és ez elég ahhoz, hogy sínen legyenek a dolgok. Pedig féltünk a döntőtől, hiszen ezúttal rö­­videbbre szabták a téli va­kációt, mint korábban, így kissé „felpörgettük” az ese­ményeket. Végül is elégedet­ten távozunk a Jászság fő­városából. Rendben ment minden, pedig alig iedett lótást-fu­­tást látni a kulisszák mö­gött. — Ez csak a látszat volt — mondja Gombkötő Jó­zsefelé, a városi úttörőelnök. — Én például egész éjjel számoltam álmomban, kolle­ganőm pedig a csörgő vek­kert a füléhez kapta kora reggel, miután azt hitte, is­mét telefonon keresik, mint már annyiszor az elmúlt na­pokban. Babucs László, a Hűtőgép­gyár KISZ-bizottságának tit­kára, a szervező bizottság mindenese, ezzel nyugtázta a versenyt: 1— Szeretnénk, ha máskor is gondolnának ránk, mint országos sportesemény gaz­dáira, ezért kellett különös­képp kitenni magunkért. Nos, a jászberényiek be­bizonyították, bármilyen ran­gos sportprogram lebonyolí­tását bátran rájuk lehet bíz­ni. A küzdőtereken mi taga­dás, nem sok örömük volt a Szolnok megyeieknek. Min­den éremből nyertek egyet­­egyet mutatóba. Vincze Ti­bor, a túrkeveiek 49 kilog­rammos versenyzője nagy­szerű birkózással nyert aranyérmet, radásul ő kap­ta a legtechnikásabb ver­senyzőnek járó tiszteletdíjat is. Pedig ő csak hajszál hí­ján jutott el az országosra. A területi versenyen admi­nisztrációs hiba folytán disz­kvalifikálták, aztán mégis csak megkegyelmeztek neki, ott lehetett Jászberényben. Ezek után okozhatott-e csa­lódást? Asztaliteniszben Horváth László „csak” ezüstérmes lett. A dolog így első hallás­ra tiszteletre méltó, csak­hogy ez az olimpia a Lacié volt. Nemcsak azért, mert szinte hazai pályán indult, hanem azért is, mert az elő­­csatározások során egymás­után hullottak el az esélyes­nek tartott versenyzők. A döntőn aztán egy pöttömnyi, gombafejű srác állt vele szemben az asztal túlsó ol­dalán , Laczkó Diósgyőrből. Sokan már elintézettnek vet­ték a versenyt — nem így a borsodi gyerek. Bár alig ér­te fel az asztalt, ügyesen pörgetett, kontrázott, s egy öreg rókára valló taktikai repertoárt vonultatott fel. A döntő szettben 17:17-es ál­lásnál elhúzott, és még a győztes poént is egy bátor keresztbeütésből szerezte. Horváth Laci pedig? Kissé c­alódottan forgatta kezében az ezüstérmet. A cselgáncs viszonylag új­keletű sportág az olimpia műsorán. Ezúttal is nagy kö­zönségsikert aratott, s mi Szolnok megyeiek csak saj­nálhattuk, hogy­ egy negye­dik helyezésnél nem futotta többre. A judo küzdelmei­nek egy japán vendége is volt Mohito Ohgo — aki a felkelő Nap országából a Bu­dapesti Spartacus vendége­ként tartózkodik hazánkban — és elégedetten szemlélte a népes gyermeksereget. — Igazán nagyszerű dolog, hogy ennyi gyerek műveli a cselgáncs sportágat, ám ná­lunk ebben a korban még nem engedjük versenyezni az apróságokat. Véleményem szerint az emberben úgy tíz évre való becsvágy van a minél magasabb eredmények megszerzésére, s aki korán kezdi, az korán is hagyja abba ... * * » A záróünnepségre — mi­ként a megnyitóra is — szá­mos rangos vendég érkezett. Ott volt az elnökségben Szekeres László, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságá­nak titkára. Dobrotka László belkereskedelmi miniszter­­helyettes, Paricska Zoltán, az Oktatási Minisztérium fő­osztályvezetője, s valamen­­­nyi sportág érdekelt szövet­ségének főtitkára. A ver­senyzőkön kívül nekik is szólt a meghívás: jövőre Kecskeméten a XII. Téli Út­törő Olimpia színhelyén szí­vesen látott vendégek lesz­nek. A XI. Téli Úttörő Olimpia bajnokai, asztalitenisz egyé­ni, lányok. 1. kcs.: Mohr (Bp.), 6. Kiss Anikó (Szol­nok). 2. kcs.: Bolvári (Tol­na), fiúk, 1. kcs.: Laczkó (Borsod), 2. Horváth László (Szolnok), 2. kcs.: Káposztás (Bp.). A csapatverseny győz­tese: Tolna megye. Birkózás 35 kg: Oláh Dezső (Bp.), 38 kg: Bakos Dezső (Borsod), 41 kg: Varga Ferenc (Bp.), 45 kg: Mészáros József (Bp.), 4 Madarász Sándor (Szolnok), 49 kg: 1. Vincze Tibor (Szol­nok), 53 kg: 1. Bencsik Já­nos (Bp.), 58 kg: 1. Gondos Sándor (Bp.), 63 kg:Aszposz László (Bp.), 63 kg: Táskás Ferenc (Bp.), +88 kg: Bá­­torfi János (Vas), 3. Kohári Tamás (Szolnok). Cselgáncs 32 kg: Czalder Kálmán * (Veszprém), 36 kg: Spengler Tamás (Baranya), 40 kg: Varga Sándor (Borsod), 44 kg: Ács Gábor (Komárom), 43 kg: Nagybata Mihály (Csongrád), 52 kg: Barta Gyula (Bp.), 56 kg: Hargias László (Komárom), 60 kg: Szombathelyi István (Bp.), 4. Botta Zsolt (Szolnok), 64 kg: Kelemen László (Somogy), nehézsúly: Hevesi Zsolt (Győr), 5. Kiss László (Szol­nok), Pal agyi Béla­ né Téli .Kttörőolimpiai, Jászberény Elégedetten távoztak a részvevők Egy aranyérem jutott Túrke­vére Az emelvény legfelső fokán: Vincze Tibor Horváth Laci ezüstérmes * I

Next