Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)

1976-12-31 / 309. szám

1976. december 31. Szocialista brigádok versenye Hatvannégy termelőszövetkezetből harminchárom csapat A termelőszövetkezetek­ben az utóbbi időben ugrás­szerűen megnőtt a szocialis­ta brigádok száma, öt év­vel ezelőtt még csak kétszáz brigád dolgozott a hármas célkitűzés jegyében, azóta számuk megnégyszereződött. A tapasztalatok szerint — különösen a kezdő brigádok­nál — sok problémát okoz­nak a kulturális vállalások. Mindezeket figyelembe vé­ve, 1976. nyarán kezdemé­nyezte a Szolnok megyei Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsé­ge, a Verseghy megyei Könyvtár és a Ságvári End­re megyei Művelődési Köz­pont a szocialista brigádok megyei vetélkedőjét. A me­gyei vetélkedő úttörő jelen­tőségű volt, ámbár korábban is voltak ilyen jellegű kez­deményezések — pl. karca­gi TESZÖV és a szolnoki TESZÖV területén — ezek azonban megyénknek csak egy-egy területére korláto­zódtak. A felhívásra harminchá­rom tsz-ből érkezett nevezés. A brigádok együttesen ké­szültek az elődöntőre, majd hét brigádtag képviselte a brigádot a vetélkedőn. Az elődöntő 1976. decem­ber 11-én kezdődött Tósze­gen, illetve Tiszaföldváron, az állattenyésztésben és a növénytermesztésben dolgo­zó szocialista brigádokkal, majd a gépesítésben dolgo­zók Törökszentmiklóson, Jászberényben, Kunhegye­sen, Rákóczifalván, Kisúj­szálláson és Kunmadarason, az „építők” Tiszafüreden az adminisztrációban dolgozó brigádok Karcagon és Jász­­fényszarun mérték össze tu­dásukat. Az első fordulóból az elő­döntők első 3 helyezettje ke­rült a középdöntőbe, amelye­ket 1977. áprilisában, máju­sában rendeznek. Sajnálatos, hogy a verse­nyen már csak 92 brigád je­lent meg. Az egyes termelő­­szövetkezetek vezetői, a moz­galom irányításával megbí­zottak sajnos nem foglalkoz­tak kellőképpen a brigádok­kal. A felkészítés minősége a versenyzők szereplésén erősen meglátszott. A to­vábbjutott 33 csapat 15 ter­melőszövetkezetből került ki. A legtöbb továbbjutott csapat a törökszentmiklósi Béke Tier­ é, 6 szocialista bri­gád, a tószegi Petőfi Tsz-é 4 szocialista brigád, a kunma­­darasi Kossuth és fegyverne­­ki Vörös Csillag Tsz-é, 3—3 szocialista brigád. A többi termelőszövetkezetből kettő illetve egy brigád jutott to­vább. A vetélkedők elődöntője is bizonyítja, hogy érdemes volt a versenyt megrendez­ni. A résztvevő brigádok többségét aktív művelődésre sarkallta ez a lehetőség: a nemrég alakult szocialista brigádok és a helyi könyv­tárak, művelődési otthonok kapcsolatfelvételét is előse­gítette, másutt tovább erősí­tette, hiszen a feladat alkal­mat adott az együttműkö­désre. Általánosítható észre­vétel, hogy a középdöntő­ben nem egyéni, hanem az egész kollektívát megmoz­gató feladatokat kell adni a közös munka érdekében. A vetélkedő helyszíne 8 művelődési ház és 3 terme­lőszövetkezet volt, amelyek felkészülten — erre az alka­lomra rendezett kiállítások­kal — várták a versenyző brigádokat és a szurkoló kö­zönséget, amely jórészt a versenyből kimaradt brigád­tagokból és néhány terme­lőszövetkezeti vezetőből állt. A középdöntő tehát 33 bri­gád számára nyújt ígéretes lehetőségeket, ahol az eddi­gieknél alaposabb munká­val, tartalmasabb felkészü­léssel kell majd biztosíta­niuk továbbjutásukat. Fügedi László SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Újév a képernyőn Szombaton a televízióban 18 óra­ 30 perckor Petőfi, a Vándorszínész címmel doku­mentumfilm kerül a képer­nyőre. 20 óra 05 perckor ve­títik a Betörő az albérlőm című magyarul beszélő angol filmet, amelyben egy behí­zelgő modorú „professzor” szobát vesz ki egy London környéki házban, 21 óra 30 perckor a Pécsi Balett mu­tatkozik be Mahler és Ko­dály művek előadásával. Vasárnap 20 óra 05 perc­kor a Krúdy Gyula: Őszi versenyek című műve alap­ján készült tévéfilmet lát­hatjuk, amelyben az írónak őszies tónusú líraisága mel­lett humorát is élvezhetjük. 21 óra 15 perckor a Mester­házi Lajosról készült portré­filmet sugározzák. Az íróval Janovits Miklós beszélget. * * * A szolnoki stúdió vasárnap délelőtt 9 órától megismétli szilveszteri műsorát, amely­ben a stúdió munkatársai a Szigligeti Színház művé­szeinek közreműködésével saját munkájukat „mutatják be” kacagta­tóan, szellemes öngúnnyal. A rádió kabarészínházának B.U.É.K. — 1977 című szil­veszteri adását hétfőn este 19 óra 15 perctől hallhatjuk ismétlésben a Kossuth adón. Magyarország egyetlen porcelánrestauráló műhelye a Fő­városi Művészi Kézműves Vállalatnál dolgozik. A Veres Pál­­né utcai műhelyben évente 5-6 ezer műtárgyat javítanak. A képek: osztrák majolikavázát javít Bendessy Béláné. 5 Hajrá, Veronai fiúk! Zenés játék a Szigligeti Színházban A Veronai fiúkhoz érkez­ve, a kép amely a színház­ban fogad, kissé meglepő, sőt zavarba ejt. Nem azzal, hogy a színpad tárva, nyitva — a „függönytelenség” már szin­te ugyanis közhely nálunk — hanem, mert a látvány, amely szemünk elé tárul, az új: szokatlanul. Építmények, még inkább szerkezetek töl­tik meg a színteret, lépcső­sorok futnak jobbra és bal­ra, sőt egészen fel, hogy a zsinórpadlás homályában vesszenek el, huzalok, kötelek függőleges erdeje ereszkedik alá a szokatlan és várako­zást keltő színpadkép. (Naj­­mányi László tervezte.) De az is, ahogyan megmozdul a tér, ahogyan jelenlétünkben be­népesül. S ami követi, a játék, két­ségtelenül az sem szokvá­nyos. Ha az előadást valami­lyen kategória felől közelíte­nénk meg, akár a musical ki­alakult hagyományait kér­nénk rajta számon, vagy egyéb színpadi megszokások, előítéletek útján indulnánk el, nem kerülnénk közel a dolog lényegéhez. Már csak azért sem, mert itt most nem is az eredeti zenés darabot játssza a színház, hanem an­nak egy sajátosan „szolnoki” változatát: szövegében ugya­nis, ahol csak kínálkozott, "visszashakespearesítették” a Veronai fiúkat. A reneszánsz költő-drámaíró pompás, szel­lemes nyelvét — Szabó Mag­da fordításában — ügyes kézzel csempészték a játék­ba. Ettől még bonyolultabbá válik a műfaji „tisztaság” kérdése. A szövegbeli válto­záson túl persze olyan for­mai-tartalmi újdonságok is jelentkeznek az előadásban, amelyek révén a produkció eltolódik egy erősen populá­ris hangvételű játék, mond­hatni a városi komédiázás irányába. Valló Péter rende­­lkező a szándékokról beszél­ve ihletőként az utcai színhá­zat emlegeti, ami igaz abban az értelemben, hogy utcán is eljátszható történetként ke­zelik a zenés drámát, de a já­ték gyökerei — úgy érzem — még mélyebbre nyúlnak: a musicallal rokon, hajdani vá­sári mulatságokig. A barátság és a szerelem konfliktusára épülő zenés játék nem válik-e így mű­fajtalanná a színpadon, nem jellemzi-e az előadást bizo­nyosfajta részekre hullató eklekticizmus? Egyáltalán nem, mert az elemeket egy­ségbe fogja erősen a rendezői szemlélet plebejus volta, a rendezői látásmód korszerű­sége. Ebből fakad a színpa­don a bővérű játékosság, az „akrobatikába” is átcsapó len­dület, az utcaitól sem vis­­­szariadó közvetlenség. Nagyvonalúan elgondolt színpadi vízió a Veronai fiúk, ha minden részében, minden elemében megvalósítása nem is tökéletesen meggyőző. A játékot jólesően áthatja az érzelmességnek egy nagyon határozott, kemény, olykor „szemtelen” tagadása, de jó­szerivel azt is hirdetik, hogy érzelem nélkül sápadt lenne az életünk. A barátját meg­csalni szándékozó Proteus drámája alkotja a játék ge­rincét; a könnyen szerelemre lobbanó, kalandos természe­tű fiatalember barátja sze­relmét kívánja el, s esik így a hitszegés bűnébe, majd tér vissza a hűség útjára, barát­jához s régi szerelméhez. Ez adja a dráma magját. Az ex­pozíciótól eltekintve, mely nem eléggé frappáns és vilá­gos, a lazán összeálló részle­tekből nehezen áll egybe a kép, legalábbis a néző szá­mára, a továbbiakban egye­nesen emelkedik a játék íve felfelé, s ha a végső drámai fordulat kissé súlytalan, Pro­teus „megtérése” nem is túl­ságosan indokolt, leesik a dráma, ahogy mondanánk, mégis meggyőző a végkifej­let is, mert „feldobja” a ze­ne, amely épp a befejezés­ben éri el csúcsát. Apropós, zene. Nem mellé­kes eleme a játéknak, és ör­vendetes módon­­ melodikus, kellemes muzsika, néhány dal egyenesen fülbemászó. Többnyire hangsúlyosan van jelen, Lucetta dala egyenesen a játék eszmei mondanivaló­ját sűríti magába: rút dolog a hazugság és a megtévesztő ármány. (Az igazgatói pá­holyból hangzik fel, Baranyai Ibi kitűnő megszólaltatásá­ban.) Az alkalmi összetételű fúvósokra épülő, vokállal ki­egészített zenekar is magas színvonalon végzi munkáját — Nádor László irányítja — és mégis, mert a színészi tel­jesítmény árnyoldalai épp itt, az éneklésben mutatkoznak meg elsősorban, néhány ki­vételtől eltekintve, például az Andai Katiétól, aki szinte vi­rul ebben a zenei közegben, a szenvedélyek ábrázolásá­ban a zene hatása halvá­nyabb a kelleténél. Így az­után erőteljesebben jutnak szóhoz azok a drámai pilla­natok, igazán drámai hely­zetek (s ez egyáltalán nem baj), amelyekben Shakespe­are zsenialitása is megmutat­kozik. Gondolok Proteus ki­emelt monológjára, Júlia je­lenetére, amikor szerelmi el­lenfelével kerül szembe, vagy a groteszkségében oly megej­tő Dárdás évődésére haszon­talan kutyájával, Morcossal. Kiragadott példák,­­tökélete­sen megoldott helyzetek. Ta­lán furcsa, de bennük jobban felforrósodik a játék, s tőle a nézőtér, mint egy-egy, ke­vésbé meggyőzően előadott dal nyomán. Dárdás mono­lógja — Hollósi Frigyes játs­­­sza — zene nélkül is muzsi­kál. Hatás szempontjából te­kintettel az óriásira növeke­dett játéktérre (még a zene­kar is „föld alá kerül”, csak­hogy nézőtér és színpad kap­csolata közvetlenebbé váljék) fokozott jelentősége van a mozgásnak, mi több tömegek mozgatását igényli az efféle színpadtér. Nem puszta lát­ványként, hanem kifejező erőként, különben üresen üresen kong, s inkább vala­minek a hiányát jelzi, sem­mint hatásos eszköz lehetne. Ilyen pillanatok elvétve adódnak az előadásban, jól­lehet a rendezés igen ügye­sen manipulál a meglévő erőkkel. A színészek görcsös kezdet után egyre inkább felszaba­dultan játszanak a nem ke­vés merészséget is feltételező „szerkezeteken”. Csomós Ma­rinak egy a Makrancos Kata jellemével rokon női szerep jut, Szilvia, az ő kegyeinek el­nyeréséért folyik a küzdelem, játéka erőtől duzzadó, csupán a második részben furcsa kis­sé hogy mint egy lokálbeli dizőz jelenik meg. Ivánka Csaba erőssége az ének, gyengéje, túlságosan maflára veszi a Szilviáért őrülten ra­jongó Valentin figuráját. (Egy tudásra szomjas fiatal­ember, ezért megy Milánóba, talán mégis rokonszenvesebb lehetne.) Baranyai Ibi tűzről pattant Lucetta, Proteus sze­repében Papp Zoltán igazol­ja újra sokoldalúságát, tehet­ségét. A legkellemesebb meg­lepetés Andai Kati Júliája, kitűnően ábrázolja az önfel­áldozó szerelmest. A mozgé­kony Halmágyi Sándor jó Fürge, és dicsérni lehet Czi­­bulás Pétert, míg Körtvé­­lyessy Zsolt a herceget for­málja meg, erőteljesen. Gal­­kó Balázs izgága Thu­­rióként, Simon Péter Engla­­mourként részese a siker­nek. Visszakanyarodva ahhoz hogy mennyiben rendhagyó vagy épp hagyományos a szolnoki Veronai fiúk, azt mondhatom: jó, hogy a szín­ház nem ragaszkodik kategó­riákhoz, hanem adottságaiból és lehetőségeiből kiindulva választ egyéni utat; hogy nem a műfajt akarta elját­szani, hanem élvezetes elő­adást produkált. A közönség se a kategóriákra kíváncsi! Valkó Mihály FOLD IUI UIU KASOK A bandától a brigádig A Vízügy mindenesei, így értékelik ma a kubikosok munkáját. Valóban: nélkülük megállna az élet a „vizeseknél”. Földet ugyan egyre kevesebbet mozgatnak, hi­szen 1965-ben még 573 kubikos 376 ezer köbméter földet termelt ki, 1976-ban vi­szont a 458 kubikos csak 127 ezer köbmé­tert. Ebben az esztendőben tehát egyet­len kubikosnak kb. 280 köbméter földet kellett mindössze megmozgatnia. A föld­munkagépészek szerint még ennyit sem, ugyanis gépekkel intézik el az ilyen cse­kély földmunkákat is, s a gép teljesítmé­nyének egy részét a kubikosnak írják, így javítva meg a pénzüket. Azt a pénzt, ami a kubikosok szerint nem túl sok: 1965-ben 1765 forint; 1970-ben 2277 forint; 1976-ban pedig 3180 forint volt az átlagkeresete a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ku­bikosainak. A tizenegy és a hat évvel ez­előtti adatok árvízzel, az idei pedig árvíz­zel és a kiskörei öntözőrendszerért járó célprémiummal együtt értendők. Aki netán ezt sokallná, hallgassa meg Erdei Mihály kenderesi kubikos brigádve­zető válaszát: „Mi örökké sárban dolgo­zunk, ha porzik az út, a csatorna alján, a műtárgy építésénél mi akkor is a pocso­lyát dúrjuk.” A kubikosok bármilyen szakmunkát kifogástalanul elvégeznek, le­gyen eső, hó vagy kánikula. Beszélgettem egy kubikosból lett földmunkagép-vezető­vel, aki szerint „nagyon nagy kényelmet adtunk a kubikosságnak.” A kényelemről Márton István tiszaszentimrei kubikosnak is van szava: „A hatvanas évek derekán Zetor szállította az embereket. Akkor azt mondogattuk, hogy: de jó lenne egy teher­autó. Most, nyaranként főleg, panorámás autóbusz viszi a kubikosokat a munka­helyre. Ha eső van, és a kőút végén át kell szállni egy teherautóra, már vakarjuk a fejünket. Ugye, nem ízlik...” A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság­nak egyre többet kell költenie a változó, szabadtéri munkahelyeken dolgozók jobb körülményeinek megteremtésére. B. Nagy Kálmán építésvezető kicsit tréfásan ezt úgy érzékeltette, „hamarosan helikopter­rel kell majd szállítani a kubikosokat köz­vetlenül a munkagödör mellé, ha azt akarjuk, hogy legyenek kubikosaink.” A játékos túlzás mutatja a tendenciát. A ne­gyedik ötéves tervben összesen 70 milliót fordítottak a KÖTIVIZIG-nél szocialista célokra, ebben az ötéves tervben azonban ez az összeg már eléri a 107 milliót. Mos­tanában tehát évente 8 és félezer forint jut egy dolgozó szociális körülményeinek javítására átlagban, persze a kubikosok az átlagnál többet kapnak. Tóta Ferenc a szociális ügyek tudója a Vízügynél, ő ecse­teli a jelent és a jövőt. „Jelenleg 118 különböző nagyságú és típusú lakókocsink van. Az­ OVH előírása, hogy minden munkahelyet, ahol legalább tíz ember egy napnál tovább dolgozik, szo­ciális helyiséggel kell ellátni, ami megvé­di a munkásokat az időjárás ártalmaitól, de biztosítja az öltözködést, étkezést, mos­dást is. Jövőre már a munkahelyeink 80— 90 százalékán biztosítjuk ezt. Fizikai dol­gozóink hat megye kilencven településén laknak, egyik településen csak egy ember, a másikon három kocsira való. Lassan az újonnan kialakított járművekhez szeret­nénk igazítani a brigádok létszámát, a munkaerőt pedig jó lenne bázisközségek­ből nyerni. Bemutattunk egy zárt UAZ- kocsit, átalakítottuk, van ablak, ülés, asz­tal, mosdó, gázpalack... S ami fő, terep­járó! Ha megtetszik a kubikosoknak, ilyen kocsikat kapnak szocialista megőrzésre, közülük valaki jogosítványt szerez, s vi­szi a brigádot. Egyébként az ötödik öt­éves tervben munkásszállásra 20 milliót, munkásszállításra 46 milliót költünk.” Persze, a kubikosok nem is hálátlanok. Régi hagyományaik közül megőrizték tar­tásukat és összetartozásukat, s lassan új hagyományaik támadnak: a szocialista brigádmozgalom annak minden előnyével. Tehát megőrizték a kubikosbanda munka­erkölcsét, de a kubikosbrigád már tanul, társadalmi munkát végez, színházba jár és így­­ tovább. Átnéztem egy brigádnap­­lót, igaz, nem kubikosokét (nem volt kéz­nél), hanem a technikusokból, műszakiak­ból álló Móricz Zsigmond szocialista bri­­gádét Kisújszálláson. Többfelől megnyug­tattak, hogy az itt idézettekhez nagyon hasonlító bejegyzéseket találnék bárme­lyik naplóban. „Az 1975 szeptember 8-án tett vállalá­sunkat az anyagtakarékosság jegyében 60 ezer 709 forintban teljesítettük. Kisújszál­lás, 1975. december 18” Másik: „Brigá­dunk az NK—III. főcsatorna 9. számú mű­tárgy újításért kapott díjból Szolnok város jubileumi emlékművének létesítéséhez 8 ezer forint összeggel hozzájárult. 1975. de­cember 24.” Egy idei vállalásukban elő­rébb hozták a Nagykunsági főcsatorna egyik szakaszának átadását, a kétszázalé­kos megtakarítást terveztek. Teljesítették: Körmendi Lajos Következik: Több legyél, mint az apád! 4. A munkaárok alján látható tevékenységhez ha­sonlót végeznek ma már a kubikosok. A kép jobb oldalán látható talicskázás megszűnt. A képen a Pityókás átmetszés 1934-ből.

Next