Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-12 / 9. szám
1977. január 12. Lehetne egy játékkal kevesebb ? Gombamódra nőnek ki a televízió programjából a különböző játékok: Fő a feje, Soha jobb kor, Lehet egy kérdéssel több? Volt ezw időszak, néhány hónapos intervallum, amikor jóformán csak a Játék a betűkkel képviselte a televíziós szórakoztatásnak ezt a műnemét a képernyőn. Nyilván a felkészülés ideje lehetett, amelynek gyümölcsei az új esztendő kezdetére értek be. Nos, mi az, ami az érlelődés eredményeként első látásra is következményként feltűnő? A játékok megalkotói mindenáron száműzni akarják az iskolásan unalmas kérdezz-felelek formát, a tanárosan pedáns műsorvezetést, s helyette az oldottabb, csevegő stílust kívánják meghonosítani. Ez jó. Ebből a vágyból származik nyilvánvalóan, hogy „a számonkérendő” ismeretek dolgában is engedékenyebbek lettek, sőt egyik-másik játék már-már olyannyira lengére sikerült, különösképp az Egri János vezette Lehet egy kérdéssel több?, hogy már-már a puszta jelenlét is elegendő a játékban való eredményes szerepléshez. Ez rossz. Annál inkább furcsa ez, mert hiszen már négy-ötéves gyermekek kezébe is gondolkodtató, úgynevezett logikai játékokat adunk, s lám itt meg meglett embereknek olyan „kapcsolatokat” kellett keresniük a vetített képek között, amelyek nem a logikus gondolkodás körébe, inkább az öncélú szeszélyesség kategóriájába sorolhatók. Hoztak-e valami újat ötletben az említett játékok? Új elemmel alig-alig találkozhatunk. Kivételt képez a leglátványosabb lelemény, a villanytenisz, a villanylabdázás. Ha már újat kerestek, nem lehetett volna-e ügyesen erre az ötletre építeni az egész játékot? Azt hiszem továbbra is főhet a feje a televíziónak, hogy a választott játékkereteket miként tudja megtölteni igazi tartalommal; mert ha egy játék bármilyen vonatkozásban elbagatellizálódik, a súlytalanság állapotába jut, értelmét veszti, léte kérdőjeleztetik meg. Miért? avagy A tévések elmentek című tévéfilm, Dömölky János alkotása nemcsak, az elmúlt hét, az utóbbi idők egyik legizgalmasabb televíziós eseménye. Mindenekelőtt azért, mert kézzelfoghatóan igazolta élet és művészet szoros kapcsolatát, hogy lám egy film akkor is lehet művészi, ha vállalja a szoros közösséget a nyers valósággal. A Miért egy hétköznapi helyzetből kiindulva épül fel, de mindvégig megőrzi életszagát, életközelségét. A textilgyári szövőnő sorsának ábrázolásában a naturából indul el, hogy eljusson a jelenségek ismeretében az általánosítás művészi fokáig: a lényeg szuggeráló kifejezéséig. Az alaphelyzet: a betegsége miatt a gép mellől irodai munkára kiemelt Anna miért nem kap fizetésemelést? Erre vonatkozik a címbeli miért. A film igazi érdeme, hogy innen kiindulva szenvedélyes nyomozásba kezd, és az üzemi közösség, az emberi közösség olyan negatívumait, gyengéit tárja fel — nem valamiféle keserű pesszimizmussal, hanem a megszüntetés lehetőségének érzésével — olyan az emberi viszonylatokban felbukkanó hibákkal és bűnökkel szembesít, amelyek ha nem is megbocsájthatók, de mindenképpen kiirthatók. Hogyan fordulhat elő, hogy az igazgatónak is bejelentett fizetésemelés elsikkad az üzemi élet mindennapjainak mechanizmusában. Hol vannak a feledékenység határai és meddig terjedhet az emberi felelőtlenség? Mennyiben kiszolgáltatott főnökének, akár közvetlen felettesének a beosztott? S van-e a közösségben elegendő erő, hogy útját állja az Annáéhoz hasonló tragédiákhoz is vezethető megpróbáltatásoknak? Olyan kérdések, amelyek a manapság gyakran hangoztatott üzemi demokrácia lényegéhez tartoznak. Nem, nem a témája miatt volt izgalmas Dömölky filmje, bár a téma sem mellékes, hanem korszerű gondolatisága emeli más alkotások fölé. Volt a film előadásmódjában valami szokatlan. Dömölky nem hagyományosan „mesél”. Cselekményszövése egyáltalán nem a megszokott. Lazán, vázlatosan építkezik. Ha kell csupán apró részleteket villant fel, de ezek mindig jellemző mozzanatok, gazdagítják a képet, elősegítik, hogy kiteljesedjék Anna emberi sorsának szomorúsága. Csak annyit merít a valóságból, amennyi szükséges: bízik a néző képzelőerejében. A Miért avagy A tévések elmentek-kel izgalmasan szép filmet könyvelhetünk el magunknak. Röviden ihletett műsorral emlékezett Veres Péterre a Nyitott könyv. Színes volt tartalmában, ötletes montázs vezette be az író „megbízhatatlanságáról” a két világháború között, és jó volt hallani a prózaíró költői szavait. Az első próbálkozás ez arra is, hogy Veres Péter bőven áradó epikájából képekben elbeszélve is ízelítőt kapjunk. Talán elérkezik még az az idő is, hogy valamelyik művéből kerek egészre is futja a képernyőn. Eredeti dokumentumok alapján készült tévéjáték a Lincoln Ábrahám álmai. A vállalkozás újszerű felfogást tükrözött. Alkotói nem képeskönyvet akartak átnyújtani a nagy ember életéről, hanem próbálták felvillantani a történelmi személyiség emberi drámáit is. A politikai bűntény, gyilkosság ötletes, kitűnően sikerült indítása után sajnos az alkotók nem tudták beteljesíteni szándékukat. Sőt a játék végére indokolatlanul már a pátosznál kötöttek ki. Solti Bertalan kiválasztása Lincoln Ábrahám szerepére nem mondható szerencsésnek. Egy megfáradt, öregembernek ábrázolta a jeles történelmi egyéniséget. (És milyen rossz volt a maszkja!) Ismét egy remekre szabott művészportré, Vilt Tiborról készítette Zsigmondi Boris. Sikerült megtalálni a képnek és a szónak nemes arányát: amit hallottunk, az csupán gondolati háttér volt a lényeghez: a plasztikához. A magyar szobrászat egyik rendhagyó egyéniségét ismerhettük meg, aki szüntelenül kutatja idő és ember, tér és idő viszonylatait, aki megszállottan keresi a változóban is a változatlant. V. M. Újabb nemzetiségi tájház , helytörténeti gyűjtőmunka, valamint a népi építészeti értékek ápolásának eredményeként újabb nemzetiségi tájházat hoztak létre Bács-Kiskun megyében. Az állandó jellegű kiállításokon a többnemzetiségű déli terület lakóinak múltját, történeti dokumentumait szemléltetik. A korábban megnyílt hartai sváb ház, csávolyi délszláv gyűjtemény után most Kiskőrösön rendeznek be eredeti szlovák tájházat. A bunyevácok hagyományos életmódjának bemutatására Baján tervezik újabb nemzetiségi tájház létrehozását. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A Zeneakadémia hangszerjavító műhelyeiben a főiskola és a rokon intézmények hangszereit szakmunkástanulók javítják idős mesterek irányításával. A fiatalemberek megtanulhatják a hangszerjavítás és -készítés legkülönfélébb mesterfogásait. Cikkünk nyomán Tavasszal nyit a karcagi Déryné Művelődési Központ színházterme Az elmúlt év októberében beszámoltunk lapunkban a karcagi városi művelődési központ korszerűsítését megelőző huzavonáról, az építkezés közben felmerült nehézségekről. Cikkünk nyomán újabb színpadtechnikai szakembereket is bevontak a tervek véleményezésébe, a kivitelezés ellenőrzésébe. Megállapították, hogy a Déryné színpada elkészülte után korszerű műszaki, szcenikai lehetőségekkel fogadhatja majd a városban vendégszereplő színházak előadásait. Az építkezést munkaerőgondok is hátráltatták. A helyi építőipari szövetkezet, legjobb szándéka ellenére sem tudta időben teljesíteni ígéreteit, ezért a városban társadalmi összefogást szerveztek, hogy a művelődési központ a tervezett időpontra mégis elkészüljön. A generál kivitelező építőipari szövetkezet vezetői arra tettek ígéretet, hogy hazánk felszabadulása évfordulójának előestéjén, 1977. április 3-án, a díszünnepséget az átalakított művelődési központban tarthatják a karcagiak. A társadalmi összefogás eredményesnek bizonyult. A művelődési központ korszerűsítését koordináló bizottság folyamatosan figyelemmel kíséri az építkezés menetét és havonta értékeli a különböző vállalatok munkáját. A koordinációs bizottság megállapítása szerint — habár jelenleg is van némi elmaradás — minden remény megvan arra, hogy a tervezett időben átadják rendeltetésének a művelődési központ színháztermét. Kétségtelen azonban, hogy a generál kivitelező helyi építőipari szövetkezetnek egyes munkafolyamatokat meg kell gyorsítania. Dicsérik viszont a beruházók a Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat és a színpad világítását szerelő Konverta Vállalat munkáját —, ámbár a „Prometheusok” jelenleg anyaghiánnyal küszködnek. A TIGÁZ és a többi társvállalat is időben eleget tett szerződésben foglalt kötelezettségének, illetve vállalták a további határidők tartását. Összességében: a megrendelők, akik egyben a beruházók is, a generál kivitelező és az alvállalkozók szerint sem lesz akadálya az április 3-i díszelőadás megtartásának — a tervek ismeretében joggal mondjuk így: a művelődési központ új színháztermében. — ti — Országos honismereti akadémia Az idén Győr ad otthont az országos honismereti akadémiának. A honismereti szakkörvezetők országos fórumát július 18. és 24. között rendezi meg az Országos Honismereti Bizottság és a Népművelési Intézet. Az egyhetes tanácskozáson 120 szakembert látnak vendégül a Rába-parti városban. 5 Az „Egy amerikai...” Szolnokon Anna és Gershwin-est a Szigligeti Színházban Néhány súlyosabb veretű koncertprogram között, mintegy kikapcsolódásként, népszerű zenei összeállítással örvendeztette meg az Országos Filharmónia Szolnok város hangversenylátogató közönségét. A műsor első részében romantikus operaáriákat kötöttek csokorba az Állami Operaház művészei. Első helyre Eszenyi Irma neve kívánkozik: szép árnyalatú hangját, pillanatok alatt drámai helyzetet teremtő kifejező erejét különösen a Carmen-duettben élvezhettük. Szalma Ferenc basszusa, hatalmas orgánuma kitűnően érvényesült a Mefisztó-rondóban, Fülöp király áriájában azonban piano-technikája gyengélkedett. Tarnay Gyula nem volt hangjánál, diszpozíciós zavara lehetett, magasabb fekvésben szinte szenvedett Az erősen megfiatalított Postás Szimfonikus Zenekar Vasady-Balogh Lajos dinamikus, pontos vezetése alatt simulékonyan oldotta meg a kíséret olykor kényes feladatait, a Carmen-nyitányt hatásosan, meggyőzően adták elő. A hangverseny második — tegyük hozzá: színvonalasabb — felében két Gershwin-mű, a „Rhapsody in Blue”, valamint az „Egy amerikai Párizsban” című szimfonikus költeménye hangzott el. A világszerte igen kedvelt amerikai zeneszerző életpályája érdekesen alakult. Énekesként, illetve slágerkomponistaként kezdte, — néhány dallama azóta „örökzöld” lett, — musicaljeinek gyors sikere azonban nem elégítette ki, koncertpódiumra vágyott. A huszadik század más mestereihez hasonlóan ő is tanulmányozni kezdte a népzenét, (amerikai viszonylatban a jazzt), s blues, illetve spiritual és ragtime elemekkel dúsítva kifejező eszközeinek tárát. 1924-ben, a híres Paul Whiteman zenekarral óriási sikerrel mutatta be a „Rhapsody in Blue”-t. Néhány évvel később, európai utazásának élményanyagából születik meg az „Egy amerikai Párizsban” című műve. Mások is kísérleteztek már előtte a jazz-elemek kompozíciós felhasználásával (Debussy, Strawinsky), de az egyéni mondanivalónak és a modern hangzáseffektusoknak ezt a harmóniáját kevesen tudták megvalósítani oly művészi fokon, mint Gershwin. Az est szólistája Jandó Jenő, a fiatal zongoraművészek egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb egyénisége, a rapszódia lendületes, színes előadásával ismét tanújelét adta kiváló pianista képességének. Billentésének árnyaltsága, színkeverésének csalhatatlan biztonsága nagyszerűen érvényesült a gershwini színkavalkádban, ugyanakkor ízelítőt kaptunk ragyogó technikai felkészültségéből is. Befejezésül a Postás zenekar stílusosan, érezhető kedvvel szólaltatta meg Gershwin szellemes szimfonikus költeményét. Az együttest a szóló részek kitűnő megoldásaiért és fegyelmezett összjátékáért dicséret illeti. A karmester most is vivő erővel, temperamentummal vezényelt. Kár, hogy hajlik a theátrialitásra, s többet dolgozik a számok alatt, mint a zenekar. A publikum ezt fordítva jobban szereti. Nagy Pál Aranydiplomás fogorvos A főtér zajos forgalma ellenére meghitt hangulatot áraszt Jászberényben a Mészáros Lázár utca. A „csendes” ház is régi, kapuja nehezen nyílik, jelezve, hogy ritkán nyomják le a kilincsét. Itt tölti a megérdemelt pihenés éveit a 80 esztendős dr. Sípos Gyula nyugalmazott fogszakorvos. — Kerüljön beljebb, persze, hogy ráérek, hiszen időmilliomos vagyok — fogad. A rövid beszélgetésből a késő esti órákba nyúló, mozgalmas életutat felidéző visszaemlékezés lett. — Fiatalságom éveiről"" Olyan távoli, alig jut eszembe valami. Az érettségi vizsgákra a harctérről engedtek haza. Egyetemi éveim Budapesten kezdődtek, másfél éves „kitérővel” Prágában folytattam a tanulást, majd újból Budapesten. Jászberénybe 1945-ben jöttem haza. Orvosi pályafutásom ide kötődik. Megható szerénységgel szól — a szoba falán sorakozó oklevelek, emléklapok annál beszédesebben — arról, hogy hazatérése után ő is az elsők között igyekezett enyhíteni a háborús sebeken. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének járási titkáraként járta a hivatalos szerveket, kilincselt, érvelt, vitatkozott és bizonyított, hogy a városnak rendelőintézetre, iskolai fogászatra, gyermekkórházra van szüksége. Nagy sikernek tekintette, hogy részese volt annak a „harcnak”, amelynek eredményeként a város orvosi rendelőintézetet kapott, rendszeresítették az iskolai fogászatot és gyermekkórházzal gazdagodott Jászberény. Több mint negyedszázadig volt iskolai fogorvos, éveken át járta rendszeresen a tizennégy tanyai iskolát. Ma is büszke arra, hogy amikor az ország megkapta a huszonöt „vándor” iskolai fogászati felszerelést, az egyiket Jászberénynek adták A falon több tucat oklevél sorakozik. „A jászberényi városi szovjet csapatoknál szolgálatot teljesítő beteg katonák önfeláldozó gyógyításáért” köszönőlevél. A városi pártbizottság dicsérő oklevelei, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának Felszabadulási jubileumi emlékérme és más elismerések. A kollekció tavaly „Az 50 éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységért” járó arany oklevéllel gazdagodott. Nagyon örültem neki. Az alkalomnak is, hiszen a Zeneakadémia dísztermében, ahol az okleveleket adták át, olyan pályatársakkal válthattam szót, akikkel harminc évvel ezelőtt találkoztam utoljára. Hiába, ilyen korban kétszeresen kedvesek az emlékek, azok az évek, amelyekből néha szívesen kiléptem volna, most azonban kötődöm hozzájuk. — Hogyan telnek a napjai? _ — Három évvel ezelőtt, 77 éves koromban mentem nyugdíjba, 45 évig voltam „talpon” egyfolytában, rámfér a pihenés. A fogfájás azonban ronda dolog. Amikor elkapja az embert — ha okos — igyekszik szabadulni tőle minél hamarabb. Ezért van, hogy akinek sürgős a „dolog”, vagyis nagyon fáj a foga, becsenget hozzám. Mit tehet ilyenkor a fogorvos, még nyolcvanévesen is? „Bemosakszik”, előveszi a fogót és segít... — illés —