Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
1977. április 20. LABDARÚGÓ IBV KUPA Több mint harminc megyei csapat nevezett Mint köztudott, Szolnok megyében rendezik meg augusztus 18. szeptember 1 között a Labdarúgó Ifjúsági Barátság Versenyt, amelyen kilenc nemzet fiataljainak válogatottjai vesznek részt. Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia, a Szovjetunió és Magyarország ifjúsági válogatottjai Szolnokon, Jászberényben, Mezőtúron, Törökszentmiklóson, Karcagon, Kisújszálláson, Martfűn, Kunhegyesen és Kunszentmártonban mérik össze erejüket. A nemzetközi mérkőzéssorozat előtt a sportág népszerűsítésére, játéklehetőség biztosítására és az „Edzett ifjúságért” tömegsport mozgalom követelményeinek teljesítésére az IBV szervező bizottsága kiírta a Labdarúgó IBV Kupát. A küzdelmeket május 29-től augusztus 30-ig bonyolítják le, a selejtezőket a pályaválasztó csapatok otthonában, a döntőket pedig Szolnokon. A lupát három kategóriában — úttörőknek, középiskolásoknak és dolgozóknak — hirdették meg. A mérkőzések időtartama kétszer harminc, illetve kétszer harmincöt perc. Eddig 34 nevezés érkezett a megyéből. Az úttörők közül a jászárokszállási Petőfi Sándor úttörőcsapat, a szajoli ifik, a mezőtúri Ságvári Endre ács, a jászalsószentgyörgyi József Attila ács, a kunhegyesi labdarúgó kollégium, a törökszentmiklósi Lékai János Úttörőház, a cserkeszőlői Petőfi Sándor ács, a berekfürdői II. Rákóczi Ferenc ács, a kengyeli ács, az abádszalóki Táncsics, csapata; a középiskolák közül a karcagi mezőgazdasági szakközépiskola KISZ-szervezetének együttese, a karcagi 629-es sz. Ragó Antal Ipari Szakmunkásképző Intézet, a szolnoki 633-as sz. SZI, és a jászberényi 606. sz. DSK együttese; a harmadik kategóriában a fegyverneki Április 4. Gépgyár örményesi HUNGAROTHEM KISZ-szervezete, a kengyeli Radnóti Miklós KISZ-szervezet, a törökszentmiklósi Volán KISZ-szervezet, a kisújszállási Nagykun MGTSZ KISZ-szervezete, a szolnoki áfész, a szolnoki Járműjavító Üzem KISZ-szervezete, a szolnoki MEZŐGÉP, a Szolnok megyei ÁÉV, a jászapáti Velemi Endre Tsz SK, a szolnoki KISZÖV, a szolnoki Május 1. Ruhagyár, a Szolnoki Dózsa, a eibakházi Ságvári Endre KISZ-szervezet, a törökszentmiklósi Gabona, a törökszentmiklósi Állami Gazdaság, a törökszentmiklósi Építőipari Szövetkezet Ságvári Endre KISZ-szervezete, a törökszentmiklósi FMV KISZ- szervezete, a tiszafüredi MHD, a martfűi Tisza Cipőgyár KISZ-szervezete, és a tiszaörvényi Luis Corvalán KISZ-szervezete jelezte részvételi szándékát. Sajnos Túrkevéről egyetlen csapat sem nevezett, de Mezőtúrról, Kisújszállásról, Kunszentmártonból és Jászberényből is mindössze egyegy együttes indult. A nevezések a mai nappal lezárulnak. Azok a csapatok, amelyek még indulni szeretnének, de nem kaptak nevezési lapot, írjanak a megyei sporthivatalnak és postafordultával megkapják a nevezési lapot, amellyel még részt vehetnek a kupa küzdelmeiben. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon 3 órakor: Álszentek összeesküvése (Tímár). SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A PÁLYA SZÉLÉRŐL Vasárnap a Véső utcában egy perc alatt dőlt el a mérkőzés sorsa. A győzelmen kívül azonban csak a kellemes napsütésnek örülhetett a közönség, a látottakkal ugyanis aligha lehetett elégedett. A lendületes, tetszetős játékkal mindkét együttes adós maradt. A két pontra mindenképpen rászolgáltak a kékfehérek, de a helyzetek alapján akár nagyobb arányban is nyerhettek volna. Az is igaz, hogy a szekszárdiak gyenge napot fogtak ki és a szerencsével is hadilábon álltak. Csatársoruk tehetetlenségén múlott, hogy abszolút helyzetekben is hibáztak. Mindenesetre, a MÁV vezetés utáni visszaesése meg is bosszulhatta volna magát. Legközelebb, Debrecenben kevésnek bizonyulhat a Szekszárdi Dózsa elleni teljesítmény, még akkor is, ha a DVSC jelenleg hullámvölgyben van. — 1— A Szolnoki MTE jóiramú, változatos küzdelemben maradt alul Várpalotán. Mindkét kapu előtt számos nagy gólhelyzet maradt kihasználatlanul. Időnként a pirosfeketék nyomasztó fölényben játszottak, de balszerencséjükre 1:1-nél éppen akkor kapták a gólt, amikor szinte egy kapura játszottak és egymás után dolgozták ki a jobbnál jobb helyzeteket. A palotai védelem hallatlan lelkesedéssel és nagy szerencsével játszott. A piros-feketék a hajrában két-három alkalommal egyenlíthettek volna, sőt az eredményt is megfordíthatták volna. Az Sz MTE végül is gólképtelen csatársora miatt vesztette el a mérkőzést. — t — KÉZILABDA Végre NB I B női: Tisza Cipő SE—Ózdi Kohász 14*12 (7:6) Martfű, 250 n. n: Lázár, Veszter. Tisza Cipő: Gyuros—Siposné (1), Keliger (1), Csordás (3), Juhász (7), Filakné (1), Miklósi (1), Nagyné, Geller Balázs. Edző: Csabai János. A hazaiak harcosabb játékukkal egygólos előnyhöz jutottak a félidőben. Szünet után a vendégek húztak el, de a martfűiek remek hajrát vágtak ki és egymás után dobott három góljukkal megfordították az eredményt. NB II, női: HÓDGÉP Metripond—Szolnoki MTE 16:9 (10:4) Szolnok, Tiszaliget, 200 n. v.: Ambrus, Farkas. Sz MTE: Jandácsik—Ficsur (1), Laki (1), Nagy, Herbály, Balogh, Ligeti (1), Knerczer, Mészárosné (6), Kalmár, Fodorné. Edző: Nagy Sándor. A közepes színvonalú találkozón a fegyelmezetlenül és igen gyengén, elképzelés nélkül játszó MTE megérdemelten szenvedett vereséget. NB II. férfi: Olajbányász— Taurus 18:17 (8:10). Bp. 50 n. v.: Nádasdy, Ropoli. Olajbányász: Túróczy—Varga (5), Kocsis (7), Szilágyi (3), Antal (1), Csajbók (1), Majláth (1), Matuz, Kontár, Danyi T, Nádas, Hajdú. Edző: Horváth József. Az elmúlt heti gyengébb szereplés után nem sok eséllyel utazott az Olajbányász a jó képességű fővárosi csapathoz. A „nincs vesztenivaló” tudatában kitűnően kezdtek és mire a hazaiak észbekaptak, már 6:1 arányban vezettek. Ezután a fővárosiak ledolgozták hátrányukat, majd megszerezték a vezetést is. A második félidőben a szolnokiak megismételték a mérkőzés elején mutatott pazar játékukat, s végül megszerezték a győzelmet is. Ikladi Vasas—Tiszaföldvá 18:16 (9:7) Tiszaföldvár, 400 néző, v.: Ácsai, Farkas. Tiszaföldvár: Nemes—Kovács S., Fekecs (1), Kovács J. (4), Nagy (6), Asztalos (3), Vincze (1), Felföldi (1), Gyurján, Demeter, Danku, Antal. Megyei bajnokság: A jól sikerült felkészülés után vasárnap megkezdődött a megyei szabadtéri bajnokság. A férfiaknál már az első fordulóban rangadót vívott a tavalyi második helyezett Mezőtúri AFC és a negyedik helyezett Lehel SC. A találkozó a jászberényiek győzelmét sejtette, de a mérkőzés döntetlenül végződött, noha az egyébként rendkívül fegyelmezetlenül játszó mezőtúriak meg is nyerhették volna. Két újonc is bemutatkozott, s bár nem sikerült győzniük, mégsem keltett csalódást sem Jászszentandrás, sem pedig Tiszasüly együttese. Meglepetés a Törökszentmiklósi BSE nagyarányú veresége Jászárokszálláson. Eredmények, férfi felnőttek: Lehel SC—Mezőtúri AFC 19:19, Jászszentandrás —Tiszapüspöki 20:23, Tisza Cipő SE—Túrkevei AFIT 25:11, Tiszasülyi MEDOSZ—Kunszentmártoni TE 10:34, Jászárokszállás—Törökszentmiklósi BSE 33:19, Kunhegyes-Honvéd Gyulai SE 19:22, Ifjúságiak: Kunhegyes—Sz. Olajbányász 11:23, Jászárokszállás— T.-miklósi BSE 20:25, Tiszasülyi MEDOSZ—Kunszentmártoni TE 7:14, Tisza Cipő SE—Túrkevei AFIT 10:24, Jászszentandrás— Tiszapüspöki 25:20, Lehel SC— Mezőtúri AFC 17:14, Tisza Cipő SE—Tiszaföldvári Tsz SE 7:15, nyert a Tisza Cipő Példás rendezés — lelkes közönség Véget ért a magyar-görög válogatott kosárlabda-mérkőzés és a győzelem örömére Balogh József edző a jókora labdával hatalmas gólt rúgott a csarnok sarkában árválkodó kézilabda-kapuba. Vérnyomása lassan lefelé liftezett, de még az esti banketten, az Aranylakatban is szemmelláthatóan a mérkőzés hatása alatt volt. — Bűnösnek érzem magam a győri vereségben, ezért izgultam a visszavágóért. Először is kissé lebecsültem a görögöket. Szalonikiben 3 ponttal kaptunk ki tőlük úgy, hogy a játékvezetők — finoman fogalmazva — erősen támogatták őket. Úgy gondoltam, ezt a három pontot itthon bőven egalizáljuk. A második hibát akkor követtem el, amikor a húsvéti ünnepeket bekalkulálva hosszú alvást vezényeltem a fiúknak. Az lett a vége, hogy még a pályán is aludtak. Aztán kikaptunk 18 ponttal és én úgy kerestem a kijáratot a győri sportcsarnokban ... Dehát ezúttal a szolnoki közönség felébresztette a fiúkat. — A nagy zsonglőr Geller Sándort civilben láttuk a lelátón, őt már leírta a szakvezetés? — Szó sincs róla. Sanyi aranyos fiú, én személy szerint nagyon szeretem mint embert, de ha feldobják a labdát, fogalmmam sincs mit fog csinálni. Azt hiszem ezt ő sem tudja. Valóban csodálatos dolgokat tud, de véleményem szerint az EB selejtezőn egy hajtós és fegyelmezett csapatnak nagyobb az esélye. Ha továbbjutunk, a döntőben már pályára léphet, hiszen ott nincs túl sok vesztenivalónk. Dehát ez csak játék a szavakkal, hiszen előbb a selejtezőt kell megvívni Svédországgal, az NSZK-val, Lengyelországgal, Ausztriával, Hollandiával. Éppen Szolnokon volt egy IBV. A bolgároknál négy fiatal is tagja volt a jelenlegi válogatottnak. Nálunk miként fejlődnek az Ifjúsági Barátság Verseny résztvevői? — Nem is tudom hol vannak, néha egyik, másik csapatban felismerem, hogy na igen, ez a kopasz gyerek ott volt Szolnokon, ez is IBV kerettag volt. De olyan intézményes gondoskodás az utánpótlásról mint például a bolgároknál, nálunk nincs. Ezek a gyerekek most kikaptak a nagyválogatottunktól 20 ponttal. De biztos vagyok benne, hogy néhány év múlva már nehezen bírunk velük! Haris Ferenc szakfelügyelő ellentéte Balogh Józsefnek. A mérkőzéseket csendesen szemlélődve jegyzetelte végig. A véleményalkotásban is végtelenül megfontolt és körültekintő. — Nagyon tetszett az, hogy a fiúk be tudták vetkőzni a görögökkel szembeni kisebbségi érzésüket. Losonczy és Orbán egészen kiválót nyújtottak és ők ragadták magukkal a többieket. — Tud-e többet is a magyar együttes? — Sokkal nem, talán tíz százalékot tehetnek rá, ha úgy istenigazából kijön a lépés. Szerintem 90 százalékos teljesítményt nyújtottak Szolnokon. A mérkőzés azt bizonyította, hogy ha elég versenyalkalmat kap a csapat, a nemzetközi középmezőnyhöz tartozó együttesekkel szemben nem esélytelen. A győri és a szolnoki mérkőzést szinte költői képpel hasonlította össze a szakfelügyelő. A Rába partján gyertyánként pislákolt, itt máglyaként dobogott a csapat harci szelleme. Persze a tét sem volt kicsi, hiszen amint bejelentettük, a két torna válogató jellegű volt. — Kiket talált méltónak a címeres mezre a szakvezetés? — Úgy gondolom kialakult a csapat gerince. Losonczy, Pálffy, Orbán, Recska, Németh, Ágfalvi az, akire elsősorban számítani lehet. — Gellér? — Nem lehetetlen, hogy később ő is bekerüljön. A hangulatos vacsorán egymás után hangoztak el a pohárköszöntők. Jólesett hallani a megérdemelt dicséretet a példás rendezésért, a közönség lelkesedésért. A magyarok bontottak először asztalt, hiszen előttük újabb erőpróba áll: a szófiai Nagydíj. Aztán pedig az EB selejtező, melyre a szakvezetők szívesen magukkal vinnék a szolnoki közönséget. — Pb — A Tisza Kupa győztes csapata a magyar válogatott, állósor balról jobbra: Losonczy, Pálvölgyi, Pálffy, Balogh József, Pásztói Ferenc a magyar csapat vezetője, Guth Iván másodedző, Recska, Szűcs, Németh, guggolnak balról jobbra: Szlávik, Orbán, Halmos, Kamarás, Ágfalvi. Balogh József a fotós kedvéért megfegyelmezte arcvonásait Fotó: Novák MOZI Szolnok Vörös Csillag: Amerikai éjszaka, Tisza: Egy kis előkelőség (14), Tallinn: Folytassa Cowboy!, Vegyi: Szünnap, MÁV: Szünnap. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Jászberény Lehel: A hosszútávfutó magányossága (16, Filmbarátok műsora!), Jászapáti Táncsics: Szünnap, Kisújszállás Ady: Szünnap. Kunhegyes Szabadság: Szünnap. Kunszentmárton Körös: Szünnap. Mezőtúr Dózsa: Diagnózis (14), Szabadság: Robinson Crusoe, Béke: Szünnap. Hunyadi: Szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: sheila felvételeiből. — 17.10: Látókör — II. előadás „Helsinki szellemében” a mikrofonnál Gemela Ede az MSZMP Szolnok megyei Oktatási Igazgatósága filozófiai tanszékének tanára. — Békés megyei kórusok énekelnek. — 17.30: Zenés autóstop. A stúdió közlekedési magazinja. — 18.00—1R.30: Alföldi krónika. — Ritmuskoktél. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. — 8.57: Zenés képeskönyv. — 9.12: Szövőlányok. — 9.27: Rimszkij-Korszakov operáiból. — 10.05: Valétázók. — 10.26: Te is tudod, ő is tudja. Zelk Zoltán gyermekversei. — 10.31: Kodály-kórusok. — 10.55: Válaszolunk hallgatóinknak. — 11.10: Schubert: C-dúr vonósötös. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Új falusi krónika. — 13.40: Déki. Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.00: Ezeregy délután. — 14.30: Wagner: Lohengrin — Ortrud és Telramund kettőse a II. felvonásból. — 14.49: Mihály András—Raics István: 1871 — kantáta. — 15.10: Messziről — messzire. — 15.50: Német fúvósmuzsika. — 16.10: Daloló, muzsikáló tájak. — 16.44: Ravel, Bolero. — 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. — 17.32: Kék álarc. Részletek Raymond operetjéből. — 17.55: Holnap közvetítjük. — 18.15: Balázsovits Mihály: A fákkal, a folyóval. Bata Imre könyvszemléje. — 19.15: Remekírók — remekművek. — 20.08: Hallgassunk operát. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: André Navarra gordonkaestje az 1976. évi ohridi fesztiválon. — 23.07: A collegium Aureum felvételeiből. — 0.10: Nagy Tibor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Ritmus és melódia. — 8.33: A gerolsteini nagyhercegnő részletek Offenbach operettjéből. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: Karda Beáta, Koós János és a Corvina együttes felvételeiből. — 12.33: Zenekari muzsika. — 13.33: Ha a világ rigó lenne. Weöres Sándor versei zenével. — 14.00: Operettdalok. — 14.15: Tartini: ördögtrilla — szonáta. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Orvosok a mikrofon előtt. — 14.40: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Hidas Frigyes: Concertino vonós és fafúvós hangszerekre. — 15.50: Énekszóval, muzsikával. — 16.10: Reklám. — 16.15: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Róka István énekel. — 16.30: Hírek. — 16.33: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 17.00: ötödik sebesség — különkiadás — Hol mi? — 17.55: Közvetítés a Magyarország—Csehszlovákia válogatott labdarúgó-mérkőzésről. — Közben: kb. 18.45: Díszelőadás. Részletek Lajtai Lajos— Eisemann Mihály—Bródy Tamás filmzenéjéből. — 18.55: A II. félidő közvetítése. — 19.55: A KK-n is egy csomót, keres. — 20.05: Ez is, az is... — 22.04: Mozart: D-dúr vonósnégyes. K. 499. — 22.33: Nótacsokor. — 23.20: Dzsesszfelvételekből. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (ism.) _ (Színes!) — 8.05: Iskolatévé. * Orosz nyelv (Ált. isk. 5. oszt.) Házi feladat. — 9.05: Környezetismeret (Ált. isk. 1. oszt.) Ujjé, tavasz van! (Színes!) — 9.25: Delta. Tudományos híradó (Ism.) — 9.50: Columbo. Magyarul beszélő amerikai filmsorozat. „Visszajátszás”. (ism). (Színes!) — 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Séta a bécsi erdőben. Osztrák Vetélkedőműsor (ism.) — H.30: zenés film. — 13.05: Iskolatévé: Orosz nyelv (ism.) — 14.05: Környezetismeret (ism.) —14.30: Mindenki iskolája: 5. Kémia. Savak, sók, bázisok. — 15.05:11. Matematika. Hasonlóság. — 15.40: És így tovább .. . Matematika-továbbképzés pedagógusoknak. 2—4. és 6—8. osztály. Negatív számok II. — 16.43: Hírek. — 16.50: Halászat és vadásHI/11. rész: A horgászfejszeszat. Kanadai rövidfilmsorozat relésről. — 17.15: Falusi arcképek. Szabó Katalin kertész (ism.) — 17.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 17.40: Reklámműsor. — 17.50: Magyarország—Csehszlovákia labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. (Színes!) A szünetben: Esti mese (Színes!) — 19.50: Reklámműsor. — 19.55: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (Színes!) — 20.00: Tvhíradó. — 20.30: Jogi esetek. — 21.10: A nagyváros peremén. Magyarul beszélő olasz film. — 22.30: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 19.10: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Az élet kapujában (ism.) (Színes!) — 20.00: Iszlám. Olasz filmsorozat(Színes!) VIII/2. rész: Arabia felix (ism.) — 21.00: Vörös hó Pohorjén. Jugoszláv rövidfilm (Színes!) — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Mozart: A-dúr hegedűverseny. A Bécsi Filharmonikusok Zenekarát Herbert von Karajan vezényli. — 21.55: A Yakara világa. Japán film. IIT/3. rész: ősz (Színes!) T A Néplap 17. heti totótippjei Pótmérkőzések: 2, 1, 1. 1. Eger—BVSC x2x2x2x2 2.Fűzfő—Komló2 IX2 2 3. SZMTE—Nagyk. IX2 lxlx 4. Szeksz.—Ganz M.2 lx2 X 5. Budafok—Szív. lx2 lx2 6. Pét—Vác x2x2x2 x2 7. Schönherz—Sab.1 1 1 1 8. Győri D.—Bábolna2 lxXlx 9. Miskolc—Kazincb. lx2 2 2 10. Bologna—Fiorent.X X X X 11. Catanzaro—CesenaX X X X 12. Perugia—Juventus x2x2x2x2 13. Roma—Inter.X X X X Események Kézilabda, MNK országos előselejtező: Lehel SC—Szegedi DÉLÉP, Jászberény 15, Farkas G.—Simon. Labdarúgás, megyei bajnokság: Kunszentmártoni TE—Tisza Cipő SE, Kunszentmárton 16. Röplabda, NB I, női: Lehel SC—Közgazdasági Egyetem, Jászberény, Hűtőgépgyári sportcsarnok 16, Grábner—Szekér.