Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-13 / 163. szám
1977. július 13. 1 így látta a tudósító 32 15 5. Kilián FSE 5 12 67—43 35 iMk A Kilián Főif*- iskolai Sport-W 1 egyesület lab* darúgó-csapata t * kisebb kisiklásoktól eltekintve teljesítette a szakosztályvezetés célkitűzését, nevezetesen, hogy a bajnokság végére az 1—5. helyen végezzen. Mint minden honvéd egyesületnél, így nálunk is gondot okoz, hogy mire a csapat összekovácsolódik, eljön a leszerelés, illetve a bevonulás ideje, s kezdődhet előlről az új együttes kialakítása. Ezért nem sikerül hosszabb-rövidebb időn keresztül egyenletes, jó teljesítményt nyújtani, mindig meg kell várni, amíg összerázódik az új gárda. Az elmúlt bajnokságban a fenti gondokon túl nehezítette helyzetünket az is, hogy nem sikerült kapust igazolni, több mérkőzésen mezőnyjátékos őrizte a hálót. Miután a kapusgond megoldódott, sérülések sújtották a csapatot, s ez is hátrányosan befolyásolta szereplésünket. Esetenként előfordult, hogy egyes játékosok fegyelmezetlenkedtek, nem tartották be a taktikai utasításokat. Azt viszont sikerült elérni, hogy a mérkőzéseken sportszerűen küzdöttek, s ennek eredményeként elsők lettünk a sportszerűségi versenyben. Dicséret illeti azokat, akik a mérkőzésen sorozatban kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak, s magatartásukkal jó példát mutattak társaiknak. Ilyen volt Jegyinák, Papp és Fejes. A kellemes meglepetések közé tartozik a sokoldalú, küzdőképes Peti János. Nem csalódtunk Berkóban sem, sajnos nála sorozatos sérülések voltak. Akadt viszont egy-két olyan játékos, aki nem minden mérkőzésen nyújtotta azt, amit felkészültségénél fogva a szakosztályvezetés joggal elvárt tőle. Megemlítjük még azt is, hogy kis létszámú játékosállományunk miatt csökkent az egészséges versengési szellem, ez egyeseknek okot adott arra, hogy bérelt helyet érezzenek a csapatban. A szakosztály vezetése elégedett a Kilián FSE helyezésével. Reméljük, hogy a jövőben hasonlóan eredményesen szerepelünk a megyei első osztályú bajnokságban. Tolnai Antal A Kilián FSE csapata. Álló sor, balról-jobbra: Keserű László edző, Mészáros I., Borók, Berkó, Glózik, Kupecki, Jegyinák, Papp, Mészáros II., Mihovics, Szűcs Miklós intéző. Guggolnak, balról-jobbra: Rási Árpád vezetőségi tag, Kozma, Fejes, Peti, Gál, Fazekas, Finta László gyúró. Hiányzik a képről Hajós Tibor szakosztályvezető. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Úszás A Szolnoki Vízügy SE versenyzői az elmúlt hét végén részt vettek Budapesten, a Nemzeti Sportuszodában rendezett országos serdülő leány és gyermek fiú úszóbajnokságon. A szolnoki úszók 16 olimpiai pontot gyűjtöttek, s eddig — a tavalyi héttel szemben — már 26 olimpiai pontot szereztek a különböző országos bajnokságokon. A szolnoki úszók eredményei: 100 m fiú gyors: 3. Hegmann 1:00.8 mp, 200 m fiú gyors: 4. Hegmann 2:13.78 mp, 100 m fiú mell: 4. Németh Zs. 1:19,50 mp, 200 m fiú mell: 3. Németh Zs. 2:49,16 mp, 4x100 fiú gyorsváltó: 5. Szolnoki Vízügy SE (Gyuricza, Németh, Kripkó, Hegmann) 4:54.7 mp. Az 1500 méteres férfi gyorsúszó számban Hegmann 19:05.85 mp-es idővel ifjúsági aranyjelvevényes szintet teljesített. Kajak-kenu Jó helyezések a vidék bajnokságon A Szolnok városi Sportiskola kajak-kenu szakosztályának versenyzői az előző héten Dunaújvárosban a vidéki seregszemlén, legutóbb pedig Tatán, a vidék bajnokságon szerepeltek. A tét mindkét helyen az országos döntőbe jutás volt. A sportiskolások több jó helyezéssel tértek haza. A hét végén Szolnokon megrendezésre kerülő országos ifjúsági kajak-kenu bajnokság döntőjébe szép számban jutott hazai vesenyző. Dunaújvárosban, a vidéki seregszemlén első helyezettek: K—1 500 m Pető István, K—1 1000 m Chladek Kálmán, K—2 1000 m Chladek Kálmán, Szekeres Ferenc. A K—2 500 méteren Lőrinczy, Eszes második. Harmadik helyezettek: K—2 500 mSzakál Mária, Békés Zita, K—1 500 m Háfra Mátyás K—2 500 m Háfra Mátyás, Békési István. Tatán, a vidék bajnokságon serdülőknél első: K—2 2000 m Zelei Zsolt, Tóth Urbán Tamás, K—2 2000 m, Békés Zita, Benkő Csilla, Pc—7 1000 m SZVSI (Tóth, Krémer, Szabó, Kiss, Hegedűs, Rovnyai, Nagy). A fiú K—4 2000 méteren második az SZVSZ Lőrinczy, Eszes, Békési, Háfra összeállítású csapata. Fiúknál harmadik helyezettek: K—4 500 m SZVSI (Lőrinczy, Eszes, Békési, Szakál), K—2 1000 m Háfra, Csuth Pc—7 2000 m az SZVSZ csapata. Ifjúsági fiúknál bajnokok: K—2 1000 m Pető, Chladek, K—2 5000 m Pető, Chladek, K—4 5000 m SZVSI (Csényi, Kancsus, Tóth, Szekeres). Bronzérmesek: K—2 500 m Pető, Chladek, C—7 5000 m SZVSI (Soltész, Bolyhos, Túri, Gulácsi, Koncz, László, Mihályi). A versenyzők edzője Nagy György. A sportiskola az egyesületek összesített pontversenyében Dunaújvárosban a hatodik, a vidék bajnokságon az ötödik helyet szerezte meg. Az utóbbi komoly előrelépés a tavalyi 14. helyhez viszonyítva. Rajt a Hungária Kupában Nem túlzás azt állítani, hogy ezekben a napokban Budapestre tekint a „vízilabda világ”, hiszen a sportág hat legkiválóbb együttese találkozik a Hungária Kupa keretében. A ma rajtoló eseményre megérkeztek a külföldi csapatok, a színhely a margitszigeti sportuszoda lesz. A vasárnapig tartó viadal mai programja: 16.00 ünnepélyes megnyitó, 16.30 Jugoszlávia—Szovjetunió, 17.30 Magyarország—Románia, 18.30 Hollandia—Olaszország. Röplabda Megkezdődött a Lehel Kupa Tegnap délelőtt Magyarországon A és B válogatottjainak a mérkőzésével megkezdődött a IV. Lehel Kupa nemzetközi ifjúsági röplabda torna. Az első mérkőzés alacsony színvonalú összecsapást hozott, a B-válogatott nem tudott komoly ellenállást kifejteni. Magyarország A:Magyarország B 3—0 (7, 6, 2). Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok. Magyarország A: Bárdi, Fodorné, Kőszegi, Anker, Sebők, Pálinkás. Cs.: Kovács, Szabó, Kauzálné. Magyarország B: Lengyel, Albert, Kőrös, Szűcs, Bernáth, Lévai. Cs., Gál, Kiss. Birkózás A Törökszentmiklósi Vasas birkózói vasárnap a Szigetszentmiklóson megrendezett országos ifjúsági szabadfogású bajnokságon szerepeltek. Eredményeik, zárójelben az indulók száma: 65 kg (5): 1. Hoppál, nehézsúly (3): 1. Kóródi. 48 kg (4): 2. Hopp, 56 kg (4): 2. Varga S. 3. Varga L. 87 kg (4), 2. Karakas. Események Röplabda. Lehel Kupa nemzetközi ifjúsági torna, Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok. Hollandia— NSZK 9. Csehszlovákia— Lengyelország 15. Magyarország „B”—Lehel SC 17. Magyarország „A”—NSZK 19. Teke. Nemzetközi mérkőzés Szolnok, MÁV tekecsarnok Sz. MÁV—Gottwaldov női 9. SZMÁV—Otrokovice férfi 14.30. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Szabálytalan szabályos (20 °/o-os felemelt helyáron!). Kert: Előkelő alvilág (16), Tisza: Enyém. Tied, Kié? (14). Tallinn: Csárdáskirálynő. Vegyi: Szünnap, MÁV: Szünnap, Reptér: Szünnap. Szandaszőlős Terv: Szünnap, Abádszalók Petőfi: Szünnap. Jászberény Lehel: Isten hozta őrnagy úr! (Filmbarátok műsora!). Kert: Bizalmi állásban (14. 50%-os felemelt helyáron!). Jászapáti Táncsics: Szünnap. Karcag Déryné: Szünnap. Kisújszállás Ady: Szünnap. Kunhegyes Szabadság: Szünnap. Kunszentmárton Körös: Szünnap. Mezőtúr Dózsa: Sherlock Holmes magánélete. Szabadság: Felragyog tiszta, szép fényű csillag I—II. (Dupla helyáron!). Béke: Szünnap. Tiszafüred Tisza: Szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: A jégsziget foglyai I—II. (Másfélszeres helyáron!). Hunyadi: Szünnap. Túrkeve Vörös csillag: Szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Műsorismertetés, hírek. — 17.05: Könnyű hangszerszólók zongorára. — 17.15: Látókör: A kibernetikáról. — 17.20: Almási Klára és Széplaki Katalin virágénekeket énekel. — 17.30: Zenés autóstop — a stúdió közlekedési magazinja. — 18.00: Alföldi krónika. A tartalomból: Tiszafüreden a barátság-busz. — Aratási körkép. — Új Touring hotel Jászberényben. — Hírek az Alföld megyéiből. — A jásztelkiek új üzemi konyhája. — Időjárási előzetes. — 18.15: Ritmuskoktél. — 18.30: Hírösszefoglaló, lapelőzetes, műsorzárás. KOSSUTH: 8.20: A mai nap kulturális programjából. — 8.25: Berlioz: Rómeó és Júlia — négy zenekari részlet. — 9.14: Az algíri film ma. Riport. — 9.29: Zenés képeskönyv. — 9.44: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.05: A Seníki-szigeti nagy kaland. Borbély László rádiójátéka folytatásokban. V. rész. — 10.27: Teher alatt nő a pálma. Köpeczi Bélával beszélget Rékai Gábor. — 10.47: Világhírű előadóművészek kamarazenei felvételeiből. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Új falusi krónika. — 13.40: Magyari Imre népi zenekara játszik. Mádi Szabó Katalin és Lovass Lajos népdalokat énekel. — 14.11: A kevi dénárok: Lipták Gábor rádiójátéka gyermekeknek. — 15.10: Kóruspódium. — 15.32: Saint-Saens: Az állatok farsangja — szvit. — 16.10: Napkeleti barátaink. — 16.32: Geszler György: Zongoraötös. — 16.51: Gulyás László: Széki muzsika. — 17.07: Hurrá, nyaralunk! — 17.33: Bach: f-moll zongoraverseny. — 17.43: A daléneklés mesterei. Alexander Kipnis. — 18.15: Bella István: Igék és igék. Könyvszemle. — 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.). — 19.15: A magyar felvilágosodás irodalmának hetei. Énekszerzés és dalgyűjtés a magyar felvilágosodásban. — 20.00: Kalmár Magda és Bojtor Imre nótákat énekel. Kovács Andor gitározik. — 20.37: Toscanini operafelvételei. — Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Az operaközvetítés folytatása. — 23.31: Szimfonikus zene. — 0.10: Pásztor László táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dzsesszfelvételekből. — 8.33: Nótacsokor. — 9.33: Lehár operettjeiből. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 10.15: Néhány szó zene közben. — 11.33: A Szabó család (ism.). — 12.00: Énekegyüttesek félórája. —12.33: Rimszkij-Korszakov operáiból. — 13.33: Jindrich Feld: Gyermekszvit. — 14.00: Két részlet Stephanides Károly Mátyás szerelme c. daljátékából. — 14.10: Tartini: ördögtrilla-szonáta. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Király Ernő népdalfeldolgozásaiból. — 15.55: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. — 16.10: Patchich Iván fúvósműveiből. — 16.30: Hírek. — 16.33: Victor Silveszter együttese népszerű melódiákat játszik. — 16.46: Reklám. — 16.51: Radnai György énekel. — 17.00: ötödik sebesség, ifjúság, politika, kultúra. Telefon: 130-020. Hívható: 16.00-tól 18.00 óráig. — 18.00: Joan Sutherland énekel. — 18.15: Közvetítés a Hungária Kupa vízilabda tornáról. — 18.33: Borúra derű — népdalcsokor. — 18.45: Töltsön egy órát kedvenceivel. Közreműködik: Al Jarreau, Donna Summer és Silver Convention együttes. — 19.50: Másnak térkép e táj. — 20.03: Mozgófénykép. Magyar írók, költők vallomásai a magyar film kezdetének időszakáról (ism.). — 20.53: Arcok, találkozások, emlékek. Hegedűs Tibor estje a Fészek Klubban. — 21.38: Gilbert Becaud, a magánember. — 21.55. ..Mint az égő fáklya” — Batsányi János versei. — 22.01: Tánczene Varsóból. — 22.33: Victor Máté szerzeményeiből. — 23.20: Klasszikus operettrészletek. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (Színes.) — 9.05: Focisuli. III. rész (ism.). — 9.55: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.20: Arsene Lupin. Magyarul beszélő francia filmsorozat. Madame Imbert páncélszekrénye (ism.) (Színes.) — 11.10: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). — 16.33: Hírek. — 16.40: Fedőneve: Jégmadár. Magyarul beszélő szovjet ifjúsági film. — 17.55: Postafiók 250. Takács Mária műsora. — 18.10: Reklámműsor. — 18.15: Aki korán kel... Helyszíni közvetítés az Újpesti Gépelemgyárból. — 18.45: Szépen, jól magyarul. — 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklámműsor. — 19.10: Esti mese. (Színes.) — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tvhíradó. — 20.00: Fórum Kubáról. (Színes.) — 21.30: Krétarajz a fiatal Illyés Gyuláról. Illés Endre műsora. — 22.40: Tvhíradó. 3. 2. MŰSOR: 18.23: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. A lelki működések mechanizmusa (ism.) (Színes!) — 19.30: Tv-híradó.— 20.00: Zenés nyári esték. Tamássy—Sarkadi: Vendégek. Vígopera (ism.) (Színes!) — 20.35: A sziget. Szovjet, rövidfilm. — 21.10: Tv-híradó 2. —21.30: Reklámműsor (Színes). — 21.40: Ha majd nagy nő leszek. Magyarul beszélő NSZK film. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. —15.35: Német nyelvoktatás. — 16.25: Dokumentumfilm. — 16.55: Üzenet a jövőbe. — 17.35: Úttörőhíradó. — 17.50: Asszonyok műsora. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 18.50: A nap eseményei. — 19.00 : Rejtőző harcosok. Film. — 20.25: A tv irodalmi folyóirata. — 21.00: Dalok. — 21.20: Tv-híradó. T Augusztus 3—13 között Bajnokok tornája, Balaton, és Tisza Kupa labdarúgásban Az MLSZ az NB I-es labdarúgó bajnokság élcsapatai felkészülésének elősegítése érdekében augusztus 3—13 között semleges pályákon megrendezi a bajnokok tornáját, valamint a Balaton Kupa és Tisza Kupa mérkőzés sorozatot. A bajnokok tornáján résztvevő 8 csapat sorsolása a következő. A-csoport: Augusztus 3: 16.30 ó, Vác, Vasas—MTK; augusztus 3: 16.30 ó, Veszprém, FTC—Haladás; augusztus 6: 16.30 ó, Siófok, Vasas—Haladás; augusztus 6: 16.30 ó, Csongrád, FTC—MTK; augusztus 9: 16.30 ó, Szekszárd, Vasas —FTC; augusztus 9: 16.30 ó, Várpalota, Haladás—MTK. B-csoport: Augusztus 3: 16.30 ó, Dunakeszi, V. Dózsa—Csepel; augusztus 3: 16.30 ó, Tata, Bp. Honvéd—Rába ETO; augusztus 6: 16.30 ó, Esztergom, V. Dózsa—Rába ETO; augsztus 6: 16.30 ó, Hatvan, Bp. Honvéd—Csepel; augusztus 9: 16.30 ó, Balassagyarmat, II. Dózsa—Bp. Honvéd; augusztus 9: 16.30 ó, Almásfüzitő, Rába ETO— Csepel. Helyosztók: Augsztus 12: 16.30 h, Komárom, a. csop. III. h.—b. csop. III. helyezettje. Augusztus 12: 16.30 ó, Móra. csop. IV. h. — b. csop. IV. helyezettje. Augusztus 12: népstadion, 17.15 ó, a. csop. I. helyezettje — b. cs. II. helyezettje. Augusztus 12: népstadion, 19.00 ó, b. csop. I. helyezettje — a cs. II. helyezettje. Augusztus 13: népstadion, 17.15 ó, az előző napi két vesztes a III. helyért. Augusztus 13: népstadion 19.00 h. az előző napi győztesek az első helyért. Balaton Kupa: Augusztus 3: 16.30 ó, Ajka, ZTE—Videoton; augusztus 3: 16.30 ó, Enying, Kaposvár— Tatabánya; szabad: Székesfehérvár MÁV előre. Augusztus 6: 16.30 ó, Keszthely, ZTE—Kaposvár; augusztus 6: 16.30 ó, Fűzfő, Videoton—Székesfehérvári MÁV; Szabad: Tatabánya. Augusztus 9: 16.30 ó, Tapolca, ZTE—Tatabánya; augusztus 9: 16.30, Fonyód, Kaposvár—Szfvár MÁV; szabad: Videoton. Augusztus 11: 16.30 ó, Pápa, ZTE—Szfvár MÁV augusztus 11: 16.30 ó, Bábolna, Videoton—Tatabánya; szabad: Kaposvár. Augusztus 13: 16.30 ó, Siófok, Kaposvár—Videoton; augusztus 13: 16.30 ó, Oroszlány Szivár MÁV—Tatabánya; szabad: ZTE, Tisza Kupa: Augusztus 3: 16.30 ó, Törökszentmiklós DVTK— SZEOL; augusztus 3: 16.30 ó, Kecskemét, Békéscsaba— PMSC; szabad: Dunaújváros. Augusztus 6: 16.30 ó, Püspökladány, DVTK—Békéscsaba; augusztus 6: 16.30 ó, Kiskőrös, SZEOL—Dunaújváros; szabad: PMSC. Augusztus 9: 16.30 ó, Cegléd, DVTK—PMSC; augusztus 9: 16.30 ó, Kiskunfélegyháza, Békéscsaba—Dunaújváros; szabad: SZEOL. Augusztus 11: 16.30 ó, Jászberény, DVTK—Dunaújváros; augusztus 11: 16.30 ó, Baja, SZEOL—PMSC; szabad: Békéscsaba. Augusztus 13: 16.30 ó, Hódmezővásárhely, Békéscsaba—SZEOL: augusztus 13: 16.30 ó, Kalocsa, Dunaújváros—PMSC; szabad: DVTK.