Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

1978. január 20. Most van szezonja a szűcsök munká­jának. A téli vadá­szatokon zsákmá­nyolt prémek ügyes asszonykezekben alakulnak át bun­dává, kucsmává, faldisszé. A Május 1 Ruhagyár szolno­ki szűcsrészlege megyénk határain túl is híres szép munkáiról, számos budapesti meg­rendelőjük bizo­nyítja ezt. M­N­ Ez a hörcsög a szabász kezében már nem érzi a kés nyisszan­­tásait Az összevarrt bundát rámázó asztalra szögelve feszíti ki Kólya Jánosné. Az így szárított bőr már nem nyúlik to­vább A collié a vadmacska bundájának eredeti form­áját adja vissza. Sárgal­lérként lesz szép viselet (fent) Tetszem? Fotó: Kőhidi Integettünk egymásnak, és lépteinket sem lassítva to­vábbmentünk. A sarkon a gesztenyefánál megálltam, s percekig néztem Imre távo­­lodó alakját. Megőszült, még­is jól tartja magát, és tulaj­donképpen sokra vitte. Valami szíven ütött. Egy városban, kis városban élünk, mégis az utóbbi évek­ben valósággal elhidegültünk egymástól, pedig valamikor alig vártuk az esti sétákat, az éjszakába nyúló „holnap folytatjuk” dumapartikat. Hol vagytok mézízű beszél­getések, örömmel várt talál­kozások? Annak idején for­maságok nélkül találtunk egymásra. Megszerettük és hosszú évekig kiegészítettük egymást, lehettünk nyolcan­­tízen kivétel nélkül huszon­évesek. Imre hiányzott nekem, én Gézának, Géza Ferkónak, Ferkó Ernőnek, Ernő Jenő­nek, János Vincének, szóval mindenki hiányzott minden­kinek. Világunk észrevétlenül tá­gult, ismereteink egymás ál­tal bővültek, élményeink so­kasodtak, ami nem csoda, el­végre tízen egymástól tíz felé messzieső foglalkozást képvi­seltünk, és ebből is ragadt ránk valami, meg abból is. Emlékszem, amikor Imre hó­napokig betegeskedett, egy­másnak adtuk a kilincset. Biztos vagyok benne, hogy gondos orvosi kezelés mel­lett nekünk, barátainak is köszönhető, hogy felépült, makkegészséges. Vigyáztunk egymásra. Ál­mainkat, vágyainkat, tervein­ket megosztottuk, serkentet­tük, biztattuk baráti körünk olykor elbizonytalanodó tag­jait. Valamennyiünknek ré­sze van abban, hogy történe­tesen Ferkó, aki fiatal szak­emberként került közénk a hetvenes években, országos hírű vezető, az ötszörös él­üzem címmel kitüntetett gyár élén. Mennyi ideje is, hogy­ jól megvagyunk egymás nélkül? Hirtelenében megmondani sem tudom. Úgy kezdődött, mint a kopaszodás, észrevét­lenül. Találkozásaink megrit­kultak, pedig hányszor meg­­beszéltük, hogy majd holnap, majd legközelebb, aztán szé­pen megfeledkeztünk az egészről. Valami mindig közbe­jött, később már a fogadkozások is elmaradtak. Mi történt? Új barátok jöt­tek, vagy talán az autó, a televízió, a hét végi ház, a hobby-kert szól közbe. Nem tudom. Még mindig ott állok a sarkon a vastagtörzsű gesz­tenyefánál s barátságsirató hangulatban nézek Imre tá­volodó alakja után. Sz. P. Új könyv Az állam és az egyház viszonyáról Jelentős, és nemzetközi ér­deklődésre is számot tartó francia nyelvű kötet készül el a napokban az állam és egyház viszonyáról — En­semble pour une bonne cause... — címmel. A Cor­vina Kiadó e kiadványában Lukács József gyűjtött ös­­­sze olyan tanulmányokat, nyilatkozatokat és dokumen­tumanyagokat, amely­ek az egyházak és a Magyar Nép­köztársaság közötti kapcsola­tokról vallanak. A könyv a katolikus, a református, az evangélikus és a szabad egy­házak vezetőinek a kapcsolat alapvető kérdéseire vonatko­zó­­ állásfoglalását, egy Lu­kács Györggyel 197­1-ban, a vallásról folytatott interjú részleteit, valamint Kádár Jánosnak és Aczél György­nek e témával foglalkozó be­szédeit tartalmazza. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP április 1-tőll Egészségügyi felmérés Nagyszabású felmérést ké­szítenek elő azzal a céllal, hogy a korábbinál részlete­sebb képet kapjanak a la­kosság egészségi állapotáról — jelentette be a közelmúlt­ban tartott sajtótájékoztatón az egészségügyi miniszter. — Az általános megbetege­dési vizsgálat mintegy 50 ezer állampolgárt érint és két ágon hajtjuk végre — mon­dotta dr. Balogh János mi­nisztériumi főtanácsos. Első lépésként a KSH kér­dező biztosai már megkeres­ték az érintett állampolgáro­kat, és rögzítették a szüksé­ges alapadatokat. Nagyjából már azt is tudjuk, hogy mennyien nem kívánnak részt venni ebben az­ önkén­tes felmérésben, és örömmel mondhatom: nagyon kevesen. A részletes felmérés április elsején indul. A körzeti or­vosokat is felkértük, kapcso­lódjanak be a munkába és fokozottan kísérjék figyelem­mel az­ érintett állampolgá­rok állapotát. A 13. hónap­ban szűrővizsgálattal győző­dünk meg arról, hogy nem szenved-e valaki olyan rej­tett betegségben, amelyre az év során nem derült fény. — A felmérés másik ága — amely ugyancsak 25 000 em­bert érint — úgynevezett zárt települési vizsgálat, amely­ben Balassagyarmat, vala­mint Baranya és Hajdú-Bi­­har megye néhány települé­sének teljes lakossága érin­tett. Hajdú-Biharban a vizs­gálat lényegében már be is fejeződött, Balassagyarmaton és Baranya megyében pedig április 1-én indul. A 13. hó­napban ezeken a területeken is elvégzik az általános szű­rést. Végül az­ összesen mint­egy 50 ezer állampolgártól kapott válaszokat számítógé­pen dolgozzuk fel. — Az adatok feldolgozása után az egész országra és lakosságra érvényes képet kapunk az egészségi állapot­ról, s megbízható prognózist állíthatunk fel az­ elkövetke­ző 10—G­5 esztendőre. Az egészségügy fejlesztését így megalapozottabban tervez­hetjük meg — mondotta be­fejezésül dr. Balogh János. 5 Hozzászólás a gyermekélelmezéshez Nagy érdeklődéssel, — és mint közgazdász némi elégté­tellel — olvastam a közre­adott véleményeket. Utóbbi­nak az­ volt az oka, hogy ré­gi meggyőződésem: bizonyos nagyságrenden túl fel kell merülnie annak a gondolat­nak, hogy érdemes-e nagyjá­ból azonos feladatok ellátá­sát, szükségletek kielégítését ,,kisüzemi módszerekkel", intézményenként, külön-kü­­lön önállóan megoldani. Nem lenne-e célszerűbb összevon­tan­ — esetleg az­ egész vá­rosra kiterjedően —­ egy he­lyen biztosítani ennek a fel­tételeit. Az érintett szakma­beliek sokszor úgy véleked­tek, hogy ez nagyon egyolda­lú — csak közgazdasági — szemlélet. Ettől függetlenül persze az élet már kikény­szerítette, — mert egyébként se létszámban, se a szüksé­ges szakmai összetételben szakembert nem tudtak beál­lítani — hogy létrejöjjenek összevont gazdálkodó-, kar­bantartó-, sőt szakirányító gondnokságok és más elne­vezésű ilyen szervezetek. A kerekasztal-vitában résztvevők maguk is meggyő­zően bizonygatták, hogy a ki­elégítőbb megoldáshoz a je­lenlegitől eltérő, végered­ményben mégiscsak koordi­nált eljárásra van szükség. Az anyagi eszközöket és egyéb feltételeket össze kelle­ne vonni, hogy e kiemelkedő fontosságú társadalompoliti­kai kérdésben mennyiségileg, de főleg a minőségi tényező­ket tekintve, előbbre lép­jünk. A vitából az is kitűnt, hogy a gondok összetetteb­bek, mint általában a gazda­sági koordináció egyéb ese­teiben. Szakszerű, az életkori sajátosságoknak megfelelő étkeztetés, központi beszer­zés, tárolás, előkészítés is a koordináció tárgyát képezi. Sajátos tehát a helyzet és a megoldások útja, lehetősége, de ilyenek a figyelembe ve­endő tényezők is, ezért nem szabad lebecsülni az aggályo­kat sem. A bevezető után már úgysem tagadhatnám, hogy én a hatékonyabbnak tartott közös megoldások hí­ve vagyok, ezért a mellette szóló érvekkel kezdem. Tény­kérdés, hogy a vendéglátó­­ipar sem a felnőtt, sem a gyermekélelmezés látványos fejlesztéséhez nem rendelke­zik elegendő anyagi eszköz­zel, viszont a legtermeléke­nyebb, szélesebb választékot nyújtó megoldásoknak csak itt vannak birtokában. Ugyanakkor szétszórtan lé­teznek — és szándék a jövő­ben építeni — a gyermekin­tézmények mellett külön-kü­­lön főzőkonyhák, viszonylag kis kapacitású gépi berende­zéssel ellátva, de ezek sincse­nek folyamatosan kihasznál­va. A mai helyzet mindinkább reménytelen, hogy minden intézmény konyhájába jusson elegendő képzett dolgozó. Az­ intézmények ,­fajlagos épí­tési költsége" — tantermek­re, óvodai helyekre vetítve — igen megnövekedett, töb­bek között a kiszolgáló léte­sítmények (így a konyhák) költségei miatt. Az étkeztetés „házilagos" ellátása (a be­szerzést, tárolást, ellenőrzést is beleértve) fokozott terhet ró az intézményvezetőkre. Szívesebben kötnek a terme­lő mezőgazdasági üzemek egyetlen szervvel szállítási szerződést nagyban, mint sok kis tételre. Mi szól a javaslat ellen az érdekeltek szerint? Központi konyha mellett is kell mele­gítő konyhát fenntartani (építeni), mert kihűl az étel mire az étkezőkhöz jut. A megtakarítás tehát csak rész­leges: gépekben igen, épület­ben alig. Ez persze műszaki tervezés kérdése is. Kell ta­lálni értelmes megoldást! Ezen kívül a közeli iskolák­ból járhatnának a központi étterembe is, nem is beszél­ve a nem napközis gyerekek­ről. A mai műszaki-gazdasági normatívák előírják, hogy meghatározott tanterem­, óvodai hely­számhoz milyen kiszolgáló helyiségek tartoz­nak. Ezek kötelezőek. Ez igaz, de az újszerű, racioná­lis megoldási javaslat aligha találna elutasításra, már csak az építőanyaggal, kapacitás­sal való takarékosság fontos­sága miatt sem. Más kérdés, hogy a normák szerint járó fedezetet a tanácsoknak át­menetileg meg kell kapniok, mert egyébként mit adnak át a közös beruházásokhoz? Ezt a tervező főhatóságokkal kell előre egyeztetni. A melegítő konyhákhoz is kell személy­zet. Ez is igaz, de jóval keve­sebb és nem különleges szak­­képzettségű, tehát mégis könnyebben biztosítható. Központi főzés mellett szállítóeszközökről is gondos­kodni kell. Kérdés, hogy ezek beszerzési költségét nem kompenzálja-e az egyenként most is meglévő kisebb ilyen eszközök költségének megta­karítása. A legnyomósabb érvnek az étkeztetés költség­­­­vetési előirányzatának jelen­legi rendszeréből következő, szinte lehetetlen változtatást hozzák fel. Véleményem sze­rint — mivel a miniszterta­nácsi határozat végrehajtá­sáért a minisztériumok is fe­lelősek —• bizonyára adódik pénzügy-technikai megoldás, ennek az­­ akadálynak az át­hidalására is. Mindenesetre, legelőször ezen kellene túl­jutni, mert ettől függ a töb­bi intézkedés értelme, eset­leg a lehetősége is. Azzal azonban számolni kell, hogy a jelenlegi költ­ségvetési normáknál sokkal magasabb térítést az intéz­mények aligha tudnak a ven­déglátóiparnak fizetni, még­ha hozzászámítjuk a vitában felmerült más-más helyen szereplő kisebb előirányzato­kat­ is. A koncentrált megol­dásnak azonban valamelyes önköltségcsökkenéssel is jár­nia kellene a szakvállalatnál. Lényegesnek tartom, hogy legalább Szolnokon alakuljon ki mielőbb a közös elképze­lés és valósuljon meg — a lehetséges legkorábban — a „kísérleti modell". Ennek azonban nemcsak a közös be­ruházási, hanem az intéz­mények biztonságos, folya­matos ellátását garantáló módját és feltételét is tisz­tázni kell. Nehogy az isko­lák, óvodák két szék közül a pad alá essenek, későbbi vál­tozó vállalati magatartás mi­att. Gondolom, erre a keres­kedelem ágazati irányítása hatósági garanciát is képes adni. Rövidesen kezdődik a ha­todik ötéves terv előkészíté­se. A tanácsi beruházások el­­­­határozásánál a kialakuló ál­láspontokra már figyelemmel kellene lenni, mert a népgaz­dasági megtakarítás időbeni „megfogása" közérdek. A két, elősorban érintett szakága­zat — kereskedelem, oktatás — felelős döntését bizonyára segítené, ha az ügyben a he­lyi szakemberek is elmonda­nák véleményüket a lap ha­sábjain. Csor­a Kálmán a megyei tanács vb tervosztály vezetője A befejező munkákat végzik Tiszaföldváron, a Hajnóczi József Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola új részlegének építői, az ÉPSZER munkásai. Az épületben az iskola négy új tanterme, a gyakorló óvoda és az óvodások tornaterme kap helyet

Next