Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

1978. m­ájus 28. SZOLNOK M­EGYEI NÉPLAP TÁVPROGNÓZIS 1990-IG Húszezerrel nől Szolnok lélekszáma Hányan élnek és dolgoznak majd a megyeszékhelyen 1990-ben? Hogyan alakul a következő évtizedben a lakos­ság kor­ nem szerinti összetétele? Milyen feltételekkel ja­vítható a termelő és a nem termelő ágazatok valamint a szakmák közötti munkaerő-egyesúly? Ezekre a kérdésekre adott választ az a demográfiai prognózis, amelyet legutóbbi ülésén Szolnok város Tanácsának testülete vitatott meg és fogadott el. A tanulmány három évtizedet ölel fel. Elemzi az 1956-tól 1975-ig tartó időszakot, és megalapozott követ­keztetések alapján tárja fel, mi várható 1990-ig. Tetőzött a bevándorlási hullám Abban az időszakban, amikor az alföldi kisváros­­ból erőteljesen­ iparosodó és a Tiszántúl egyik központi települése lett, lakosainak száma 25 ezerrel emelkedett. A népességnövekedés első­sorban a bevándorlóknak volt köszönhető. A letelepü­lési kedv a hatvanas évek­ben tetőzött. Ez nem csupán jellentős társadalmi átréteg­­ződéssel járt, hanem meg­fiatalította a város lakossá­gát is. (Ma az alföldi me­gyeszékhelyek közül Szolnok népessége a legfiatalabb.) Részben ezzel, részben pe­dig a népesedéspolitikai in­­tézekdésekkel magyarázható, hogy évről évre több gye­rek született Szolnokon. Igaz, hogy a halálozások száma is nőtt, sőt az utóbbi 5 esztendőben mérséklődött a bevándorlási hullám is, de számottevően nem befolyá­s is várható 1990-ig? Ma 72 ezer lélekszámú város Szolnok. A prognózis szerint az évtized végéig 80 ezer, 1990-ig pedig 90—98 ezer lesz lakóinak száma. (Tehát évi 1200—1600-as növeke­désre számítanak, figyelem­be véve, hogy a felmérések szerint tovább csökken a bevándorlás, minimálisan solta a népesség gyarapodá­sának tendenciáját. Fokoza­tosan nőtt az aktív keresők aránya. (1960: 46,4, 1972: 52,1, 1975: 54,5 százalék.) Summa summárum: 15 év alatt 15 ezerrel emelkedett a munkaképes korúak szá­ma. (Két forrás volt: a né­pességnövekedés és a nők munkába állása.) Ennek el­lenére munkaerőgondja­i vol­tak és vannak a váro­s üze­meinek. A hiányt részben a környező település lakói pó­tolták. Az ingázók tábora egyre nőtt (1975-ben már tizennégy és félezren voltak.) De még így sem volt elég a munkáskéz. Az üzemekből elsősorban a szakmunkások hiányoztak. A tanulmány megállapítása szerint 1974 75-ben a munkaerő-szükség­letnek mindössze 65—70 szá­zalékát lehetett biztosítani, növekszik a halálozások szá­ma, és 1200—1600 között lesz az éves születési átlag.­ Várhatóan a gyerekek (az óvodások és az általános is­kolások) lesznek jóval töb­ben. A munkaképes korúak száma körülbelül tízezerrel nő, s 1990 végére hozzáve­tőleg negyvenkilenc és fél­ezer l­esz. De csak abban az esetben, ha a ma még meg­levő minimális női munka­erő-tartalék megszűnik, ha nő a cigány lakosság foglal­koztatottsága, és ha az eddi­ginél hatásosabban ösztönzik a nyugdíjasokat a munka­­vállalásra. (Ma a munkaké­pes korúak 81,8 százaléka dolgozik. A számítások sze­rint ez az arány 1990-ben 86,2 százalék lesz.) Ez az az ötéves tervidő­szak, amikor ugrásszerűen fejlődni kezdett a szolgálta­tóipar. Nyilvánvaló, hogy hálózatának bővülésével ará­nyosan nő a munkaerő­­igény, amelyet kielégíteni csak akkor lehet, ha más iparágakban minimálisan nő, de inkább stagnál vagy csök­ken a munkáslétszám. A vá­ros iparának hosszútávú programja szerint a rekonst­rukciós fejlesztések csak minimális létszámnöveke­dést igényelnek, igényelhet­nek, mert a termelés növe­kedését (15 év alatt közel háromszorosára emelkedik) a hatékonyság javításával és nem a munkáskollektíva felduzzasztásával kell elérni. Pályairányítás A prognózis szerint 1975- höz viszonyítva majdnem 18 ezerrel több munkásra lesz szükség 1990-ben a város­ban. Mivel utánpótlásként elsősorban a munkaképes korba lépő ifjúságra számí­tanak, az eddiginél sokkal körültekintőbben kell orien­tálni a pályaválasztó fiata­lokat. Az intenzív iparfej­lesztés szakemberek nélkül aligha valósítható meg. Ez a szükség diktálja és kény­szeríti a felnőtt szakmunkás­­képzés lehetőségének további bővítését is. A gyerekek lesznek többen A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI „CSODA" Nem vándorolnak már az ügyiratok Semmiben sem hasonlít irodához, még kevésbé a ta­nácsházától megszokott hi­vatali helyiséghez. Tulajdon­képpen semmihez sem ha­sonlítható, mert nincs is ha­sonló. Képzeljenek el egy hatal­mas L-alakú helyiséget,­­a hosszabb szára az egykori tanácsterem, a rövidebb a hajdani klub — most egybe­nyitva). Zöld posztóval bo­rított fal, nem dekoráció (bár annak is ízléses) hang­­szigetelés. A parkettán nagy felületű szőnyegborítás. A terem egyik végében négy kis tárgyalófülke, hosszan egymás mellé illesztett író­asztalok. A két sarokban sí­nen csúszó szekrények, sza­bályozható polcokkal, mel­lette fotocellás, automata adattároló. A másik két csücskében az L-alakú he­lyiségnek kisméretű iroda, a vezetőnek és a gépi könyve­lőknek. A kép még nem tel­jes és nem végleges. A hét végén, amikor a törökszent­miklósi tanács vb-titkára vé­gigkalauzolta a végrehajtó bizottság tagjait a teremben, a premier előtti utolsó simí­tások folytak. Szerelők, ta­karítók újdonsült munkahe­lyükön rendezkedő ügyinté­zők nyüzsögtek. Június 1-re minden a helyén lesz, ebben a „szabálytalan” ügyfélszol­gálati irodában, ahol valami egészen új, merész és mégis egyszerű veszi kezdetét az ügyfélszolgálatban. — Nem eget-földet renge­tő felfedezés, nem világra­szóló ötlet, — bizonygatta dr. Papp János vb-titkár — csupán ésszerű munkaszer­vezés, a korszerű technika párosításával. Két évvel eze­lőtt kezdtünk el töprengeni, a három emelet lépcsőjét megmászó idősek, a folyosó­kon bolyongó, az egy irattal már a harmadik irodaajtó előtt várakozó emberek lát­tán. Hogy lehetne ezt az egé­szet másképp csinálni? Há­zon belül ésszerű átrende­zéssel a sok jövést menést megszüntetni ? Felmértük az ügyfélforgalmat. Kiderült, hogy hetente körülbelül ezer ember fordul meg nálunk. Harminc, harmincöt száza­lékuknak a kétszemélyes ügyfélszolgálati irodánál nem kell tovább mennie. Ott, az apparátus „előretolt helyőr­ségében” intézik az egysze­rű rutinügyeket. De a több­ség a különböző osztályoknál kilincsel, összeszámoltuk, több mint 550 lakossággal kapcsolatos ügyfajtával fog­lalkozik az apparátusunk. Mi lenne, ha azok az ügyin­tézők, akik naponta talál­koznak az ügyes-bajos dol­gaikat intéző emberekkel, együtt lennének, egy terem­ben a földszinten, a bejárat­hoz közel. — Ez volt az alapötlet. De hogyan lesz ebből valami? Hány ügyintézőt érint? Ho­gyan lehet elhelyezni vala­mennyit úgy, hogy se ők, se az ügyfelek ne zavarják egy­mást? Hallottam nem kis fejtörést jelentett. — Az első papírra vetett elképzelésünket nem is fo­gadta el a megyei tanács, amelynek bátorítása és anya­gi segítsége nélkül egyéb­ként az ötlettől aligha jutot­tunk volna idáig, hogy né­hány nap múlva 22 dolgo­zónk (az igazgatási osztály kollektívája, a teljes adó­csoport, két műszaki, egy szociálpolitikai, egy ipari és kereskedelmi előadó, vala­mint az állatkísérőlap-keze­­lője­­ várja a miklósiakat egy korszerű, kibővített ügyfél­­szolgálati irodában. Itt min­denki és minden kéznél lesz. Nem kallódhat el és nem körözhet az akta az egyik osztályról a másikra. Nem is az ügyfél hurcolássza az ira­tot, az ügyintézők továbbít­ják egymásnak. — Átgondolt előkészítésre, körültekintő döntésre vall, hogy nyilvánosságot nem tű­rő tanácskozásokhoz négy kis fülkét is kialakítottak. — Ez az egyik funkciója, a másik, hogy legyenek olyan csendes helyek, ahol a gépelendő anyagot az ügyin­tézők magnószalagra mond­hatják. — Hogyan alakul az ügy­félfogadás ideje? — Reggel nyolctól délután fél ötig. Ez látszott a leg­egyszerűbbnek, mert a vá­rosban, két kivétellel, a ter­melő vállalatok három mű­szakban üzemelnek. Más munkarend szerint dolgozók a szerdai nyújtott ügyfélfo­gadó napon és bármelyik szombaton jöhetnek. Kedden ,én csütörtökön nincs félfo­gadás. Talán ez az egyetlen ami a régi maradt a törökszent­miklósi tanácsházán. Eltűn­tek helyükről a gépírók is. Most egy úgynevezett köz­ponti leíróban egymástól el­szigetelt (barátságos) kis sz­o­bákban gépelnek. Fejükön fülhallgató, mellettük pilla­­natkapcsolós kis japán mag­nó. Egy gombnyomás és fo­rog a kazetta. (Bemutatkozik a diktáló és kezdi, hány példány, mi a fejléc...) Nem pusztán a látogatónak tűnik ideálisnak a gépírónők kör­nyezete, új munkarendje, hevesen bizonygatták vala­mennyien, hogy mennyivel jobb, ésszerűbb így. Éppúgy, mint a központi iktató, a másik „csoda” a törökszent­miklósi tanácsnál, ahol ja­nuár 1-ig nyolc osztályon végezték az iktatást. Mind­ez három dolgozóra egy ik­tatókönyvre és egy modern automata irattárolóra redu­kálódott. Nos, ilyesféle a modern tanácsháza Törökszentim­ik­­lóson.­ Nagyszerűnek, kor­szerűnek tűnik. Hogy való­ban az lesz-e a gyakorlat­ban, azok döntik majd el, akik érdekében mindezt lét­rehozták, akiknek szolgála­tában áll­t az ügyfelek. Kovács Katalin 5 Erdő, erdő, erdő A cserkeszőlői gyümölcsö­sök szélén sudár erdő sávja húzódik.­­Az öregj S­ulyok András kedvtelve nézegeti: — Szőlő volt itt valami­kor, de nem győzte a nép. Meg aztán a talaj­ se jó. Amikor szántotta a lánctal­pas, a barázdában felfakadt a víz. Boné Mihály, a Román— Magyar Barátság Tsz erdé­sze bólint: — Gazdaságosan nem le­hetne itt termelni, ezért te­lepítettünk erdőt. S nemcsak itt, hanem a határ más ré­szein is, 1970 óta közel 300 hektáron. Boné Mihály kezenyomát egyébként két és fél ezer hektár új telepítés őrzi. Amikor ez szóba kerül, fel­vidul az arca. — Nekem így adódott. Örömteli lehetőség, s egy­re több embernek az. A megye erdőterülete ugyanis szépen gyarapszik. — Az utóbbi negyedszá­zadban körülbelül hatszoro­sára nőtt — magyarázza Kardos Rezső, az erdészeti felügyelőség vezetője. — Több mint huszonötezer hektárt borít már erdő. Gazdasági érdek, talajvé­delem, üdülés — mind­mind, összefügg a fák elsza­porodásával. Nem véletlen, hogy a távlati tervek 35—36 ezer hektár erdővel szá­molhatnnk. Kardos Rezső bizakodik: — Egyre több tsz ismeri fel a fásítás hasznát. Ez azért fontos, mert ilyen cél­ra nagy területtel azok ren­delkeznek. Megyénkben a szövetkezetek tulajdonában máris nagyobb erdőterület van, mint állami kezelés­ben. Kevés megyében ala­kult így. A továbbiakban ez az arány még jobban a tsz­­ek javára billen. A korszerű nagyüzemi gazdálkodás kedvez a fá­sításnak. A Nagykunsági Főcsatorna két partján pél­dául Abádszalóktól Öcsödig 50—50 méteres erdősáv hú­zódik majd. Az északi ré­szen már megkezdték a te­lepítést. Több száz újabb hektáron díszlik majd a tölgy, a nyár. A fiatal erdők termése a kilencvenes években érik majd be. A megye szövet­kezetei 6—800 ezer köbmé­ter fával rendelkeznek ak­kor. Kevésnek bizonyul majd a kézifűrész. Szellemi és eszközkapacitásról jó előre gondoskodni kellene. Igaza van az erdészeti fel­ügyelőség vezetőjének, ami­kor a szövetkezetek össze­fogását szorgalmazza. A te­lepítések fenntartásához ugyanis megvannak a gé­pek a szövetkezetekben, de a feldolgozáshoz szükséges speciális berendezések árá­nak előteremtése és a kapa­citás kihasználása már gon­dot okoz. Jó példáért­ nem kell messzire menni, Kardos Re­zső már mondja is: — Tápiógyörgyén nyolc tsz összefogott. Nálunk is több ilyen társulás kellene. A végcél a szövetkezetek ön­állóságának meghagyásával az erdőgazdasággal való ko­operáció lenne. Annak ugyanis megfelelő szellemi és korszerű gépi kapacitása van — így minden szektor erdejében a mai követelmé­nyeknek megfelelő gazdál­kodást lehetne kialakítani. Ilyen társulás egyelőre nincs a megyében. S nincs elég szakember se — ezért nem lehet más járható út. Leg­alábbis gazdaságosan jár­ható út nem lehet más. Csu­pán példaként említve: az erdőgazdaság 22 millió fo­rintért vett egy svéd gép­sort. Az erdő nem mindenhol szolgál elsődlegesen gazda­sági célokat. A Szolnok kö­rül telepített négyszáz hek­táron például a környezet­­védelem, a felüdülés az el­sődleges cél. Az erdősáv még további öt-hatszáz hektár­ral növekszik — így a kö­vetkező nemzedéknek már nem lesz olan sivár a Szé­chenyi lakótelep. Egyébként az itteni példa követésre méltó. Ha nincs zöldövezet, akkor annak ki­alakításához az építkezés kezdetével egyidőben hozzá kell látni. Meglevő értékeink is mél­tán igényelnek nagyobb fi­gyelmet. Kengyel határában példává évszázados ifákkal tűzdelt, elhanyagolt kastély­park áll. Az úszómedencét még rendbe lehetne hozni, a sétányokat járhatóvá ten­ni, a lefojtott kutakat ismét üzembe helyezni. Patkó Imre, a községi pártbizottság titkára elme­reng : — Gyermekkoromban még oda jártunk majálisra. Most a vadásztársaság ne­veli fácáncsibéit az árnyas ligetben. — Úgy tűnik, nem soká­ig — mondja Patkó Imre. — Innen került az erdőgaz­dasághoz Nagy Sándor. Az ő ötlete volt, hogy rendbe kellene hozni a kastélypar­kot. Az erdészeti felügyelő­ség segített. Már a terveket készíti a balatonfüredi Ter­­vező Vállalat. A felújítás újabb telepí­téssel párosul. A meglevők mellett helyet kapnak a hasznos egyéb fajták. Jó kirándulóhely lesz tehát a kastélypark a kengyeliek mellett a martfűieknek, a tö­­rökszentmiklósiaknak egy­aránt. Nem csoda, hogy a kör­nyék üzemei a kengyeli párttitkár kezdeményezésé­re felajánlották segítségü­ket a park rendbetételéhez, hiszen az erdő mindig ol­talmat nyújtott az ember­nek. S. B. Fiatal ültetvény a Széche­nyi lakótelep körül Kastélyparki részlet

Next