Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-28 / 150. szám
8 SZOLNOK MEGYEI napi~— 1978. JÚNIUS 28. SZERDA IRÉN NAPJA A Nap kél 3.49, nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél —,—, nyugszik 12.56 órakor. Várható időjárás ma estig: Tovább növekvő felhőzet. Többfelé eső, záporeső, zivatar. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő északkeleti, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17—22 fok között. Athenaeum Száztíz évvel ezelőtt, 1868. június 28-án alakult meg Budapesten az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat. A felszabadulás előtti Magyarország legnagyobb lap- és könyvkiadó vállalata a Belvárosban, a Barátok terén kezdte el működését. Alapja az Emich Gusztáv-féle nyomda volt, amelyet 1868-ban megvásároltak. A részvénytársaság jelentősége különösen akkor növekedett meg, amikor Miklós Andor vezetésével előállítója és kiadója lett az úgynevezett Est-lapoknak (Az Est, Pesti Napló, Magyarország) . Kiadványai szinte a könyvkiadás egész területét felölelték; hosszú ideig kizárólagos joggal jelentette meg Petőfi, Ady, Babits, Móricz Zsigmond műveit. A két háború közötti időszakban főleg a polgári haladásért küzdő magyar írók és a fontosabb nyugat-európai elbeszélők műveit adta ki. Bátor vállalkozása volt a Magyarország felfedezése című könyvsorozata (szerkesztette Sárközy György), melynek keretében jelentek meg a falukutatók szociográfiai munkái (Féja Géza: Viharsarok, Darvas József: Egy parasztcsalád története, Erdei Ferenc: Futóhomok stb.). A vállalatot 1947- ben államosították, kitűnő nyomdája továbbra is megtartotta eredeti nevét, míg könyvkiadási funkcióját a Szépirodalmi Könyvkiadó vette át. Ügyelet az Idegenforgalmi Hivatalban Július elsején és másodikén — szombaton és vasárnap — hétvégi ügyeletet tart a Tiszatour Szolnok megyei Idegenforgalmi Hivatala. Szombaton reggel 9 órától este 6-ig, vasárnap déli egy óráig várják az ügyfeleket a hivatal dolgozói, akik beváltják a valutát, utazási, kirándulási ajánlatokat adnak, utakat szerveznek, ezen kívül szállást biztosítanak a turistáknak. Érettségizett téesz-tagok Az újszászi Szabadság Termelőszövetkezetben 1975-ben a tagok egy bátor csapata elhatározta, hogy munka mellett érettségi bizonyítványt szerez. A helyi gimnázium támogatta a szövetkezeti dolgozók elhatározását, és nyitott egy „téesz-osztályt”. Tegnap kaptuk a hírt: a Szabadság Termelőszövetkezet húsz dolgozója a napokban sikeres érettségi vizsgát tett. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Új határidő kell a jó könyv olvasópályázaton Négy hónappal meghosszabbították a Kell a jó könyv ’77 olvasópályázat beküldési határidejét; az új határidő: 1978. december 31. A Magyar—Szovjet Baráti Társaságnál az MTI munkatársának elmondták: a módosításra azért volt szükség, mert a pályázat iránt a vártnál lényegesen nagyobb érdeklődés nyilvánult meg és a kiírásban szereplő, olvasásra ajánlott könyvekhez nem tudott mindenki hozzájutni a könyvtárakban és a könyvesboltokban. Különösen nagy érdeklődés nyilvánult meg a pályázat iránt a szocialista brigádok és a fiatalok körében. A pályázók a legkülönbözőbb műfajú és témájú negyven mű közül választhatnak és maguk dönthetik el, hogy melyik hat művet olvassák el. Pályázni e hat mű ismeretében a könyvesboltokban és a könyvtárakban beszerezhető tesztlapok kitöltésével lehet. Sorsolással döntik el, hogy a helyes választ adók közül ki nyeri az értékes díjakat, köztük a főnyereményt, a Lada gépkocsit. Eredményt jövő év márciusban a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából hirdetnek. Gépkocsitulajdonosok figyelmébe Az Állami Biztosító felhívja a gépkocsitulajdonosok figyelmét, hogy a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás 1978 első félévi díjának befizetési határideje pénteken lejár. Azoknak az autósoknak, akik június 30-ig nem fizetik be a 230 forintot, a késedelmi pótlékkal is számolniuk kell, aminek összege 200 forint. A gépjárműtulajdonosoknak a biztosítási díj befizetésénél nemcsak a határidőkre kell ügyelniük. Az Állami Biztosító tapasztalatai szerint gyakran előfordul ugyanis, hogy összecserélik a különböző csekkeket és a legkülönfélébb összegeket fizetik be a felelősségbiztosítás kiegyenlítésére rendszeresített postautalványokon, így például ez év első felében összesen 630 ezer forintot kellett visszatéríteni a tévesen fizető autósoknak, motorosoknak.Gyakori probléma, hogy a csekkekre nem írják rá a rendszámot. A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? A déli területeken a héten megkezdődik az őszi árpa aratása. Máshol még várni kell, hiszen az elmúlt héten is folytatódott az évszakhoz képest hűvös időjárás. A heti középhőmérséklet a Tiszántúl nagy részén 18—19 fok között, az északi területeken 17—18 fok között, 1—3 fokkal a sokévi átlag alatt volt. A hét végén beáramló hűvös levegő is elsősorban északon éreztette hatását, rövid idő alatt 15—20 mm csapadék hullott. A Tiszától keletre eső vidékeken a heti csapadék összege Szarvas környékének kivételével nem haladta meg a 10 mm-t. A hét folyamán a legtöbb csapadék (25 mm) Jászapáti térségében fordult elő, de az északi területeken sokfelé mértek 20—24 mm csapadékot. Az elkövetkező napokban az őszi árpát már a Tiszántúl középső vidékein is arathatják, de a hűvös, csapadékos időjárás miatt a búza aratását csak a következő hét közepe felé lehet kezdeni. Az idei aratás nem lesz könnyű, a változékony, szeles időjárás, a kiadós záporok sokfelé megdöntötték a gabonát. nutósorszámok A Merkúr Autószalon jelentése a gépkocsisorszámokröl: Trabant Hycomat 7046 Trabant Limousine 13952 Trabant Lim. Special 21008 Trabant Kombi 2984 Wartburg de Luxe 10532 Wartburg de Luxe tt. 3483Wartburg Limousine9921 Wartburg Limousine tt.2511 Wartburg Tourist3684 Skoda 105 S 92979 Skoda 120—L — Budapest919 — Debrecen 624 Lada 1200 — Budapest95203 — Debrecen46373 Lada 1300 — Budapest9401 — Debrecen 5993 Lada 1500 12332 Lada Kombi 11759 Polski Fiat 1500 (125) 13603 Polski Fiat 1500 »25 13603 Dácia 10415 Zaporozsec 26458 Moszkvics 2140 3257 Zrínyi opera partitúrája került elő A jugoszláviai Eszék városban egy öreg ház padlásán, zenetörténeti értékű és magyar vonatkozású művet találtak: a horvát Zrínyiopera 1876. évi partitúráját. Hugo Borenics neves eszéki zeneszerző és zenetanár a ritka példányt a Zrínyi-kultusz magyarországi őrének — a szigetvári várbaráti körnek — adományozta. A 156 oldalas kiadványt a zeneszerző, Ivan Zajc portréja díszíti, s egy szép metszet, amely az 1566-os szigetvári drámát ábrázolja: Zrínyi Miklósnak és vitézeinek hősi kirohanását a rommá lőtt várból. Növényvédelem Ügyeljünk a várakozási idő betartására Az elmúlt hetek időjárása (kisebb esők, bőséges éjszakai harmat, meleg nappalok) rendkívül kedvezett a gombabetegségeknek. A meteorológiai jelzések szerint a hét folyamán is változékony lesz az idő, ezért fokozottt gondot fordítsunk a növényvédelemre, ezen belül is a gombabetegségek elleni kezelésekre. Nagy a szőlőperonoszpóra és a szürkerothadás fertőzésveszélye — a tünetek a levleken és a fürtökön is megjelentek —, szükséges tehát a folyamatos védekezés. Tovább kell folytatni a permetezést az almafavarasodás ellen. Az almafák permetezésekor ajánlatos rovarölőszert is alkalmazni, mivel az almamoly elhúzódó rajzása miatt a lárvák még mindig veszélyeztetik a gyümölcsöt. Várhatóan a napokban megjelennek a burgonyavész tünetei is. A korai, súlyos mértékű lombpusztulás megakadályozására védekezünk a rézoxidklorid 50 WP, a Recin Super 0,4—0.5 százalékos vagy a Dithane M— 45 0.2 százalékos permetlevével. A burgonyabogár ellen ajánlatos rovarölőszert keverni a permetlébe. Tovább kell folytatni a védekezést a levéltetvek ellen, melyre a Sinoratox 40 EC (0,1 százalék), a Rogor L—40 (0,075— 0,1 százalék) vagy a Bi 58 EC (0,075—0,1 százalék) használható fel. A Rogor L—40 és a Bi 58 EC sikerrel alkalmazható a körte levélbolha elleni védkezésre is 0,075—0,1 százalék töménységben. Az amerikai fehér szövőlepke hernyófészkeinek megsemmisítése továbbra is fontos feladat. Vegyszeres védekezések esetén — a gyümölcsök érése és a köztesként termesztett növények hasznosítása miatt — igen fontos az élelmezés-egészségügyi várakozási idők betartása. 1978. június 28. Budapesti telefonprogram 1995-ig 1 millió 150 ezerre növekszik a budapesti telefonok száma, a Posta Kísérleti Intézet ehhez a programhoz kidolgozta a távbeszélő szolgáltatások fejlesztési tervét. Eszerint a jelenlegi hét nagy fővárosi telefonközpont mellé további 26 épül, a meglevőket pedig korszerűsítik. A SZOLNOKI helyőrségi művelődési ház nőklubjában ma este fél hatkor a nyári szépségápolásról, kozmetikai tudnivalókról tartanak gyakorlati bemutatóval egybekötött foglalkozást. A NYÁRI HANGVERSENY fiataloknak. A szolnoki ifjúsági parkban ma este 20 órától a Skorpió beategyüttes ad hangversenyt. ■ CSILLAG MOZI: A mezőtúri városi művelődési központ rendezésében ma este 20 órától szabadtéri filmvetítésre kerül sor a Túrkevei úton. A nyáresti program során ismeretterjesztő és vidám rajzfilmeket mutatnak be. A KUNMADARASI szakmaközi bizottsághoz tartozó szakszervezeti tagok társadalmi munkában felújítják az öregek napközi otthonát. A nagyközségi tanács 75 ezer forint értékű anyagot ad. A munkát júliusban kezdik el. A SZÜLÖK társadalmi munkája. A zagyvarékasi községi bölcsődében a napokban korszerűsítő, felújító munkához kezdtek a szülők társadalmi munkában. Kicserélik a tetőt, az ajtókat, az ablakokat és beépítik a folyosót is. Július végén már a felújított óvodában gondoskodnak a kicsikről. A HATALMI viszonyok, üzemi demokrácia címmel tegnap délelőtt Szigeti László, az Oktatási Igazgatóság igazgatóhelyettese tartott előadást az Országos Takarékpénztár Szolnok megyei Igazgatóságánál, a pártalapszervezet tagjainak és a szakszervezeti bizalmiaknak. B ORSZÁGOS turistatalálkozót rendeznek június 30- tól július 2-ig Mezőtúron. A vendégek a háromnapos program során a 600 éves város nevezetességeivel ismerkednek. 0 TALÁLKOZÓ Soós Zoltán költővel. Szolnokon a Magyar Néphadsereg Helyőrségi klubjában ma este 18 órakor író-olvasó találkozót rendeznek, ahol a versek kedvelői Soós Zoltánnal ismerkednek meg. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága is a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, PL: 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28 Felelős vezető: Gombkötő Béla