Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

1978. december 1. Siói kilométer szárazon és vízen A cél: Moszkva! Akik teljesítették a próbákat Befejeződtek az „Aranyjel­vényesek az olimpiára” or­szágos akció megyei próbázá­­sai, amelyeknek a „Száz kilo­méter szárazon és vízen” cí­met adták a szervezők. Jó ne­vet találtak, hiszen az öt fel­adat közül a futás, a kerék­pározás és a gyalogtúra va­lóban szárazföldi, — míg az evezés és az úszás elenged­hetetlen feltétele a víz. A próbaszámok — melyeket meghatározott idő alatt kel­lett teljesíteni — együttes hossza pontosan 100 kilomé­ter. A megyében száznegyvenen vásároltak olyan igazolványt, amely a megyei, illetve az országos próbákon való rész­vételre jogosít. Közülük öten álltak rajthoz valamennyi megyei próbán, és huszon­öten vannak azok, akik az öt­ből négy feladatot végeztek el. A legidősebb „ötpróbázó” a 41 éves Peták Kálmán, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium tanára. — Amikor hírét vettem az akciónak — meséli —, rög­tön tudtam, hogy ezt nekem találták ki. Március elsején kezdtem edzeni és bizony alig bírtam lefutni az ezer métert is. Májusban viszont már 12—13 kilométert is le­gyűrtem. Egyszóval nehezen lendült bele, holott igazolt verseny­zője a Szolnoki MTE-nek, csak éppen szellemi sportnak hódol — sakkozik. A mondás azt tartja, hogy nem esik az alma messze a fájától, s így igaz, hiszen a tanár úr Köl­tői úti iskolában­­ tanuló fia is teljesítette mind az öt kö­vetelményt. — Úgy gondoltam — mondja Tamás, — ha apa bírja, akkor én is. Nekem szintén a futással volt ba­jom, kezdetben fájt a lábam, de elmúlt. Az országos pró­bákon nem indulhattam, mert még nem töltöttem be a 14. évet. — Eljött velem a Velencei­tóhoz — fűzi hozzá az apa, — az országos futópróbára. Ke­rékpáron kísért, nagy bödön vízzel. Az első húsz kilomé­ter még jól ment, de aztán hatot inkább gyalogoltam, mint futottam, szerencsére belefért az időbe. Egyébként egy kajakban eveztünk, és a fiam jobban úszik, mint én. Tóta Józsefet, a Verseghy Ferenc Gimnázium 15 éves tanulóját senki sem bíztatta, mégis nekivágott a cseppet sem könnyű feladatoknak. — Az első megyei próbán találkoztam a tanár úrral és néhány iskolatársammal, s együtt sokkal könnyebben ment minden. Az országos kerékpártúrán már én is túl­jutottam, sajnos, a futáson nem vehettem részt, mert megfájdult a lábam. — Mi kollektíván vállal­koztunk a próbákra — idézi a kezdetet Takácsné Cseh Éva, a KÖTIVIZIG 28 éves dolgozója, — ám tizenötből végül is négyen maradtunk. Az országos próbák közül a kerékpározást, a futást és az úszást teljesítettem. A legborzasztóbb az úszás volt. Az első csoportban indultam, 18 fokos volt a víz, félméte­resek a hullámok — a fél Balatont kiittam. Úszni nem igen lehetett, bólyák sem voltak, és a fejünk lila volt a hidegtől. — Én a futástól féltem — jegyzi meg a 31 éves dr. Be­­senyei Mária, a megyei kór­ház gyermekosztályának or­vosa. — Hat éve szólított fel a sebész főorvos, hogy hagy­jam abba a sportolást — Évával együtt kézilabdáztam — mert nem bírják a térde­im. Nem hallgattam rá, de végül a futás is jobban ment, mint gondoltam. A megyei gyalogtúra például nagyon tetszett, kitűnő volt a hangulat, pedig két órán keresztül zuhogott az eső. Az országos próbák közül én is a kerékpározáson, az úszá­son és a futáson vagyok túl. Az utóbbin lenyűgözött, ahogy Monspart Sarolta biz­tatott minket,­­ ez erőt adott. Maga a tömeg is nagy ösztönzést jelentett, szerin­tem mindenki itt érte el a legjobb idejét. A 19 éves kisújszállási Kiss Gyula, az NKFV szak­munkástanulója és a 20 éves Csendes Ferenc, a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgo­zója a megyei próbákon túl a kerékpártúra és a futás országos szintjét teljesítette. A sors iróniája, hogy Kiss Gyula a megyei vízitúrán fo­gott életében először lapátot a kezébe — egyszer vízbe is borult, — míg Csendes Ferenc két éve hagyott fel a ver­senyszerű evezéssel. — Számomra az a haszna az akciónak — mondja Csen­des Ferenc, — hogy újra ed­zeni kezdtem magam. Most már minden vasárnap lefu­tom a magam 13 kilométe­rét, beszereztem egy expan­dert is — sokat javult az erőnlétem. Persze a többiek sem vet­nek keresztet a hátuk mögött hagyott kilométerekre. A jö­vő év elején ismét megkezdik valamennyien a komoly fel­készülést az utolsó erőpró­bákra, mert a cél — ahogy mondták — csak egy lehet — eljutni a­­ moszkvai olimpiá­ra. Ehhez pedig még le kell győzniük néhány akadályt. Constantin Lajos A Járműjavító Üzem ifjúmunkásai népesíthették be a hétvégén a Szolnoki MÁV SE tornacsarnokát. Az üzem és az egyesület KISZ-szervezetének sportnapján röplabdatornát, játékos sport­viadalt valamint sporttárgyú szellemi vetélkedőt is rendeztek az Edzett ifjúságért mozgalom jegyében. Képünk a célbaug­­rók versenyén készült Fotó: Kőhidi Labdarúgó MNK Mezőtúri Honvéd—Szentesi Kinizsi 7:1 (3:0). Szentes, 200 n., v.: Kávai. Mezőtúr: Ba­lázs — Sándor, Takács (Só­lyom), Dávid, Papp, Farkas, Cserháti (Hódi), Batári, Ke­lemen, Kupcsok, Magyar. — Egyenlőtlen erők küzdelmé­ben, magabiztos játékkal, könnyű győzelem. G.: Kup­csok (4), Kelemen (2), Dá­vid, ill. Nagy. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A túrkevei birkózók „fenik a fogukat" Fábián András, Nagy László, Szilágyi Lajos, Vincze Tibor, Lakatos Győző, Papp Tibor. So­rakoznak a nevek a túrkevei birkózó-szakosztály képzelet­beli aranykönyvében. Azoknak a nevei, akik az úttörő-olimpia országos döntőjében szabadfo­gásban bajnokságot nyertek, Fábián kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott. Oros­háza, Jászberény, Zalaeger­szeg, Eger, Kazincbarcika, a fényes sikerek színhelye. A bajnokságok mellett még négy második és két harmadik he­lyet is szereztek a túrkevei bir­kózók az utóbbi néhány évben. A szép sikerek évről évre is­métlődnek, s az úttörő-olim­pián, a szabadfogású birkózás­ban ma már nincs olyan dön­tő, amelyen a túrkevei fiatalok ne játszanának főszerepet. A régiek nyomdokain szüntelenül tűnnek fel a tehetségek, Kiss Kálmán edző nagy hozzáértés­sel válogatja ki a rátermette­ket, végtelen türelemmel tanít­­gatja őket, egyengeti útjukat. Ha valaki véletlenül azt gon­dolná, hogy Túrkevén eszményi körülmények között készülhet­nek, az alaposan téved. Nem­rég még a létbizonytalanság ül­dözte a szakosztályt. Az edzé­seket a Kossuth úti Általános Iskolában tartják, ahol még mo­sakodni sem tudnak a fiatalok. A tréningek egy szőnyegen folynak, általában ötvenen van­nak egy-egy este és a hétéve­sek együtt járnak a húszon fe­lüliekkel. Ebben a nehéz mun­kában Kiss Kálmánnak egye­dül Finta Zoltán segédkezik. Ezek után nem csoda, hogy a jobb körülmények között élő gyerekek elmaradoznak, csak a kényelemhez kevésbé szokottak tartanak ki. Példa erre Bíró László ese­te: szülei nem dúskálnak aja- Szolnokon, a Csanádi kör­úti új általános iskola torna­­nőtermében rendezte meg a megyei röplabda szakszövet­ség az Országos Ifjúsági Ku­pa területi döntőjét. Négy le­ány és ugyanannyi fiúcsapat mérkőzött a december 16—20. között Tatán sorra kerülő döntőbe jutásért, ahová a hat területi döntő első helyezettei kerülhetnek. A kétnapos mérkőzéssorozat színvonalas, szoros küzdelmeket hozott. A leányoknál elsősorban az MTK-VM és a Kecskeméti BÁCSÉP, a fiúknál pedig a Kecskeméti SC és a Debre­ceni EAC gárdája emelkedett ki a mezőnyből. Eredmények, lányok: BÁ­CSÉP — Debreceni MTE 3:2, DMTE — Szolnoki MTE 3:0, MTK-VM — DMTE 3:1, MTK-VM — SZMTE 3:0, MTK-VM — BÁCSÉP 3:1. A végső sorrend: 1. MTK-VM 6, 2. BÁCSÉP 5, 3. DMTE 4, 4. SZMTE 2 ponttal. A fenti képünkön a BÁCSÉP együttese szoros mérkőzésen nyert a Debreceni MTE (sö­tét mezben) leányai ellen. vakban — kilencen vannak testvérek — s Laci szorgalmá­val, szerénységével négyszeres magyar bajnokságig vitte. Ma már az FTC színeiben verse­nyez, válogatott kerettag. A korábbi olimpiai bajnokok közül Fábián a Bp. H Honvéd, Vincze a BVSC színeiben ver­senyez, Papp Tibor pedig, — aki nemrég magyar serdülő bajnokságot nyert — az AFIT karosszérialakatos tanulója. A megyei döntőből az idén heten harcolták ki a jogot a területi döntőn való indulásra. — A gyerekek fenik a fogu­kat, hogy jól szerepeljenek a területi döntőn — mondotta Kiss Kálmán. — Személy szerint négy versenyzőt várok az or­szágos döntőbe jutásra. A 35 kilogrammban Kiss Ferencet, a 49 kilogrammban Fórizs Sán­dort, 63 kilóban Lucza Jánost, a nehézsúlyban pedig Jakab Zoltánt. A területi döntőt vasárnap Debrecenben rendezik, az út­törő-olimpia országos döntője pedig december 27—28—29-én Abonyban lesz. A túrkevei bir­kózók ott is bizonyítani­­ akar­nak. (pl) A Néplap 48. heti totótipjei 13. Ascoli—Internazionale x 2 Pótmérkőzések: Lecce—Pesca­ra x 2, Brescia—Palermo x 1, Ternana—Udinese x 2. 1. Al. Ajka—Kaposvár x 1 2. Bábolna—MÁV DAC 1 x 3. Rákóczi SE—Pécsi VSK 2 x 4. Ikarus—Kossuth KFSE x 2 5. Dunaújv. Bp.—Ganz M. x 1 6. Leninváros—DMTE 1 x 7. Gyöngyös—Papp J. SE x 2 8. Békéscs. TASK—SZMTE 1 X 9. Szarvas—Kazincb. x 1 10. Verona—Bologna x 1 11. Catanzaro—Lazio x 1 12. Atalanta—Juventus x 2 7 Asztalitenisz megyei ifjúsági csapatbajnokság Befejeződtek a hét végén a megyei ifjúsági csapatbaj­nokság küzdelmei. A­ Hon­véd Kilián FSE tornatermé­ben a következő eredmények születtek: Törökszentmiklós — Mezőtúr 5:2, Szolnoki 605. DSK — Kisújszállás 5:0, Szol­noki Volán — Jászberény 5:0, Szolnoki Vízügy SE — Jász­apáti 5:1, T. miklós — Kisúj­szállás 5:0, 605. DSK — Jász­berény 5:0, Vízügy SE — Me­zőtúr 5:0, Jászberény — T. miklós 5:3, 605. DSK — Jász­apáti 5:2, Volán — Mezőtúr 5:0, Vízügy SE — Kisújszál­lás 5:0, 605. DSK — Mezőtúr 5:1, Volán — Kisújszállás 5:0, Vízügy SE — Jászberény 5:0, Jászapáti — T. miklós 5:4. A Szolnoki Vízügy SE ifjú­sági együttese — Fehér, Ma­jor, Pataki, Matuz — megér­demelten, pontveszteség nél­kül szerezte meg az 1978. évi megyei csapatbajnokságot. A végeredmény: 1. Szolno­ki Vízügy SE (14 mérkőzés — 14 győzelem), 2. Szolnoki 605. DSK (14—12), 3. Jászapáti Gimnázium (14—9), 4. Szol­noki Volán (14—8), 5. Lehel SC (14—6), 6. Törökszentmik­lós (14—5), 7. Mezőtúr (14—3), 8. Kisújszállás (14—0). A me­gyei serdülő fiú csapatbaj­nokság végeredménye: 1. Já­szapáti Gimnázium (16—15), 2. Szolnoki MÁV (16—15), 3. T. miklós (16—9), 4. Tiszafü­red (16—8), 5. Sz. DSK (16— 8), 6. Sz. Vízügy SE (16—8), 7. Jászberény (16—7), 8. Kis­újszállás (16—2), 9. Abádsza­­lók (16—1). SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház­ban este 7-kor: Tangó (Bemu­tató előadás), MOZI Szolnok Vörös Csillag: Husza­dik század I—II. (Dupla hely­áron), A hét mesterlövész (20%­­os felemelt helyáron), Tisza: Egyszeregy, Tallinn: Meghívás egy gyilkos vacsorára (14, 50%­­os felemelt helyáron), Vegyi­művek: szünnap, Reptér: szün­nap, Szandaszőlős Terv: szün­nap, Abádszalók Petőfi: Keoma (50%-os felemelt helyáron), Jászapáti Táncsics: A ménes­gazda (14), Jászberény Lehel: Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Csíkos csikók, Csodabogyó (Kü­lön ifjúsági előadás). Karcag Déryné: Az ifjú Werther szen­vedései, Kisújszállás Ady: Po­koli torony I—II. (14, 50%-os felemelt dupla helyáron), Kun­hegyes Szabadság: Szépek és bolondok, Kunszentmárton Kö­rös: Erjedő bor, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: Megtalálták a 7. századot (20%-os­­ elemeit helyáron), Két bors ökröcske, Óriás király és a varga (Ovi­mozi műsora félhelyáron), Sza­badság: Bocsánat itt vernek! (16), Tiszafüred Tisza: Mimino, Keménykalap és krumpliorr (Külön ifj. előadás), Török­szentmiklós Dózsa: Az egér és a macska (20%-os felemelt hely­áron), Varázssapka (Külön ifj. előadás), Hunyadi: Robin Hood nyila, Túrkeve Vörös Csillag: Volt egyszer egy vadnyugat I— II. (14, 20%-os felemelt dupla helyáron). RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek — Stúdiópódium. Bartók zongoraszvitjét Szegedi László,­ a kecskeméti zeneiskola tanára adja elő. — 17.15: Grafi­kon. — Gazdaságpolitikai riport­műsor. Szerkesztő: Dalocsa Ist­ván. (A tartalomból: Számveté­sek, tervezések idején. Rivali­zálás helyett: együttműködés. Munkásszemmel az évről.) — Délutáni minikoktél. — 18.00— 18.30: Alföldi krónika — Ci­gánydalok — Madarász Katalin és Bangó Margit cigánydalokat énekel — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Magasan repül a daru. Beszélgetés a Madártani Intézet igazgatójával. — 8.37: Verbunko­sok, nóták. — 9.13: Bartók Béla saját műveiből zongorázik. — 9.33: Gólya bácsi, gólya. —10.05: Képek és jelképek. — 10.35: Kö­szönöm. Verseit elmondja Csor­ba Győző. — 10.40: A Berlini Rádió énekkara romantikus kó­rusműveket énekel. — 11.00: Gon­dolat. — 11.45: Takács Paula két Verdi-operaáriát énekel. —12.35: Hétvégi panoráma. — 13.57: Sza­tirikus dalok. — 14.44: Magyarán szólva... — 15.10: Kamarazene. — 15.28: Csiribiri. — 16.05: Tá­voli tengereken. — 17.10: A Cseh filharmonikus zenekar két szimfonikus költeményt játszik. — 17.36: Láttuk, hallottuk. — 18.01: Bemutatjuk új felvételein­ket. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... 19.15: Tipegő. A Gyer­mekrádió műsora felnőtteknek. — 19.35: A Rádió lemezalbuma. — 20.37: „Fuldokló sugallat” Or­bán Ottó versei. — 20.42: A ze­neirodalom remekműveiből. — 21.30: Jöttünk a doktor úrhoz. Pásztor Magdolna műsora II. rész. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: A „Kállai kettős” nyomában. — 22.55: XVIII. szá­zadi operákból. — 0.10: Könnyű­zene — hangszerszólók. PETŐFI: 8.05: Wagner: Bevonulási in­duló a Rienzi című operából. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Egy óra dzsessz. — 9.33: Honthy Hanna és Feleki Kamil operett­felvételeiből. — 10.00: Zenedél­­előtt. — 11.45: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes anyanyelvünk. — 12.38: Nótamuzsika. — 13.00: „Úgy hírlik, meghaltam”, ös­­­szeállítás Gádor Béla írásaiból. — 13.30: A zene titka. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom ma­gazinja, telefonszám az adás ideje alatt 343-732, közben: — 14.30—14.35: Hírek, körzeti idő­járás. — 14.45: A beat kedve­lőinek Brian Auger és Julie Tippetts felvételeiből. — 15.30: Könyvről, könyvért. Irodalmi rejtvény műsor tíz percben a Magyar Munkásmozgalmi Mú­zeumból (Bp., I. Dísz tér 17. Budavári palota, A épület. — 15.40: Rivaldafényben. —­­15.40: A Wiener-Walzer együttes Jo­hann Strauss melódiákat ját­szik. — 15.51: Sztevanovity Zo­rán új nagylemezéről. — 16.06: Hacki Tamás és a Neoton együttes felvételeiből. — 16.16: Tina Charles énekel. — 16.35: James King énekel. — 16.47: André Cluytens vezényel, köz­ben. — 16.28: Műsorismertetés. — 16.30: Hírek. — 16.33—16.35: Útközben. — 17.00: Mindenki is­kolája. — 17.30: Ötödik sebes­ség­ különkiadás Hol — mi? 18.33: Slágermúzeum. — 19.25: Falusi esték. — 20.00: Félóra népzene. — 20.33: A Sepsziszentgyörgyi Állami Magyar Színház vendég­játéka. Hegyi patak. Tamási Áron drámai színjátéka. — 22.27: Sanzonok. — 23.15: Zenés játé­kokból. 3. MŰSOR: 8.08: A Finn Rádió kamara­kórusa énekel. — 9.00: Iskola­rádió. — 9.30: Beethoven-művek. — 11.05: Fiatal művészek pódiu­ma az 1977. évi Pozsonyi Feszti­válon. — 11.29: Massenet: Manón. Négyfelvonásos opera. — Köz­ben: 12.14: Lev Tolsztoj. —12.31:­­Az operaközvetítés folytatása. — Közben: 14.12: Veress Miklós: Porhamu. — 14.22: Az operaköz­vetítés folytatása. — 15.04: Ver­sek világa. — 15.21: Haydn: A teremtés — oratórium. — 17.10: Tip-top parádé. — 17.40: Schu­bert: Heine-dalok. — 18.00: Je­lenidőben. — 18.30: Erkel operái­ból. — 19.05: Iskolarádió. —19.35: Dzsesszf­elvételekből. — 20.00: Népek meséi. — 20.30: Közkívá­natra! — 22.00: Mai jugoszláv zeneszerzőkről. — 22.45: Száza­dunk zenéjéből. t­elevízió 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). — 8.05: Iskolatévé: Történelem (ált. isk. 8. oszt.) Vörös jelek a hadak útján. — 9.05: Deltácska: Környezetismeret (ált. isk. 2. oszt.) Nagyvárosi közlekedés. — 10.05: Matematika. Az átmeneti tantervhez (ált. isk. 5. oszt.) A hányados változásai. — 10.40: Orosz nyelv (középiskolá­soknak). A mi óvodánkban. — 11.05: Matematika (ált. isk. 7. oszt.) Az eltolás. — 12.05: Világnézet (középisk. IV. oszt.) A megismerés — 13.40: Iskolatévé: Történelem (ism.). — 14.25: Deltácska (ism.). — 14.50: Matematika (ált. isk. 5. oszt., ism.). — 15.20: Matematika (ált. isk. 7. oszt., ism.). — 15.45: Világnézet (ism.). — 16.28: Hírek. — 16.35: Pedagógusok fóruma (ism.). — 17.10: Bosszra ’78. A Mecsek Tánc­­együttes Szíriában. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.35: Játék a betűkkel. — 18.00: Reklám. — 18.05: öt perc meteorológia. — 18.10: A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.30: Tanácskozik a IX. Magyar Békekongresszus. — 20.00: Delta. — 20.25: Don Juan és a kővendég. Tévédráma (színes). — 21.30: Fiatalok órá­ja (színes). — 22.30: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20.00: Zenés ajándékkosár. (NDK) — 21.05: Reklám. — 21.10: TV- híradó 2. — 21.30: öt perc meteorológia (ism.). — 21.35: Marty. Ma­gyarul beszélő, amerikai film. — 23.00: Reklám. BUKAREST 18.00: Oktatás-nevelés. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: TV- híradó. — 20.00: Történelmi visszaemlékezés. — 21.15: TV-híradó.

Next