Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-06 / 4. szám
1979. január 6. Hatholdas A Babits Mihály kisregényéből készült Ranódy-filmet már sokan láthatták olvasóink közül — igaz, a technikai lehetőségek miatt nem „színesben” — hiszen a tévé öt-hat évvel ezelőtt már bemutatta. A Pacsirtát és az Aranysárkányt követően Ranódy László négyévi hallgatás után készítette ezt a filmjét. A gondolati folyamatosság mégis jól érezhető: a Pacsirta és Novák úr — az előző filmek főhősei — és a „rózsákért” Gruber Francija között sok a hasonlatosság. S itt kell idéznünk a Babitsi megjelölést, amely szerint a Hatholdas rózsekert „vidéki komédia”. A magyar századforduló isten háta mögötti kisvárosában játszódik a történet. A főhős, az emberileg oly aprócska mezei jogász ebben a környezetben indul, hogy karrierjét végigélje. Eleinte még lázad, mert érzi a posványt. Gruber Franci szellemi adottságait igazán nem tarthatjuk sokba, de butaságában is többet érdemelhet... Ellenpontja az okos, de már hervadó úrilány már annyit sem kaphat. Pedig férjfogó szándéka mögött tragédiát sejtető, szorongó érzés húzódik: félelem az egyre fenyegetőbben kibontakozó magányosságtól. Az ügyeskedések komédiája a boldogtalanság művészetéig emelkedik Babits—Ranódy alkotásában. Hogyan mennek tönkre jobb sorsra érdemes emberek, — erre a nagyon burkoltan felbukkanó kérdésre igen összetetten válaszol a film. A történet teremtette helyzetben mély és igaz emberábrázolást ad az író és a rendező , Nádasy László forgatókönyve és Illés György kamerái segítségével. Ám valamitől mégis rózsakert féltjük a filmet, pontosabban a nézőkben visszamaradó élményt. A befejezésben már nem félbe-félbeszakadó kacaj a nézők reakciója, hanem harsány nevetés. Valaki így fogalmazta a film végén: halálra röhögtem magam. Nála tehát bekövetkezett, amit a film — az egész műre általánosítva gondoljuk — nem akart kiváltani. De más a tragikomédia és a burleszk. Már pedig a film utolsó képsorai messzi maguk mögött hagyták a tragikomédia műfaji — és a Habholdas rózsakertre vonatkoztatva: „Ranódys” ismérveit — uram bocsánat: mintha egy másik, az írótól és rendezőtől független filmet látnánk. A félreértés elkerülendő: nem az a gondunk, hogy miért így nevet a néző, sokkal inkább az, hogy min. Amit lát. Erről viszont nem a mozilátogató tehet. A színészi bravúrok arzenálja ez a film: kit is említsünk, a legnagyszerűbbeket? Tolnay Klári Ilka nénijét, s vele egy sorban a férjvadász úrilányt alakító Drahota Andreát? Ám Tahi Tóth László remekbe sikerült „nagy szerepének” tartjuk Gruber Francit is. Nemcsak a kegyelet emlékeztet Kiss Manyi és Szendrő József alakítására. Ám tény az is: mintha túlontúl sokszor látnánk mostanában filmjeink segítségével a magyar századfordulót. A műsorpolitika véletlensége bizonyára, hogy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül után a Hatholdas rózsakert került a mozikba. Az viszont bizonyos: ez uóóbi nem érdemtelenül. Tiszai Lajos SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hétfőn—Karcagon Kassák Lajos kiállítás nyílik Kassák Lajos életműve külön fejezet a magyar avantgarde történetében. Költő, lapszerkesztő, festő volt munkásságának megítélésében ma is eltérő vélemények csapnak össze. Éppen azért ígérkezik izgalmas eseménynek a karcagi Galéria hétfőn, — 18 órakor, a városi Déryné Művelődési Központban — megnyíló kiállítása, amelyen Kassák Lajos festményeit, grafikáit, fotóit, montázsait, képarchitektúráit láthatják az érdeklődők. A január 21-ig nyitva tartó kiállítást Fajó János festőművész nyitja meg. Dupla vagy semmi II téma: Haydn élete és munkássága Hétfőtől — négy héten keresztül — ismét jelentkezik a rádió Dupla vagy semmi zenei fejtörősorozata. Az ezúttal hetedik alkalommal sorra kerülő vetélkedő témája a 170 éve elhunyt Joseph Haydn élete és zeneszerzői munkássága. A fejtörő részvevőit a Rádió- és televízióújságban néhány hónapja meghirdetett felhívásra beérkezett „tanulmányok” alapján válogatták ki, így a január 8-án 18 órakor, a 3. adón kezdődő, s a nyolc alkalommal jelentkező műsorban csaknem harminc játékoskedvű „zenetudós” vetélkedik majd a 1500, 3000, 6000, illetve a 12 ezer forintos jutalomért. Ez utóbbi díjat azok a versenyzők kaphatják, akik mind a 4 kérdéscsoportra helyes választ adnak. A vetélkedősorozat zsűrijének elnöke: Somfai László zenetörténész, Haydn-kutató, tagjai kiváló előadóművészek: Tátrai Vilmos és Sólymos Péter. Kétszer három kívánság Kevés az olyan diák, aki legalább egyszer ne gondolna arra, hogy pedagógus lesz. Egyiket a nevelő tudása, másikat a tanító, tanár emberi tulajdonságai, féltő gondoskodása, figyelme ragadta meg, s akar maga is olyanná válni, vagy a plátói szerelem — hiszen megint csak alig akad olyan ember, aki he lett volna szerelmes valamelyik pedagógusába — ébreszti fel a katedra iránti vonzalmat. A diákok többsége persze a pályaválasztáskor mégsem marad hű ehhez a gondolathoz, akik viszont kitartanak mellette, évek múlva is arról adnak számot, hogy Molnár tanító néni vagy Kovács tanár úr adta a példát a pedagógiai hivatáshoz. Ez utóbbiak népes táborába tartozik Veréb József, a karcagi városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője is. Nagy tisztelettel, lelkesedéssel mesél tiszaderzsi tanítóiról, szívesen emlékezik a karcagi gimnázium igazgatójára. Tőlük kapta az indíttatást a pedagógus pályára. Akadtak persze olyan tanítói is, akik a negatív példák sorát szolgáltatták; az egyik az egész osztállyal végigvezette csintalankodó társaikat, a másik, mint egy istenség úgy ült az asztalnál egy hatalmas bottal. A gyermeki igazságérzet is elvetette ezeket a módszereket. Az érettségi után Veréb József Debrecenben készült választott hivatására, az akkor még ott működő főiskolán olyan, azóta híressé lett tanárok irányításával, mint Kiss Tihamér, Csabai Tibor, vagy Kiss Kálmán. Akkor még persze alig voltak idősebbek a tanítványaiknál, s a főiskolai tanterv sem volt Portré Veréb József osztályvezetőről még készen. Tanárok, hallgatók szinte éjjel-nappal tanultak, vitatkoztak olvasmányaikról, a tananyagról. A friss diplomás magyar— történelem szakos tanár 1951- ben három kívánsággal jelentkezett a Szolnok megyei Tanács vb művelődésügyi osztályán. Mindenképpen a megyében akart elhelyezkedni, falusi iskolában, csak a településnek legyen vasútállomása. Ez utóbbi kívánságát azzal indokolta, hogy mindig szeretett volna a vasút közelében lakni, de sohasem sikerült. A megye térképét böngészve Jászfényszarura esett a választás. Két tanévig dolgozott a jászsági községben, de valahogy nem sikerült gyökeret verni, s ennek nem az volt az oka, hogy távol van a vasútállomás a településtől. A harmadik tanévet a pedagógus házaspár már Karcagon kezdte a Vasút (!) úti Általános Iskolában. Mintha más világba csöppentek volna, az összetartó, az új iránt fogékony tantestületben hamar önmagukra találtak. A tanítás mellett Veréb József részt vett a különböző pedagógiai pályázatokon, s igen szép eredményeket ért el. Később, amikor már igazgató, majd tanulmányi felügyelő, kapcsolatba került az Országos Pedagógiai Intézet munkatársaival, ösztönzésükre egyre intenzívebben kutatta a legjobb pedagógiai módszereket, tanulmányai egyre-másra megjelentek a szaklapok, kiadványok hasábjain. 1974-ben nevezték ki a városi tanács művelődésügyi osztályának élére. A kutatást azóta sem hagyta abba, jelenleg a nevelési eredmények vizsgálatának kérdéseivel foglalkozik. Közben elvégezte a pedagógiai szakot a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A pedagógiával való elmélyült foglalkozás sokat segít az osztályvezetői teendők ellátásában. A kötelezően előírt feladatok mellett számos új kezdeményezést valósítottak meg a város iskoláiban. A sok-sok hasznos előadás mellett — amelyet rendszerint az osztályvezető tart igen magas szinten — iskolanapokat tartanak, amelyek keretében egy-egy intézmény látja vendégül tapasztalatcserére a város pedagógusait. Veréb Józsefet szíve az iskolákhoz húzza, de ez nem jelenti azt, hogy háttérbe szorul a város közművelődése, hiszen kitűnő munkatársai vannak, s jó kapcsolatot alakítottak ki az oktatási intézmények, a múzeum, a művelődési központ s a könyvtár között. Az egykori — most már kissé „gyerekesnek” tűnő — három kívánságot másik három váltotta fel, s ezek már az osztályvezetői programnak is megfelelnek: a pedagógia tudománya kerüljön az őt megillető helyre, a pedagógusok körében, az iskolában „igazi” még jobb közösségek neveljék a gyerekeket, s végül továbbra is fokozódjék a tanítók, tanárok munkájának elismerése, társadalmi megbecsülése. Tál Gizella Ha azt hallják: munkás A törökszentmiklósi ipari szakmunkásképző intézet igazgató-helyettesnője óráról érkezik. A folyosón szólítom meg, és a szünet zsivaját túlkiabálva a segítségét kérem: néhány utolsóéves tanulóval szeretnék beszélgetni a jelen munkásairól, saját jövőjük ről. Az igazgatói irodába vezet. Ők öten Magas, szőke fiú érkezik elsőnek. Magabiztos hanghordozással, kemény kézszorítással mutatkozik be. — Szakál Károly vagyok, másodéves elektronikai műszerész — mondja, majd kényelmesen elterpeszkedik a bőrkanapén. Három fiú és egy lány lép be egyszerre. Olyan az egész, mintha a fogorvoshoz jönnének kötelező vizsgálatra. Kezdem sajnálni, hogy az őszinteséget és szókimondást igénylő beszélgetéshez ilyen laboratóriumi formát választottam. — Tudjuk, mi a téma ?— kacsint rám szinte biztatóan Szakál Károly. — Mit tud, mi a téma? — próbálom kizökkenteni magabiztosságából. — Hát a melósok . .. Vagy nem? — Tulajdonképpen igen. De jó lenne, ha először átesnénk a bemutatkozáson, a többieket még nem ismerem. Sorban kezet nyújtanak. — Pápai Julianna, harmadéves női szabó. — Torma Károly, elektronikai műszerészjelölt. — Lőrinczi Imre, harmadéves villanyszerelő. Vágjunk a közepébe! — Mi jut eszükbe, ha azt hallják, munkás? Meglepett arcokra, tétova mozdulatokra számítok, de rögtön belátom, hogy tévedtem. Kapásból felelnek. — A munkás szóról egy ember jut eszembe, aki naphosszat áll a gép mellett. — Mindenki munkás, aki dolgozik. — Az apámra gondolok. — Munkás...? Olajos a ruhája... Elhallgatnak. — Kinek a családjában van munkás? — lendítem tovább az elakadt beszélgetést! Négyen jelentkeznek. Szakál Karcsi hosszú kezével végigsimít a homlokán. — Nálunk én leszek az első kétkezi munkás. Apám is, anyám is értelmiségi. Persze, lehet, hogy én se leszek munkás. A Bercsényi gimiben végeztem, tanárképzőre jelentkeztem, de nem vettek fel. Apám javasolta az elektronikai műszerészséget. Tulajdonképpen megszerettem a szakmát. De ha szakmunkás-bizonyítványt szerezek, akkor sem mondok le a továbbtanulásról. Olyan műszaki pályára megyek, amely kapcsolatban van az elektronikával. Torma Károly édesapja a Szolnoki Papírgyár gyártáselőkészítője, Barzi Lajosé "meós, édesanyja pedig betanított munkás. Pápai Julianna apja fűtő, Lőrinczi Imréé villanyszerelő. Életük elválaszthatatlan a munkásélettől. De nemcsak otthon, hanem a gyakorlati napokon, munka közben is megismerhették már a felnőtteket. — Lőrinczi Imre az Alföldi Ipari Szövetkezetben szerzi meg a gyakorlati tudást. Kerek, piros arcán dühös fintor jelenik meg, amikor a körülötte dolgozó felnőttekről beszél. — Nincs valami jó véleményem. Bizony gyakran előfordul, hogy szeszszaguk van, és hogy melegebb tájakra küldenek, ha kérdéssel zaklatom őket. Tulajdonképpen betanított munkásként kezelnek. Nincs is kedvem a szakmunkásvizsga után ott maradni. Szeretem a villanyszerelést, a feladat azonban, amit a szövetkezetben kapok, nekem kicsi. Szerintem túl sokan vagyunk ott villanyszerelők, azért nem tudnak igazi, szakmába vágó munkát adni mindenkinek. — Ha nem marad a szövetkezetben, hová megy dolgozni? — Azt még nem tudom. A jó melósra sokfelé szükség van, azt hiszem, válogathatok a helyek között Rendező és kisiparos Torma Károly a Gáz- és Olajszállító Vállalathoz jár gyakorlatra. Budapesten, az Autóközlekedési Szakközépiskolában érettségizett. Szemüveges, könyvmoly kinézetű fiatlember. Remekül szórakozik, nem veszi komolyan a beszélgetést. — Én a színművészetire fogok jelentkezni, ha itt végeztem — és nevetve körbefordul. . örül, hogy szavai meglepetést okoznak. •— Filmrendezőnek készülök — dől hátra kényelmesen a bőrkanapén. — Milyen esélyekkel indul a felvételire? — Tíz százalék. — Most húszéves. Gondolja, hogy reális jövőt építhet tíz százaléknyi esélyre? — A jövőmben csak az a biztos, hogy nem maradok a Gáz- és Olajszállító Vállalatnál. Julianna a „leckét” mondja:— A törökszentmiklósi Ruhaipari Szövetkezetnél töltöm a gyakorlati napokat. Nagyon jó szakmunkás a mesterem, tetszik a kollektíva is, mégsem maradok náluk. Szalagrendszerben kell dolgozni, van úgy, hogy hetekig a dzsekik házát varrom. Pedig mindenfélét megtanulok az iskolában, ami a női szabósághoz tartozik, a szövetkezetnél azonban nincs alkalmam bizonyítani a szaktudásomat. — Csak nem filmrendező akar lenni maga is? — Nem, nem! Kiváltom az ipart, és a szülőfalumban. Fegyverneken önálló női szabó kisiparos leszek. Maradok Borzi Lajos Szakál Károllyal együtt a törökszentmiklósi Finommechanikai Vállalatnál gyakorol. — Maradok a cégnél, tetszik a szakma. Menet közben szerettem meg, mert a mezőtúri Mezőgazdasági Szak 1 középiskolában érettségiztem, tehát nem túl közel az elektronikai műszerészséghez. — Abban, hogy a szakmát megszerette, közrejátszottak a vállalatnál dolgozó szakmunkások is? — Remek kollektíva, biztosan közük van a szakmaszeretetemhez. — Tagja már valamelyik szocialista irigádnak vagy más, kisebb közösségnek az FMV-nél? — Nem vagyok tag, de majd leszek. Álom és valóság — A fizetésről még nem beszéltünk, pedig nem mindegy az sem — veti közbe Szakál Károly. — Mennyi lesz a kezdő fizetésük? — Dehogynem — replikázik Szakái —, kétezer-két-1 száz forint körül. — Nem sok — biggyeszti le a száját Torma Karcsi. — Mennyi fizetésre lenne szükségük, hogy igényeiknek megfelelően élhessenek? Imre, a villanyszerelő hirtelen kiböki. — Hatezerre. A többiek lehurrogják. — Elég lenne három és fél, legalábbis amíg nincs család. Ha pedig megnősülök, gyerekem lesz, majd összefusizom a hiányzó pénzt — legyint Szakál. Imre kipirulva védi az igazát: — De ahhoz, hogy ne lépj be te is a fusizók közé, hat- ezer forint kellene, minimum. Röpködnek az ezresek, egyre feljebb kapaszkodnak az igények. Kocsi, lakás, ház ... — Csak a pénz utáni hajsszába nehogy belerokkanjunk! — zárja le az álmok áradását Szakál Karcsi. Kihasználom a pillanatnyi csendet. — A felnőttek munkafegyelméről eddig csak Imrétől halottam, és nem sok jót. Szakái viszi a szót. — Lehet, hogy a szövetkezetben lazább a munkafegyelem, mint a Finommechaniki Vállalatnál, legalábbis ami a szeszszagot illeti. De szerintem ahhoz, hogy a dolgozók munkával töltsék ki a munkaidőt, sok minden szükséges, elsősorban munka. Nem mindig van kedve a melósnak a munkapadon könyökölni, de ha a rossz szervezés miatt például nem kap anyagot, mit csináljon? Támaszkodik, néha napokig. Aztán pedig kilóg a nyelve, hogy helyrehozza a mások hibáját. * * * Eredeti szándékom szerint mentegetőzéssel akartam befejezni ezt az írást. Úgy gondoltam, „meg kell magyarázni a bizonyítványom”, mert tudom, nem lehet öt utolsó éves szakmunkástanuló hevenyészetten megfogalmazott véleményéből a többi ezernyolcszázéra következtetni. Pedagógus barátom azonban, aki tíz éve az egyik megyei szakmunkásképző intézetben tanít, miután elolvasta a kéziratot, azt mondta, felesleges magyarázkodnom. Az öt törökszentmiklósi fiatal szavait évek óta hallja saját tanítványaitól is. Tehát nem mentegetőzöm. Bendó János ’78 filmsikere: ABBA Az elmúlt esztendőben a szolnoki Vörös Csillag Filmszínháznak közel 265 ezer látogatója volt, mely a mozinak 2 millió 309 ezer forint bevételt jelentett. Ehhez a magas nézőszámhoz jelentősen hozzájárultak azok a „slágerfilmek”, amelyeket majdnem minden előadáson telt ház előtt vetítettek. A legnépszerűbb a svéd ABBA együttes filmje volt (mintegyy húsz és fél ezren nézték meg) de nagy volt az érdeklődés a Pokoli torony valamint A huszadik század című négyrészes olasz film iránt is. 5 Új műsorok a planetáriumban Hat műsorral várja az új év első negyedévében a „csillagos ég színháza”, a TIT budapesti planetáriuma a csillagászat kedvelőit. Januárban utoljára hangzik el a nagy sikerű Bethlehemi csillagok című előadás. Felújították a Négy évszak című műsort, amelyben a planetárium műszerei segítségével — egy esztendő pereg le a nézők előtt, bemutatva környezetünk évszakonkénti változását — nappal és éjjel — s ismertetve a jelenségek csillagászati magyarázatát. Ugyancsak kibővítve, új részletekkel gazdagítva láthatják a nézők a földünk bolygótestvéreinek mozgását, fizikai tulajdonságait bemutató programot. Továbbra is műsoron tartják a Helyünk a világegyetemben című műsort, amely a csillagok fejlődéséről, a ma ismert világegyetem keletkezéséről szól. Az idegen égbolt című, vetítettképes előadás kalauzolásával pedig a mai űrpilótákat „követve” nézhetnek szét a planetárium vendégei az égitestek világában.