Szolnok Megyei Néplap, 1979. december (30. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-28 / 302. szám

1979. december 28. A HÉT SPORTOLÓI: Gyuricza Béla, Kripkó Zoltán, Pintér Zoltán, András György A felsorolás nem érték­meghatározó, hanem a szol­noki Városi Sportiskola négy úszója ilyen összeállításban állított fel a gyermek korosz­tályban új országos csúcsot a 4x100 méteres vegyes váltó­ban. S ezzel új fejezetet kezdtek a megye és a város úszósportjának történetében, mert szolnoki színekben sen­ki nem javított még magyar csúcsot. Azaz mégis, Gyu­ricza a béka korosztályban a 100 méteres mellúszásban csúcstartó. Gyuricza Béla a Verseghy Ferenc Gimnázium, és Krip­kó Zoltán, a Szamuely Tibor Szakközépiskola tanulója hat­. András György, a Vegy­ipari, Műszeripari és Finom­­mechanikai Szakközépiskola hallgatója nyolcéves korában kezdett úszni. Pintér Zoltán, aki a Költői úti Általános Is­kolába jár, hét évesen kez­dett versenyezni. Gyuricza, Kripkó és András 14 éves, mindhárman Kocsis Gyula tanítványai voltak, míg a 13 éves Pintért Hasznos István oktatta. A Költői úti testne­velés tagozatos általános is­kola tanulóiként, a szolnoki Városi Sportiskola verseny­zőiként kezdték, s jövőre már a Szolnoki Vízügy SE színei­ben folytatják. Mi a közös a négy fiatal úszóban? Mindannyian nagyon sze­retik sportágukat. Hajlandók a lemondásra, az áldozatvál­lalásra, a kemény, megfeszí­tett munkára, vállalják oly­kor a korholást, ami azért néha dicsérettel is „fűszere­zett”. — Miért jár elmarasztalás? Az edzéseken néha lazítanak, fegyelmezetlenkednek, benne vannak a csínytevésekben — korholta szeretetteljesen fiait edzőjük, Ali Csaba. Elmondták a fiúk, hogy is­kolaidőszakban naponta reg­gel 6 és 7, délután pedig 4 és fél 7 között tartanak ed­zést, amelyek harminc perc szárazföldi gyakorlatból és átlag 7—9 ezer méter úszás­ból állnak. Miért csinálják? — Látjuk az eredményt — jegyezte meg egyikőjük fél­szegen. Ha ezt nagyobb meg­győződéssel vallják, akkor bizonyára sok jót hallunk még róluk. Hiszen eddig is szép sikereket értek el. Gyu­ricza a béka korosztályban egyszer, a delfinben pedig kétszer nyert országos baj­nokságot, de a többiek is arattak már értékes győzel­meket. Csütörtökön a Komjádi uszodában a Budapesti Spar­tacus által tartott 4:33.31 má­sodperces csúcsot 4:32.47 má­sodpercre javították. Az egyéni eredmények így ala­kultak : Gyuricza háton 1:07.81 (új megyei gyermek csúcs), Kripkó mellen 1:15.45, Pintér pillangón 1:08.32, András gyorson 1:00.86 má­sodperc. Elektromos mérés­sel! — Márciusban eldöntöttük, hogy megpróbálkozunk a csúcsjavítással, s szeptem­bertől már tudatosan is ké­­­szültünk — mondotta Ali Csaba. — Egyénileg mind­annyian jó időt úsztak, csu­pán­ össze kellett őket „han­golni”. Egyébként az ered­ményt a lehetőségek kihasz­nálása, a befektetett munka törvényszerűen hozta. S ezzel tulajdonképpen viszonoztuk az úszóknak nyújtott támo­gatást. S bevallom, ennek jobban örülök, mint saját tíz országos csúcsomnak. A gyerekek amikor a csúcsjavítás hogyanjáról kér­deztük őket, olyan jó érte­lemben vett csínytevésnek tartották mindezt, amit nem kell nagy dobra verni. Hiszen természetes. Úszni keell, mert úszni jó, az eredmények pe­dig jönnek. De azért nem baj, ha mind­járt országos csúcs is... (Pi) Fotó: Dede mai műsor SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Sporthírek A szolnoki Városi Sport­iskola leány kosárlabda csapata részt vett Székesfe­hérváron, a Videoton Mini Kupán. A szolnokiak ered­ményei: SZVSI—Újfehértó 42 -28, Székesfehérvár— SZVSI 56:28, SZVSI—Pét 37-17 A torna végeredmé­nye:1. KSI, 2. Péti Sport­iskola, 3. Pécsi Sportiskola 4 Székesfehérvári Sí, Szolnoki VSI, 6. MTK VM 7. Újfehértói Gyapjúfonó, 8 Fűzfői Sí. Kunszentmártonban, < Mátyás kir. úti általános is­kolában rendezték meg a járás férfi asztalteniszezői­nek Tízek bajnokságát. A végeredmény: 1. Kovács Im­­re (Kunszentmároni TE) 2. Bónyai (Mesterszállási TSZSE), 3. Csornán, 4. Bal­la M., 5. Dajka, 6. Rott­mayer, 7. Veres, 8 Balla L., 9. ifi. Csornán, 0. Tóth (mind KuTE). Szolnok megye­­i aszta­litenisz csapatbajokságá­­nak végeredményed. Hon­véd: Kilián FSE 16,2. Szol­noki MÁV MTE 103. Jász­apáti SZSE 8, 4. Tiófüredi VSZSE 6, 5. Tiszardi KSE 0 ponttal. A területi labdarjó-baj­­nokság Kunsági csoortjá­­ban az ifjúsági bankság állása az őszi fordul után: A Magyar Asztaldísz Szövetség Budapesten 15 csapat részvételével rengte meg az asztalitenisz notB II-be jutásért az osztódó mérkőzéseket. A megyei j. nők Honvéd Kilián B csapata felkészülten, ké­­­szülve az időközben a­­szont MÁV MTE szakos­­­lyának versenyzőivel, lé­jesítményt nyújtva, vere­sül jutott az NB II-be. csapatból Hortobágy minden mérkőzését _ ma nyerte, de kiemelkedő fel­­sítményt nyújtott Vágó Mikó, Kiss Katalin, Fancs­­li Ildikó és Egervári Mari is.Eredmények: Honvéd, K­lián FSE—Tököli SK 9:0. A győzelmeket szerezték: Hor­tobágyiné 13), Vasa Kis, Egervári (2—2), HKFSE­­Siketek SC 9:6. A rutinos volt NB II-es fővárosi csa­pat 3:1-re, majd 5:3-ra ve­zetett a szolnoki lányok el­len. A győzelmeket szerez­ték­ Hortobágy­iné (4). Vá­gó, Kiss (2—2). Egervári (W­ill’ Waltner. Gálné (2—2) Walterné. Ivánkai (1—1 HKFSE—Tatabányai Bá­nyász 9:0 Gy.: Hortobágyi­né (3). Vágó. Fancsali. Kis (2—2).________________________ 1 T.-földvár 9 8 1 -1-1 8 17 2. Cibakháza 9 1 * 8 15 . T­ ószefi 9 5 13 :10 11 4. Öcsöd 9 5 1­3:19 11 5. Cserkeszőlő 9 5 4:12 10 6. T.­földv. II. 9 3 2 4 20 8 7. Szelevény 9 3 1 5 35 7 8. Tisza menti 9 2 1 6 38 5 9. Tiszakürt 9 2 — 7 >6 4 10. Csépa 9 1 — 8 13 2 7 ETOFTT • SPORT • SPORT Napirenden a sport Az atlétika jár az élen Ülést tartott a szolnoki Városi Tanács Tegnap ülést tartott Szol­nok város Tanácsa. A napi­rendi témák között a városi tanács vb testnevelési és sportfelügyelőségének beszá­molója is szerepelt az isko­lai és temegsport helyzet­ről. Németh Mihály városi sportfelügyelő beszámolójá­ban — a címtől némileg el­térően — a város egészének sportmozgalmáról adott ké­pet. A sportági szakszövet­ségekben és bizottságokban 78 társadalmi munkás tevé­kenykedik, akik a városi versenyek, bajnokságok le­bonyolításában, szervezésé­ben vállalnak oroszlánrészt, de nemegyszer országos, sőt nemzetközi mérkőzés-soroza­tok megtartásában is jelen­tős szerephez jutnak. Az utóbbi időben némileg meg­fiatalodott az önkéntes sport­vezetők tábora, ám újabb, jól felkészült sportemberek bevonására van szükség a megnövekedett teendők ellá­tásához. A megyeszékhelyen és a város környéki közsé­gekben ugyan­is húsz­ sport­­egyesület tevékenykedik több mint tízezer taggal, illetve pártolótaggal: a 75 szakosz­tályban 4100 versenyző spor­tol rendszeresen. A külön­böző minősítésekkel rendel­kező sportolók száma meg­haladja a félezret. Legjelen­tősebben az atlétika fejlő­dött, de a tervezett előrelé­pést vehették számba az év végén az asztaliteniszezők, a férfi röplabdázók, a cselgán­­csozók, a súlyemelők, a ka­­jak-kkenu sportág művelői, a tekézők és a kosárlabdázók is. Mérsékelt fejlődés mutat­kozott úszásban és labdarú­gásban, további lemaradás evezésben, ökölvívásban, bir­kózásban, női kézilabdában, női röplabdában és vízilab­dában. A város versenysport­ját négy olimpiai kerettag reprezent­ál­ja. Növekedett a sportolást szolgáló létesítmények szá­ma, bár nem kis gondot je­lent ezek fenntartása, felújí­tása. Az anyagi terhek zö­mét a városi tanács vállalja magára. Az iskolákban javult a szakos ellátottság; a város valamennyi oktatási intéz­ményének van testnevelőta­nára, az órák 97,4 százalékát tartja szakavatott pedagó­gus. Az általános iskolák tornatermi ellátottsága is ja­vult, jelenleg a Rákóczi úti­, a szandaszőlősi és a kert­városi iskola nem rendelke­zik tornateremmel. A vá­ros versenysportja szem­pontjából nagy gondot je­lent, hogy az iskolák test­nevelői elfoglaltságuk­ miatt nem tudnak kilépni az ok­tatási intézmények falai kö­zül, az iskolai versenysport viszont jelenleg nem kap­csolódik szervesen az egye­sületek szakosztályaihoz. Ugyancsak nagy problémát jelent a sportorvosi ellátás: a megyében nincs főhivatá­sú sportorvos, így az egész­ségügyi tudományos kutató­munka eredményeit Szolnok megye a versenysportban alig kamatoztatja. A határozati javaslat számba vette a megoldásra váró feladatokat, többek kö­zött tartalmazta a tornate­remmel nem rendelkező is­kolák gondjának megoldását, a város sportorvosi ellátásá­nak felülvizsgálatát, és a sportolás feltételeinek to­vábbi javítását. A városi ta­nács a határozati javaslatot némi kiegészítéssel elfo­gadta. Úszás­ból sikerült évadzáró A Szolnok megyei Úszó Szak­­szövetség vasárnap Szolnokon, a Damjanich uszodában évad­záró versenyt rendezett, ame­lyen a Szolnoki Vízügyi SE, a Szolnok városi Sportiskola, az Eger SE és Tótkomlós úszói áll­tak rajthoz, összesen 88 fiú és 76 leány vívott helyenként izgal­mas csatát, amelyből kiemelke­dett Ritzinger Ágota megyei csúcs javítása. (A kislány ma­gasabb korcsoportban indult.) Jobb eredmények. leányok. 100 m. béka mell: 1. Ritzinger (SZVSI) 1:41.00. 100 m. delfin mell: 1. Illyés 1:33.8, 2. Csik 1:40.00, 3. Ritzinger (mindhárom SZVSI) 1:40.2, (új megyei csúcs) 800 m gyors: 1. Raffael (Eger) 11:02.4, 2. Sárosi (Szolnoki Víz­ügy SE) 11:13.3, 3. Szabó (SZVSI) 11:14.4, 100 m béka gyors: 1. Ritzinger 1:35.8, 100 m selfin hát: 1. Cserhalmi 1:30.2, *1. Tub­ák 1:31.2, 3. Losonczi (mind SZVSI)­ 1:38.1, 200 m sér­­­dülő mell: 1. Mészáros (Eger) :07.7, 2. Váraljai (Eger) 3:14.6. Sebestyén (SZVSI) 3:14.9. "Fiúk. 100 m béka mell: 1. . ndi 1:53.0, 2 Engler 1:54.0, 3. K­ovács (mind SZVSI) 1:58.2. ’0 m delfin gyors: 1. Bencsik *19.5, 2. Bancza 1:22.2, 3. Szi­­t­ovszki (mind SZVSI) 1:22.9. .­00 m gyermek gyors: 1. And­­­­i (SZVSI) 19:34.3, 2 Zombori (­ger­ 19:38.2, 3. Kripkó ZVSI) 19:57.7. 100 m béka gyors: 1. Kovács 1:44.2, 2. Ondi 1:48.2, 3. Engler 1:48.3. 100 m delfin hát: 1. Sulyovszki 1:28.1, 2. Baricza 1:32.6, 3. Bencsik (mind SZVSI) 1:34.4. 200 m ser­­dülő mell: 1. Kripkó 2:51.0, 2. Nagy 2:52.0, 3. Gajdos (mind SZVSI) 2:58.2. Az úttörő korosztályú úszók­nál is befejeződött az országos kupa döntője A szolnoki Váro­si Sportiskola fiú- és lánycsa­pata is a B döntőben szere­pelt. Különösen a fiúk értek el jó eredményt, mert a három elődöntő alapján a VIII. helyen kerültek a döntőbe, ahol fővá­rosi egyesületet is megelőzve a harmadik helyen végeztek. A lányok a várakozásnak megfe­lelően az ötödik helyezést érték el, az igen erős mezőnyben. Egyénileg majdnem mindenki idei legjobbját úszta. A szolnokiak jobb eredmé­nyei­, fiúk, 100 m hát: 1. Kecs­kés 1:16.32. 50 m gyors: 1. Mu­hi 32:52. 200 m mell: 3. Czompa 3:11.50. 100 m mell: 2. Hajdú 1:29.16. Lányok: 100 m hát: 3. Kelemen 1:22.10. 400 m gyors: 6 Molnár 5:40.67. 100 m gyors: 5. Tóvizi 1:15.01. 200 m mell: 2. Bede 3:11.73 (megyei csúcs). 800 m gyors: 6. Tóvizi 12:04.53. 100 m mell: 2. Bede 1:30.61. 4x100 m gyors váltó: 5. Szolno­ki Sí (Molnár, Kelemen, Bede, Tóvizi) 5:07.18. Jászberénybe vándorolt a „Torony Kupa” Spartakiád jelleggel rendezte meg a fegyverneki sakk-kör a Torony Kupa sakkversenyt, amelyen az úttörő korosztály mellett kötelező volt felnőtt (ifi és női) versenyzőt is sze­repeltetni. A versenyre Jász­berényből, Fegyvernekről, Kun­hegyesről és Kunmadarasról 58 versenyző gyűlt össze. Az ös­­­szesített csapatversenyt a ,,lehe­­lesek” nyerték meg minimális pontkülönbséggel előzve meg a hazaiakat. A Néplap 52. heti totótippje: I. f. XXXX 3. Cagliari—Roma ve.X2 X2x2 x2 4. Cagliari—Roma. I f. 5. Catanzaro—Udinese XXXX ve. 6. Catanzaro—Udinese lxX 2 2 I. f. 12X12X 7. Lazio—Torino ve. x2 212x2 8. Lazio—Torino I.f. XXXx 9. Pescara—Milan ve. 2x2 2x2 10. Pescara—Milan I.f. 11. Juventus—Ascoli X2 x2x2X2 ve. 12. Inter.—Fiorentina1 1 1 I ve.1 1121 13. Avellino—Perugia ve. x2 Pótmérkőzések x. 1, ve.: végeredmény. I. f. félidő.. Szolnok Vörös Csillag: Mese a moziban, Égigérő fű, Konvoj (14. III. helyáron), Tisza: Kol­dus és királyfi (II. helyáron), A Scotland Yard vendége (III. helyáron), Tallinn: Sebességláz (II. hely­áron). Vegyiművek: szünnap. Reptér: Félénk va­gyok, de hódítani akarok (III. helyáron), Szandaszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: Só­gorok, sógornők (16). Jászapáti Táncsics: Családi összeesküvés (14. III. helyáron). Jászberény Lehel: Az első kísértés (16). Karcag Déryné: A márványem­ber I—II. (14, dupla helyáron)­­Kisújszállás Ady: Nick Carter, a szuper detektív (II. helyáron, 14). Kunhegyes Szabadság: Gyilkos levegő. Kunmadaras Petőfi: Sztrogoff Mihály: A far­kas és a nyuszi. Kunszentmár­­ton Körös: Családi összeesküvés (III. helyáron, 14). Mezőtúr Bé­ke: szünnap. Dózsa: Kínai ne­gyed (III. helyáron, 14). Sza­badság: Buffalo Bill és az in­diánok (14, II. helyáron). Tisza­füred Tisza: A szabadság fan­tomja (II. helyáron, 16). Tószeg Petőfi: Szenvedély (14). Török­­szentmiklós Dózsa: A kérdés (16), A vad hattyúk, Hunyadi: Holnap elintézzük drágám. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Az év slágerei. V. — 17.15: A megye­székhely közelében . - . Riporter: Balogh György. — 17.30: Inter­mezzo . Szerkesztő: Kutas Já­nos. (A­­ tartalomból: Hírek, tudósítások, beszámolók a hó­nap alföldi zenei eseményeiről. — Külföldi muzsikus vendégek. — Egy falusi zongoratanár si­keres éve. — zenei műhelyek­ben : Főiskolai kamarazenekar Kecskeméten.) — 18.00: Alföldi krónika. — Nótakedvelőknek. — 18.26-tól 18.30-ig: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Hol egyetem állt egyko­ron . . . Beszélgetés Sándor Má­ria régésszel. — 8.37: A roman­tika színháza. — 9.09: Szovjet fúvósmuzsika. — 9.30: Énekel­nek az óvodások. — 10.05: Ké­pek és jelképek. — 10.S’ö: Ke­­resztúton. Simon István versei. — 10.40: Verdi: Otelló. Fűzfa­dal és Ave Maria. — 11.00: Gon­dolat. A Rádió irodalmi lapja. — 11.45: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 12.35: Hétvégi panoráma. —13.57: Hangképek a VIII. kecskeméti népzenei találkozóról. — 14.17: Egy szerelem három éjszakája. Részletek Ránki György—Hu­­bay Miklós—Vass István zenés játékából. — 14.44: Magyarán szólva. — 15.10: Dennis Brain felvételeiből. — 15.28: Mestersé­günk címere — a költő. — 16.0­5: Ünnepek után. Műsorvezető: Pásztor Magdolna. — 17.10: Ádám Jenő népdalfeldolgozásai­ból. — 17.35: Láttuk, hallottuk. — 18.00: Jelena Obrazcová ope­rafelvételeiből. — 18.15: Hol volt hol nem volt... — 19.15: ,,Új matekot” tanul a gyerek. — 19.35: Töltsön egy órát kedven­ceivel. — 20.35: Reményi Sán­dor, Zentai Anna és Varga And­rás nótákat énekel. — 21.30: öt kontinens egy éve. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Győri Zeneművészeti Szakközép­­iskola női kara Bartók egyne­mű karaiból énekel. — 22.40: Mítoszok és legendák a Bibliá­ban. — 23.00: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. — 0.10: Farkas a ha­vason. Részletek Vincze Ottó— Innocent Vincze Ernő daljátéká­ból. PETŐFI: 8.05: Operettrészletek. — Köz­ben: 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.58: Slágermúzeum. — 10.00: Zene délelőtt. — 11.4­5: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes anyanyel­vünk. — 12.38: Nótamuzsika. — 13.15: Süssünk, süssünk vala­mit. — 13.30: A zene titka. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforgalom gazdija. Telefonszám az adás je alatt: 343-732. — Közben: 0—14.35: Hírek. Körzeti idő­­is. — 14.45: A beat kedve­­ek (ism. jövő szerda P. 5). — 15.30: Könyvről köny- Irodalmi rejtvényműsor percben a budapesti Skála­vetkezeti Áruház könyvosz­­iról. — 15.40: Rivaldafény­­— 15.40: A King’s singers együttes műsorából. —­­ Rick Wakeman együttese hwin szerzeményeiből jár­­— 16.05: Sárosi Katalin 21. — 16.17: Gilbert Bécaud­eleiből. — 16.35: Andrés ’ia gitározik. — 16.48: Bo- Christoff Verdi-operákból 1. — Közben: 16.28: Mű­­fertetés. — 16.30: Hírek. 3—16.35: Útközben. — 17.00: zetlen történelemóra. — •ötödik sebesség. Külön­­­. — 18.33: A-tól Z-ig a p világában. — 19.13: burgi esernyők. Részletek filmzenéjéből. — 19.25: * esték. — 20.00: Félóra — 20.33: Közvetítés a Színház Kamaraszínhá­­z;­ versaillesi rögtönzés ffifje. Moliére két víg- J - 22.47: Vieroslav Ma­­^Sós zenekara játszik. — 23­ te­stőr pop­, rockdzsessz. 3. MŰSOR: 8 kamarazene kedvelői­­nek­f): Zenekari muzsika, dzsessz hegedűre. — 11.05 j együttesek — 12.00: ^""kamarazenéjéből. — 1^00*U: a tündérkirály­­-fenyopera. — 15.43: Gr.Zene: Németh László vásár korszaka Könyv­szemle. — 15.53: Magyar előadó­művészek felvételeiből. — 16.30: Tip-top parádé. — 17.00: Grisel­­da. Részletek Bononcini operá­jából. — 18.00: Egy dunai hajós. — 18.30: Zenekari muzsika. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tu­dományos Akadémia kongresz­9.45: Tévétorna. 9.50: Lottósorsolás. 52. hét. 10.00: Szünidei matiné. Kisfilmösszeállítás. 16.25: Hírek. 16.30: Képes Sport Teremlabda­rúgó-torna. Videoton—MTK VM és DMVSC—Ferencvá­ros mérkőzés. Közvetítés Debrecenből. 18.05: Reklám. 18.10: Játék a betűkkel. 18.35: öt perc meteorológia. 18.40: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.10: Reklám. 19.15: Tévétorna. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ezt nem tanultuk. Magyarul beszélő szovjet film. 21.35: Delta. Tudományos híradó. 22.15: Tisztelendők (Spanyolország). A nagyhét. 22.50: Tv-híradó. szusi termet. A Bartók vonós­négyes hangversenye. I. rész. — Közben: kb. 20.30: Prospero szigetén. Tóth Árpád verse és műfordításai. — kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatá­sa. — kb. 21.35: Baritonáriák. — 22.00: Közkívánatra! 2. MŰSOR: 20.00: Nagy magyar muzsikusok. Kadosa Pál 20.50: A vadon világa. Finn ismeretterjesztő filmsorozat. A tengeri vidra. 21.10: öt perc meteorológia. 21.15: Tv-híradó. 2. 21.35: A szakértő. Magyarul be­szélő angol bűnügyi tévé­filmsorozat. A perújítás. 22.25: Reklám. BUKAREST. 16.05: Szünidei matiné. 16.30: Német nyelvű műsor. 18.35: A volánnál. Autóvezetőknek. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.20: 1979 a politikában. 19.45: „A harc nem ért véget’­. NSZK játékfilm. 21.20: Kulturális életünk. 21.40: Tv-híradó. MOZI

Next