Szolnok Megyei Néplap, 1980. február (31. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

1980. február 13. A hét sportolója: LADÁNYI ZSIGMOND A megye atlétáinak lassan­­ bérelt helye lesz ebben a sorozatban, hiszen még csak az év elején, a verseny­­idény kezdetén tartunk, máris országos csúcsokkal, kitűnő eredményekkel hív­ják fel magukra a figyelmet. S ami külön örvendetes: nemcsak két-három ver­senyzőre szorítkozik a fenti megállapítás, hanem a fo­kozatosan fejlődő, tehetséges fiatalokra is. Közéjük tarto­zik Ladányi Zsigmond, a Szolnoki MÁV MTE atlétá­ja is, aki az elmúlt héten megjavította a négy éve fennálló országos fedettpá­lyás ifjúsági súlylökő csú­csot. A 18 éves sportoló szor­galmáról, lelkiismeretes munkájáról, szerénységéről, példás magatartásáról az egyesület vezetői és edzői a legnagyobb elismeréssel be­szélnek. Ladányi Török­­szentmiklóson, a Székács Elemér Mezőgazdasági Szak­középiskolában ismerkedett meg az atlétikával, előtte birkózni járt. Az iskola há­zibajnokságán indult s — örökké emlékezetes marad — mindössze 7,78 métert lökött. Szórakozásból, tö­megsport jelleggel folytatta, azt csinálta, amit a többiek­től látott, s fél évvel ké­sőbb már 13,08 méterrel büszkélkedhetett, amivel te­rületi serdülő bajnokságot nyert, amit országos bajnok­ság követett. Ezzel végleg eljegyezte magát a súlylökéssel. Jávor László szakedző irányításá­val folytatta az edzéseket. Súlyemeléssel tarkítva vé­gezte a munkát, s törés nélkül, sorozatban jöttek a sikerek. Három évvel ez­előtt az országos serdülő bajnokságon második lett, a rákövetkező évben pedig már magyar bajnok és aranyjelvényes ifjúsági sportoló. Az 1978-ban 6 ki­logrammos súllyal elért 15,99 méteres eredménye után meghívták az ifjúsági válogatottba. Tavaly há­romszor öltötte magára a címeres mezt, és súlylökés­ben, valamint diszkoszvetés­ben négy magyar bajnok­ságot nyert. Aztán ez az év is jól kezdődött. Az elmúlt héten a fővárosban rende­zett fedettpályás versenyen felnőtt súllyal 15,54 méterre javította a négyéves 15,46 méteres ifjúsági súlylökő csúcsot. — A jövő heti fedettpá­lyás felnőtt bajnokságra terveztük a csúcsot, de ha­marább bejött — mondotta Ladányi. — Ez a kemény alapozásnak, a sok munká­nak tulajdonítható. Ladányi az iskola befe­jezése után Szolnokra köl­tözött. Az AGROCOOP ter­vező technikusa. Szerencsés találkozás, hogy munkahe­lyének a vezetője, dr. Len­gyel Lajos nagy barátja a sportnak, és a felkészülése elé nem gördítenek aka­dályt. A felkészülést válto­zatlanul Jávor László irá­nyításával folytatja, s az idei tervei között az után­pótlás bajnokság megnyeré­se és az utánpótlás váloga­tottba kerülés szerepel. Bár távlatokban más ter­vek szövődnek, mégis a súlylökésben érte el a jó eredményeket. — Az idén már a disz­­koszvetésre specializálom magam, mert ez a szám jobban megfelel az alka­tomnak mint a súlylökés — állapította meg. — Az idén diszkoszvetésben az 52—53 méter elérése a cél. Mindez azért nem zárja ki, hogy a jövő heti orszá­gos fedettpályás bajnoksá­gon újra megjavítsa az if­júsági súlylökés magyar csúcsát. (pi) Sakkozó főiskolások A mezőtúri mezőgazdasá­gi gépészeti főiskolán nagy gondot fordítanak a ver­seny- és a tömegsportra egyaránt. Szép eredményei­ket bizonyítja a röplabda­csapat NB II-be kerülése is. Most a szellemi sportnak, a sakknak is versenylehető­séget teremtenek. A házi sakkbajnokság csütörtöki el­ső fordulójában hat csapat — ebből egy oktatói és két dolgozói — négy táblán vet­te fel a küzdelmet. A baj­nokság iránt — amely már­cius 20-ig tart — igen nagy az érdeklődés. Az intéz­ményben az új kezdemé­nyezést hagyománnyá akar­ják fejleszteni. mai műsor Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Az I. emeleti bal oldali tár­salgóban: az Orbis lengyel uta­zási iroda kiállítása Megtekint­hető: 14.00—20.00 óráig. Körhinta, Béke: szünnap, Rá­kóczifalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tó­szeg Petőfi: szünnap, Török­szentmiklós Dózsa: San Babila egy napja (18), Hunyadi: szün­nap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. MCZI Szolnok Vörös Csillag: ■ Az ötös számú vágóhíd (16), Tisza: A skarlát betű (14), Tallinn: Orvosság . a félelem ellen. Ve­gyiművek: szünnap. Reptér: Sebzett madarak, Szandaszőlös Terv: szünnap, Abádszalók Pe­tőfi: szünnap, Jászapáti Tán­csics: szünnap. Jászberény Le­hel: Terülj, terülj, asztalkám, Szelíd motorosok (filmbarátok műsora, 16), Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szün­nap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Szabadság: Hair (III. helyáron, 14). Dózsa: SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Jelentkezési felhívás A TF Továbbképző Inté­zete felvételt hirdet az 1980/82. évi középfokú sport­szervezőképző tanfolyamra. Megfelelő létszám esetén Szolnokon kihelyezett tago­zatot indít. Jelentkezési ha­táridő: március 31. Jelentkezhetnek azok, a­kik középfokú iskolai végzett­ségei (szakmunkásképző bi­zonyítvánnyal is) rendelkez­nek és a felvételi vizsgakö­vetelményeknek megfelel­­nek. Nem kell felvételi vizs­gát tennie annak, akinek alapfokú sportszervezői, vagy­­ va­lamilyen sportágban se­gédedzői képesítése van. A tanfolyamot eredményesen elvégzett hallgatók középfo­kú sportszervezői oklevelet kapnak, amely feljogosít mindazon munkakörök be­töltésére amelyekhez az OTSH elnöke középfokú sportvezetői képzettséget ír elő. Jelentkezési lapot a la­kóhely szerint illetékes test­­nevelési és sportfelügyelő­ségen keresztül, vagy köz­vetlenül a megyei testneve­lési és sporthivataltól lehet igényelni. TEKE Kántor a megyei felnőtt egyéni bajnok Szolnokon, a MÁV MTE automata tekecsarnokában rendezte meg a Szolnok megyei Teke Szakszövetség a megye 1980. évi felnőtt és ifjúsági egyéni bajnokságát. Kitűnő rendezés mellett, színvonalas versenyt vívtak a résztvevők, és különösen az első öt helyen alakult ki szoros küzdelem. A tét a március 15—16-án Kecske­méten megrendezendő terü­leti egyéni és páros bajnok­ságon való részvétel jogának a kiharcolása volt. Eredmények, felnőttek: 1. Kántor Sándor 931, 2. Bíró 927 (mindkettő MÁV MTE) 3. Kefei (Sz. Gyulai SE) 920, 4. Fehér 912, 5r. Magda 901, 6. Dobos 882, 7. Mátyás 886 (mind MÁV MTE), 8. Schneider 863, 9. Sáfrány (mindkettő Gyulai SE), 842, 10. Takács 770, ill. Szöllősi mindkettő Mezőtúri Honvéd) 746 fával. Ifjúságiak: 1. Fegyveres (Gyulai SE) 884, 2. Fülöp 868, 3. Farkas (mind MÁV MTE) 819, 4. Bakos (Gyu­lai SE) 805, 5. Pápai (MÁV MTE) 798, 6­ .Kovács (Gyu­lai SE) 797, 7. Domborócz­­ky (Mezőtúri Honvéd) 775, 8. Bíró (MÁV MTE­) 766, 9. Török (Mezőtúr) 755, 10. Sós 739, 11. Haraszti (mind MÁV MTE) 732, 12. Nagy (Gyulai SE) 701 fával. Vívás • Úttörők egyéni bajnoksága Vasárnap rendezte meg a megyei vívó szakszövetség a megye 1980. évi úttörő egyé­ni bajnokságát, amelyet vá­rakozáson felüli nagy ér­deklődés jellemzett. A Véső utcai MÁV MTE csarnokban Szolnok, Kisújszállás és Kar­cag tizenhat általános isko­lájának nyolcvannyolc ver­senyzője lépett pástra há­rom fegyvernemben. A tö­­rökszentm­iklósiak érthetet­lenül távol maradtak. Győztesek, kard: Szűcs (Tallinn, körzeti Á. I.). Tőr, fiúk, III—V. osztályosok: Ko­vács (Ságvári kint. A. I.). VI. D. : Bóta (dr. Csanádi krt A. I. ). VII. o.: Nagy. VIII. a.: Csányi (mindkettő Abonyi úti A. I.). Leányok. III—V. o.: Piros (Ságvári krt. Á. I.). VI. o.: Máté (Beloiannisz úti Á. I.). VII—VIII. o.: Tóth (Kisújszállás). Az iskolák közötti­ pont­verseny élmezőnye: 1. Abo­nyi úti Á. I. 51, 2. Ságvári krt Á. I. 32, 3. Kisújszállás, 4. Rákóczi úti Á. I. 28—28 ponttal. Szűcs Péter (balról), a kárászára győztese a bronzérmes Bozsó Zoltánnal (dr. Csanádi Zrt. Á. I.) vív Fotó: TKL Lehet szavazni az elmúlt év legsikeresebb megyei sportolói Számítanak a közönség véleményére A hagyományokhoz híven a Szolnok megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sport­­hivatala az idén is értékeli a megye sportolóinak 1979- ben elért eredményeit, ame­lyek alapján eldől, hogy kik kapják közülük az év spor­tolója kitüntető címet. A sporthivatal ebben az évben számít a megye sportbará­tainak véleményére is az el­bírálásnál. Az 1979-es esz­tendő legsikeresebb megyei női-férfi sportolójára már­cius közepéig lehet szavazni. A legtöbb szavazathoz ju­tott versenyzők megkapják az úgynevezett közönség­díjat. A szavazatokat a Néptap sportoldalán ötször megje­lenő (a main kívül február 15., 20. és 22.) szelvényen , levelezőlapra ragasztva kell beküldeni 1980. márci­us 15-ig a megyei sporthi­vatal címére. (5002 Mátyás király út 31. Pf.: 100.) 1979 legsikeresebb megyei sportolói Női: Férfi: 7 Kézilabda Csökkenő színvonal a Tisza Kupa Tiszapüspökiben Folytatódott a Lehel SC női kézilabda szakosztálya által rendezett előkészületi torna. A harmadik játékna­pon a színvonal meglehető­sen alacsony volt. Ezt csak „elősegítette”, hogy a Sze­gedi Textil az első csapata helyett a harmadik gárdáját küldte el. Eredmények: Szegedi Textil III.—Szegedi Textil II. 8:18, Lehel I.—Le­hel II. 22:8, Szegedi Textil III.—Ózd 5:38, Szegedi Tex­til II.—­Lehel II. 21:11, Le­hel I.—Szegedi Textil III. 29:10, Ózd—Szegedi Textil II. 29:12, Szegedi Textil III. —Heves 20:16, Lehel I.— Szegedi Textil II., 27:12. Szombaton és vasárnap másodszor rendezték meg Tiszapüspökiben a Tisza Ku­pa úttörő leány és fiú te­­remkézilabda bajnokságot, melyen 8 leány- és 6 fiúcsa­pat vetít részt. Eredmények. Leányok: Tiszapüspöki—Ró­zsa téri Ált. Isk. 15:7. Ti­szapüspöki—Hunyadi úti Ált. Isk. 11:10, Tiszapüspöki— Kunmadaras 16:2, Rózsa- Kunmadaras 9:2, Hunyadi —Rózsa 9:5, Hunyadi—Kun­madaras 12:1. Fegyvernek— Bethlen úti Ált. Isk. 11:5, Abony—Csikós J. úti Ált. Isk. 20:10, Abony—Fegyver­nek 16:7, Bethlen—Csikós 9:9. Helyosztó mérkőzések: 1—2. helyért: Tiszapüspöki —Abony 13:6, 3—4, Hunyadi —Fegyvernek 9:7, 5—6: Ró­zsa—Bethlen 9:8, 7—8.­ Csi­kós—Kunmadaras 10:3. A legjobb gól­ lövő: Sándor Má­ria (Hunyadi) 31 góllal. Fiúk: Tiszapüspöki—Hu­nyadi 20:17, Rózsa—Hunyadi 15:12, Tiszapüspöki—Rózsa 24:18, Csikós—Kunmadaras 16:10,­­Bethlen—Csikós 19:3, Kunmadaras—Bethlen 15:11. Helyosztó mérkőzések: 1—2. helyért: Tiszapüspöki—Beth­len 26:25. 3—4, Rózsa—Kun­madaras 9:8. 5—6, Csikós— Hunyadi 21:8. A legjobb gól­lövő: Czakó László (Tisza­püspöki) 37 góllal, a leg­jobb mezőny­játékos: Rózsa Sándor (Kunmadaras), a legjobb kapus: öz István (Bethlen úti iskola). Események Jégkorong. Úttörő baj­nokság: Lehel SC—BVSC, Jászberény, hűtőgépgyári műjégpálya 18. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki MÁV MTE—Rákóczifalva, Véső út 13.30. Lehel SC—Gyön­gyös, Jászberény 14. Hagyó. Szolnoki Vegyiművek—Me­zőtúri Honvéd, Szolnok, Vegyiművek-pálya 14. Tö­­rökszen­tmiklós—Bem SE, Törökszentmiklós, 13.30. magnóra. — 18.15: Ravel-művek. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: Kb.: — 20.40: Bemutatjuk Margócsy József Apáczai Csere János-dí­­jast. Kb.: — 21.00: A hangver­senyközvetítés folytatása. Kb.: — 21.30: Operaáriák. — 21.56: Zenei panoráma. TechPRO&RRm RÁDIÓMŰSOR SZOLNOKI STÚ­DIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Mai da­lok. Dinnyés József és a Kaláka együttes énekel. — 17.15: Far­mer és nyakkendő. Ifjúsági ma­gazinműsor. Szerkesztő: Gulyás Ferenc. — 17.45: Beatparádé — 18.00: Alföldi Krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből énekel a Seekers együttes. KOSSUTH: 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. — 8.56: Beszélni ne­héz. — 9.08: Sándor Judit és Sólyom-Nagy Sándor opera­­áriákat énekel. — 9.46: Kis magyar néprajz. — 9.51: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Kagy­lózene. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Zene­kari muzsika. — 11.30: Faragó Laura népdalokat énekel. Sza­­kály Ágnes cimbalmozik. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Örök­zöld dzsesszmelódiák. — 14.20: Népdalok. — 14.44: Konok em­lék. Alekszandr Tvardovszkij versei. — 15.10: Igor Ojsztrah Paganini-caprice-okat hegedül, Schumann átiratában. — 15.28: MR 10—14. — 16.08: Kritikusok fóruma. — 16.18: Zenekari mu­zsika. — 17.07: KÖFÉM. Ri­port a Székesfehérvári Kön­­­nyűfémmű nagyberuházásról. — 17.32: Dalok Budapestről. — 17.44: Hangverseny a Mindenki Zeneiskolája hallgatóinak. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . — 19.20: Gondolat. — 20.05: A bányamester. Részletek Zeller operettjéből. — 20.30: Nóta­csokor. — 21.06: A szomszéd­ság nevében. Nagy István regé­nye rádióra alkalmazva I. rész. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kodály: Kilenc epigram­ma — Kistétényi Melinda szö­vegével. — 22.45: Bölcsész túl­­tengés. Jegyzet. — 23.00: Ka­maramuzsika. — 0.10: Eddy Dchin története. Részletek Wa­shington Rodgers—Barris— Schönberger Confrey filmzené­jéből. PETŐFI: 8.05: Gencsy Sári és Fekete Pál operettfelvételeiből. — 8.20: Nagyvárosi gondok az USA-ban. — 8.33: Idősebbek hullámhos­­­szán — 9.28: Tánczene Varsó­ból. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: A Magyar Rádió népi zeneka­ra játszik Kozák Gábor József vezetésével — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Nyugdíjasok. Jegyzet. — 13.30: Színes szőttes. — 14.00: Jámbor László daljá­tékokból énekel. — 14.15: Kap­csoljuk a 22-es stúdiót. Várko­­nyi István hegedül. — 14.30: Hí­rek körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.32: A Szov­jetunió Honvédelmi Minisztériu­­mának fúvószenekara játszik. — 16.00: Mindenki iskolája. Csa­ládban élni. — 16.15: Tragikus és komikus. A mikrofonnál: Ungvári Tamás. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.33: Né­hány perc tudomány. — 16.40: Barátság slágerexpressz. —17.10: Külföldről érkezett. . . Máder László népzenei műsora. —17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — po­litika — kultúra. — 18.33: Könnyűzene — hangszerszólók. — 18.45: Daloló, muzsikáló tá­lak. — 19.25: Reflektorfényben Közép-Ázsia. — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Trió. — — 22.27: Granadai vásár. Rész­letek Fidherr operettjéből. — 23.15: A dzsessz a ’70-es évek­ben — 10. rész. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Új lemezeinkből. — 10.20: Bach­­művek. — 11.05: Elisabeth Breül operafelvételeiből. — 11.44: Ze­nekari muzsika. — 13.07: Vi­lághírű előadóművészek Bee­­thoven-lemezeiből. — 14.24: Ze­nekari muzsika. — 15.56: Jeanne d’Arc. Részletek Verdi operájá­ból. — 16.53: öt földrész zené­je. — 17.00: Történelmi arckép­­csarnok. — 17.30: Magnóról 8.00: Tévétorna. — 8.05: Iskola­tévé. — 10.20: Stop! Közlekedj okosan! — 10.25: Delta. —10.45: San Francisco utcáin. Magya­rul beszélő, amerikai bűnügyi tét­éfilmsorozat. 15 percnyire ha­zulról". — 11.30: Lehet egy kér­déssel több? — 13.55: Iskola­tévé. — 15.15: Dovzsenko: Zve­­nyigora. Szovjet film. (A filmet a középiskolásoknak ajánljuk a március 19-i és 22-i Kamera adásokhoz!) — 16.25: Hírek. — 16.30: Az éjszaka angyalai. Ma­gyarul beszélő, belga filmsoro­zat VII/1. rész: Az éjszaka dé­monai. — 17.25: Reklám. —17.30: A nyelv világa. — 18.15: Suli­komédiák. Aki bújt, aki nem . . . — 18.45: Staféta. Tíz perc ifjú­ság. — 18.55: A közönségszolgá­­l­at tájékoztatója. — 19.00: Rek­lám. — 19.10: Tévétorna. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv­­híradó. — 20.00: Pest-Buda. Bu­dapest. Dokumentumfilm. — 20.35: Egy szerelem három éj­szakája. Magyar filmmusical. — 22.10: A sebészminiszter. Borisz Vasziljevics Petrovszkij. — 22.50: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 19.05: A pécsi körzeti stúdió szerb-horváth nyelvű nemzeti­ségi műsora. — 19.30: Tv-hír­adó. — 20.00: Magyar Tudósok. Péter Rózsa. — 20.40: Kertünk — udvarunk. Riportműsor. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Jo­hanna és az öregei. Magyarul beszélő, kanadai film. — 22.50: Reklám. BUKAREST: 16.05: Iskola-tv. — 16.25: Jogi tanácsok. — 16.45: Vidéki tu­dósítóink jelentik. — 17.00: Folklórműsor. — 17.20: Tudomá­nyos figyelő. — 18.05: Munka­ügyi kérdések. — 18.30: Fórum. 18.50: A legkisebbeknek. — 19.00: Tv-híradó. — 19.30: Lányok­asszonyok. — 20.00: Filmmúze­um. ..Vautrin”. Francia játék­film. — 21.55: Tv-híradó.

Next