Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-20 / 298. szám
1980. DECEMBER 20. Hová menjünk kirándulni? Nézzünk szét „magunk körül...” Hová menjünk kirándulni?, tesszük fel hétről hétre önmagunknak a kérdést, s mi tagadás, sokszor a tamatestalanság miatt inkább a szobafogságot választjuk. Olykor még a szomszéd vagy a barát előtt restelkedünk, akik bejárták már fél Európát. Pedig ha valamiért szégyenkezhetünk, valljuk be férfiasan, nem más, mint hogy országunk, sőt mi több szőkébb hazánk, Szolnok megye határain belül is „el lehet adni” bennünket. Az érdektelenség kedvezőtlen hatása lemérhető mindennapi életünkben, de egészségünket, szellemi frissességünket és munkabírásunkat is próbára tesszük. Hogy mi a megoldás? Ehhez kívánunk segítséget nyújtani szakemberek, a természetjáró sportbarátok és a Szolnok megyei Idegenforgalmi Hivatal, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda és időnként, kedves olvasóink, az önök javaslataival. A hirtelen beköszöntött tél sem tarthat fogva bennünket a négy fal között. Jászberénybe invitáljuk önöket, elsőként is a Hűtőgépgyár szomszédságában levő műjégpályára, amelyet 1977 januárjában nyitottak meg, s azóta a téli sportot kedvelők paradicsoma lett. Már reggel hat órakor benépesül, és este tízig nagyüzem van. Úgynevezett közönségnapokat tartanak hétfőn, szerdán, szombaton és vasárnap, amikor bárki hódolhat korcsolyaszenvedélyének. Egyébként nem kis büszkeségére a jászberényieknek, hiszen Dunaújváros után ők mondhatták magukénak az ország második vidéki műjégpályájukat. A Hatvani útra befordulva a termálfürdő érdekes vonalú kupolái vonják magukra a figyelmet. A 45 Celsius fokos, 600 liter/perc hozamú, 805 méter mélyből feltörő alkáli hidrokarbonátos hévíz reumatikus és mozgásszervi betegségekben szenvedőknek nyújt enyhülést. A fogyókúrázni szándékozóknak a hőlégkamra és a gyógytornarészleg van segítségükre. A kamillás gőzkezelés különböző légzőszervi bántalmak gyógyítója. A termálfürdő épülete előtt magas kőtalapzaton áll Segesdi György „Nő a bozótban” című bronzszobra amely 1964-ben a magyar művészet egyik reprezentáns alkotásaként a velencei biennálén is szerepelt. Jászberényből juthatunk el Jászárokszállásra, a megye legészakibb településére. A jászberényi Hűtőgépgyár egyik üzemegysége is itt található, s itt nyitották meg 1974-ben a gyár történetét és termékeit bemutató múzeumot. Természetesen a teljesség igénye nélkül hívtuk fel a figyelmüket Jászberényre, hiszen szólhattunk volna a kicsinyek és felnőttek örömére megnyílt állatkertről, a Jász Múzeumról, ahol látható Lehel kürtje. Reméljük, hogy a műjégpályás , kemény testedzés után nem mulasztják el felkeresni Jászberény nevezetességeit sem. — tamási — Az Állami Biztosító a többféle életbiztosítás közül a GONDOSKODÁS ÉLETBIZTOSÍTÁST ajánlja Önöknek. A biztosítási időtartam lejártakor a kézhez kapott összeg jó útravaló a gyermeknek az önálló élet elkezdéséhez. Váratlan tragédia esetén pedig különösen megmutatkozik e biztosítás gondoskodó szerepe. ÉLETBIZTOSÍTÁSNYUGALOM SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Autó-motor Mesteriskola mindenkinek Mindössze néhány négyzetcentiméter felületű kis fémlap minden autóban: a gázpedál. Egyike az autó legegyszerűbb, semmilyen bonyolult vezetéstechnikai gyakorlatot nem igénylő vezérlőberendezéseinek. Szinte tanítani sem kell, hogyan működik. Csupán egy kicsinyke visszahúzó rugó csekély ellenállását kell a pedálra helyezett lábunk alig mérhető elmozdulásával legyőzni ahhoz, hogy az életre keltett erőgép robogjon. Sőt, mind gyorsabban száguldjon. És ha nem a felelősség, nem a józan ész irányítja a pedált taposó lábunkat, falnak rohanva, kanyarból kisodródva — embert gázolva — bizonyítja, hogy az erőgép veszélyes üzem . . .! Ezért is szorgalmazzuk, hogy legyen Szolnokon is az autósok továbbképzésére alkalmas mesteriskola. Különböző kanyartechnikai rutinfeladatok, manőverezések, fékezések gyakorlására alkalmas pálya. Olyan terület, ahol a legképzettebb gépjármű-szakoktatók, versenyzők irányítása mellett mindenki megtanulhatná azt a mesterfogást, amely a gépjármű feletti uralomhoz nélkülözhetetlen. A gépjárművezetői alapvizsgára való felkészítés időszakában erre nincs mód, még pótórák vállalásával sem. Bármilyen szigorút is ma már a gépjárművezetői vizsga, a 60 kilométer órás sebességgel haladó vezető jelölt mellett pusztán az mérhető fel, rendelkezik-e annyi készséggel, hogy önálló vezetőként beléphessen a forgalomba. De még a legsikeresebb vizsga sem jelenthet biztosítékot arra, hogy bármilyen veszélyhelyzetből ép bőrrel szabadul. Márpedig az autós nagyon gyakran kerül könnyen végzetessé válható szituációkba. A veszély elhárítását meg lehet tanulni. Ezért is lehetne az egyik ,,frontja” a közlekedési balesetek elleni küzdelemnek a vezetéstechnikai többletismeretek gyakorlására alkalmas pálya. Az autóklub, az Autóközlekedési Tanintézet, a Közlekedésbiztonsági Tanács, a Magyar Honvédelmi Szövetség közös összefogással talán létrehozhatná azt az iskolát, ahol a megszerzett új ismeretekből a közutakon vizsgázhatnának naponta a „tanulók”. — hanga — Idényzárás a labdarúgó NB I-ben Vasárnap — remélhetőleg az időjárás nem szól közbe — végetér a hosszúra nyúlt labdarúgó bajnoki idény. Mint jól ismert, az NB I 18 csapata nemcsak az őszi 17 fordulót játszotta le, hanem előrejött három próba a tavaszi idényből is. A 20. forduló Újpesten már pénteken elkezdődött, szombatra és vasárnapra jutnak a további mérkőzések. A színhely Dunaújváros, Zalaegerszeg, Diósgyőr, Pécs, Székesfehérvár és Tatabánya, valamint a Hungária út és Kispest. Szombat: Dunaújváros— Vasas, Dunaújváros 13 óra, v.: Kőrös. MTVM—Csepel Hungária u. 13 óra, v.: Szávó. ZTE—Debrecen, Zalaegerszeg, 13 óra, v.: Kuti. Diósgyőr—Ferencváros, Diósgyőr, 13 óra, v.: Palotai. Pécs—Nyíregyháza, Pécs 13 óra, v.: Hartmann. Videoton —Kaposvár, Székesfehérvár, 15 óra, v.: Divinyi. Vasárnap: Bp. Honvéd— Volán. Kispest, 11 óra, v.: Tátrai, Tatabánya—Rába ETO, Tatabánya 13 óra, v.: Győri. Hübner és Korcsnoj Meranoban Már megérkeztek az olaszországi Meramoba a sakkvilágbajnok-jelölti döntő páros mérkőzésének résztvevői. Ma az ünnepélyes megnyitót követően délután 15.30 órakor a holland vezetőbíró, Henk Folers megindítja az órát, s ezzel kezdetét veszi Robert Hübner és Viktor Korcsnoj 16 mérkőzésre tervezett párosviadala. Mint ismeretes, ennek az összecsapásnak a győztese jogosult kihívni a sakkozás jelenlegi világbajnokát, Anatolij Karpovot. A 49 éves Korcsnoj és a 16 évvel fiatalabb ellenfele, Hübner közül kétségkívül az előbbi mondhat magáénak ezidáig sikeresebb sakkpályafutása. Korcsnoj három ízben is mérkőzött a világbajnokjelöltek döntőjében, legutóbb két évvel ezelőtt pedig a fülöp-szigeteki Baguióban a világbajnoki címért is játszhatott. Akkor 6:5 arányban vereséget szenvedett Karpovtól, s most mindent megtesz, hogy ismét a világbajnoki címért csatázhasson. Korcsnojnak a Karpov felé vezető úton nagyon nehéz riválissal kell összecsapnia. A sakkvilágbajnok-jelöltek párosmérkőzéseinek kezdetekor ugyancsak esélytelennek tartott NSZK-beli Robert Hübnerről, a kölni egyetem archeológusáról van szó. Hübner az Adorján, majd a Portisch felett aratott győzelmével irányította magára az érdeklődést, s jutott el a nagy lehetőség küszöbére. A szombati első játéknapot követően a küzdő felek hetente négyszer ülnek a sakkasztalhoz, amennyiben 16 játszmájuk befejeztével döntetlen lenne az állás, újabb két parti következik. Ha ez sem hoz változást, még két játszmára kerül sor. Ha 20 parti után is pontegyenlőség állna fenn, úgy sorsolással döntik el, ki lesz Karpov ellenfele. 7 Súlyemelés Új válogatott keret A Magyar Súlyemelő Szövetség elnökségének pénteki ülésén jóváhagyták az új válogatott kereteket és az 1981. évi felkészülési programot. Kijelölték az A-, a B- az ifjúsági és az IBV-keretet. Az A-válogatott induló keretnek számít, az 1980-ban elért eredmények alapján. Az új esztendő első felében a munkavégzés, illetve az eredmények alapján módosítanak. Az induló A-keret: 52 kg: Oláh Béla (Tatabánya), 56 kg: Stefanovics Imre (Bp. Honvéd), Hornyák Ferenc (Olefin), Kőszegi György (Olefin), 82,5 kg: Mandzák Bertalan (Csepel), Stark András (Tatabánya), ifj. Orvos András (Testvériség), 90 kg: Baczakó Péter (BKV Előre), Antalovics Ferenc (Haladás), Rehus-Uzor György (Haladás), 100 kg: Sólyomvári János (Tatai AC), Varga László (Debrecen), Végi Imre (Testvériség), 110 kg: Szalai György (Tatabánya), plusz 110 kg: Réti István (Olefin). Események SZOMBAT Közgyűlések Tiszafüredi Vasas Szövetkezeti SE, művelődési ház. 16. Jászalsószentgyörgyi TSZSE, művelődési ház. 18. VASÁRNAP Asztalitenisz. A megyei szakszövetség értekezlete és versenybírói továbbképzése, Szolnok, sporthivatal tanácsterme, 10. Tanévzáró. A jászberényi Városi Sportiskola tanévzáró ünnepélye. hűtőgépgyári sportcsarnok, 10. Vívás. Megyei IV. osztályú képesítőverseny, Szolnok, Véső u. 8. Labdarúgás. NB II: Mezőtúri Honvéd—Borsodi Volán, Mezőtúr 13. Bogyó. Közgyűlés Jászfényszarui KSE, művelődési ház 10. MŰSOROK Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 15 órakor a nyelvi laborban: Német nyelvi klub. — 16 órakor a III. sz. klubban: Versmondó stúdió. — 17 órakor az előadóteremben: Fotóakadémia. Kiállítások Galérián: A kecskeméti nemzetközi zománc alkotótelep anyagából kiállítás. — Megtekinthető: 10—18 óráig. — A jobb oldali társalgóban: „Egy marék világ” címmel Baghet Iskander kecskeméti fotóművész szociofotó kiállítása. — Az I. emeleti vitrinekben: — Kiállítás dr. Richnowszky Andor „Puhatestűek” c. gyűjteményéből. — Kiállítás Molnár János népművészeti gyűjteményéből. — Kiállítás a Bács-Kiskun megyei népi díszítőművészeti szakkör munkáiból. — A halasi csipke c. kiállítás. — Sportemlékek és trófeák címmel Vincze János kiállítása. — Pályaválasztási tanácsadó kiállítása. — Megtekinthetők: 10—20 óráig. Színház A szolnoki Szigligeti Színházban este 7 órakor: Amerikai Elektra. (Varsányi-bérlet.) iMozi Szolnok Vörös Csillag: Modern Robinson és családja (II. helyáron, fél 5 és fél 7-kor), Tallinn: Félénk vagyok, de hódítani akarok (III. helyáron), Tisza: „A” terem: Karate (II. helyáron) „C” terem: Érzéstelenítés nélkül (14), Reptér: szünnap. Vegyiművek: szünnap. Szandaszőlős Terv: Futárszolgálat. Abádszalók Petőfi: A vágy titokzatos tárgya (16, II. helyáron). Jászberény Lehel: Kétbalkezes és az örömlány (14, III. helyáron). Mopresszó: Madárijesztő (16). Jászapáti Táncsics: A jó, a rész és a csúf I—II. (16. TIT. dupla ■ helyáron). Karcag Déryné: Zsaru (14. II. helyáron). Kisújszállás Ady: A napló (14). Kunhegyes Szabadság: Csúfak és gonoszak (18. II. helyáron). Kunmadaras Petőfi: De hová tűnt a 7. század? Kunszentmárton Körös: Kaland a szigeten. Mezőtúr Béke: Félelem a város felett (16. III. helyáron). Dózsa: A biztosan ölő sárkány lady (16. III. helyáron). Szabadság: Don Juan I— II. (dupla helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: Az asszony is ember. Tiszafüred Tisza: Pisztrángok (14). Tószeg Petőfi: Hyppolit, a lakáj. Törökszentmiklós Dózsa: Mackenna aranya (II. helyáron). Hunyadi: Szenzáció (II. helyáron). Túrkeve Vörös Csillag: Piedone Afrikában (II. helyáron). I Rádió 1 SZOLNOKI STÚDIÓ: 9.00: Hétvégi kaleidoszkóp. Szerkesztő: Dalocsa István. (A nap hírei, eseményei. — A héten történt. — Számadások idején. — Hétvégi sport- és kultúrprogram. — Piaci séta. — Időjárás.) — 9.30: Modugno énekel. — 9.45: Bébiétel Kecskemétről. Riporter: Merza Jenő. — 10.00: Az év slágerei. I. — 10.15: Színház az iskolában. Riporter: Pálréti Ágoston. — 10.27—10.30: Híröszefoglaló, műsorzárás. KOSSUTH: 8.30: Lányok, asszonyok. — 8.55: 44 — Játék. — 10.05: Perényi Miklós (gordonka) és Szűcs Lóránt (zongora) felvételeiből. — 11.07: Örömök kertiben. Zoltán Péter sorozata. — 12.20: Zenei anyanyelvünk. — 12.30: Magyarán szólva. — 12.45: Sebestyén András vokális műveiből. •— 13.00: Brahms: I. szimónia. — 13.50: Kihaló mesterségek. — 14.00: Énekszóval, muzsikával. — 14.30: Eredmények, gondok, feladatok a mezőgazdaságban. — 15.Q5: Új Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Operaművészlemezek. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.45: Világszínház. Vihar. Osztrovszkij drámájának rádióváltozata. — 20.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 21.01: Örökzöld dallamok. — 22.I0: Esti hangverseny. Kiss Gyula zongorázik. — 23.15: Elégia a sirályról. Devecseri Gábor versei. — 23.28: Szabó Ferenc: Ludas Matyi — szvit. — 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI: 8.05: Mézeskalács. Részletek Szirmai Albert — Emőd Tamás operettjéből. Közben: — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Az operettrészletek folytatása. — 8.55: Ritmus. Duane Eddy felvételeiből. — 9.25: Orvosi tanácsok. — 9.30: Nyugdíjasok műsora. — 10.33: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.48: 450 évvel ezelőtt született Jan Kochanowski lengyel költő. — 11.08: Népszerű fiívós átiratok. — 11.40: Fiataloknak! — 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.30: Péter kirándul. Gyermekversek zenével. — 14.00: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 15.00: A koldusdiák. Részletek Millöcker operettjéből. — 15 Kísérlet New Lanarkban. Gyárfás Endre rádiójátéka. — 16.33: Közvetítés az V. Dózsa—Békéscsaba és a Videoton—Kaposvár bajnoki labdarúgó mérkőzésről. — 16.50: Pophullám. — 17.42: Vissza az emberek közé. Galgóczi Erzsébet novellájának rádióváltozata. — 18.33: Fenntartott hely az elmúlt hetek legsikeresebb műsorai számára. — 19.10: A Locomotiv GT együttes új albumából. — 19.40: Lehár operettjeiből. —20.38: A Magyar Rádió Karinthy Színpada az óbudai klubházban. A besurranó szerkesztő — Galsai Pongrác humoros oldalai. — 21.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Gencsy Sári nótákat énekel. — 22.00: Ismert együttesek ismeretlen felvételeiből. —23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR. 7.30: A miskolci körzeti szú- Televízió 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 8.45: Szevasz, öcsi! 9.05: Hipp-hopp. Óvodások műsora. 9.35: Az Angyal visszatér. Magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat. Eladó a Tower-híd. 10.25: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. 10.55: Izvesztyija Kupa, Finnország—Csehszlovákia jégkorong-mérkőzés. 13.10: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 14.25: A négy páncélos és a kutya. Magyarul beszélő lengyel tévéfilm-sorozat. XIIII. rész: Különleges megbízatás. 15.25: Főzőcske, de okosan. 15.55: Hírek. 16.00: TTT Röplabda Kupa. 17.30: Falujárás. 18.10: Magyar tájak. Körösök vidéke. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vers — mindenkinek. Ady Endre: Nézz drágám kincseimre. 20.05: Két balláb az ezredben, avagy: Hogyan járultam hozzá Hitler bukásához. Magyarul beszélő angol filmvígjáték. 21.45: Onerett. ch! 22.20: Tv-híradó. 3. dió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 8.08: Nemzetközi kapcsolatok a XX. században. A főpróba. — 8.38: Zenekari muzsika. — 9.58: Szombat esti diszkó. — 11.03: Puccini: Turandot. Háromfelvonásos opera. — it •• Népek között. ..Milyen fogódzó jut nekem...” — 13.42: Dzsessz felvételeinkből. — 15.10: Tallózás. — 15.30: Harminc perc beat. — 16.00: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galéria barokk kiállítási termét. A Wilanow vonósnégyes hangversenye. — 17.05- Szerelmes lány. Rainer Maria Rilke versei. — 17.10: Schumann II. szimfónia. — 17.46: A progresszív beat híres előadói. — 18.26: Dénes Vera gordonkázik. — 19.05: Byrd: Mise tjéev szólamra. — 19.34: Kapcsoltuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenekarának Mozart-hangversenye. Közben: Kb.: — 20.30: Kódexeink nyomában. — Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb.: — 21.40: Kritikusok fóruma. Garai Gábor: Jégkorszak után. Kb.: — 21.50: Operakettősök. — 22.35: Ázsiai zenekultúrák. — 23.05: Napjaink zenéje. 22.30: Utcalányok. Magyarul beszélő amerikai film. 2. MŰSOR. 16.05: Reklámpanoráma Csongrád megyéből. 16.15: Vakáción a Mézga család. Magyar rajzfilmsorozat. XIII/12. rész: Hamis barátok. 16.40: Küszöbök. Dokumentumfilm. 17.20: Izvesztyija Kupa. Szovjetunió—Svédország jégkorong-mérkőzés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Ikebana. Riport-dokumentumfilm. 20.20: Zorán az Erkel Színházban. 21.15: Tv-híradó. 2. 21.35: Én, a néger. Francia film. BUKAREST. 9.15: Spanyol nyelvoktatás. 9.35: Francia nyelvoktatás. 9.55: Filmismétlés. 11.35: Helyesírás, helyes beszéd. 12.00: Zenéről mindenkinek. 13.00: Kulturális mozaik. 18.35: A hét belpolitikai eseményei. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Román tájakon. 19.45: Tv-enciklopédia. 20.30: Álomkének. Befejező rész. 21.15: Román könnyűzenei fesztivál. 22.25: Tv-híradó. 22.45: Éjszakai zene.