Szolnok Megyei Néplap, 1980. december (31. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-17 / 295. szám

1980. DECEMBER 17. Vívás Úttörők a páston Vasárnap rendezte meg a Szolnok városi Vívó Szak­­szövetség a MÁV MTE Véső utcai csarnokában az 1980. évi városi úttörő csapatbaj­­bajnokságot. Fiú tőr, leány tőr és kard számokban 23 csapat nyolcvanhárom ver­senyzővel lépett pástra, ami a tömegességet illetően ör­vendetes. Külön említést ér­demel, hogy a szolnokiak mellett Törökszentmiklós, Kisújszállás, Karcag és első alkalommal a tiszatenyői ál­talános iskola is — bár még jelenleg szerényebb képessé­gekkel — képviseltette ma­gát. Leány és fiú tőrben 10 —10 csapat, kardban csupán három együttes vett részt. Feltűnő, hogy Szolnok egyet­len kardcsapatot sem tudott kiállítani, öröm volt látni, hogy sok szülő is elkísérte­­ gyermekét, akik nagy része szabályos vívóöltözetben je­lent meg. Ez a szülők nagy áldozatkészségét dicséri. Eredmények: Leány tőr (10): 1. Újvárosi Általános Iskola (Pintér, Borzi, Sávai, Durszt), 2. dr. Csanádi krt.-i Ál I., 3. Beloiannisz úti Ál, 4. Abonyi úti Ál, 5. Kassai úti Ál, 6. Csanádi krt.-i Ál II. Fiú tőr (10): 1. Ságvári körúti Ál (Nádor, Kovács, Sulák), 2. dr. Csanádi krt., Újvárosi, Abonyi úti Ál ve­gyes, 3. Áchim úti Ál, 4. Költői úti Ál, 5. Mátyás ki­rály úti Ál mind Szolnokról, 6. Karcagi Ál. Kard (3): 1. Kisújszállási Ál I. (Jenei, Vántus, Csillag), 2. Kisúj­szállás II., 3. Karcag—Kisúj­szállás vegyes. Az összesített csapatversenyt a szolnoki dr. Csanádi körúti Általános Is­kola nyerte 17 ponttal, és így a városi szakszövetség úttörő csapat vándorkupáját egyévi megőrzésre ők vehet­ték birtokba. A további sor­rend: 2. Újvárosi Ál 13, 3—4. Beloiannisz úti Ál, Karcag Ál 10—10, 5—6. Mátyás ki­rály úti Ál és Költői úti Ál 7—7, 7. Kisújszállási Ál 5 ponttal. Szemtől szembe Fotó: Tarpai Asztalitenisz Az utánpótlás seregszemléje A megyei és a városi ta­nács vb művelődésügyi osz­tálya, valamint a városi sportfelügyelőség asztalite­nisz szakszövetsége első íz­ben rendezte meg Szolnok általános iskoláinak, vala­mint középiskolás tanintéze­teinek csapatbajnokságát. Szombaton egész napos DC csapatversenyen, a tiszaligeti sportcsarnokban általános és középiskolásoknál egyaránt 19 fiú- és leánycsapat vívott színvonalas küzdelmeket a csoportos, körmérkőzéses, ki­eséses versenyen. Az őszi— tavaszi rendszerű verseny el­ső fordulójában az alábbi eredmények születtek. Ált. iskolák, fiúk: 1. Ság­vári krt. (Csajbók, Rátfai, Kaposvári m­., Palla Edit), 2. Beloiannisz út (Horváth F., Balázs), 3. Tallinn körzet (Máté, Horváth A., Buko­­vinszki), 4. Délibáb úti (Ma­kai, Adamecz), 5. Kertváros (Berényi, Gyöngyösi). Lá­nyok: 1. dr. Csanádi krt. (Ágoston, Padányi, t­.: Csa­ba György), 2. Beloiannisz úti (Miskolci, Petrik), 3. Tallinn körzeti (Makula, Czirnák). Középiskolák, fiúk: 1. Víz­ügyi SZKI (Fehér, Lessko, mn.: Pethő János), 2. Verse­ghy G. (Pataki, Katona A.), 3. 605. ISZI (Nagy F., Papp J.), 4. Varga K. G. (Svib­­­rán, Demeter), 5. Verseghy G. N­. (Szendrei, Padányi). Lányok: 1. Varga K. G. (Vá­gó, Egervári, Kiss, m­.: Kiss Katalin), 2. Vízügyi SZKI (Falusi, Miskolczi), 3. Egész­ségügyi SZKI. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Megalakult aTúrkeveiVSE A szombaton tartott kül­döttközgyűlésen a Túrkevén eddig működő két sport­egyesület az Autójavító SE és a Vörös Csillag Tsz SE egyesült. Az új egységes sportegyesület neve: Túrke­­vei Városi Sportegyesület — TVSE. Az egységes sport­egyesület több mint három­száz igazolt sportolója öt szakosztályban — labdarú­gás, kézilabda, birkózás, sakk, atlétika — folytatja a ver­senyzést. Az új sportegyesület prog­ramjában szerepel a tömeg­sport további szélesítése, újabb sportlétesímények lét­rehozása, és még több sport­ág népszerűsítése a város­ban. Ezeket a sportágakat — tenisz, úszás, súlyemelés, tol­laslabda, tájékozódási futás, természetjárás — egyelőre tömegsportszinten népszerű­sítik. Javaslat hangzott el ar­ra is a közgyűlésen, hogy az autójavító vállalatra és a közlekedésgépészeti szakkö­zépiskolára támaszkodva a technikai sportágakat is nép­szerűsíteni kellene Túrke­vén. A város vállalatainak, in­tézményeinek vezetői sokol­dalú támogatást ajánlottak fel az egységes városi sport­egyesületnek. Filmek a labdarúgásról Aligha unatkoznak majd, akik ma ellátogatnak Szol­nokon a megyei sporthivatal tanácstermébe. Gelei József, a Szolnoki MÁV MTE NB II-es labdarúgócsapatának vezető­edzője ugyanis film­vetítéssel illusztrált tovább­képzést tart a Szolnok Városi Sportiskola labdarúgóinak. A filmösszeállításban világbaj­noki és különböző kupadön­tők, valamint rangos mér­kőzések részletei szerepelnek. A délután három órakor kez­dődő, több mint kétórás mű­sorra érdeklődőket is szíve­sen látnak. A Néplap 51. heti totótippje l. Bologna—Fiorent lxlx lxlx 2. Cagliari—Brescia1 1 1 1 3. Inter.—Torino lxlx lxlx 4. Perugia—Napoli1 1x2x2 5. Pistoiese—Como 1lx 1lx 6. Roma—Ascoli 1. 11 1 7. Cesena—Genoa1XZxZ1 8. Foggia—Spal x21 lXZ 9. Lanerossi—Atala. lx .1X 1 10. Monza—Lecce1 X 1 X 11. Pescara—Bari 1x2x21 12. Pisa—Milan x2x2x2x2 13. Sampdoria—Lazio x2x21 1 Pótmérkőzések: x,, X,, 1 Közgyűlés Jászberényi Vasas SC, Aprító­­gépgyár, 15. Kádár János találkozott a sakkolimpikonokkal Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára tegnap este ellátoga­tott a Sakkszövetségbe és találkozott a máltai sakk­olimpián kiválóan szerepelt ezüstérmet nyert férfi és női válogatott tagjaival és ve­zetőivel. Szerényi Sándor, az olim­piai küldöttség vezetője üd­vözölte a sakkolimpikono­kat és mindannyiuk nevében Kádár Jánost, a KB első tit­kárát, a baráti találkozón részt vett vendégek között Katona Istvánt és Rácz Sán­dort, a KB tagjait, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tőit, valamint Buda Istvánt, az OTSH elnökét. Ezután értékelték a csapatok telje­sítményét. Bilek István, nemzetközi nagymester, a férficsapat és Honfi Károly nemzetközi mester, a női csapat kapitá­nya mondott szakvéleményt a Buenos Aires-i teljesít­ményt is felülmúló szerep­lésről.Ezt követően Kádár János meleg hangon üdvözölte az olimpikonokat és vezetőiket, s gratulált nekik a kiváló teljesítményhez, amellyel tovább öregbítették a ma­gyar sakksport hírnevét. A találkozón Portisch La­jos nemzetközi nagymester, Petronicsné Verőci Zsuzsa női nemzetközi nagymester és más olimpikonok mutat­ták be olimpiai játszmáik legérdekesebb mozzanatait. 7 Jégkorong Pápai nyolc gólt ütött Megkezdődtek az utánpót­lás jégkorongbajnokság küz­delmei. Az első fordulóban a Lehel fiataljai az Ój Dózsa bajnokesélyes csapatai ellen játszottak idegenben. Az út­törők 12:1, a serdülők 7:1 arányú vereséget szenvedtek. További eredmények, úttö­rők: Lehel—FTC II. 22:1 (8:1, 7:0, 7:0). Nem volt egy súlycsoportban a két csapat, Pápai nyolc gólt ütött. Lehel —Volán 9:3 (5:2, 2:0, 2:1). A Székesfehérvárott lejátszott találkozón Simon és Pápai vezérletével színvonalas ös­­­szecsapást nyertek meg a vendégek. Serdülők: Lehel— FTC 4:2 (2:0, 1:1, 1:1). Kiál­lításokkal tarkított csata, biztosabb hazai győzelem, mint ahogy azt az ered­ményből gondolnánk. Volán —Lehel 2:0 (0:0, 1:0, 1:0). Egyre több aktíva Elismerés a társadalmi munkáért A megye sportmozgalmában dolgozó társadalmi mun­kások népes serege „szállta meg” hétfőn este, ezúttal nem a megyei sporthivatal tanácstermét, hanem a Szolnok megyei Tanács nagytermét. A hagyományos év végi ér­tékelésre és a jövő évi főbb feladatok ismertetésére gyűl­tek egybe az aktívák. András György, a megyei sporthivatal elnökhelyettese bevezetőben megállapította, hogy a szakszövetségek nagy többsége megoldotta a rájuk bízott feladatokat. A megye idei rendezvényei közül ki­emelkedett a nyári úttörő olimpia országos döntője, a kajak-kenu Ifjúsági Barátság Verseny, a kosárlabda Tisza Kupa, a nemzetközi asztali­tenisz-bajnokság és a nem­zetközi ifjúsági labdarúgó­­torna. A tömegsportrendez­­vények közül a falusi dol­gozók nyári spartakiádja és a munkahelyi olimpia döntő­je állította komoly feladat elé a szakszövetségeket. Di­cséretükre szólva, közmeg­elégedésre dolgoztak, a részt­vevők elégedetten, maradan­dó élményekkel távoztak. Részletesen foglalkozott a szakszövetségek egész évi munkájával is. Megállapítot­ta, hogy az idén örvendete­sen emelkedett az aktívák száma, és nagyban hozzájá­rultak ahhoz, hogy a megye sportmozgalmában némi fej­lődés, előrelépés volt tapasz­talható. Atlétikában például segítették Paróczai és Szalai olimpiára való felkészülését, az asztaliteniszezők önállóan dolgoznak, sok versenybíró­val rendelkeznek, a kosár­labdázóknál példamutató a szervező és irányító tevé­kenység, az utánpótlásról va­ló gondoskodás. A legnépe­sebb a labdarúgó szakszövet­ség. Feladatát jól ellátja, ja­vult a kapcsolatuk a járások­kal, a területi bizottságok­kal. A példamutatóan dolgo­zók közé tartoznak a teké­­­zők és a vívók is. Az utób­biak nagy súlyt helyeznek a versenyeztetésre, az után­pótlásra. Természetesen javí­tani való is akad a munká­ban. Sok szakszövetségben alkalomszerűek,­­rendszerte­lenek az elnökségi ülések, keveset törődnek a verseny­bíróképzéssel, meg kell erősí­teni a személyi összetételt, rendszerezni az edzők to­vábbképzését, javítani a tes­tületi munkát. A megye verseny- és tö­megsportja az idén pozitív eredményt hozott, annak el­lenére, hogy több sportág­ban nem született olyan jó eredmény, mint az azt meg­előző évben. Atlétikában nemzetközi minősítésű ver­senyzők is vannak, Túrke­vén kiemelkedik a birkózás, kajak-kenuban három első­osztályú versenyzővel rendel­kezünk, ígéretes a fejlődés vívásban, a mezőtúri skeet­­lövőknél, és egyre többet hallatnak magukról a súly­emelők. Az idén a különbö­ző válogatott keretekbe fel­nőtteknél tizenöt, ifjúságiak­nál huszonöt, serdülőknél pe­dig mintegy húsz sportoló került a megyéből. Több a nemzeti bajnokságokban sze­replő csapatok száma, kiemelkedett a Szolnoki Ve­gyiművek NB I-es férfi röp­­labdázóinak a szereplése, sok újonc bentmaradt a maga­sabb osztályban, de akadt negatív meglepetés is: az Al­földi Olajbányász férfi kézi­labda-együttese két év alatt az NB I B-ből a megyei bajnokságba esett vissza. A megyei bajnokságban, főleg női röplabdában, növekedett a csapatok száma. Jövőre központi feladat az utánpótláskorúak testnevelé­sének és sportolásának to­vábbi javítása, fokozatosan fejleszteni kell a tömegspor­tot és a természetjárást. A második napirendi pontban szó esett arról, hogy a tár­sadalmi aktívák munkáját év közben is elismerték er­kölcsileg és anyagilag is. So­kukat hozzásegítették ahhoz, hogy kiutazhattak a moszk­vai olimpiára. Bíró Boldi­zsár, a városi tanács elnök­­helyettese, az úttörő olimpi­án végzett önzetlen, lelkes munkáért mondott köszöne­tet, majd a társadalmi mun­káért kitüntetéseket adott át. Hárman az arany, hárman az ezüst, négyen pedig a bronz fokozatot kapták. Az értekezlet befejezéseként Szabó József, a megyei sport­­hivatal elnöke köszöntötte a szakszövetségekben és a kü­lönböző bizottságokban dol­gozó társadalmi munkásokat, akiknek jutalmat adott át. (pataki) MŰSOROK Megyei Művelődési és Hiúsági Központ Fiatalok élő újságja sorozat­ban: Füles nap. — Gyerekek­nek: 15 órakor Rodolfó bűvész­­iskolája. 16 órakor Rejtvényfejtő verseny, a Bagdadi tolvaj c. kép­regény kiállítása. — Felnőttek­nek: 19 órakor Szerkesztőségi találkozó. — 20 órakor Bridzs­­játék és rejtvényfejtő verseny. — 16 órakor a színházteremben: Idősek köszöntése. Közreműkö­dik: a szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Tisza Tánc­együttes és népi zenekara. — Kiállítások a galérián: A kecs­keméti nemzetközi zománc alko­­tótelep anyagából. Megtekinthe­tő: 14—19 óráig. A jobb oldali társalgóban. ..Egy marék világ” címmel Ba­­ghet Iskander kecskeméti fotó­művész szociofotó-kiállítása. Az első emeleti vitrinekben: Kiállítás dr. Richnovvsky‘’Andor ..Puhatestűek” c. gyűjteményé­ből. — Kiállítás Molnár János népművészeti gyűjteményéből. — Kiállítás a Bács-Kiskun megyei népi díszítőművészeti szakkör munkáiból. Halasi csipke c. ki­állítás. — Sportemlékek és tró­feák címmel Vincze János ki­állítása. — A Pályaválasztási ta­nácsadó kiállítása a martfűi cipőgyárról. — Megtekinthetők: 14—20 óráig. Színház A szolnoki Szobaszínházban este fél 8-kor: A születésnap. MOZI Szolnok Vörös Csillag: A pap, a kurtizán és a magányos hős (14. III. helyáron), Tallinn: Nor­ma Rae.. Tisza: ..A” terem: örökség, ..C” terem: Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni. Reptér: Fantozzi (14). Vegyiművek: szünnap. Szand­aszőlős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap. Jászberény Lehel: Archív film­előadás VI. (Zártkörű rendez­vény, » órai kezdettel). Péntek­től hétfőig (16). Mopresszó: Bobby Deerfield (14). Jászapáti Tán­csics: szünnap. Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: szün­nap. Kunhegyes Szabadsági szünnap. Kunszentmárton Kö­rös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Sakknovella (14). Szabadság: Gyilkos a tetőn (16. II. helyáron). Rákóczifalva Rákóczi: szünnap. Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmiklós Dó­zsa : Luxusbordély Párizsban (16, III. helyáron). Hunyadi: szün­nap. . Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. Rádió­­ SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. — 17.05: Farmer és nyakkendő. Ifjúsági magazin­műsor. Szerkesztő: Gulyás Fe­renc. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: A tegnap slágereiből. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8.56: Be­szélni nehéz. — 9.08: Zenekari muzsika. — 9.44: Kis magyar néprajz. — 9.49: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Kagylózepe.­­­ 10.35: Válaszolunk hallgat­ó­­­inknak. — 10.50: Kritikusok fó­ruma. — 11.00: Kamaramuzsika. — 11.30: Gencsy Sári és Svéd Sándor operett felvételeiből. — 12.35: Házunk tája. — 12.50: Operaslágerek. — 13.20: Dzsessz­­melódiák. — 14.10: Kórusmódium. — 14.31: Így láttam Bartókot. — 15.10: Bemutatjuk új felvéte­leinket. — 15.20: MR 10—14. — 10.10: Start előtt. Riport. —16.35: Magyar fúvószene. — 17.07: A Délutáni Rádiószínház. Narancs­­fel­fújt. Saul Bellow rádiótás­­­ka. — 17.30: Szimfonikus zene. — 18.15: Hol volt, hol nem volt.. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 20.00: Gondolat. — 20.45: Nén­dalest — 21.35: Vasfalvy Róbert operaáriákat énekel. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kodály: Gordonka-zongora szo­náta. — 22.51: ..Tervezzük az em­ber minőségét”. — 23.06: Barokk versenyművek. — 0.10: Várko­­n­yi Mátyás és Miklós Tibor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Könnyűzene — hang­szerszólók. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: Színes népi muzsika. — 10.00: Zenedél­­előtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik, Lakatos Sán­dor vezetésével. — 12.33: Tánc­zenei koktél. — 13.20: Két ott­hon között. Riport. — 13.30: Színes szőttes. — 14­00: Kettőtől hatig... — 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Horváth Eszter énekel. — 14.15: Csárdások. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás- 14.35: Slágermúzeum. — 15.23: Reklám. — 15.26: Dunajevszkij operettjeiből. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.15: Abélard és Héloise. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Néhány perc­­tudomány. — 16.40: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 17.10: Olvasókör Pozsonyban. — 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — po­litika — kultúra. — Telefon: 130-020. — Hívható az adás ideje alatt. — 18.33: Rip van Winkle. Részletek Planauet­­te operettjéből. — 19.25: Kül­földről érkezett. . . Népzene az Észt Rádió műsorából. — 19­45: A beat kedvelőinek. — 20.33: 139-660. A Magyar Rádió auto­mata közönségszolgálata. — 22.30: Szórakoztatózene éjfélig. 3. MŰSOR: 9.00: Etika és filozófia közép­iskolásoknak. — 9.30: Matuz István fuvolázik. — 9.44: Zeneka­ri muzsika. — 11.05: Mai lapp költők versei. — 11.25: Nabucco. Részletek Verdi operájából. — 12.35: Melis György nótákat énekel. Kállai Kiss E. ö klari­nétozik. — 13.07: A kamarazene kedvelőinek. — 14.39: Regény­írás — szoglálati szabályzat nél­kül? író-vendégünk: Kardos G. György. — 15.13: Szimfonikus zene. 16.51: öt földrész zenéj­e. Madagaszkár. — 17.00: A mathé­­zis a gyertya, összeállítás a két Bolyai írásaiból. — 17.30: Mag­nóról magnóra. — 18.15: Szökte­­tés a szereiből. Részletek Mozart operájából. — 19.05: Iskolarádió. Televízió I 8.30: Tévétorna. 8.35: Iskolatévé. 9.25: Delta. 9.45: Sándor Mátyás. Tévéfilm­sorozat. VI 2. rész. 10.45: Lehet egy kérdéssel több? 11.15: Margot Werner műsora. 15.05: Iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: Monidlo. Lengyel film. 17.10: Felkínálom. 17.50: Che kézjegye. A­ Horizont szerkesztőség műsora. 18.05: Az Országházból jelentjük. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az Angyal visszatér. Ma­gyarul beszélő angol bűn­ügyi filmsorozat. A diplomata lánya. 20.50: Szépteremtő kaláka. Népművészek Erdélyben. 21.50: Tisztelendők. Libanon III. rész: Húsvét Libanon­ban. 22.50: Tv-híradó. 3. 2. MŰSOR. 19.05: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nem­— 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kong­resszusi termét. Közben: Kb.: — 20.25: Dr. Krupa Andrással, a TIT békés megyei titkárával Pálréti Ágoston beszélget. Kb.: — 20.45: A hangversenyközvetí­tés folytatása. Kb.: — 21.20: Dzsesszfelvételekből. — 21.45: Otto Klemperer vezényli a Philharmónia és az Új Philhar­­mónia zenekart. Hetiségi műsora. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Farkas Ferenc 75 éves. Köszöntő. A zeneszerzővel Czigány György beszélget. A bűvös szekrény. Az opera tévéváltozata. 21.05: Tv-híradó. 2. 21.25: A. Gelman: Éjszakai utazás. Színmű két felvo­násban. A Szegedi Nemzeti Színház előadása, felvétel­ről. BUKAREST. 14.00: Szovjetunió—Finnország jégkorongmérkőzés. 16.25: Köznevelés. 17.00: A román orvostudomány történetéből. 17.45: Zenei újdonságok. 18.25: Nyelvművelés. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Lányok, asszonyok. 20.25: Román tájakon. 20.45: Shakespeare: Ahogy tetszik. 2. rész. 22.05: Tv-híradó.

Next