Szolnok Megyei Néplap, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-21 / 17. szám
1981. JANUÁR 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ígérjük, „nem eszi meg saját magát" a csapat Kunhegyesen néhány évvel ezelőtt unatkozó értelmiségi fiatalok férfi kézilabda-csapatot alakítottak. A dolog túl jól sikerült, úgyhogy a megyei bajnokságba is beneveztek. Aztán amikor már együttes és nem baráti kör volt a gárda, jöttek a bajok is. Morális problémák, ez-azt egyszóval a versenypályán megmérettek, és elhulltak azok, akik nem vállalták a fegyelmet, az edzések terhelését. És akik maradtak? Hát maradtak azok, akik 1978-ban az NB II-be jutott Lehel mögött másodikok lettek. Ekkor a célkitűzésük egyértelműen ez volt: a Lehel az NB II-be jutott, tehát a második helyezett lesz a bajnok. Ez csak természetes, nem? És úgy jön: 1979-ben a KESE csapata lett a megye legjobb férfi együttese, aztán az NB II-be jutásért folyó osztályozón elbuktak. Más ilyenkor tán elkeseredik, ők nem. Ismét nyertek, s ezúttal az osztályozó is sikerült. Most tehát NB II-s jogot szerzett a csapat, amely megérdemli, hogy tagjait felsoroljuk: Tar Tibor, Ludvig László (kapusok), Antal József, Gál János, Gál András, Cseh István, Cseh Sándor, Vass Gábor, Túri József, Lőrincz István csapatkapitány, Nagy Árpád, Szabó Gyulai, Fehér Sándor. Korábban női röplabdában voltak másodosztályúak a kunhegyesiek, és mondjuk meg, méltatlanul búcsúztak. — Most nem fenyeget ez a veszély? — A nőknél nagyon rossz volt a szellem. Szinte saját magát „ette meg” a csapat. Mi csak egyféleképpen eshetünk ki, ha az ellenfelek jobbak lesznek. — mondja Herbály Imre szakosztályvezető, a Kunság Népe Tsz párttitkára. Az edzőt, Cseh Zoltánt, a szakmunkásképző intézet testnevelőjét De Sade márki leghűségesebb követőjének tartják, aki a pályán kegyelmet nem ismerő tortúráknak veti alá a játékosokat. Kollégája, Tar Tibor — a csapat kapusa — az ifjúságiak edzője, és az intézetből az utánpótlást együtt biztosítják. Méghozzá nem is akárhogyan: egyik felfedezettjük, Bordás Jóska — ma a Budapesti Honvéd játékosa — már a válogatott keret tagja. — A gyerek Kenderesről jött, balkezes, egy centi híján két méter magas, és már akkor megjósoltam, hogy válogatott lesz, amikor a feldobott labdát még el sem tudta kapni — mondja az edző. Hogy milyen érzés Bordás nélkül? örvendetes szomorúság: a kunhegyesiek örülnek, hogy a fiú a nemzeti színeinket reprezentálja, méghozzá olyan környezetben, ahol fejlődéséhez minden lehetőség adott. Másrészt jó lenne, ha tavasszal a kunhegyesi csapatban ott lenne a pályán*... Korábban a kunhegyesiek sikersportága — elsősorban a Füleki-házaspár révén — a röplabda volt. — Nem látja kárát e sportág annak, hogy a kézilabda került előtérbe? — kérdezzük Kiszely Sándor vb-titkárt. — A lányoknak — mi több röplabdás fiúknak is — „fel van adva a labda”. Jussanak ők is magasabb osztályba, ígérjük, a szereplésükhöz járó terheket vállaljuk. A nagyközség tanácsi és gazdasági vezetői a sportban mindig a tenniakarásukkal tűntek ki. Ezúttal az eredmény egy NB II-s kézilabdacsapat. Ha nem is sikerül hosszú időre megkapaszkodniuk a második vonalban — ami egyébként miért ne sikerülne? — egy válogatott játékos felfedezésével máris nagy szolgálatot tettek a magyar kézilabda-sportnak. A kézilabda-csapat a Kunság Népe Tsz segítségével — jutalmul egy tátrai túrához jutott.Képünk jóval a tengerszint fölött készült Fotó: TKL Herbály Imre: — „Egyféleképpen eshetünk ki: ha az ellenfelek jobbak lesznek” Cseh Zoltán: — Megjósoltam, hogy válogatott lesz .. Kiszely Sándor: — „A röplabdásoknak is fel van adva a labda” — Pb — Labdarúgójátékvezetői tanfolyam A tiszafüredi járási sportfelügyelőség labdarúgó szakszövetsége labdarúgó-játékvezetői tanfolyamot indít 1981 februárjában és márciusában. A tanfolyam díjtalan, melynek végén a résztvevők elméleti és gyakorlati vizsgát tesznek. Jelentkezhetnek mindazok, akik 18. életévüket betöltötték, legalább általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, és a labdarúgás szabályait meg akarják tanulni. A tanfolyam a járási művelődési központ helyiségében lesz 17.30 órai kezdettel. A jelentkezéseket írásban a sportfelügyelőség címére lehet beküldeni: Tiszafüred, Kossuth tér 1. 5350. Jelentkezési határidő: 1981. február 2. Asztalitenisz Fiatalok megyei bajnoksága Színvonalas mérkőzést láthatott a kevés számú, főleg edzőkből és hozzátartozókból álló, nézőközönség a Kilián tornacsarnokában a megyei ifjúsági, serdülő, és újonc bajnokságon. A legnagyobb meglepetést még a szakemberek számára is a Szolnoki Spartacus 11 éves versenyzője, Rátfai Attila okozta, aki imponáló versenyzéssel utasított maga mögé több, nála idősebb és korábban kiemelkedő eredményt elért versenyzőt. Eredmények, ifjúságiak, fiú egyes: 1. Svidrán András (HKFSE), 2. Lesskó (Sz. Spart.), 3. Nagy (605. DSK) és Katona (HKFSE). Fiú páros: 1. Katona—Svidrán (HKFSE), 2. Papp, Nagy (605. DSK), 3. Lesskó, Stummer és Ábel, Baráth (Sz. Spart.) Leány egyes: 1. Juhász Erika, 2. Vágó, 3. Fancsali és Egervári (mind HKFSE). Leány páros: 1. Juhász, Török, 2. Vágó, Kiss, 3. Egervári, Terék és Fancsali, Ágoston (mind HKFSE). Vegyespáros: 1.Katona, Vágó (HKFSE), 2. Nagy (605. DSK), Juhász (HKFSE), 3. Svibrán, Kiss és Szarvas, Török (mind HKFSE). Serdülők, fiú egyes: 1. Rátfai Attila (Sz. Spart.), 2. Seress (HKFSE), 3. Kubik (Sz. Spart.), és Demeter (HKFSE). Leány egyes: 1. Fancsali Ildikó, 2. Ágoston, 3. Padányi és Árkosi (mind HKFSE). Újoncok, fiú egyes: 1. Csajbók Tibor, 2. Rátfai, 3. Nagy és Kaposvári (mind Sz. Spart.). Leány egyes: 1. Csabai Erika, 2. Timár, 3. Fülöp (mind HKFSE). A régi úton új vezetőséggel kevés olyan sportegyesület van a megyében, de az országban is, amelynek közgyűlése minden alkalommal szível bizsergető oldott hangulatban, a gondokat nem takargatva, önkritikus, ám építő szellemben zajlik. E sportegyesületek sorában az élre kívánkozik a besenyszögi, amely ezúttal is példát mutató szerevezéssel tartotta meg vezetőségválasztó közgyűlését. Az összejövetel előtt márciusban közreadott beszámoló lehetővé tette, hogy mindenki alaposan átgondolva formáljon véleményt az elmúlt négy év munkájáról. A hozzászólók a segítés szándékával fogalmazták meg észrevételeiket E tény jelentőségét az adja, — ahogy Sinka Lajosné, a községi pártbizottság titkára mondta — hogy a sport közügy. Nem véletlen, hogy a község vezetői többször is napirendre tűzték aktuális kérdéseit, mint ahogy az sem, hogy a tanácsi támogatás négy év alatt 58 ezerről 128 ezer forintra emelkedett. Ugyanakkor a sportegyesületi tagok száma 85-ről 194-re nőtt, de az is sokat mond, hogy saját rendezvényeik bevétele az 1977. évi 6300 forinttal szemben tavaly csaknem 25 ezer forintot tett ki. Költségvetésük ugyanebben az időszakban több mint duplájára nőtt, 1980-ban már 226 ezer forinttal gazdálkodhattak, s az egyesületi vagyon értéke elérte a 720 ezer forintot. A megyei átlagnál kedvezőbb feltételek természetesen nagyobb mérvű fejlődést tettek lehetővé, s a KSE ki is használta ezt. Felnőtt labdarúgó csapata az elmúlt négy esztendőből kettőt a területiben, kettőt a megyei bajnokságban töltött. Az utóbbi osztályban először a 13. helyen végzett újonc létére, most azonban az utolsó előtti helyről, vág neki a tavaszi idénynek. A felnőttekkel párhuzamosan szereplő ifjúsági labdarúgók egyszer a második, egyszer pedig az első helyen kötöttek ki a területi bajnokságban, de a magasabb osztályban is helytállnak, akárcsak a serdülők. A szakképzett edző, Fazekas Sándor testnevelő tanár, a szakmai és a nevelő munkában is kimagasló ereményeket ért el A labdarúgáson kívül a község tömegsportéletének szervezéséből is alaposan kiveszi a részét a sportegyesület. A KSE céltudatos és következetes munkája nemcsak az elért eredményekben tükröződik, hanem már az idei év, valamint a hatodik ötéves terv feladataiban is, hiszen józan, megfontolt célokat tűztek maguk elé. Hogy terveik valóra váljanak, ahhoz új elnökséget választottak abban a reményben, hogy a jövőben még hatékonyabban munkálkodhatnak. A közgyűlés egyhangúlag szavazta meg az új tisztségviselők személyét. A sportegyesület elnökének Nagy Lászlót, a Kossuth Tsz elnökhelyettesét választották, a számvizsgáló bizottság elnöke pedig továbbra is Pálszabó András. Az őszinte légkörű és frappáns gyorsasággal lebonyolított közgyűlés a már hagyományos vidám vetélkedővel ért véget, s azzal az ismételten megszívlelendő igazsággal, hogy a közös játék nemcsak a közösség formálásában, hanem a sportpályán is jól kamatozik. — Cl — 7 Jégkorong Serdülő bajnoki: Lehel SC —KSI II. 3:3 (0:1, 1:2, 2:0). Bágyadtan kezdett a jászberényi gárda, a KSI 3:0-ra elhúzott. A jól hajrázó Lehel csak az egyik pontot tudta megmenteni. Jó: Lascsák, Fekete, Kalocsa. Úttörő, bajnoki: Lehel SC —KSI 6:2 (2:1, 0:1, 4:0). A fizikailag sokkal erősebb játékosokból álló KSI ellen szinte végig a Lehel első sora játszott, ezért különösen elismerésre méltó a harmadik harmadban mutatott jó teljesítmény. Három pont két mérkőzésből MŰSOROK Megyei Művelődési és Hiúsági Központ Szabad klubest. Új Tükör Klub programja az I. sz. klubban. Kiállítások a vitrinekben: A megyei bábkészítői pályázat anyagából. Sportemlékek és trófeák címmel Vincze János kiállítása. Pályaválasztási Tanácsadó kiállítása. Megtekinthetők: 14—19 óráig. Színház A szolnoki Szigligeti Színházban délután 3 órakor: Bíbor sziget (Egressy bérlet). iMozi Szolnok Vörös Csillag: A nyolcadik utas a halál (18. III. helyáron). Tallinn: Psyché I—II. (16. II. dupla helyáron). Tisza: „A” terem: őszi maraton (14). ,,C” terem: Utolsó előtti ítélet (16), Reptér: Ki beszél itt szerelemről (14), Vegyiművek: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: szünnap, Jászberény Lehel: A világ rendje és biztonsága (14, II. helyáron), Mopresszó: A pofon, Jászapáti Táncsics: szünnap, Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: A fej nélküli lovas. Szabadság: Vámmentes házasság (14), Rákóczifalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap. Tószeg Petőfi: szünnap. Törökszentmiklós Dózsa: Ragadozó madarak (14, III. helyáron). Hunyadi: szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Hangszerszólók fúvósokra. — 17.15: Hogy neve legyen a gyereknek. Dalocsa István jegyzete. — 17.20: Dévai Nagy Kamilla énekel. — 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Vágási Kálmán. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Táncmelódiák. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Eltérő szemléletű nyelvtanok. Az Iskolarádió műsora. — 8.57: Csajkovszkij: III. szimfónia. — 9.43: Kis magyar néprajz. — 9.48: Tarka mese, kis mese. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Szerpentin. — 11.35: Joan Sutherland operettdalokat énekel. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Bányász a háztájiban. Riport. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 14.15: Olasz madrigálok. — 14.30: Irodalmi rejtvényműsor. — 15.10: A doromb. Tari Lujza műsora. — 15.24: MR 10—14. — 16.08: Kritikusok fóruma. — 16.18: Filmzene. — 16.27: Magyar előadóművészek. Tokody Ilona énekel. — 17.07: Eco-mix. Gazdasági mindenféle. — 17.32: Szőnyi Erzsébet: Népdalkantáta. — 17.43: Mozart: A-dúr hegedűverseny. K. 219. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Kilátó. — 20.00: Örökzöld dallamok. — 21.00: Népzenekedvelőknek. — 21.30: Külpolitikai klub. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Rose Bampton operaáriákat énekel. — 22.45: Személyiség és kultúra. — 23.00: A Bolzano trió játszik. — 0.10: Ábrahám Pál operettjeiből. PETŐFI: 8.05: A KISZ Művészegyüttes egyetemi énekkara énekel. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.23: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9.38: A Stúdió 11 műsorából. — 10.no: Zene délelőtt. — 11.30: A Szabó család. — 12.00: Énekszóval, muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.20: Európa elrablása. Jegyzet. — 13.30: Labirintus. — 14.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Kiss Gyula Chopin-ma’Zurkákat zongorázik. — 14.15: Verbunkosok. — 14.30: Hírek, körzeti időjárás. — 14.35: Slágermúzeum. — 15.23: Reklám. — 15.25: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. — 16.00: Mindenki iskolája. — 16.30: Hírek. — 16.33: Útközben. — 16.35: Néhány perc tudomány. — 16.40: Fiataloknak! — 17.30: Ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. Telefonszám: 130-020, hívható az adás ideje alatt. 18.33: Daloló, muzsikáló tájak. — 18.57: Operettfinálék. — 19.45: A beat kedvelőinek. — 20.33: Fiatalok a seregben. — 21.25: Válogatott felvételek. — 22.30: Nóták. — 23.15: Gyulai Gaál János szerzeményeiből. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Haydn kamarazenéjéből. — 10.06: Puccini: Bohémélet. Négyfelvonásos opera. — 11.59: Szimfonikus zene. — 14.00: Az ifjúság. Füst Milán, Illyés Gyula és Vas István versei. — 14.15: Híres előadóművészek Bach-felvételeiből. — 15.23: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Verdioperakórusokat énekel. — 15.59: Az új magyar zene a Rádióban a közönség és a kritikusok 1980. évi díjáért. XII/8. rész. — 16.50: öt földrész zenéje. Malaysia. — 17.00: A véges végtelen. Válasszuk a valószínűbbet! — 17.30: A popzene híres szerzőpárjai. Howard Greenfield- Neil Sedaka. — 18.15: Régi zene — régi hangszerekkel. — 19.05: Kórusművek. — 19.40: Kapcsoljuk a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi termét. Brahms-est.— Közben: 20.25: Külföldi tudósoké a szó. —* 20.40 : .........zörögnek láncaim és fegyvereim”. Kassák Lajos versei. — 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21.30: Operaáriák. — 21.50: A St. Martin-in-the-Fields-i kamarazenekar felvételeiből. Televízió 9.00: Tévétorna. 9.05: Iskolatévé. 9.50: Delta. Tudományos híradó. (ism.) 10.15: Charlie angyalai. Amerikai bűnügyi filmsorozat. A mexikói kapcsolat (ism.)11.05: Yehudi Menuhin. Portréfilm. (ism.) 11.45: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) 12.15: A költészet fája életem” Válogatás Petőfi Sándor verseiből. VI/6. rész. (ism.) 14.00: Iskolatévé. 14.50: Patyomkin páncélos. Szovjet film. (A film megtekintését a január 28-i és 29-i Kamera adásokhoz ajánljuk). 16.10: Gólyavári esték. A nemesek országa — a középkori Magyarország — II. rész. 16.45: Hírek. 16.50: Ellery Queen. Amerikai bűnügyi filmsorozat. A fáraó átka. 17.40: Kertünk — udvarunk. Riportműsor. 18.05: Reklám. 18.15: Életemet visszaélni nem bánnám. Riportfilm. 18.45: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó 1. 20.00: Jogi esetek. 20.40: Szép sáp. A Televízió irodalmi folyóirata. 21.40: Szuperbola. (ism.) 22.20: TV-híradó 3. 2. MŰSOR. 17.00: Székesfehérvári Volán— Skalica (Csehszlovákia) Volán Kupa nemzetközi jégkorong-mérkőzés. Közvetítés Székesfehérvárról. A II. szünetben: Sportmozi. 19.15: Séta vidám állatok között. Francia kisfilm. 20.50: TV-híradó 2. 20.00: Weiner emlékére. Weiner Leó halálának 20. évfordulójára emlékezünk. 20.30: Autó-motor A TV technikai magazinja. 20.50: TV-híradó 2. 21.10: Századunk. Dokumentumműsor-sorozat. Diplomaták. (ism.) BUKAREST. 16.05: Iskolatévé. 17.00: Német nyelvű oktatás. 17.20: Hírek a szocialista országokból. 17.55: Költészet és zene. 18.30: Fórum. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.20: Gazdasági figyelő. 19.40: Lányok, asszonyok. 20.20: ..Az öt barát”. Francia játékfilm. Főszerepben: Jean Gaben.. 21.50: Könnyűzene. 22.15: TV-híradó.