Szolnok Megyei Néplap, 1981. május (32. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-27 / 122. szám
1981. MÁJUS 27. A HÉT SPORTOLÓJA: Sülyösné Kiss Éva Aki figyelemmel kíséri a Szolnoki Vegyiművek NB Iés női röplabda-csapatának a szereplését, elégedetten állapíthatja meg. Ahogy biztatóak az eredmények, magabiztos, olykor fölényes játékkal győzik le ellenfeleiket, nem egyszer klasszis fölény mutatkozik a javukra, ígéretesen fejlődnek a lányok, szép jövő reményre kecsegtet. S ebben a nagyszerű szereplésben oroszlán része van a csapat vezéregyéniségének, Sülyösné Kiss Évának. Képzett, kiforrott, sokoldalú játékos. Mindent tud, ami a röplabdához szükséges. Miskolcon, a VSC csapatában ismerkedett meg a sportággal, aztán a Testnevelési Főiskola NB I-es csapatában folytatta, öt évig játszott az élvonalban, eljutott a válogatott kerettagségig. Több nagy egyesület (NIM, Ú. Dózsa hívta), de Kiss Éva a férjét követte Ceglédre. Mindketten testnevelők, Éva hetenként háromszor jár át Szolnokra az edzésekre. Miért a Vegyiművekre esett a választás ? — A főiskola elvégzése után Kecskemétről a BÁCSÉP keresett meg, de számomra Szolnok rokonszenvesebb volt — válaszolta. — Az alacsonyabb osztályban jobban összerázódunk, perspektívát látok a csapat előtt, a Tiszamenti Vegyiművekben pedig olyan bázist, amelyre nyugodtan alapozhatjuk a jövőt. Edzője, Vasicsek János is elégedetten beszélt Sülyos Sándorné teljesítményéről. — A legeredményesebb játékos a csapatban. Személyisége, kifogástalan magatartása nyugalmat áraszt a fiatalokra, akik gátlás nélkül, felszabadultan játszanak mellette, és így nagyon sokat tanulhatnak tőle. Tudása alapján bármelyik elsőosztályú csapat éljátékosa lehetne. Rendkívül jó fizikai adottságokkal rendelkezik, férfiakat megszégyenítő ütőereje van. "Jó 'hangulatával magával ragadja társait, lendületet visz a játékba. Igazi vezéregyéniség. Erről meggyőződhetünk a Vegyiművek valamennyi mérkőzésén. Éva játéka élményszámba megy, nincs hullámvölgy vagy formahanyatlás, s kedvtelen vagy lélektelen játék, feladott mérkőzés vagy sértődöttség. Mindig a legtöbbet, a legjobbat adja magából, szinte bizonyosak vagyunk abban, hogy ha nem az NB II. osztályát választja, válogatott lenne. Nagy érdemeket szerzett abban, hogy a Vegyiművek tavaly szeptember óta bajnoki, kupa- és edzőmérkőzéseken nem talált legyőzőre, aziaita veretlen. Ez a folytatás várható ősszel is, amikor már „élesre”, bajnoki pontokért megy a játék. Bízhatunk abban, hogy a csapat még jobban összekovácsolódik, még többet tud, s ha Sülyösné Kiss Éva és vezéregyénisége marad, akkor a lányok utolérhetik, s még el is hagyhatják a férfiakat. Pedig a fiúk az NB I-ben játszanak. (Di) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Régi idők focija a Tiszaligetben Jogászok, statisztikusok, tanácsi alkalmazottak álltak fel szombaton az íróasztaloktól (a legtöbben szó szerint, mert a rendezők az esemény időpontjaként a „kis” szabadszombatot választották), hogy a Magyar Hírlap által meghirdetett országos tömegsportverseny megyei döntőjét kispályás labdarúgásban és kézilabdában megvívják egymással. A kellemes időben jól szórakoztak a játékosok, a nézők egyaránt, mert egy-egy pillanatra felvillant a tiszaligeti salakon a népszerű játék minden izgalma, szépsége. Mindez az állategészségügyiek csapatában pályára lépő dr. Fenyvesi Máté és számos volt MÁV- és MTK-játékos produkciójának köszönhető. Az egykori ,sokszoros válogatott örök fradista „Tüske” alig változott, ha gyorsasága már nem is a régi, de egy-egy briliáns megoldását ma is élmény volt nézni. Szellemes játékát nem egyszer tapssal jutalmazták a nézők. A Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei versenyén egyébként a legjobb „statisztikát” a KSH Szolnok megyei Igazgatóságának csapata készíthette, a jól focizó statisztikusok 12 együttes küzdelméből kerültek ki győztesen. A lányok, asszonyok kézilabdacsatáját a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóságának megyei képviselői nyerték. — laz — A gyerekek örömére Megyei KISZÖV-sportnap Vasárnap közel ezrren népesítették be a tiszaligeti sportcsarnokot, ahol1 a KISZÖV ifjúsági és sportbizottsága első ízben rendezett megyei gyermeksportnapot. A változatos program zsúfoltsága ellenére is nagy tetszést aratott, a műsorban fellépett a Rodeo Folk és a Radial zenekar, a Bp. Spartacus ritmikus sportig irronasztikai szakosztálya, a Híd irodalmi együttes, valamint a Jubileum SE karate szakosztálya. A harminc csapat küzdelméből a karcagi Nagykunsági Építőipari Szövetkezet együttese került ki győztesen, megelőzve a jászladányi Vegyesipari, illetve a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet II. csapatát. Az értékes ajándékokból jutott a szülőknek is, akik célba lövő tudományukat és szakácsművészetüket mérték össze. A KISZÖV első megyei gyermeksportnapja a hasonló rendezvények sorában is előkelő helyre került, s természetesen a jövőben méltó folytatásáról gondoskodnak a rendezők. 7 Kedvező időjárási körülmények között zajlott le a középfokú tanintézetek atlétikai csapatbajnokságának megyei döntője. E versenysorozatban csak az iskolai atlétikai igazolással rendelkező atléták indulhattak. Néhány versenyszámban — főleg ugró és dobószámokban — a megyei középiskolás bajnokságnál jobb eredmények születtek. A fiú súlylökő csapatok közül ketten is túlszárnyalták a 12 méteres átlagot, örvendetes a szolnoki 633. Szakmunkásképző Intézet leány dobócsapatainak eredményes szereplése. A verseny jól szolgálta a hét végén sorra kerülő atlétikai országos elődöntőre való felkészülést. Győztesek, fiúk, 4x100: 605. ISZI 46.1. 4x4001 T.miklósi Székács MGSZKI 3.46.5. 4x1500: Székács MGSZKI 18.51.0. 3000 m: Székács MGSZKI 51.46.2. 110 gát: Székács MGSZKI 19.54. Magas: 633. ISZI 173.6. Távol: 605. ISZI 549.2. Súly: Székács MGSZKI 12.108. Gerely: Székács MGSZKI 44.656 m. Pontversenyben: 1. Székács MGSZKI T.miklós 98 pont (tn.: Jávor László), 2. 605. sz. ISZI 64. (tn.: Kocsis István), 3. 633. ISZI Szolnok (tn.: Gajdos Jánosné) 48, 4. Mg. és Ipari SZKI Kunhegyes 34, 5. Verseghy Gimn. Szolnok 24, 6. Erősáramú SZKI Jászberény 22 ponttal. Leányok, 4x100: Kereskedelmi SZKI Szolnok 54.3, 4x300: Kereskedelmi SZKI Szolnok 3.07.8, 4x800: Teleki Gimn. Mezőtúr 16.36.6. 110 gát: Kossuth Gimn. Tiszafüred 19.22. Magas: Kereskedelmi SZKI Szolnok 137. Távol: Teleki Gimn, Mezőtúr 447.6 cm. Súly: 633. sz. ISZI Szolnok 840 2. Gerebly: 633. sz. ISZI Szolnok 25.70 m. Pontversenyben: 1. Kereskedelmi Szakközépiskola Szolnok (tn.: Vígh Józsefné) 64, 2. Kossuth Lajos Gimnázium Tiszafüred (tn.: Szamosvári Itmréné) 56, 3. Teleki Blanka Gimnázium Mezőtúr (tn.: Mérai Istvánná) 50, 4. Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola Szolnok 48, 5. 633. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Szolnok 36, 6. Bercsényi Miklós Gimnázium Törökszentmiklós 26 ponttal. Diáksportköröknek Atlétikai csapatbajnokság megyei döntője Mező István (605) 579 centiméteres ugrása Kosárlabda Élénk érdeklődés: Vasárnap Törökszentmiklóson a helyi egyesület felnőtt női kosárlabda TSE Kupát rendezett, amelyen élénk érdeklődés mellett körmérkőzést játszottak a csapatok. A mérkőzéseket helyenként jó játék, többségében azonban izgalmas küzdelem jellemezte. A találkozókat Patay István, Kertész György és Balogh László vezette. Eredmények: TSE—Békés 47:26, Szolnoki MÁV MTE—Karcag 69:41, Szolnok—Békés 80:56, TSE— Karcag 62:42, Békés—Karcag 43: 47. A döntőben: Szolnok—TSE 88:61. A két csapat megérdemel izgalmas küzdelem ben játszotta a döntőt, amelyen szoros első félidő és változatos játék után a szolnoki csapat diadalmaskodott. A torna végeredménye: 1. Szolnoki MÁV MTE, 2. TSE, 3. Karcag, 4. Békés. A Béke Tsz, a GMV és az FMV által felajánlott különdíjakat az alábbi játékosok kapták: Legtechnikásabb játékos: Bajusz Katalin (TSE), legeredményesebb dobó: Zsidai Szilvia (Szolnok) 63 ponttal, legjobb center: Bozsó Éva (TSE), a legfiatalabb játékos: Kárpáti Csilla (Szolnok). A Néplap 22. heti totótippjei 13. Taranto—Pescara lx IX11 Pótmérkőzéseit: 1. 1. 2. Események Asztalitenisz, NB I. Férfi: Lehel SC—2. sz. Építők: Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok 16. Kézilabda. Megyei ifjúsági bajnokság, női: Hajnóczy DSK —Tisza Cipő SE 16. Férfi: Ványai DSK—Túrkevei VSE 16, Hajnóczy DSK—Tisza Cipő SE 17. Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Lehel SC—BKV Előre, Jászberény 17.30, Kunhegyesi ESE—Karcag Kunhegyes 16. Tollaslabda A hét végén rendezte az NYVSSC a hagyományos tollaslabda Nyírség Kupát. A válogatottak kizárásával lebonyolított országos versenyt három első és öt harmadik hely elérésével a Killián FSE nyerte. Eredmények, férfi egyes: 1. Bozsó József (HKFSE), 3. Busi (HKFSE). Női egyes: 1. Kovács Zsuzsa (SZOTE), 3. Szilassy (HKFSE). Férfi páros: 1. Rammer, Ocskó (HKFSE), 3. Bozsó, Busi (HKFSE). Női páros: 1. Gönczy, Varga (HSZSE), 3. Szilassy, Keul (HKFSE, NYVSSC). Vegyespáros: 1. Bozsó, Varga (HKFSE, H.Szoboszló), 3. Rammer, Szilassy (HKFSE) és Borka, Keul (NYVSSC). A pontverseny végeredménye: 1. Honvéd Killián FSE 73, 2. H.szoboszlói SE 53, 3. SZOTE Lendület SE 41, 4. NYVSSC 39, 5. BÁV SE 30 ponttal. Megyei Művelődési és Hiúsági Központi BÜVAR szerkesztőségi találkozó 18 órakor az előadóteremben. ,,A bioszféra jövője” c. bevezető előadást tart: dr. Lányi György főszerkesztő. Rozsnyai Mátyás előadói emlékverseny 16 órától a színházteremben. Az Új Tükör klub programjában. Franciaországban jártam címmel, dr. Havas Gábor, a közgazdasági tudományok kandidátusa előadása, 19 órakor az I. sz. klubban. Kiállítások a galérián: Nógrádi iparművészek munkáiból. A gyermekgalérián: Bartók — a Nógrád megyei gyermekrajzpályázat anyagából. A fotógalérián: kiállítás a TASZSZ fotóriportereinek a moszkvai olimpián készített sportfotóiból. A társalgóban: Vízvédelmi gyermekrajz-pályázat kiállítása. A MÉH Tröszt fotódokumentációs kiállítása. A vitrinekben: Környezetvédelmi napok kiállítása. — Pályaválasztási Tanácsadó kiállítása. — Bemutató a Szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet munkáiból. Ezt gyártjuk mi. . . bemutatkozik a Beton- és Vasbetonipari Művek. Megtekinthetők: 14—19 óráig. Mozi Szolnok Vörös Csillag: Babszem Jankó a varázslónál (ovimozi), Bátorság, fussunk (14, II. helyáron), Kert: Pantaleon és a hölgyvendégek (18, III. helyáron), Tallinn: Tigriscsapáson, Tisza: ,,A” terem: Minden rendben, ,,B” terem: Gyaloggalopp (14), ,,C” terem: Ki beszél itt szerelemről? (14), Reptér : Ki ölte meg Európa nagy konyhafőnökeit? (14, II. helyáron), Vegyiművek: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalők Petőfi: szünnap, Jászberény Lehel: Békeidő, Kert: Buffalo Bill és az indiánok (14, II. helyáron), Mopresszó: A veréb is madár (16), Jászapáti Táncsics: szünnap, Karcag Déryné: szünnap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Béke: szünnap, Dózsa: A csillagszemű, Szabadság: Nyári rét (14, II. helyáron), Woyzeck (16, filmbarátok műsora), Rákóczifalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap, Tószeg Petőfi: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: Harmadik típusú találkozások I—II. (14, III. dupla helyáron), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. I Rádió I SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Könnyűzene. — 17.15: Noteszlap — A Szolnok megyei Művelődési Központ citerazenekara játszik. — 17.30: Zenés autóstop. A Közlekedésbiztonsági Tanács és a Magyar Autóklub Szolnok megyei szervezetének közreműködésével készülő „kapcsolás” Cserkeszőlőre. Szerkesztő: Vágási Kálmán. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: örökzöld melódiák. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8.56: Olvasólámpa. — 9.06: Nóták. — 9.42: Kis magyar néprajz. — 10.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.20: Vaclav Talich vezényli a Cseh Filharmonikus zenekart. — 12.35: Huszonhét év bizonytalanság. Fodor Csilla riportja. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Dzsesszmelódiák. — 14.07: Kórusainknak ajánljuk. — 14.29: Kagylózene. — 15.10: Magyar fúvószene. — 15.28: MR 10—14. — 16.10: Kritikusok fóruma. —16.20: 7x10 a Tizedikre. Felnőtt gondolatok az ifjúságról a KISZ- kongresszus előtt. — 16.31: Magyar előadóművészek. Erdélyi Csaba brácsázik. — 17.07: más ez a vásár? — Szerkesztő: Vajda Zsuzsa. — 17.32: Hangverseny a Mindenki Zeneiskolája hallgatóinak. — 18.01: Vujicsics Tihamér: Kurucok emlékezete — kantáta. (Turpinszky Béla — ének, MRT énekkar, kamarazenekar, vez.: Nagy Ferenc). — 1915: „Szép vagy, Alföld. . .” (élő). A Művelődési Minisztérium és a Magyar Rádió műveltségi játéka. I. elődöntő: A berettyóújfalui József Attila Városi és Járási Művelődési Központ (Hajdú-Bihar megye) és Hódmezővásárhelyi Németh László Könyvtár (Csongrád megye) csapatai. — 20.25: Molnár Ferenc, Molnár Júlia és Lovass Lajos nótákat énekel. — 20.59: Hallgassuk együtt Beethoven kamarazenéjéből. — 21.44: Egy új szerszám: az elektronsugár. Beszélgetés Siegfried Schiller drezdai professzorral. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Ella Péter (csembaló) ■ és Ella István (orgona) Bachhangversenye. Közreműködik a Corelli kamarazenekar. — 23.35: Waldemar Kmentt operaáriákat énekel. — 0.10: Szörényi Levente dalaiból. PETŐFI: 8.05: Ifjúsági dalok. — 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04, 05, 07 jelenti. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszóval, muzsikával. — 12.33: Tánczenei koktél. — 13.33: Labirintus. — 14.00: Kettőtől négyig... — 16.06: Ady Endre és a muzsika 1. rész. Voit Krisztina összeállítása. — 16.40: Fiataloknak! — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.33: Sportkrónika. — 18.50: A beat kedvelőinek, Steve Winwood felvételeiből. — 19.45: Ortoláni filmzenéjéből. — 20.00: Közvetítés az FTC—Békéscsaba és a Videoton—ZTE bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. — 20.48: Kíváncsiak Klubja. — 21.38: Népdalkörök országszerte. — 21.58: Operettrészletek. — 23.15: A tegnap slágereiből. 3. MŰSOR: 9.00: Schubert: A-moll szonatina. — 9.21: Erkel: Hunyadi László. Háromfelvonásos opera. Közreműködik a Budapesti Filharmónia Társaság zenekara, a Magyar Rádió és Televízió énekkara, valamint a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara. Szereposztás: V. László, magyar király — Szabó Miklós, Cilléi Ulrik — Faragó András, Hunyadi László — Simándy József, Hunyadi Mátyás — Szőnyi Olga, Gara, Magyarország nádora — Jámbor László, Mária, a leánya — Orosz Júlia, Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János özvegye — Déry Gabriella, Szilágyi Mihály — Bódy József, Rozgonyi — Pálffy Endre, hadnagy — Petri Miklós. Közben: — 11.05: A Dunánál. — 11.25: Az operaközvetítés folytatása. — 12.10: Századunk zenéjéből. — 13.07: Bach kamaramuzsikájából. — 14.11: Új operalemezeinkből. Spas Wenkoff Wagner operáiból énekel. — 15.05: Szimfonikus zene. — 16.44: öt földrész zenéje. Olaszország (Szardinia). — 17.00: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 17.32: A Miskolci Dzsesszhétvége felvételeiből. Szabados György zongorázik, a Colors együttes játszik. — 18.17: Stúdiónk vendége. Czakó Mária debreceni operaénekesnő. — 19.05: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia zenekart. — 20.46: Külföldi tudósoké a szó. Új földforrások: a gázhidrátok. Alekszej Trofimuk szovjet akadémikus írása. — 21.01: Töltsön egy órát kedvenceivel. Közreműködik: a Temptations együttes, Captain és Tenille, valamint az A La Carte együttes. — 22.01: A munkadal, Televízió 8.55: Tévétorna. (ism.) (színes) 9.00: Delta. Tudományos híradó. (ism.) (színes). 9.25: Nád és mocsár. Magyarul beszélő spanyol filmsorozat VI/4. rész. (14 éven felülieknek!) (ism.) (színes). 10.15: Zenés tere-fere. Zenés film (ism.) (színes). 11.00: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) 15.30: Hírek. 15.35: Színház az iskolában. Riportfilm. 16.10: A történelem lapjairól. Francia dokumentumfilmsorozat. VI/4. rész: Unokatestvérek háborúskodása. A solferinói csata 1859. (sz.) 17.00: Tévébörze. 17.10: Postafiók 250. (színes). 17.25: A nyelv világa (színes). 18.05: Reklám. 18.15: Az első akadályok — tegnap. Riportműsor. 18.40: Staféta. Tíz perc ifjúság. 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklám. 19.05: Csali Lali. Magyar rajzfilmsorozat. 2. A botot ott hagyó (sz.) 19.10: Tévétorna (színes). 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó (színes). 20.00: Liverpool—Real Madrid. BEK-döntő labdarúgómérkőzés. Közvetítés Párizsból (színes). Előtte: Üt a döntőig... (színes) Filmösszeállítás. A szünetben: Reklám (sz.) 22.15: TV-híradó 3. (színes). 22.25: Oldjuk meg! Matematika—fizika II. 23.25: TV-Tükör. dr. Szecskő Tamás jegyzete. 2. MŰSOR: 20.01: Rubens. Angol film. (színes). 21.20: TV-híradó 2. (színes). 21.40: Reklámpanoráma Baranya megyéből. 21.50: Testünk — NSZK filmsorozat. XXVI/21. rész: Az emberi antennák. (színes). BUKAREST. 16.00: Dinamo—F. C. Arges labdarúgó-mérkőzés. 18.00: Iskolatévé. 18.25: Nyelvművelés. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Az egészséges életmód. 20.35: Dosztojevszkij életéből. — Szovjet film. 22.05: TV-híradó» I MŰSOROK I