Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-16 / 217. szám

1981. SZEPTEMBER 16. A HÉT SPORTOLÓJA: Muszkán István Megyénkben eddig talán kevésbé ismert, de ,,fel­jövő­ben” levő és világszerte nép­­szerű síportág kép­viselője kö­vetett magáinak helyet e ha­sábokon. Az abádszalóki Le­ttin Tsz 29 éves agrármér­nök-diplomás üzemeeységi állattenyésztője céltudatos, önfegyelmet és sok lemon­dást követelő munkával ju­­tott el kettős fogaithajtásban a magyar válogatottságig. Családi vonás náluk az ál­latok, a természet szeretete. Édesanyja elmondta, hogy már a nagyapa és a dédnagy­­apa is nagy hozzáértéssel foglalkozott a lovakkal. Ezek után érthető, hogy a fiatal Muszkán István már gyermekkorában megtanult lovagolni — bár a családi al­bum tanúsága szerint kutya­fogattal kezdte — s ez a ló­szeretet azóta is tart. De ho­gyan lett fogathajtó? — A többszörös világbaj­­nok Bárdos Györgyhöz jár­­tam Gyöngyösre, voltam se­géd­hajtó, versenybíró, igye­keztem ellesni a sportág minden csínját-bínját — mondotta. — Megmaradt bennem a lovak iránti nosz­talgia, s aztán úgy gondol­tam, hogy ne csak tenyész­téssel, hanem sporttal is fog­lalkozzam. Természetesen ehhez olyan megértő és segítő elnök kel­lett, mint Beke Imre és olyan lovakat szerető segédhajtó, mint Adamecz István. S mi­kor megtudta, hogy nemcsak négyes, hanem kettes fogat­hajtó bajnokságot is rendez­nek Magyarországon, dön­tött. A lótenyésztésről is el­ismert Lenin Tsz-ben megfe­lelő lovakat kapott, az Or­szágos Lótenyésztési Fel­ügyelőség jászberényi kiren­deltsége kölcsönadta a dísz­­szerszámokat és a díszhintót, a Tisza partján pedig szabad időben nagyszerű lehetőség nyílt a gyakorlásra . 1979-ben elkezdődött a versenyek sorozata. El­őször Közép-Magyarország területi bajnoka volt, az országos b­ajnokságon pedig nyolcadik lett. Tavaly a területin má­sodik lett, az országoson bronzérmes, a Duna Alpesi Kupán pedig Bozsik József és Tóth Baranyi Sándornéval együtt Svájcban aranyérmes. A sikersorozat az idén folytatódott Kecelem, a Du­na Alpesi Kupán, amelyen a magyarokon kívül osztrákok svájciak, olaszok, jugoszlá­­vok és NSZK-beliek indul­nak. a maratonhajtásban és a magyar válogatott tagja­ként Bozsik József (Tápió­­szentmárton) és Szegedi Gá­bor (Kiskunhalas) társaságá­ban első lett, egyéni össze­tettben pedig az ötödik he­lyet szerezte meg. Izgalommal, felkészültség­gel­­ és örömmel teli ver­seny volt az elmúlt hét vé­gén Kecelem. Muszkán Ist­ván álmai valóra váltak, fel­hangzott tiszteletére a ma­gyar Himnusz. Ráadásul egy európai rangú verseny vé­gén. Eredményei nyomán pezsgés támadt: a szövetke­zet az idén szerszámot ren­delt. Jövőre pedig talán saját díszül in tó ia is lesz, méghozzá nem fa, hanem a korszerűbb, vasággyal, épül egy húsz ló elhelyezésére alkalmas sport­­istálló. Jövőre pályaavatót terveznek, amellyel — talán — lerak­ják az abádszalóki lovasnapok alapjait. Szeret­né megtartani a válogatott­ságot, eltökélt szándéka, hogy egyéni verseny után is eljátsszák tiszteletére a Him­nuszt, s egyszer majd négyes fogatot hajthasson. Az utánpótlással pedig aligha lesz taai Az udvarban tanyázik egy póniló, amelyet hároméves fia lovagol’... (Di) Vágó Ildikó duplázott! Tizenöt egyesület nevezett a Honvéd Killián FSE aszta­litenisz szakosztálya rendezé­sében vasárnap lebonyolí­tott országos egyéni II. osz­tályú felnőtt és ifjúsági mi­nősítő versenyre. Eredmények, férfi egyes (47 induló) 1. Amrein Béla (a döntőben 2:0), 2. Tóth Henrik, 3. Horváth László és Csaba Zoltán (mind HKFSE). Női egyes (30): 1. Vágó Ildi­kó (a döntőben 2:0, HKFSE), 2. Jávor Zsuzsa (HKFSE), 3. Söpkéz Andrea (Gamma) és dr. Rutkay Vilmosné (Egri VM). Ifj. fiú egyes (40): 1. Katona Attila (HKFSE, a döntőben 2:1), 2. Lesskó László (Szóin­ Spartacus), 3. Svid­rán András (HKFSE) és Gazdag Károly (Makói VSE). Ifj. leány egyes (24): 1. Vágó Ildikó (a döntőben 2:1), 2. Fancsali Ildikó, 3. Pocsai Melinda és Kiss Ka­talin (mind HKFSE) nyila, Béke: szünnap, Rákóczi­­falva Rákóczi: szünnap, Tiszafü­red Tisza: szünnap, Tószeg Pe­tőfi: szünnap, Törökszentmiklós Dózsa: Száguldás gyilkosságok­kal (14, m­. helyáron), Hunya­di : szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Kosárlabda Három vereség Kassán Kupát nyert az Olajbányász A Szolnoki MÁV MTE NB I-es női kosárlabda csapata a bajnoki idényre való felké­szülés keretében a hét végén Kassán a Lokomotiva Kosice nemzetközi tornáján szere­pelt. Csehszlovák első ligás csapatokkal mérkőzött. A szolnokiak mellett az SCP Ruzomberok, a Slavia Presov és a házigazda Lokomotiva Kosice együttese lépett pá­lyára. A MÁV MTE eredmé­nyei : Kosice—MÁV MTE 98:56 (52:35). Ld.: Czeglédi 13. Hegedűs 12. Zsidai 12. SCP Ruzomberok—MÁV MTE 72:65 (38:32). Ld.: He­gedűs 32. Zsidai 12. Paróczai­­né 12. Sliavia Presov.MÁV MTE 71:40 (41:23). Ld.: Czeglédi 10. Krasznocsuben­­ko 6. Zsidai 5. A tornát a rendező Lokomotiva Kosice nyerte. A további sorrend: Ruzomberok, Presov. MÁV MTE. A bajnoki rajt előtt a fel­készülés utolsó állomásaként az Olajbányász NB II-es fér­fi kosarasai részt vettek Bu­dapesten, a Kandó Kupán. Az előzetes programtól elté­rően nem volt teljes a részt­vevő csapatok mezőnyet A Kaposvár csapata az utolsó pillanatban lemondta a rész­vételt, így a Közgazdasági Egyetem és a vendéglátó Kandó SC ..A” és ..B” csa­pata mellett az Olajbányász együtteséből állt a mezőny. Er­edmények: Olajbányász— Kandó „B” 89:77 (51:36). Olajbányász: Kiss (19), Mi­­kula (10), Tóth I. Z. (15), Pál Szabó (10), Tóth II. Z. (16). Csere: Szalay (7), Kékesi (6), Acsay (6). Edző: Halmos Ist­ván. Jó első félidő után kis­sé kiengedett a bányász, de biztosan győzött. Olajbányászi—Kandó ..A. 105:68 (50:28). Olajbányász: Kiss (14), Pál Szabó (18), Tóth I. Z. (14). Szalay (15), Tóth II. Z. (11). Csere: Mol­nár (23), Acsay (2), Kékesi (8). Edző: Halmos István. Végig nagy iramot diktálva, magabiztos játékkal nyert az Olajbányász. A döntő mér­kőzésen a másik veretlen csapat, a Közgazdasági Egye­tem volt az ellenfél. Olajbányász—Közgazdasági Egyetem 93:86 (54:36). Olaj­bányász: Kiss (20), Molnár (29), Pál Szabó (6), Tóth I. Z. (20). Szalay (6). csere: Tóth II. Z. (2). Acsay (6), Ké­kesi (2). Edző: Halmos Ist­ván. Jó játékkal biztosan nyert a bányász. A végső győzelemmel a szolnoki csapat egy évre a kupa védőjé lett. A torna legjobb játékosa Tóth I. Zol­tán lett, a büntetődobó ver­senyt Tóth II. Zoltán nyerte meg. A megyei atlétikai váltóbajnokságon Gyér érdeklődés, közepes eredmények Szolnoknak a DMVSC nemzetközi ___________versenyén___________ Vasárnap a Véső úti sport­telepen rendezte meg a me­gyei atlétikai szakszövetség az 1981. évi megyei váltóbaj­nokságot, valamennyi kor­osztályban. Gyér érdeklődés és közepes színvonal jelle­mezte a versenyt, melyen a MÁV MTE, a Lehel SC, a Szolnok városi Sportiskola, a 605-ös DSK, a Törökszent­miklósi Sportiskola és a Szé­kács DSK váltói indultak. Eredmények, felnőttek, fér­fiak, 4x100 m: 1. Szolnoki MÁV MTE (Törőcsik, Már­kus, Dobák, Pomázi) 45.4, 2. Lehel SC 47.0. 4x400 m: 1. MÁV MTE (Sulák, Retkes, Vass, Sipos), 3.35.7, 2. Lehel SC 3.56.0 4x1500 m: 1. MÁV MTE (Sipos, Retkes, Rónya­i, Vass) 17.50.6 p. Ifjúságiak, 4x100 m: 1. Székács DSK (Olajos, Nagy, Petrovszki, Bohus) 46.8, 2. 605. DSK 47.3, 3. Lehel SC 49.5. 4x400 m:1. MÁV MTE (Pomázi, Nádas, Márkus, Berta) 3.36.6, 2. Szé­kács DSK 3.49.0, 3. 605-ös DSK 4.04.3. 4x1500 m: 1. Székács DSK (Pethő, Tari, Molnár, Kovács) 19.13.2. Serdülők: 1. 605-ös DSK (Kiss, Nagy, Streleszki, Dá­vid) 49.6, 2. Székács DSK 50.5, 3. Szolnoki VSI 61.6 mp. 4x1500 m: 1. Székács DSK (Sajti, Nagy, Menzin­­ger, Koppányi) 20.24.9. Nők, felnőttek, 4x100 m: 1. MÁV MTE (Varga, Kozák, Molnár, Szarvas) 52.7 mp. Serdülő, 4x100 m: 1. Szolnok VSI (Ferenc, Serfőző, Beré­­nyi, Sallai) 53.9, 2. Lehel SC 56.8, 3. Szolnoki VSI H- 56.7. 4x300 m serdülő „B”:1. Törökszentmiklósi SI I. (Né­meth, Kiss, Katona, Hajik) 3.17.8, 2. Törökszentmiklósi SI II. 3.24.7 p. 4x400 m: 1. Szolnoki VSI I. (Ferenc, Ser­főző, Berényi, Sallai) 4.28.2, 2. Szolnok városi SI II. 4.30.2 p. Szombaton és vasárnap or­szágos atlétikai versenyt ren­dezett Debrecenben az MVSC, melyet litván és osztrák sportolók részvétele emelt nemzetközi rangra. Negyvenkilenc egyesület több mint ötszáz sportolója in­dult a nagyszerű műanyag­borítású debreceni pályán. A MÁV MTE atlétái két szá­mot nyertek. A MÁV MTE versenyzők eredményei, fér­fiak, 100 m gátfutás: 1. Tö­rőcsik József 14.79 mp. 3000 m akadályfutás: 6. Bónyai István 9.57.3. p. Gerelyhají­tás: 7. Vasas Imre 45.28 m. 800 m: Sipos Ferenc 1.57.3 (nem jutott az első hat kö­zé). Nők, gerelyhajítás: 1. Budavári Éva 52 m, .. .5. Straub Mária 38.88 m. A Szolnoki MÁV MTE első helyezett férfi 4x400 méteres­ váltója. Vass (fehér mezben) átveszi a váltóbotot Retkestől A Néplap 38. heti totótippjei 1. Sopron—Olajb. x x 2 2 2. Bauxitb.—Kaposvár 12 12 12 12 3. Bábolna—Ganz M. 12 12 4. Építők—Kecsk. 12 12 12 12 5. Gyöngyös—Bem SE 12 12 12 12 6. Asztalos—Papp J. x 2 2 lx 7. Avellino—Juventus 2 2 2 2 8. Cagliari—Napoli 2 lx lx 2 9. Catanz­—Intern. 2 x2 2 x2 10. Cesena—Roma 1x 2 lx 2 11. Milan—Fiorentina 11 11 12. Torino—Bologna 12 12 12 12 13. Cremona—Peruggia x 2 2 x Pótmérkőzések: x, 2, x. 7 SKEETLÖVŐ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG MEZŐTÚRON Közepes eredmények a nők és a juniorok versenyén Jó időben, közepes ered­mények születtek a hét vé­gén Mezőtúron megrendezett skeetlövő országos bajnoksá­gon. Eredmények, felnőtt nők: 1. Igali Józsefné (MHSZ Központi Lövészklub) 141 korong, 2. Vasvári Erzsébet (Zalka) 137. 3. Göbölös Ibo­lya (Zalka) 136. Juniorr fér­fiak: 1. Simon László (Eger) 137. 2. Tóth Miklós (MHSZ KLK) 136. 3. Csóti Zsolt (Ta­tabánya) 130. Női csapatban: 1. Zalka 271. 2. MHSZ KLK 265. Junior férfi csapat: 1. Tatabánya 252. 2. Eger 251. 3. MHSZ KLK 248. I Megyei Művelődési és Hiúsági Központ Színházteremben 19 órakor: FOLKPODIUM ’81 I. A spiri­tuálétól a country balladáig. Kiállítások: jobb oldali tár­salgóban; KERTÉSZETI KIÁLLÍ­TÁS — bal oldali társalgóban és a vitrinekben: A magyar könyv­tárügy 10 éve. — jobb oldali vit­rinekben : Növénykedvelők kiál­lítása. Mozi­­ Szolnok Vörös Csillag: Kopasz­kutya (16), Kert: szünnap, Tal­linn: Cserepek (14), Tisza A-te­­rem: Rally (19 órakor), A-terem keskeny-premier műsora 17 óra­kor: Luxusbordély Párizsban (16, III. helyáron), B-terem: A vágy titokzatos tárgya (16, II. helyáron). C-terem: Egy magyar nábob — Kárpáthy Zoltán, Rep­tér: Joseph Andrews (16, II. helyáron), Vegyiművek: szün­nap, Szandaszőlős Terv: szün­nap, Abádszalók Petőfi: szün­nap, Jászberény Lehel: Néhány interjú magánügyben, Kert: Erőd (16), Jászapáti Táncsics: szünnap, Karcag Déryné: szün­nap, Kisújszállás Ady: szünnap, Kunhegyes Szabadság: szünnap, Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szün­nap, Mezőtúr Szabadság: Dandin György, Dózsa: Robin Hood I Rádió I SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Görög varázslat. A Bouzouki Disco Band játszik. — 17.18: „Cseléd­házból összkomfortba. Braun Ágoston jegyzete. — 17.25: A túrkevei Kovács Sándor citerán, Mandel Róbert tekerőn játszik alföldi népdalokat. — 17.30: Ze­nés autóstop, szerkesztő: Vá­gási Kálmán. — 181W: Alföldi krónika. — 18.15: Egy perces dallamok. — 18.26—18.30: Hír­összefoglaló. Lap- és műsorelő­­zetes. KOSSUTH: 8.27: Világablak. — 8.56: Olva­sólámpa. — 9.06: Dankó-nóták. — 9.41: Kis magyar néprajz. — 10.05: A Hobbi Dominó — Kecs­keméten. — 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.50: Rudolf Sefkin zongorázik, Adolf Busch hegedül, Hermann Busch gor­­donkázik. — 12.35: Házirend. Né­meth Miklós Attila riportja. — 12.55: Operaslágerek. — 13.25: Kritikusok fóruma. — 13.35: Dzsesszmelódiák. — 14.29: Kagy­lózene. — 15.10: Vaughan Wil­liams : A rétek virága. —15.28: MR 10—14. — 16.10: OIRT Hang­játék Fesztivál. Duó. Mirko Stieber hangjátéka. — 17.07: Táblacsere és ami mögötte van. — 17.32: Két filmdal. — 17.43: Kiss Gyula zongorázik. — 19.15: „Szép vagy, Alföld...”. Mű­veltségi játék V. rész. — 20.25: Raina Kabaivanszka operaáriá­kat énekel. — 20.35: Lapok a hi­degháború történetéből. II. rész. — 20.55: Debussy: A tenger — három szimfonikus vázlat. — 21.19: Népzenei Hangos Újság. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Pro Musica — Nemzetközi rádióműsor verseny. Bartók, ahogyan mi látjuk. — 23.08: A rejtőzködő olaj nyomában. Mol­nár Károllyal, a Geofizikai Ku­tató V. igazgatójával és Rádler Béla műszaki igazgatóhelyettes­sel beszélget Esti Judit. — 23.23: Závodszky Zoltán Wagner ope­ráiból énekel. — 0.10: Havasy Viktor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Dzsesszfelvételekből. Duke Ellington zenekara játszik. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Idősebbek hullámhosszán. — 9.28: A 04. 05. 07 jelenti. — 10.00: zenedélelőtt. — 11.33: A Szabó család. — 12.03: Énekszó­val, muzsikával. — 12.33: Tánc­zenei koktél. — 13.30: Labirin­tus. — 14.00: Kettőtől négyig. . . — 16.00: Háztartás­tan. — 16.35: Néhány perc tudomány. — 16.40: Fiataloknak! — 17.30: Ötödik se­besség. — 18.33: Mary Poppins. Részletek Sherman filmzenéjé­ből. — 18.55: Zenei Tükör. — 19.25: Madarász Katalin népdal­felvételeiből. — 19.45: A beat kedvelőinek. Elton John felvé­teleiből. — 20.33: Kiváncsiak Klubja. — 21.23: Örökzöld dal­lamok. — 22.17: Zenés játékok­ból. — 23.15: Verbunkosok, nó­­­ták. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Mexi­kói szimfonikus zene. — 9.55: Operaegyüttesek. — 11.05: A Du­nánál. — 11.25: Zenekari muzsi­ka. — 19.07: A Londoni Régi Ze­ne együttesének Susato-felvéte­­leiből. Vezényel David Munrow. — 13.35: Fidelio. Részletek­ Bee­thoven operájából. — 14.30: Ránki Dezső zongorázik. —15.35: Kander zenés játékaiból. — 16.31: A Finn Rádió kamarakó­rusa Bergman-műveket énekel. Vezényel Harald Andersen. — 16.52: öt földrész zenéje. —17.00: A véges végtelen. — 17.30: Ze­nekari muzsika. — 19.05: Mar­garita Lilova dalestje a Drez­dai Ünnepi Játékokon. Zongo­rán közreműködik: Helmut Deutsch. — 20.10: Külföldi tu­dósoké a szó. — 20.25: Sárai Ti­bor: Krisztus, vagy Barrabás — oratórium Allende emlékére. — 20.53: Újdonságainkból — külföl­di táncdalok. — 21.23: Költészet és valóság. — 21.53: Kincses Ve­ronika és Gulyás Dénes opera­áriákat énekel. iTelentett I 8.00: Tévétorna (ism.) (színes). 8.05: Iskolatévé: Fizika (ált. isk. 6. oszt.) Bevezetés a fizikába. 9.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) Ismerkedés a térképpel. 9.35: Magyar nyelv (ált. isk. 1. oszt.) Szó-ra-ka-té-nusz. Tekereg a szél. (színes). 9.50: Stop! Közlekedj okosan. Bevezetés, körültekintés, (színes). 9.55: Delta. Tudományos híradó, (ism.) (színes). 10.20: A főmegbízott. Angol film. (ism.) 11.50: ..Életet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora. (ism.) 12.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.) 14.00: Iskolatévé: Stop! (ism.) (színes). 14.10: Magyar nyelv (ism.) (sz.) 14.25: Földrajz (ism.) 14.45: Fizika (ism.) 15.20: Neveléslélektan. Félreér­tett és elhanyagolt gyere­­kek. 16.15: Hírek. 16.20: Reklám, (színes). 16.30: Tatabányai Bányász—Real Madrid. UEFA Kupa lab­­darúgó-mérkőzés. Közvetí­tés Tatabányáról, (színes). A szünetben: Reklám. 18.15: Testünk. XXVI/22. rész: Az idegek (ism.) (színes). 18.45: Első séta. Bolgár rajzfilm, (színes). 18.55: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna, (színes). 19.15: Esti mese, (színes). 19.30: TV-híradó (színes). 20.00: Polgár András: Kettős helyszín. Nyomozás két részben. A Madách Szín­ház előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) 22.05: TV-híradó 3. (színes!; 22.15: Egy óra Pátzay Pállal. Portréfilm (ism.) 23.10: Reklám. 2. MŰSOR: 18.55: FTC—Bánik Ostrava. Baj­nokcsapatok Európa Kupá­ja. Labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés az Üllői úti pá­lyáról (színes). A szünetben: Reklám. 20.45: TV-híradó 2. (színes). 21.05: Reklám. 21.10: Képek a Párizsi Opera ba­lettnövendékeinek életéből, (színes). 21.40: Súlyemelő világbajnokság (75 kg) Közvetítés Lillé­ből, felvételről­ (színes). BUKAREST: 16.05: Iskolatévé. 16.35: Mexikói képek. 16.55: Universitatea Craiova— Olimpiakos Pireus labdarú­gómérkőzés. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: A nők világa. 20.00: Az Enescu fesztiválról. 20.45: IV. Henrik (2. rész) 22.10: TV-híradó. I MŰSOROK I

Next