Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-14 / 241. szám
8 1981. OKTÓBER 14., SZERDA HELEN NAPJA A Nap kél: 6.01 — nyugszik: 16.59 órakor. A Hold kél: 18.00 — nyugszik: 6.44 órakor. Mérséklődik a szél VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: tovább csökkenő felhőzet, a kisebb felhőátvonulásokból szórványosan futó zápor. Eleinte még erős, a Dunántúlon helyenként viharos, később lassanként mérséklődő északi, majd nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között. I Kislexikon Bocskai István Háromszázhetvenhét évvel ezelőtt, 1604. október 14-én kezdődött meg az álmosdi csatával Bocskai István győzelmes hadjárata. A 49 éves korában, 1606-ban elhunyt erdélyi fejedelem egész fiatalon fontos diplomáciai szolgálatot teljesített, s kitűnt hadvezéri képességeivel is. 1595- ben az ő fővezérlete alatt aratott az erdélyi és a havasalföldi haderő nagy győzelmet a török seregen Giurgiunál. Ekkor még unokaöccse, Báthory Zsigmond fejedelem szolgálatában állott, ő azonban, mivel az ígért császári segítség elmaradt, s Erdély egymaga nem tudott ellenállni a törökök erejének, lemondásra kényszerült. Egész Erdély véres csatatérré vált, Bocskai pedig a Habsburg uralomból végleg kiábrándulva új utat keresett Erdély függetlenségének biztosításához. Bocskai a hajdúk és a hozzájuk csatlakozó jobbágyok élén ekkor indította meg és vitte győzelemre az idegen uralom elleni szabadságharcot. Rendőrségi felhívás A Szolnok megyei Rendőrfőkapitányság nyomozást folytat ismeretlen tettes vasi tettesek ellen, akik 1981. szeptember 25-én (pénteken) éjfél körül Jászberényben, a Vaspálya úton megtámadták Csiklya Tibor helyi lakost. Az idős férfit olyan súlyosan bántalmazták hogy a helyszínen meghalt. A rendőrség kéri, hogy akik szeptember 25-én (pénteken) 23—24 óa közötti időben Jászberényben a Kossuth úton, Vaspálya úton jártak. Csíkiva Tibort látták, vagy az ügyre vonatkozóan felvilágosítást tudnak adni. jelentkezzenek személyesen val<rá telefonon a jászberényi Városi és Járási Rendőritanitányságnál (telefon: 11-833. 135-ös mellék), illetve a legközelebbi rendőri szervnél. Szolnok megyei Rendőr-főkapitányság jA tárgyalóteremből í Vissza kell adni a kislányt az édesapának Bácsi Istvánnénak, aki jelenleg Törökszentmiklós. Pozderka halom dűlőn él, korábbi házasságából három gyermeke született. A kapcsolat azonban volt férje, Nagy László és közötte végképp megromlott. Válás után a karcagi Városi Bíróság mindhárom gyereket az édesapánál helyezte el. Időközben az anya újra férjhez ment, majd a legkisebb lányát a jelenlegi férje — amikor a kislány az iskolából jött — magával vitte saját lakásukra. Ráadásul a kislányt a szomszédoknál helyezték el, gondolván, ha a rendőrség keresi, ne találhassa meg. Időközben az apa gyermekvisszavételi kísérletei sikertelenül végződtek és a legkisebb lány — a bírósági végzéssel ellentétben — azóta sincs az édesapánál. A karcagi Városi Bíróság a közelmúltban hozott ítéletet az ügyben. Bácsi Istvánt, kiskorú elhelyezése megváltoztatásának vétsége miatt 5 hónapi felesését Bácsi Istvánnét pedig 3 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A büntetésük végrehajtását 2 évre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. D. Sz. M. „Szép vagy Alföld" Versenyben Szolnok és Tótkomlós A Magyar Rádió Szép vagy Alföld című műveltségi vetélkedőjének mai fordulójában Szolnok és a Békés megyei Tótkomlós csapata méri össze tudását. A vetélkedőn — amelynek szolnoki színhelye a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ lesz — Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató, Bellon Tibor, a karcagi és Füvessy Anikó, a tiszafüredi múzeum igazgatója Buday Péter a KÓTA megyei szervezetének titkára, szakfelügyelő, Somogyi Sándor földrajzkutató, Valkó Mihály, a Szolnok megyei Néplap olvasószerkesztője, valamint Szurmay Ernő, a megyei könyvtár igazgatója és Bálint Istvánné, a könyvtár munkatársa képviseli szűkebb hazánkat, válaszol a műsorvezető, Rapcsányi László kérdéseire. A vetélkedőt ma este 19 óra 15 perctől a Kossuth adón hallgathatják meg az érdeklődők- Holnap a 222 méteres középhullámon Délután a tél előtt A Magyar Rádió szolnoki stúdiója csütörtökön 17 órától fórumot rendez a tél előtt. A fórum vendégei az IKV a KFM, a Zöldért, a TÜZÉR, az IBUSZ és a COOPTOURIST vezetői lesznek. A hallgatók ma és holnap reggel 8-tól délután 5 óráig tehetnek fel kérdéseket a 11-088 és a 11-903-as telefonszámokon. A választ csütörtökön 17 és 18 óra között kaphatják meg. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Másfél millió gyűlt össze a számlán A vakok és gyengénlátók jubileumi közgyűlése Szolnokon Megalakulásának negyedszázados jubileumáról ünnepi közgyűlésen emlékezett meg a Vakok és Gyer gárdátok Országos Szövetségének megyei szervezete tegnap délelőtt Szolnokon, az SZMT székházában. Miután Fórdzs László elnök köszöntötte sorstársait és a meghívott vendégeket Varga Mihály a megyei tanács vb egészségügyi és szociálpilatékiai osztályáinak csoportvezetője a vakok 1918-ban létrejött érdekképviseleti szervének fejlődéséről, a szövetség márategy húszezer tagja szociális biztonságának megteremtése érdekében tett intézkedésekről adott számot Szolnok megyében — mint mondotta — több mint ezer a segélyben, személyi járadékban részesülő vakok száma. A rokkantak éve alkalmából megnyílt megyei számlán több mint másfél millió forint gyűllt össze a társadalmi megmozdulások eredményeként amelynek felhasználásáról a beérkezett javaslatok alapján dönt a megyei koordinációs bizottság. Az elképzelések szerint szeretnék munkalehetőségek megteremtésére,klubhelyiségek kialakítására felhasználni, amelyben a vakok, a hallássérültek és a mozgáskárosultak megyei szervezetének tagjai egyaránt megtalálnák a szervezeti élet teliitősebbé tételének feltételeit. Váradi Gyuláné, a Vakok és Gyengénlátók megyei szervezetének titkára is arról beszélt hogy negyedszázada megfelelő iroda és klbahelyiség a vágyuk, és szeretnének megfelelő munkát biztosítani a megváltozott munkaképességűeknek. A valóságban ugyanis nehéz nekik munkát találni, pedig a munka az elemi rehabilitákió fontos része lenne, és a megyei szervezet immár 687 tagot számlál A jubileumi közgyűlésen emléklappal, ajándékkal köszöntötték a megyei szervezet alapító tagjait akik éppen huszonöten vannak. Legvégül Pindiczki György az országos elnök« tagjai, az elnökség jókívánságait tolmácsolva átadta a Braille Emlékérmet Ferenczi Andrásnénak ,a karcagi városi tanács szociálpolitikai előadójénak, Ferenczi István és Kása József tagoknak. Ezt az elismerést nyerte el Lóczi Miklós és a Vasipari Vállalat Béke Szocialista Brrocsai is. A megyei szervezet tagjai és a körükben gyakran megforduló szajoli pávakor nótaszóval, muzsikával kedveskedtek a közgyűlés résztvevőinek. A 007 jelenti Halálos baleset a 4-es főúton Október 12-én, 12 óra 50 perckor Karcag külterületén Csermák Miklós 45 éves, Budapest, Batthányi út 145. szám alatti lakos személygépkocsijával nem adta meg az elsőbbséget egy IFA típusú pótkocsis szerelvénynek, és összeütköztek. A baleset következtében a személygépkocsi utasai közül Nagy Zoltán 36 éves üzemvezető a helyszínen, felesége Nagy Zoltánná 32 éves anyagkönyvelő (Szeghalom, Fáy utca 9. szám alatti lakos) kórházba szállítás közben életlét vesztette. A személygépkocsi vezetője, Csernek Miklós életveszélyes Csornyik Ferenc 42 éves műszaki vezető budapesti lakos súlyos sérülést szenvedett. Az anyagi kár mintegy 50 ezer forint. Október 12-én 8 óra 35 perckor Tiszakürt külterületén Leiser László Budapest, XVI. kerület. Írisz út 1. szám alatti lakos személygépkocsival nem adta meg az elsőbbséget Lovas Sándor 53 éves, eersni gazdálkodó (Cserkeszőlő, Nyomás út 8. szám alatti lakos) motorkerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a motorkerékpár vezetője, és utasa, Lovas Sándorné. 48 éves, nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülésit szenvedett. Leiser László ellen büntetőeljárás indult. Hónapok óta nem volt számottevő eső a Tisza vidékén, s a nyári, kora őszi szárazság alaposan leapasztotta a folyó vizét. A rendkívül alacsony vízállás miatt a Tisza több szakaszán gázlók keletkeztek. A szolnoki vízmérce jelenleg mínusz 150 centis vízállást jelez. Felvételünkön: a Tisza Szolnoknál (Fotó: Csikós Ferenc) Pályázati felhívás külföldi egyetemi ösztöndíjra A Művelődési Minisztérium pályázatot hirdet külföldi ösztöndíjra az európai szocialista országokba, teljes egyetemi képzésre. Külföldi ösztöndíjra pályázhat az a nőtlen, illetve hajadon magyar állampolgár, aki az 1981— 82-es tanévben végzi el a középiskola negyedik osztályát; illetve aki magyar felsőoktatási intézménybe előfelvételt nyert az 1982— 83-as tanévre, vagy jelenleg ott folytatja tanulmányait az első évfolyamon; továbbá minden érettségizett, dolgozó fiatal, aki 1981- december 31-ig nem tölti be 25. életévét. A választható szakokat, a felvételi vizsgák időpontját és témakörét, a pályázati módját, a külföldi ösztöndíj elnyerésének feltételeit a „Pályázati felhívás külföldi ösztöndíjra az 1982—83-as és 1983—84-es tanévre” című füzet tartalmazza. Ezt, valamint a füzet mellékleteként kiadott jelentkezési lapot Budapesten a 17. számú Pedagógus Könyvesboltban (V., Múzeum körút 5), a 44. számú Móricz Zsigmond Könyvesboltban (V, Deák Ferenc utca 15.) és a 4. számú Tankönyviboltban (V., Október 6. utca 8.), vidéki városokban pedig a tankönyvárusításra kijelölt könyvesboltokban vásárolhatják meg az érdeklődők- A vidéki könyvesboltok címéről a középiskolák adnak tájékoztatást. A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Az elmúlt hét nagy részén kellemes őszi időjárás uralkodott hazánkban, a földeken zavartalanul folytathatták a munkákat. Az időszak elején a déli területeken 27 fokos kora délutáni hőmérsékleteket is mértek. A hét közepén előreláthatólag kevés lesz a felhő, az ország északkeleti térségében azonban még előfordulhat futó zápor. Erős lesz az éjszakai lehűlés, többfelé várható talajmenti fagy. A hét végén átmenetileg ismét erősen megnövekszik a felhőzet, főleg az ország nyugati területein számíthatunk esőre, záporra. A hőmérséklet hajnalban 2, 7, kora délután 12, 17 fok között alakul. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0756 1981. OKTÓBER 14, I Hírek : áramszünet Mától november 20-igf részleges áramszünetre kell számítaniuk a fogyasztóknak Szolnok-Szandaszőlősön vezetékátépítés miatt. A részleges áramszünet reggel 8 órától 16 óráig tart. A TITÁSZ a lakosság szíves megértését kéri. Egyébként tegnap a Bercsényi úton, feltételezhetően útépítő munkások, csákánnyal megsértettek egy 10 kilovoltos kábelt. Emiatt kábelrobbanás következett be, s a város több pontján, így a városközpontban is akadozott az áramszolgáltatás. A NYOLCVAN tiszafüredi kisiparos autóbusztúrára készül. A KIOSZ tiszafüredi csoportja szervezésében a mesteremberek vasárnap egynapos kirándulásra indulnak a Duna-kanyarba. JÓL SIKERÜLT a lipcsei őszi vásár a jászberényieknek. A Hűtőgépgyár, gazdag bemutatója után, 100—100 ezer szóda- és habszifont, s 15 ezer hűtőszekrényt exportál az NDK-ba. ■ A SKÁLA—TISZAVID&K áruház, a Kelet-magyarországi Textil- és Felsőruházati Vállalat vendégeként csütörtökön a győri RÁBATEXT mutatkozik be Szolnokon. A szolnokiak vásárolhatják is a jóhírű győri textilgyár termékeit. NEMRÉG KEZDTE — sikerrel — a felújított gépkocsi-gumiabroncsok árusítását, illetve az elkopottak megvásárlását az újszászi Áfész nagyáruháza. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre ez az áruház mintegy hétezer gépkocsihoz kínál felújított abroncsot vásárlóinak. ■ SZOMBATON délután 17 órakor nyitják meg Szolnokon a helyőrségi művelődési otthonban Prohászka Antal kiállítását. A kiállítás október végéig látható, naponta 10—18 óra között a művelődési otthonban, a keddi szünnap kivételével. A SZOLNOKI szimfonikus zenekar ma este 8 órától a törökszentmiklósi művelődési központban ad hangversenyt Mascagni, Brahms és Strauss műveiből. Gépkocsisorszámok Trabant Hycomat Lim. (Bp.) 11436 Trabant Lim. (Bp.) 4 960 Trabant Lim. (Győr) 4 107 Trabant Lim. (Debr.) 2 516 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 5 957 Trabant Lim. Spec. (Győr) 5 467 Trabant Lim. Spec. (Debr.) 3 231 Trabant Combi (Bp.) 2 910 Trabant Combi (Győr) 2 227 Wartburg Lim. (Bp.) 5 391 Wartburg Lim. (Győr) 3 418 Wartburg de Luxe (Bp.) 5 608 Wartburg de Luxe (Győr) 3 645 Wartburg de Luxe tolót. (Bp.) 1007 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 734 Wartburg Tourist (Bp.) 2 244 Wartburg Tourist (Győr) 1161 Skoda 105 (Bp.) 4 356 Skoda 105 (Győr) 4 140 Skoda 105 (Debr.) 3 876 Skoda 120 (Bp.) 4 497 Skoda 120 (Győr) 2 927 Skoda 120 (Debr.) 3 Ö04 Lada 1200 (Bp.) 11 817 Lada 1200 (Debr.) 9 355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 ' (Bp.) 6 258 Lada 1300 (Debr.) 4 660 Lada 1300 (Győr) 1 041 Lada 1500 (Bp.) 6 887 Lada 1500 (Debr.) 5 406 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada Combi (Bp.) 3 891 Lada Combi (Debr.) l 552 Lada 1600 (Bp.) 2 592 Lada 1600 (Debr.) 1161 Moszkvics (Bp.) 11008 Polski Fiat 126 (Bp.) 9 926 Polski Fiat 126 (Győr) 2 649 Polski Fiat 126 (Debr.) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 2 297 Dácia (Bp.) 3 124 Dácia (Debr.) 2 332 Zaporozsec (Bp.) 32 919 •