Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-30 / 255. szám
1981. OKTÓBER 30. Gyászhír — köszönetnyilvánítások Értesítjük a kedves rokonokat, barátokat, ismerősöket, hogy drága jó szüleink MENKŐ DÉNES és neje szül.: CSAK ERZSÉBET családi sírkőszentelésére 1981. november 1-én de. 10 órakor kerül sor a zaeyvarékasi új temetőben. Gyászoló családjai köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, a vendéglátó vállalat vezetőségének és dolgozóinak, valamint az ismerősöknek, akik testvérünk SIMON JÓZSEF temetésén részt vettek és virágaikkal enyhíteni igyekeztek fájdalmunkat. A gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetet a rokonoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, barátoknak és munkatársaknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám BÍRÓ SÁNDOR végső búcsúztatásán részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény . Hálás szívvel mondunk köszönetet rokonoknak, barátoknak. ismerősöknek és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk HÁROM ISTVÁN ny. MÁV-dolgozó temetésén részt vettek, sírjára koszorút és virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. Felesége és a gyászoló család. INGATLAN 2 szobás szövetkezeti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok, Kassai út 60. fszt. 2. Sáfrány. (9507) CSALÁDI ház eladó 200 négyszögöl kerttel Szolnok, Pipacs út 6. Érdeklődni 16 óra után. (9582)_____ ÜDÜLŐTELKET vásárolnék. ,,J 1943” Jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9623)___________ KARCAGON Ady Endre út 20. sz. alatt 3 szobás összkomfortos központi fűtéses családi ház nagy melléképülettel eladó. Érdeklődni 16—18 óráig. (9643)________________ 2 szobás, félkomfortos 180 négyszögöles kertes családi ház azonnal beköltözhetően eladó Szolnok. Maros u. 2. (9295) SZOLNOKTÓL 60 km-re, Kunhegyes központjában lévő, nagyméretű 3 szoba komfortos, kertes családi házamat. 80 m2-es bevezetett szabóműhellyel együtt közületnek vagy magánszemélynek eladom, vagy budapesti lakásra cserélem. ..Előnyös vétel 274698” jeligére Felszabadulás téri hirdetőbe. (9166) JÁSZKARATENON közművesíthető 900 négyszögöl telek olcsón eladó, cím: Bodonyi. Szentendrei u. 36, (9566) TELEK eladó. Érdeklődni este Jászberény. Fáy András U. 59, (9586)_________ KERTES ház eladó. Törökszentmiklós. Nagy Bálint út 26. 110 ezer Ft-ért. (9551) HAZAT vennék Szandaszőlősön 120 ezerig. ..Sürgős” lengére a törökszentmiklósi Gelkába. (95521____________ KIS ház eladó 200 kvadrát pontával. Jászberény, Külső- Delyhes part 10. alatt. Érdeklődni: Jászberény. Lévai Oszkár 11. (962813 szoba összkomfortos lakás eladó. Karcag, Kossuth tér 11—13. Retkes. (9811) GÉPJÁRMŰ SIMSON SB—50 motorkerékpár eladó. Karcag, Bajza út 5. (9812)________________ ÜZEMKÉPES állapotban lévő Skoda MB 1000 lejárt műszakival eladó Kisújszállás. Nagy Imre út 42. (9833) VOLKSWAGEN egyben vagy alkatrészenként eladó. Törökszentmiklós, Karancs út 17. Érdeklődni 15 órától. (9553)________________ AUTÓSOK, mindent egy helyen! Keletinyugati motorok felújítása. hengerfúrás, főtengely-köszörülés, csapágyazás. karosszériajavítás Vizsgára felkészítés, vizsgáztatás, fényezés. Süveges Tibor, autószerelő mester. Kenderes. 4-es főút mellett, (9673)___________ UL frsz Trabant eladó. Szolnok. Beloiannisz út 18. Madách utca felőli kapu I. em 2, (9700) Po rdsz. Polski Fiat 126-os eladó Érdeklődni: Szolnok, Hősök tere 7. (vümölcsbolt) vagy a 15-266-os telefonon. 16 óra után (9698) Jó állapotban levő fehér ZM 1200-as Lada eladó. Karcag, Madarász J. útt 7. (9809) ADÁSVÉTEL ÜJ női irhabunda 48-as, táskavarrógép, 1601-es hűtőgép és mély babakocsi eladó. Szolnok, József A. u. 92. (9596)________________ NAPOSCSIBE 1982- es évre előjegyezhető. Kis és nagy tételben. Szállítással is. Medve. Jászberény. Kürt u. 1. (8593)________________ VENNÉK 3011-es traktort. Jászberény. Négyszállás tanya 51. Járomi ■ Vendel (9553) BUTIKOSOK figyelem ! Modern pulóverek gépi kötését minden mennyiségben vállalom. Ugyanott kész pulóverek eladók. ..Szaiol” felére a kiadóba. (9548)______ NDK panorámás gyermekkocsi eladó. Szolnok, Kun B. krt. 1. II/8 (9539) ELADÓ mondén galambállomány egyben és darabonként is — kék, kékderes, fakó, sárga. Kovács Péter Martfű. József A _11. (9576)________ KÉTTÜAGYAS kötőgép eladó. Szolnok, Tóth F. út 2. III. 8. (9616)________ F 2-es dlajbojler 1900,—Ft-ért eladó. Érdeklődni 17 óra után. Újszász, Wesselényi út 2/a. (9614) 2 m2 fűtőfelületű DUKA melegvizes kazán eladó. Jászberény. Tomna M. U. 41. (9664)_________ 125 cm3-ig csónakmotort vennék. Tasi Károly. Tiszafüred, Vasúti u. 1 (9324) EGYÉB ÉRTESÍTEM kedves vásárlóimat, hogy üzletemet áthelyeztem a piac üzletsor 4. sz. helyiségébe. ..Klára divat butik” divatújdonságok. Várom kedves vásárlóimat Fülöp Józsefné. Jászberény, Kossuth L. u. 14 (9327) lakáscsere VÁROSKÖZPONTJÁBAN levő házfelügyelői lakásomat tanácsira cserélném. „Bárhová” jeligére a kiadóba. (9632) SZOLNOKI kétszobás összkomfortos kertes házam elcserélném másfél vagy kétszobás szövetkezeti vagy OTP-s lakásra, megegyezéssel ..Tisza” jeligére a kiadóba. (9531) Megyei Művelődési és Hiúsági Központ A színházteremben: 19 órakor az Országos Filharmónia felnőtt bérleti sorozatának első előadása. A Drezdai filharmónikusok hangversenye. Az I—II. sz. klubhelyiségben: Ideg-elmeorvosok tanácskozása. Kiállítások: A gyermekgalérián: dr. Münnich Ferenc Alt. Iskola rajzszakkörének kiállítása. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 szobás komfortos tanácsi budapesti lakásom elcserélném Jászberényben kertes házra. Érdeklődni: Budapest XV. ker. Zsókavár 168. em 32 Telefon: 844-814. (9669) HÁZASSÁG MÉLY érzésű diplomás lány lelkiekben gazdag, intelligens férfi ismeretségeit keresi házasság céljából 38—43 évesig. ..Egymásért” jeligére a kiadóba. (9826) SZERETNÉLEK megtalálni 20—25 év körüli szépre, jóra fogékony, nem dohányzó, középmagas lány. Várom leveled, hogy álmaid, vágyaid, álmaim vágyaim terveinkben megvalósuljanak, ha érted, veled, érdekes, érdemes. Érettségi és diploma nem feltétlen szükséges. Hogyan képzeled? Minden levélre válaszolok. „Kockázat és mosoly” jeligére a kiadóba. (9648) Hirdetmény 27 éves nőtlen férfi megismerkedne házasság céljából 20—25 éves, karcsú lánnyal. Lakás van. Csak fényképes leveleket kérek. Jászságiak és nemdohányzók előnyben. ..Csak rád várok” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9627) A Járműjavító Művelődési Központ (Munkásőr u. 1.) november első hetében a következő tanfolyamokat indítja: — német nyelv kezdő és középhaladó. — népi díszítőművészeti. — szabás-varrás kezdő és haladó. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés a 13-072 telefonon. vaev személyesen. (9296.) A jászberényi Aprítógépgyár felvételre keres női és férfi munkaerőket darus munkaköribe. Betanításukra a vállalatnál kerül sor. (9305.) I Metakémiai Ipari Szövetkezet felvételre keres: számviteli főiskolai vagy közgazdasági technikumi végzettségű kereskedelmi gyakorlattal rendelkező lehetőleg férfi szakembert kereskedelmi és áruforgalmi osztályvezető beosztásba. Lakás megoldható. Érdeklődni lehet a szövetkezet elnökénél vagy személyzeti vezetőjénél. METAKÉMIA 5516 Kőrösladány Telefon: 18-23. (8579.) Liget EXPO Tisztelt Vásárlónk! Az ön kényelmére szerveztük a LIGET EXPO-t Szolnokon. Raktárház a LIGET EXPO, sok engedményes, olcsó áruval. Nem árulunk mindent, de sok olyan árut, amit csak a LIGET EXPO-ban talál meg. A LIGET EXPO-t félóránként lehet elérni a 15. sz. VOLÁN járattal. Nem a városban van, de mégis a városé a Tiszaliget. 15 pere alatt gyalog is a LIGET EXPO-ba ér. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! (9811.) I MŰSOROK I T 7 ISportSport-SPort1 Tájfutó Nagykun Kupa A Karcag városi Tájékozódási Futó Szakszövetség kilencedik alkalommal kiírt Nagykun Kupa versenyén hét megye 13 városából 17 sportkör versenyzői vívtak színvonalas küzdelmet vasárnap az apavárai erdőben. A 12 kategóriában rendezett verseny 165 indulója között most is voltak újoncok, akiknek gondot okozott az ellenőrző pontok megtalálása. A legtöbb induló viszont a még hiányzó minősítéséért, a szakrosizitáKis pontokért küzdött, és így a szokatlanul hosszú versenypályákon is rendkívüli iramot diktált a mindenáron győzni akarás. Győztesek, és a megyei tájfutók helyezései. F. 21 B (12.3 km. 21 elit pont. 18 ind.): 1. Hajdú (Debr. Műanyag) 69.48. 2. Lévai (KSE) 76.26. F 17 B (7.8 km. 16 ep. 32): 1. Bujdosó (Műanyag) 48.52. 2. Munkácsi (SZMÁV MTE) 50.08. F 15 B (5.7 km. 12 ep 16): 1. Takács (Műanyag) 36.21. 3. Zasin (Jásszapáti) 41.30. F 15 C (5 km. 10 ep. 15): 1. Mári (Cegléd) 39.49. 3. Ferencz (Jászberény) 42.54. F 13 C (3.8 km. 8 ep. 12): 1. Zagyi 24.23. 2. Halai (mindkettő Jászapáti) 26.06. 3. Molnár (SZMÁV MTE) 32.02. F 11 D (2.5 km. 6 ep. 17): 1. Bugyi (Jászapáti) 33.08. 2. Zavarszki (KSE) 34.16, 3. Szentannai (KSE) 36.42. N 19 B (5.9 km 11 ep. 7): 1. Lévainé Kovács R. (KSE) 43.29. 2. Lékó 45.04. 3. Kissné Kis M. (mindkettő Jászapáti) 47.53. N 17 B (5.1 km. 10 ep 9): 1. Halai (Jászapáti) 40.38. 2. Bakó (KSE) 51.18. 3. Szabó (Sze. Eü. Szakisk.) 85.25. N 15 B (4.8 km. 8 ep. 13): 1. Illés (D. Műanyag) 36.00. 2. Balogh (KSE) 35.46. N 15 C (3.2 km 7 ep. 12): 1. Szabenszky (Műanyag) 26.00. 3. Diószegi (Újszász) 40.45. N 13 C (2.8 km 6 ep. 9): 1. Kálmán 23.22. 2. Bősze 32.24. 3. Nagy Zs. (mind Jászapáti) 35.29. N 11 D (2.0 km. 5 ep. 5): 1. Zombori (SZMÁV MTE) 28.15. 2 Gál (Jászapáti) 77.28. 3. Ádám (Jászapáti) 88.08. Csapatban: F 21 B: 1. Debr. Műanyag (Hajdú—Megyeri) 2. KSE (Lévai—Ökrös). 3. SZMÁV MTE (Kocsis—Arday). F 17 B: 1. Debr. Műanyag (Bujdosó—Kiss). 2. SZMÁV MTE (Munkácsi— Vincze). 3. KSE (Balogh— Bérczi). F 15 B: 1. és 2. Debr. Műanyag (Takács—Jenei és Nagy—Puskás). 3. J.Kerényi Erősáramú (Illés—Alföldy). F 15 C: 1. Jászberény (Ferencz—Jakab). 2. Űjszász (Hasznos—Bartha). 3. SZMÁV MTE (Tímár—Gulyás). F 13 C: 1. Jászapáti (Zagyi—Halai). 2. SZMÁV MTE (Molnár—Konkoly). 3. KSE (Bodnár—Harangi). F 11 D: 1. KSE (Zavarszki—Szentamás), 2. Jászapáti (Bugyi— Báthor). 3. Jászapáti (Gulyás—Nyitrai). N 19 B: 1. Jászapáti (Lékó—Kissné). 2. KSE dévain—Ökrös). N 17 B: 1. Miskolc Fáy (Jáborcsik—Tóth). 2. Szó. Eü. Szakiski. (Szabó—Baráth). 3. Szó. Eü. Szakisk. (Nász—Zsigmondi. N 15 B: 1. Debr. Műanyag (Illés—Kutassy). 2. KSE (Balogh—Kovács). 3. Szó. Eü. Szakisk. (Tóth—Balogh). N 15 C: 1. Debr. Műanyag (Szebenszky—Nagy). 2. Űjszász (Diószegi—Urbanovics). 3. Tiszafüred (Nagyfejő—Ugrai). N 13 C: 1. Jászapáti (Kálmán—Bősze). 2. SZMÁV MTE (Till— Udovcova). 3. Jászapáti (Nagy— Nádudvari). N 11 D: 1. és 2. Jászapáti (Gál—Ádám és Magyar—Sellei). Szakosztályok pontversenyében: férfi: 1. Debreceni Műanyaggyár 36. 2. Jászapáti Gimn. 24. 3. Karcagi SE 19. 4. Szolnoki MÁV MTE 19. 5. Jászberényi Erősáramú SZKI 11. 6. Ceglédi MGSZ 7 pont. Nők: 1. Jászapáti G. 50. 2. Debreceni Műanyag 26. 3. Karcagi SE 20. 4. Szolnoki MÁV MTE 15. 5. Szolnoki Ev. Szakiskola 8. 6. Újszászi Gimn. 6 pont. A legjobb versenyzőknek járó különdíjat ez évben Lévai Kálmán, Bodnár Zoltán Lévainé Kovács Róza és Balogh Edit nyerte meg Túrkevei és jászberényi sikerek jól szerepeltek Tatabányán Túrkeve és a Lehel SC birkózói az országos szabadfogású serdülő versenyen, amelyen lemérhető volt a fiatalok felkészültsége a Kelet területi serdülő bajnokság előtt. Eredményeik: 42 kg 1. Józsa László (Túrkeve), 45 kg 2. Sas Gábor (Lehel SC), 49 kg Kiss Péter (Túrkeve), 53 kg 3. Gombkötő István (Lehel SC), 57 kg 3. Szurcsik Géza (Túrkeve), 62 kg 5. Cseh András (Lehel SC), 67 kg 1. Fórizs Sándor (Túrkeve), 5. csala (Lehel SC), 8. Szívós (Lehel), 72 kg 3. Járomi Antal (Lehel SC), 78 kg 2. Bene József (Lehel SC), 4. Gregor László (Lehel SC), 478 kg 1. Jakab Zoltán (Túrkeve). Csapatban: 1. Tatabányai Bányász, 2. Túrkeve (edző: Kiss Kálmán), 3. Lehel SC (edző: Kisádám Antal). Színház ~~| A szolnoki Szigligeti Színházban 14.30 órakor: Koldusopera (szakmunkástanulók színháza), este 7 órakor: Koldusopera (Blaháné bérlet). A Szobaszínházban (Táncsics M. út 15.) fél 8-kor: Az amerikai álom, A homokláda, Mozi Szolnok Vörös Csillag: A bíró és a hóhér (II. helyáron), Filmmúzeum! hetek fél 9 órakor: Help, Tallinn: Egy másik férfi és egy másik nő I—II. (II. dupla helyáron), Tisza: Nevem: Senki (III. helyáron), A-terem keskeny-premier műsora: Jesse James balladája (14, II. helyáron), B-terem: A jó, a rossz és a csúf I—I. (16, III. dupla helyáron), C-terem: Szent Péter esernyője, Reptér: Konvoj (14. III. helyáron), Vegyiművek: szünnap, Szandaszőlős Terv: szünnap, Abádszalók Petőfi: Kétszer kettő néha öt, Jászberény Lehel: Jöjjön el egy kávéra hozzánk! (16. II. helyáron), Lakótelepi klub: Utolsó vérbosszú, Jászapáti Táncsics: Bátorság, fussunk (14, II. helyáron), Karcag Déryné: I, mint Ikarusz (14), Kisújszállás Ady: Seriff az égből (III. helyáron), Kunhegyes Szabadság: Zsaru, vagy csirkefogó (III. helyáron), Kunmadaras Petőfi: Egy zseni két haver,, egy balek (III. helyáron), Kunszentmárton Körös: Ulzana, Mezőtúr Szabadság: Az egér és a macska (II. helyáron), Dózsa: Police Python 357 (16, III. helyáron), Béke: szünnap, Rákóczifalva Rákóczi: szállnak a darvak, Tiszafüred Tisza: 25 millió fontos váltságdíj (II. helyáron), Tószeg Petőfi: A vasálarcos férfi (II. helyáron), Törökszentmiklós Dózsa: Mephisto I—II. (14, dupla helyáron), Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag : Az éneklő kutya. Rádió SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Ritmusrodeó. Szerkesztő: Zentai Zoltán. — 17.35: Intermezzo. Szerkesztő: Kutas János. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Délutáni minikoktél. — 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.27: Malária Magyarországon? Várnai Ferenc professzorral beszélget Sári László. — 8.37: Cseh kamaramuzsika. — 9.30: Óvodások műsora. — 10.05: Képek és jelképek. — 10.35: Önarckép. Vas István versei. — 10.40: Farkas Ferenc: Klasszikus változatok — soproni zenélóra dallamokra. — 11.00: Gondolat. — 11.45: Iveson: Susato szvit. — 12.35: Hétvégi Panoráma. — 13.54: Boccaccio: Részletek Suppé operettjéből. — 14.25: Kórusainknak ajánljuk. Monteverdi: Fiatal nő vagyok. — 14.44: Magyarán szólva. . . — 15.10: Alekszandr Pirogov operaáriákat énekel. — 15.28: Hobbi — Dominó. — 16.05: „Tanácstalanok?” Riport. — 17.13: Lovro von Matach vezényli a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarát. — 17.50: Környezetvédelem Ausztriában. Riport. — 18.15: Hol volt, hol nem volt. . . — 19.15: Homo ludens. — 19.35: Pablo Casals felvételei. VIII/3. rész. — 20.33: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. — 21.30: Ami a számok mögött van. — Diákszállók, kollégisták. — 22.20 : Tíz perc külpolitika. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Sziklay Erika énekel. — 23.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Jurkasa László nótákat énekel. PETŐFI; 8.05: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai-Barouh filmzenéjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. — 9.00: „Határsértő” kórokozók. Rózsa Péter összeállítása az állatról emberre terjedő betegségekről. — 9.15: Nóták. — 10.00: Zenedélelőtt. — 11.45: Tánczenei koktél. — 12.33: Édes anyanyelvünk. — 12.38: Népi muzsika. — 13.14: Gyermekeknek. — 14.00: Kettőtől ötig. . . A Petőfi Rádió zenedélutánja. — 17.00: Nem tudom a leckét! Az Ifjúsági Rádió műsora diákoknak, tanároknak és szülőknek. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.35: A-tól Z-ig a popzene világában. — 19.25: Nemcsak vállalkozás. Lakatos Pál műsora. — 20.00: Muzeális verbunkos és nótafelvételeinkből. — 20.33: Rádiószínház. Utazás. Németh László vígjátékának rádióváltozata. — 22.19: A gerolsteini nagyhercegnő. Részletek Offenbach operettjéből. — 23.20: A dzsessz a ’70-es években. 3. MŰSOR: 9.00: Iskolarádió. — 9.30: A mai román zene. — 10.09: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo-madrigálokat énekel. — 10.25: slágerlista. — 11.05: Szimfonikus zene. — 13.07: Pillanatkép. — 13.12: II. Harsonás találkozó a Zeneakadémia nagytermében. — 13.54: Művészlemezek. — 14.45: Félóra népzene. — 15.15: Vészi Endre: Gyerekkel a karján. Könyvszemle. — 15.25: Ernest Ansermet vezényli a Suisse Romande zenekart. — 16.27: A kicsi suszterek. Részletek Isaac Bashevis Singer elbeszéléséből. — 16.50: Tip-top parádé. — 17.20: Jelen Időben. A Csináld magad mozgalom. — 17.50: Rádióhangversenyekről. — 18.25: Iskolarádió. — 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti színház zenés színházát. Puccini: Tosca: Háromfelvonásos opera. Közben: Kb.: — 19.50: Egy pálya vonzásában. Dr. Lőrincz L. Lászlóval beszélget Sári László. Kb.: —20.10: Az operaközvetítés folytatása. Közben: Kb.: — 20.55: Világtörténelem dióhéjban. Kb.: — 21.15: Az operaközvetítés folytatása. Kb.: — 21.45: Kórusok, hangszerszólók. — 22.30: Rossini-művek. Televízió 8.00 Tévétorna, (ism.) (sz.) 8.05: Iskolatévé: Fizika (Ált. isk. 8. oszt.) A súrlódás, közegellenállás. 8.35: Deltácska. Környezetvédelem. 9.05: Környezetismeret (Ált. isk. 3. oszt.) Védd az életet ! (sz.) 9.50: Lottósorsolás — 44. hét. Közvetítés az RTV Kereskedelmi és Propaganda Iroda Hargita Stúdiójából. 10.05: Fizika (Ált. isk. 7. oszt.) Galvánelemek. 10.30: Korok művészete. A görög művészetek fénykora. 11.00: Az ötcentis mozi. Magyarul beszélő amerikai filmburleszk. (ism.) (sz.) 14.15: Iskolatévé: Deltácska. (ism.) 14.35: Környezetismeret (ism.) (sz.) 14.55: Fizika (Alt. isk. 8. oszt.) (ism.) 15.20: Nyelvtanárok figyelem! 16.00: Hírek. 16.05: Magyar rövidfilmek a képernyőn : 1. A vállalkozás költője. (sz.) 2. A garabonciás. (sz.) 3. Hétköznapok művészete. (sz.) 17.55: Reklám. 17.00: Természetbarát. A Telesport turisztikai magazinja. (sz.) 17.20: Csali. Horgász tíz perc. (sz.) 17.30: Keresztkérdés. Fejtörőjáték. (sz.) 18.00: Ablak. 19.00: Reklám. 19.10: Tévétorna (sz.) 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó (sz.) 20.00: Rekviem. Köztársaság tér 1956. október 30. Dokumentum-összeállítás. 20.30: Tegnap. Magyar film. 21.50: Budapesti művészeti hetek Fischer Annie zongorázik. Beethoven: G-dúr zongoraverseny (sz.) 22.30: Delta. Tudományos híradó, (sz.) 22.55: TV-hiradó 3. (sz.) 2. MOSOK: 20.00: Természetbarát. A Telesport tursztikai magazinja (ism.) (sz.) 20.20: Párhuzamok. Képzőművészeti film. (sz.) 20.40: Fedor Dosztojevszkij. Szovjet rövidfilm az íróról. (sz.) 21.05: TV-híradó 2. (sz.) 21.25: Sakk-matt. Beszámoló a Karpov—Korcsnoj világbajnoki döntőről. 21.40: Reklám. 21.50: Gaston Phébus, a Pireneusok oroszlánja. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. V/4. rész. (sz.) BUKAREST: 16.30: Német nyelvű adás. 18.35: A volánnál. Autóvezetőknek. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: TV-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 20.15: A repülő madár árnyéka. Csehszlovák játékfilm. 21.45: Kulturális hírek.