Szolnok Megyei Néplap, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-24 / 301. szám

1981. DECEMBER 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP KOSÁRLABDÁBAN A Magyar Kosárlabda Szö­vetség és a Taurus Gumigyár Nyíregyházi Gyáregysége de­cember 19. és 21. között Nyíregyházán rendezte meg a mini kosárlabda országos döntőt Nyolc leány- és nyolc fiúcsapat mérkőzött a ma­gyar mini kosárlabda-bajno­ki címért. A Szolnoki VSI leányegyüttese, mint a Kele­ti csoport győztese vett részt a döntőn. A sorsolás az elődöntőben nehéz ellenfelekkel hozta össze a sportiskolásokat. For­dulatos, küzdelmes mérkőzé­sek során a­­ lelkes szolnoki gárda sikeresen vette az akadályokat és a döntőbe ju­tott. Ott az MTK-VM együtt­­esével játszottak, és színvo­nalas, helyenként drámai mérkőzésen, okosabb, fegyel­mezettebb játékkal győztek, elnyerték a bajnoki címet és a vele járó díszes serleget. A szolnokiak eredményei,­ elő­döntő: SZVSI—Sopron 54:36, SZVSI—Bp. Vasas Izzó 54:40, SZVSI—Pécsi SÍ 66:44. A döntőben­ Szolnok városi Sportiskola—MTK-VM 73:60. Az országos döntő legjobb kijzépjátékosának és legjobb dobójának­ ítélt különdíjat Molnár Katalin kapta, 57 pontot gyűjtött, és a legkép­zettebb centernek bizonyult. Különdíjat kapott a csapat edzője is. Végeredmény. — Országos bajnok a Szolnok városi Sportiskolái, 2. MTK-VM, 3. Pécsi Sí, 4. Bonyhádi MTE. A csapat tagjai, álló sor, balról jobbra: Kovács Zita, Nagy Ildikói, Káplár Éva, Murvai Árpád edző, Molnár Katalin, Treffler Györgyi, Kurucz Anita. Guggolnak balról jobbra: Kiss Kriszti­na, Rontó Anikó, Vas Gab­riella csapatkapitány, Csák Magdolna, Selmeczi Ildikó, Darázs Lili. Országos bajnokok a sportiskolás lányok A Hábensusz kvartett Négy testvér egy csapatban Szépen és jól „muzsikálnak” A zenei életben a­­ négv énekhangra vagy négv hang­szerre írt művet és az ilye­neket­ megszólaltató művész­együttest — amely leggyak­rabban vonósnégyes — ola­szul kvartettnek nevezik. A Kunszentmártoni TE te­rületi bajnokságban szerepo­­­lő labdarúgó-csapatában az őszi forduló végén, már né­gyen játszottak a Hábensusz testvérek közül. A sporttör­­ténetben­­ is ritkaság, hogy egy csapatban, egyszerre, négy testvér látszik a zene­­művészetből kölcsönvett ki­fejezés­nek is azért találó, mert ők négyen meghatáro­zói a KuTE játékának. Mint egy vonósnégyes, ők lenné­nek hivatottak a legszebb hangokat ki­csalogatni a hangszerekből, magasfokon bemutatni tudásukat, rájuk vár a feladat, hogy szénen és jól ..muzsikáljanak”, vezér­­egyéniségei legyenek a csa­patnak. Mind a négyen tehetsége­sek, üresek, rajongói a lab­darúgásnak. Nem születtek zseninek, az élet formálta őket azzá, amivé lettek. Hábensusz Róbert, a csa­ládfő nehéz körülmények között nevelte gyerekeit. — Örökbefogadott gyerek voltam. Hányt­ vetett a sors. Nagykőrösön cselédeskedtem, később ipari tanuló lettem, de négv­osztállyal nem sokra vittem. Segédmunkásként is dolgoztam, aztán 1954 óta fő­zőmester és takarmányos­­ vagyok. Pankotáról 1962-ben költöztünk a Hoki Állami Gazdaságba. Tíz gyerekkel érkeztek Kunsz­entmárton mellé — három lány és hét fiú —, s mint kiderült, ez meghatá­rozó volt a hét­ fiú életeiben. Sándor, aki a ,,karmesteri pálcát” is kezeli, hiszen csa­patkapitány, így emlékszik, a régi i^kre: — A lakásunk mellett volt a futballnálya, mindenünk volt, vonzott a foci. Jóska bátyám kezdte, az állami gazdaság csapatában védett, de kétszer is megsérült és abbahagyta. Megtörtént, hogy egyedül is kint maradtam a pályán rugdosni­­ a labdát. Feri is szívesen emlékszik vissza arra az időre. — Hétköznap és vasárnap állandóan játszottunk. Kun­­szent­márt­onból kerék­párral jöttek a srácok és csokoládé­­mecceket vívtunk. Akkor ki­kopott a kapu előtere, de azóta már befüvesedett. De előbb tartsunk sorren­det. Sándor 26 éves, nyolc éve játszik. A Pannónia mo­só- és kikészítő műhelyében dolgozik. — Az ifjúsági csapatban kezdtem és tizenhat éves ko­romban már a felnőttek kö­zé kerültem­ a megyei baj­nokságba. Középcsatárt ját­­szottam, egyszer ki is estünk a megyei másodosztályba, majd visszakerültünk és 1977-ben leigazolt a Szolnoki MÁV. Szolnokon mindössze fél évet játszott, mert behívták katonának, és a Bem SE csa­patába került. — A két év alatt három porcműtéten, estem át. Az első után a néphadsereg vá­logatottjával szép három he­tet töltöttünk Mozambikban. Érdekes, hogy egyszer sem rúgás után sérültem meg. Felugrottam fejelni, nyújtott lábbal leestem és már mehet­tem is a Sportkórházba. A leszerelés után több ajánlatot kapott, de nem fo­gadta el. — A sérülések miatt nem mertem vállalni és me­nyasszonyom is kunszent­mártoni. Tavaly mire haza­jöttem, már Feri és Laci is állandó csapattag volt. 4 — Rájuk épül a csapat, mindannyian rendesek, a legjobb edzéslátogatók pe­dig valamennyien fizikai dol­gozók. Sanyi a csapat eg­yik legjobbja, annak ellenére, hogy az idén sok teher hárult rá. Helytállt a munkahelyén, a csapatban, az ifjúságiak edzője és lekötötte a nősü­­léssel járó temérdek gond is. Sokszor panaszkodott fáradt­ságra, de érthető, hiszen haj­­nali öt órára jár dolgozni. A Hábensusz gyerekek nin­csenek elkényeztetve — vé­lekedett B. Tóth András ed­ző. — Fél ötkor kelek, nagyon nehéz munkát végzek, na­ponta kétszáz mázsát kell megmozgatni, hogy teljesít­sük a normát. Bizony előfor­dult, hogy edzésen, a meg­beszélésen majdnem elalud­tam — mondta Sándor. — Nagyon tésztásak a gye­rekek. Naponta négy kilo­gramm kenyér fogyott el,­ ebédre ötven gombócot, főz­tem. Mis mindannyian itt­hon voltak, egy ágyban ket­­ket aludtak most már csak egv fekszik egy ágyban — tenvezte meg édesanyjuk. Hát, elkenyesztetésről va­lóban nem beszélhetünk. Sándor a munkahelyét ak­kor is megkapta volna, ha nem futballozik. S mellette heti négy edzést vállal. Feri húsz éves, a Tégla­gyárban segédmunkás, de to­vább tanul. Villanyszerelő szeretne lenni és gépkocsive­zető tanfolyamra jár. — Szatmári József, aki az egyesület gazdaság vezetője tehetségeket keresett, előbb Sándort hívta játszani. Mi­kor 1974-ben Kunszentmárr­­tonba költöztünk, már kön­­­nyebb volt. Az iskola csa­patában játszottunk, a ser­dülőkkel és az úttörőkkel B. Tóth András foglalkozott, az ifjúságiakkal pedig Cserháti Imre, akinek sokat köszön­hetek. JSándar után én vol­tam a második a csapatban. — Miért megy most ros­­­szul a játék? — Kevés a játékos. Hiúsá­giak ülnek a kispadra. Gel­ler. Tóth M. abbahagyta. He­gedűs Garéz. Veres I., Tóth I., Tóth F.. és Pálinkás kato­na.László 18 éves, a BVM la­katosa, két éve játszik a csa­patban — Megszeppent, amikor Törökszentmiklóson meg­tudta, hogy söpröhető lesz. Előtte ugyanis középcsatárt játszott, de szenvedett. Tö­­rökszentmiklóson aztán de­rekasan “helytállt — jelle­­mez­te B. Tóth. Zoltán 17 éves, asztalos ipari tanuló. Az ősszel ját­szott először az első csapat­ban. — Zoli talán a legtehetsé­gesebb köztünk, még sokra viheti.“ Szerény,­­csendes ter­mészetű, nagyon jó adottsá­gokkal rendelkezik — állapí­totta meg róla Sándor. Sándor eff­ébként napi esemény előtt áll. Ezekben a napokban nősül. A játékot azonban nem hagyja abba, ezt korábban megbeszélték a menyasszonyával. Úgy érzi szépen rendbejött a lába A Hábensusz család ezzel még nem teljes 14 éves Gá­bor most ötödikes, azért csú­szott mert beszédhibás volt. Szeret futballozni, egyelőre azonban eltiltották, feyenge tanulmányi eredménye miatt. Imre pedig még csak 12 éves. A labdarúgók most pihen­nek, ffvűitik az erőt tavaszra. Január elején megkezdődik a felkészülés. Úgy tervezik, hogy tavasszal már Zoli is állandó csapat­tag lesz. Szükség van rá. Pataki István Az év ifjúsági sportolói Az év ifjúsági sportolója a lányoknál Temesvári Andrea (Budapest Sparta­cus). A kiváló teniszező az idén junior Európa-bajnokságot, ifjúsági Európa-bajnokságot és felnőtt magyar bajnoksá­got nyert többek között. Ed­zője édesapja, Temesvári Ottó. A Vörösmarty Gimná­zium magántanulója. 2. Orosz Andrea úszó, a Bp. Spartacus versenyzője. A 100 méteres gyorsúszás­­ban 58,40 másodperccel IBV és országos felnőtt csúcsot úszot­t. Ötszörös IBV-győz­­tes, 400 méteren is országos csúcstartó 4:22.23 perccel. Edzője: Kiss László. 3. Boldi Katalin asztali­teniszező és Polgár Anna kajakozó. Bolvár­i Katalin serdülő Európa-bajnok csa­patban és bronzérmes egyé­­niben. Első osztályú ver­senyző, második helyezett az ifjúsági rannglisán. Kitűnő tanuló. A Tolnai Vörös Lo­bogó SE versenyzője, edző­je: Sáith Sándor. Polgár Anna IBV-győz­tes, az ifjúsági EB harmadik helyezettje, felnőtt magyar bajnok, az FTC versenyző­je. Edzője: Kriuka József. A Budapesti Petőfi Gimnázi­um tanulója. Az év ifjúsági versenyző­je a fiúknál Wladár Sándor. Wl­adár az idén is folytatta sikersorozatát Európa-baj­nokságot nyert a 100 és a 200 méteres hátúszásban. Edzője: Széchy Tamás. Egyesülete az I. Dózsa. A II. Rákóczi Ferenc Gimná­zium tanulója. 2. Benecziki József atléta és Hlavati András súlyeme­lő. Bereczki 800 méteres síkfutásban ifjúsági Európa­­baj­nok. 1:46.17 perces csúc­­csal. Felnőtt válogatott. A Miskolci VSC versenyzője, MÁV műszerész edzője Schwei­ckshardt­ Gyula. Hlavati a Budapesti Hon­véd versenyzője, az ifjúsági EB-n. VB-n, szakításban második helyezést ért el. Edzők: Horváth József és Ambrus László. 3. Spránitz Gábor sportlö­vő a kisöbű sportpusika 60 lövéses fekvő versenyszámá­ban ifjúsági Európa-bajnok, 598 körös teljesítménnyel. Az U. Dózsa versenyzője, edzője: Sándor Zoltán. A Néplap 52. heti totótippje 1. Brighton—Aston V. 1 1 x2 x 2. Everton—Coventry 12 12 12 12 3. Middlesb.—Leeds 1 x 1 x2 4. Southampton—Swansea 1 x x 1 5. Stoke—Liverpool x2 x2 x2 x2 6. W. Bromwich—Manchester U. 2 x x 2 7. West Ham—Ipswich 2 x 2 x 8. Bolton—Blackburn 12 12 12 12 9. Cardiff—Charlton T x“2 i x2 10. Newcastle—Sheffield x2 x2 x2 x2 11. Norwich—Luton 12 12 12 12 12. Rotherham—Derby 1 x x 1 13. Watford—Qupens Park x2 x 1 1 Pótmérkőzések: 2, 1> 1. 15 Fölnevelni és megtartani Sportrajongó és lokálpat­rióta ismerősöm kiterítette elém a sportújság legújabb számát, s egy örökirónnal itt-ott keretezni kezdett a hasábokon. Néhány percen belül egész tarka lett az újság. — No, nézd csak! — bökött rá a bekarikázott részekre. Nevek voltak, magyar élsportolók nevei, közülük nem egy világklasszis. Kö­zös tulajdonságuk­ — s ez volt a kiemelés oka — mindnyájan Szolnokon vagy Szolnok megyében kezdték pályafutásukat, de ez idő tájt valamelyik bu­dapesti nagyegyesület szí­neiben versenyeznek. Válo­gatott vívó, röplabdázók, NB I-es focisták, két csa­patra való vízilabdázó (köztük válogatottak), vá­logatott bokszoló, váloga­­­­tott atléták... És folytat­hatnánk a sort, kézbe véve a másnapi, harmadnapi újságot. Igazi, érett tehet­ségek, akikben örömüket lelik szakosztályuk, egye­sületük, sportáguk vezetői — és szurkolói is. — Idevaló létemre per­sze, hogy büszke vagyok rájuk — tette hozzá isme­rősöm. — De azért még büszkébb lennék, ha egyi­kük másikuk neve után most is az állna, hogy — tudomis én — Sz. Vegyimű­vek vagy MÁV MTE, Le­hel, Törökszentmiklós.­Ez a fajta szurkolói számvetés tulajdonképpen könnyen felejthető lenne, ha nem lappangana mögöt­te némi igazság. Lássunk néhány példát. Másfél évtizeddel ezelőtt —■ B. Nagy Pál és társai idején — nagy híre, rang­ja volt a szolnoki vívó­­sportnak. Több esztendő keserves munkája árán most ismét a legjobb vidé­ki vívó szakosztály lett a MÁV MTE-é. Első osztály­ba jutott a kardcsapat, egy ifjú kardozó korosztályos magyar bajnokságot nyert, s több szolnoki vívó tagja a különböző válogatott ke­reteknek. (Ketten korosz­tályukban már nemzetközi klasszisnak számítanak — amennyiben a magyar ví­vás a világ élvonalába tartozik.) A szakosztály és az egyesület vezetősége mégsem lehet boldog ma­radéktalanul — egy-két év és a tehetséges fiatalok érettségi után elmennek Szolnokról. Már tucatnyi nagy egyesület tett nekik ajánlatot: továbbtanulás, munkahely, és — termé­szetesen — töretlen sport­­karrier biztosítva. Mint kész versenyzők mennek el Szolnokról. Csapatjátékokban egyet­len igazán stabil elsőosz­tályú együttese van a me­gyeszékhelynek, amely la­kóinak számát tekintve az ország tizenkettedik leg­nagyobb városa. A Vízügy SE vízilabdacsapata , amelynek az elmúlt évti­zedekben „nyújtott” kiváló nevelő teljesítményéért bízvást odaadhattak volna egy külön bajnoki arany­érmet. Tény mindeneset­re: Szolnokra soha nem jött „kész” vízilabdázó, an­nál többen mentek, nem is akármilyenek. (Volt a kö­zelmúltban olyan váloga­tott keret, amelyben csak Szolnokról elszármazott kapusok voltak), így, az­után a Vízügy SE immár évek óta kivívja magának a középmezőnyben a meg­tisztelő „tehetséges fiatal, sokat ígérő” együttes cí­met. Aztán idény végén, az átigazolási időszakban csikorgatják a fogukat a vezetők, már megint el­ment két jó képességű kulcsjátékos. Más sportágakat is meg­nézhetünk, közelebbről, s aligha bukkannánk vigasz­talóbb adatokra. Legföl­jebb furcsább összetételű­­ekre. Például: az imádott, és sokszor elátkozott foci esetében. Miközben a MÁV MTE labdarúgó-csapatának gerincét máshonnan igazolt játékosok alkotják, addig az NB I-ben tucatnyi jó képességű szolnoki nevelé­sű, származású játékos rúgja a labdát. Nem kell hozzá látnoki képesség: a mostani gárdában is van két sajátnevelésű játékos, akiket hamarosan nagy egyesületek fognak „meg­környékezni”, ha eddig még nem tették meg. Meglehet, túlságosan le­egyszerűsített így a kép, s mindehhez sok mindent hozzá kellene tenni, hogy teljes legyen, kezdve a megye sporthagyományai­tól, a megyeszékhely gaz­daságföldrajzi helyzetén át az oktatási továbbtanulá­si lehetőségekig. Nem szól­va a magyar sport sokat emlegetett főváros-centri­­kusságáról, amely nem sorscsapás ugyan, de tény­nek nagyon is tény. Bár — újabban — örvendetesen gyarapszik azoknak a vá­rosoknak, egyesületeknek, — sőt: sportágaknak — a száma, amelyek eredmé­nyeikkel cáfolni látszanak a fővárosnak magyar él­sportban betöltött szinte abszolút szerepét. A súly­emelésnek az atlétikának, a kerékpározásnak, s még né­hány sportágnak meghatá­rozó vidéki bázisai van­nak. Nyíregyházán szerve­zett, magas szintű tenisz­élet zajlik, Zalaegerszeg röplabdafellegvár lett a saját erőből, Salgótarján az ökölvívásban dominál, Veszprém, Szeged, Tatabá­nya, Debrecen a kézilab­dában jeleskedik. Lokálpatrióta és sport­­rajongó ismerősöm föntebb idézett mondataiban ter­mészetes vágy fogalmazó­dott meg: ne csak tehetsé­geket fölfedező, fölnevelő egyesületeink legyenek, de legyünk képesek megtarta­ni is a tehetségeket, eset­leg még a legnagyobbakat is. Bár — igaz — ez nem egyszerű sportszervezési, irányítási kérdés, sőt nem is biztos, hogy „csak” sportpolitikai kérdés. Szabó János Tibi elégedett A túrkevei vezetők nem rej­tették véka alá, hogy az út­törő-olimpia országos birkózó­döntőjében legalább egy arany­érmet várnak, de kettő sem lett volna elképzelhetetlen. Az egyik esélyesnek a 49 kg-os súlycsoportban Jakab Tibort tartották. A döntők előtt egyik edzője, Kispéter Tibor így jel­lemezte Tibit: — Energikus, erőteljes, célra­törő versenyző, a felnőttekhez hasonló felfogásban birkózik. Az egyik legnagyobb esélyesünk­nek tartjuk, bár a döntő előtt a betegség visszavetette a felké­szülésben. De ennek talán nem lesz jelentősége. Az eredményből ítélve mégis lett, mert Tibi az előtte végzett két versenyzőtől vereséget szen­vedett. Ő azonban másképp látta az esélyeket. — Első helyet vártak tőlem, de én csak a dobogó valamelyik fokára számítottam, mert tud­tam, hogy vannak nálam erő­sebbek. örülök a harmadik helynek,­­tavaly második­­ vol­tam. — Hogyan lettél birkózó? — Az unokatestvérem, Jakab Zoltán, aki most serdülő válo­gatott, hat éve hívott. Akkor Kiss Kálmán bácsi volt az ed­zőm, és a mozi helyiségében birkóztunk. Szeretem ezt a spor­tot, mert erősít. Jakab Tibi a Kossuth L. úti Általános Iskola nyolcadikos tanulója. Átlag osztályzata né­gyes. Jövőre a Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtech­­nikai Szakközépiskolában foly­tatja a tanulást. A karácsonyfa alatt szépen csillog a bronzérem is. <pi.>

Next