Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-17 / 14. szám

1982. JANUÁR 17. Rajt a Mundiálon Magyarország ellenfele Argentína, Belgium, Salvador Tegnap este a sportvilág Madridra f­ievett. A több miin­t 300 selejtező után a 24- be jutott csapatok sorsolását készítette el a szervező bi­zottság a kongresszusi palo­tában, a­mely napokkal ez­előtt még politikai­­ tanácsko­zás szintjéivé vált, s ahol nem kisebb kérdésről ha­tároztak, mint a békéről és a biztonságról. A váltóbotot szamí­atan a futballsport ve­zetői vették át és meghatá­rozták, hogy milyen legyen a továbbiakban a XII Világ­­ba­jnoksáa no­­­ trendje. Juan Carlos spanyol ki­rályt a trónörökös Feline her­ceg képviselte a ceremónián. Előzőleg egy kisebb ünnep­ség keretében adták át ren­deltetésének a kongresszusi palota és a Bernabeu Stadion között­ létesített átjárót, ami a nyári hónapokban majd az újságírók mun­káját könnyíti meg a gyors áthaladással a célb­ozéréssel. A kongresszusi palota m m­ár a délutáni órákban megtelt az újságírókkal, a televízió- és rádióriporterekkel, akik igyekeztek korán elfoglalni helyüket, nehogy fennaka­dás legyen a munkájukban. Félezer újságíró kapott csak lehetőséget az esemény tudó­sítására, hiszen a kongres­­­szusi palota nem képes ha­talmas tömeg befogadására. Nagyszerű képet festett a sajtóközpontnak is kijelölt kongreszsusi palota, amely a sorsolás után néhány hétig még ismét a politikai tanács­kozás színhelye lesz, hogy aztán végleg átadja a helyét a VB sajtóközpontjának. Im­pozánsan előkészítettek min­dent úgyhogy senkinek nem lehet kifogása a sajtókom­munikáció részéről, hogy nem kapta meg a megfele­lő lehe­tőséget munkája elvégzésé­hez. Menetrendszerűen zaj­lottak az események. A nyugatnémet­ Hermann Neuberger bejelentette, hogy megállapodtak a végleges ki­emelésben, abban is, hogy a csoportok élére helyezendő együttesek (volt világbajno­kok és a házigazda) melyik csoportban és hol játszanak, s melyik sorsolási számot kapják. Nagy taps köszöntötte a zsúfolt teremben a trónörö­kös Felipe herceget, a spa­nyol k­irály képviselőjét. A spanyol Himnusz elhangzása után Pablo Porta, a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Joao Havelance, a FIFA bra­zil elnöke megnyitotta a sor­solást. A sorsolás alapján a XII. Világbajnokság csoportjai: 1. csoport (Vigó, Coruna): Olaszország (1), Lengyelor­szág (2), Peru (3), Kamerun (4). 2. csoport (Gijon, Oviedo): NSZK (5), Algéria (6), Chile (7), Ausztria (8). 3. csoport (Alicante, El­che): Argentína (9), Belgium (10), Magyarország (11), Sal­vador (12). 4. csoport (Bilbao, Valla­dolid): Anglia (13), Francia­­ország (14), Csehszlovákia (15), Kuvait (16). 5. csoport (Valencia, Zara­goza): Spanyolország (17), Honduras (18), Jugoszlávia (19), Észak-Írország (20). 6. csoport (Sevilla, Mala­ga): Brazília (21), Szovjet­unió (22), Skócia (23), Új- Zéland (24). Az már a korábbi „műsor­­tábl­a” alapján azonnal is­mert lett, hogy Magyarország június 15-én Elchében Sal­vador ellen játssza első mér­kőzését 21 órai kezdettel. A további két csoportmérkő­zésre is 21 órától kerül sor, június 18-án Alicanteban a világbajnok Argentína, 22-én pedig újra Elchében Belgium ellen. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Rajt a női kosárlabda NB I-ben Ma: MÁV MTE— Szekszárdi Dózsa Négyhetes szünet után, is­mét folytatódnak az elsőosz­­tályú kosárlabda-bajnokság küzdelmei. A MÁV MTE női csapata a tiszaligeti sport­csarnokban a Szekszárd elvütttesét fogadja. A bajnok­ság új csoportbeosztással folytatódik. Az „őszi” csapa­tok utolsó öt helyezettjei al­kotják a II. csoport tízes me­zőnyét. A táblázat élén Szolnok mai ellenfele a Szek­­szárd csapata áll kilenc győ­zelemmel. A MÁV MTE az ötödik helyet foglal­j­a el a négy nyert mérkőzéssel. A MÁV MTE már január 2-án megkezdte a felkészü­lést — napközis rendszerben, napi két edz­ássel — a tava­szi idényre és a rájátszásra. Január 9-ig tizenöt edzést tartottak. A héten már edző­­mérkőzések is szerepeltek a program­ban, fiúcsapatok el­len. Ezeken a MÁV MTE biztató játékot nyújtott, har­cos erényeket csillogtatott. A szakosztályban bíznak abban hogy a mai mérkőzésen sem lesz másként. A lányok el­szántak. A csapatban Tőzsér kivételével mindenki egész­séges. Érdemes lesz kiláto­gatni a sportcsarnokba, hi­szen izgalmas, nagy csata várható. Az ifik a felnőtt mérkőzés előtt 13.00 órakor mérik össze tudásukat. ASZTALITENISZ A városi ifjúsági­. serdülő és újoncc, fiú és leány ver­seny. Szolnok, tiszaligeti sport­csarnok 8. KÉZILABDA Népújság jubileumi te­remtorna. Mezőtúr, városi sportcsarnok. Túrkevei VSE —Törökszentmiklós férfi. 8. Mezőtúri AFC—Túrkevei VSE női. 9.05. Gyoma. End­­rőd—Jászladány női. 10.10. Tiszaföldvár—Gyula férfi. 11.15 Lehel SC—Szarvas női. 12.20. Gyoma, Endrőd—K­on­doros női. 13.25. Békéscsabai Előre Spartacus—Lehel SC női. 14.30. HÓDIKÖT—Újkí­gyós férfi. 15.35. Tisza Cipő SE—Kondoros férfi. 16.40. Tisza Cipő SE— MAFC női. 17.45. KOSÁRLABDA NB I. Női: Szolnoki MÁV MTE—Szekszárd, Szolnok, tiszaligeti sportcsarnok 14.30. Matlári, Görgényi. Előtte if­júsági mérkőzés 13. VÍVÁS Megyei úttörő egyéni baj­­nokság. Szolnok, Véső u. 8. Pelikán Kupa labdarúgó teremtorna Gólzáporral kezdődött • A MÁV MTE nyerte a kupát Jól szórakozott a közönség Tegnap minden menetrend szerint történt a Szolnok med­yei Labdarúgó Szakszö­vetség Pelikán Kupa labda­rúgó terem­tornáMn Szolno­kom a tiszaligeti sportcsar­nokban, de mielőtt a mér­kőzésekre rátérnénk, dicsé­retet kell mondani azoknak a vállalatoknak­, amelyek­nek a dolgozói a nalánkot készítették. Derekas munkát­­ végeztek, olyan erős nalán­kot húztak a játéktér mel­lé és a kapuk mögé, amely áll­ta a leggyilkosabb lövé­seket is. Elégedetten nyugtázhatták továbbá, hogy a csarnokban fűtöttek süteményt árultak, kinyitott a büfé, a ruhatár, igyekeztek messzemenőkig kiszolgálni a közönséget, amely délelőtt nagyobb számban is felkereshette volna a torna színhelyét. Mert a csapatok is igyekez­tek. Az előmérkőzésen: Ganz Villamossági Művek—Tisza Bútorgyár 4:4. A torna első mérkőzését a Szolnoki MÁV MTE NB II-es és Rákóczi­­falva területi bajnokságban szereplő csapata vívta. Nem panaszkodhattak a nézők, mert alig telt el 30 másod­perc. Rózsavölgyi máris ve­zetést szerzett. A talaj el­len egyik csapatnak sem le­hetett kifogása, így aztán kedvük szerint száguldoz­hattak a játékosok. Néder átadását Porhanda az ,,ég­be” lőtte. A szolnokiak né­hány jó átadással ellenfelü­ket is igyekeztek játékba hozni de azok nem éltek a lehetőséggel. Más nem lé­vén kénytelenek voltak a rá­­­kóczifalvai kaput rohamoz­ni, aminek meg is lett az eredménye. A MÁV-MTE játékosai meg sem álltak ötig Levegőben lógott a ka­tasztrofális vereség. Sebők az üres kapuba sem talált be amikor a Nyolcas, Ger­gely duó átvette a karmes­teri pálcát. A kis Nyolcas beadását Gergely kétszer is Bartos hálójába lőtte. Ferge­tegesen rohamozott Rákóczi­falva a közönsége biztatta is és a második félidő ele­jén 5:4-re felzárkóztak Köz­ben a csapatok állandóan cseréltek. Végül a szolno­ki­k felülkerekedtek, és biz­tosan evőztek. Szolnoki MÁV MTE—Rákóczi­­falva 8:4 (5:2). Vezette: Aszta­los. SZMA, MTE: BartoS — Porhanda, Néder, Katona, Cson­tos, Rózsavölgyi. Csere: Baran, Szabó, Selyem, László, Hege­dűs, Barna, Boros, Nász, Sze­keres. Rákóczifalva: Bertus — Kocsis, Sebők, Nyolczas, Rigó, Török. Csere: Kovács, Ladányi, Szabó, Zakar, Gergely, Mihályi, Bugyi, Gelei. Góllövő: Rózsavöl­gyi, Selyem, Hegedűs (2—2), Ba­ran, Szabó, ill. Gergely (2), Se­bők, Nyolczas. A következő mérkőzés be­vezetéseként a mezőtúriak s­ úlcrázó tűzijátékot rendez­tek a békéscsabai kapu előtt.. Oláh röpködött a le­vesében de .gólt nem sike­rült elérni Aztán feljött az NB I-es Békéscsaba, heves küzdelem alakult ki, ekkor az NB II-es mezőtúriak szenvedtek. Nagv helyzetek maradtak itt, a nalánkok áll­ták a bombákat, végül Ku­ruc­z a 13. percben vezetést szerzett. Kemény összecsa­pások borzolták a kedélye­ket. Czanka egyenlített, fö­lényben maradt a Mezőtúr, nagyon jó volt a játék. Kő­halmi megtapsolta a vékony Czankát akinek leesett az egyik cipője, amit kézbekap­va küzdött tovább. Óriási Vo­t az irram. A második félidőben is teljesen nyílt volt a mérkőzés, amikor Pásztor a 6. percben ismét vezetést szerzett. Mezőtúr nem hagyta annyiban a dol­got, Gömöri talán a nap góljával egyenlített, távolról bombázott a bal sarokba. Látványos megoldások, elke­seredett összecsapások, ki­maradt helyzetek jellemez­ték a játékot, aztán is­mét jött Pásztor, és a 21. perc végén eldöntötte a mérkő­zés sorsát. Boda még az üres kapu fölé fejelt, de a mezőtúriak a vereség elle­nére felemelt fővel távoz­hattak. Békéscsabai Előre Spartacus— Mezőtúri Honvéd 3:2 (1:1). 400 néző. Vezette: Balázs. Békéscsa­ba: Oláh — Kőhalmi, Vágási, Pásztor, Melis, Csepregi. Csere: Kurucz, Rácz, Steigerwald, Fo­dor, Ravasz, Plastyik, Kanyári, Tisza. Mezőtúr, Józsa — Szilá­gyi, Dávid, Kajtár, Benyó, Bo­da. Csere: Gömöri, Molnár, Fritz, Oláh, Nagy, Máté, Czan­ka, Rostás, Pribojszki. G.: Pász­tor (2), Kurucz, ill. Czanka, Gö­möri. A harmadik helyért: Me­zőtúri Honvéd—Rákóczifalva 5:3 (1:1), 800 néző. V.: Ba­lázs. Gl.: Boda (2), Gömörd (2) Kajtár, illetve Gergely, Szabó Zakar. Döntő: Szolnoki MÁV MTE—Békéscsabai Előre Spartakusz 7:5 (1:2). V.: Asztalos. Gl.: Hegedűs (2), Csontos (2) Selyeim. Szabó. Plastvik (öngól), illetve Ku­rucz (3), Pásztor, Plastvik. A torna legjobb kapusa Gelei Károly (Rákóczifalva), a legtechnikásabb játékos Pásztor József (Békéscsaba), a legjobb­­ góllövő Hegedűs Béla (SZMÁV MTE) 5 gól­lal. (pataki) Hegedűs (SZMÁV MTE) a palánkról visszapattanó labdát a hálóba lövi I Rádió I VASÁRNAP SZOLNOKI STÚDIÓ: 8.30: Szlovák nyelvű műsor. Szerkesztő: Mács Ildikó. — 9.00: Hírek, közlemények, program­ajánlat, lapszemle. — 9.10: Jerry Lee Lewis énekel. — 9.15: Hej­­­ostan a puszta. Szerkesztő: Cseh Éva. — 9.45: Az abonyi Anno RT beatzenekar játszik. — 9.58—10.00: Műsorelőzetes. KOSSUTH: 5.00: Előttünk a vasárnap! — ?.23: „Vadat és halat, s mi jó halat. . .” Élelmiszermagazin a tsztes ételekről. — 8.10: öt kontinens hét napja. — 8.26: Népdalok. — 8.55: Kulturális Ma­gazin. — 10.08: Cérnahal és kő­tojás. Horgas Béla mesejátéka. — 10.47: A Magyar Rádió és Te­­evízió­­ gyermekkórusa énekel. — 11.05: Kapcsoljuk a Zeneaka­­démia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Csajkovszkij-mati­­néja. Vezényel: Erdélyi Miklós. — Közben: kb. 11.50: Adalék életrajzhoz. Vészi Endre ver­sei. — Kb. 12.05: Édes anya­­nyelvünk. — Kb. 12.10: A hang­­versenyközvetítés folytatása. — Kb. 13.00: Egy korty tenger. Fe­­kete Gyula írása. — Kb. 13.10: Operaáriák. — 13.30: Utazó ku­­atók. Pungor Ernő professzor­ai beszélget külföldi utazásai­ól Bán László. — 13.50: Offen­­bach: A gerolsteini nagyherceg­nő. Az I. felvonás fináléja. — 4.03: Tél, tavasz, nyár, ősz, kompozíció Fekete István írá­­aiból. — 15.14: Daloló, muzsi­káló tájak. — 15.54: Dietrich ’ischer­ Dieseau énekel. Szvja­­oszlav Richter zongorázik. — 6.10: Oltárok árnyékában. My­­­ olartis—Patinas regénye rádió­­n alkalmazva. VI/2. rész. — 7.10: Pillantás a nagyvilágba. é• 17.30: Köszöntjük a 75 éves Ferencsik Jánost. Műsorvezető: Varga Bálint András. — 18.50: közvetítés a Pécsi Nemzeti Szín­házból. A közvádló. — Fritz Hochwalder színműve. — 20.59: örökzöld dallamok. — 22.20: Bartók-hangarchívum. — 23.20: Zenekari muzsika. — 0.10: Tra­ian Popescu énekkara énekel. Vezényel: Traian Popescu. Ke­leti liturgikus dallamok. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — ko­ránkelőknek. — 7.00: A refor­mátus egyház félórája. — 7.30: Századunk orgonamuzsikájából. — 8.05: Mit hallunk? — 8.30: Miska bácsi levelesládája. — 9.00: Szívesen hallgattuk! — 10.33: Szovjet fúvósmuzsika. — 11.05: Alpáry Gyulára emléke­zünk, születésének 100. évfor­dulóján. — 11.50: Honthy Hanna Lajtai Lajos—Békeffi István: Régi nyár című filmzenéjéből énekel. — 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. Boross Jolán és Herr Olivér énekel, Sánta Ferenc né­pi zenekara játszik. — 12.57: Cincafarkinca és a többiek. — 14.05: Újdonságainkból. — 14.33: Táskarádió. — 15.30: Bérlakás — avagy: a tiltott tulajdon legális haszna. Gácsi Sándor műsora. — 16.00: Botrány a tőzsdén. Rész­letek Elmer Bernstein zenei já­tékából. — 16.40: Slágerek min­denkinek. — 17.30: A vasárnap sportja. Totó. — 18.00: A Berlini Rádió dzsesszfesztiváljának mű­sorából Martial Solal zongorázik. — 18.33: Kálmán Imre operett­jeiből. — 19.10: Két tűz között. Bakonyi Pál jegyzete. — 19.20: Az ,,Aranylemezek aranyleme­ze”. Bemutatjuk Sacha Distel új albumát. — 20.10: Zenés ma­gyar Parnasszus .. . Farkas Fe­renc műsora. — 20.38: Sokfé­le. . . a két nemről. Szórakozta­tó irodalmi magazin. — 21.38: Rózsavölgyi-verbunkosok, szent­­irmai nóták. — 22.20: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzeti­ségi műsora. — 8.11: Szimfo­nikus zene. — 9.55: Új Zenei Újság. — 10.45: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. — 11.06: HI-FI Varieté. Közremű­­ködik: Bernie Paul, a We Peop­le együttes és a sweet Power együttes. — 12.00: Opera-művész­­lemezek. — 13.05: A progresszív beat híres előadói. Bob Dylan felvételeiből. — 13.50: Balladá­ink világa. Rabénekek. — 14.10: Szimfonikus zene. — 16.05: Kis magyar néprajz. — 16.10: Szi­geti József hegedül, Mieczyslaw Horszowski zongorázik. — 17.10: Rádiószínház. A tárgy. Giles Cooper rádiójátéka. — 18.07: Ré­gi zene régi hangszerekkel. — 19.03: Wagner: Tannhäuser. Há­­romfelvonásos opera. Vezényel: Otto Gerdes. — Közben: 21.13: A magyar széppróza századai. — 21.28: Az operaközvetítés folytatása. — 22.25: Valakit el­visz az ördög. Krúdy Gyula re­génye rádióra alkalmazva. —­ 23.15: A Philip Jones rézfúvós együttes játszik. HÉTFŐ SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00: Hírek. — 17.05: Charles Aznavour énekel. — 17.15: Zár­számadás előtt. Riporter: Ba­logh György. — 17.45: Kunsági és alföldi népdalok. — 18.00: Alföldi krónika. — 18.15: Reggae ritmusok. — 18.26—18.30: Hír­összefoglaló. Lap- és műsor­előzetes. KOSSUTH: 8.25: Nótacsokor. — 9.00: A hét zeneműve. Sztravinszkij: A katona története. Wilheim And­rás előadása. — 9.30: Csillagot láttam. Simon István versei. El­mondja: Kun Vilmos és Lu­kács Sándor. — 9.40: Ki ko­­pog? — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Rahmaninov: A fösvény lovag. Egyfelvonásos opera. Ve­zényel : Gennagyij Rozsgyeszt­­venszkij. Közreműködik a Szov­jet Rádió és Televízió szimfo­nikus zenekara. — 11.39: A csú­­nya hercegnő. Lion Fechtwanger regénye rádióra alkalmazva — XVI. rész. — 12.35: Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. — 14.22: Az ég­színkék csillag. Elek Artúr no­vellája. Felolvassa: Sinkó Lász­ló. — 14.54: Édes anyanyelvünk. — 15.05: Békeffy Sarolta és Lehr Edit népdalokat énekel, Baranyai Zsolt furulyázik. — 15.28: Képek és jelképek. — 16.05: Rimszkij-Korszakov: Rege a láthatatlan Kityezs városáról — szvit. — 16.30: Látogatóban. — 17.09: Beethoven: B-dúr trió. (Artur Rubinstein zongora, Ja­scha Heifetz — hegedű, Ema­nuel Feuermann — gordonka). — 17.45: Van útt a Nap alatt. — 18.00: Alekszandrina Milcseva operaáriákat énekel. — 19.15: Rá­diószínház. Szamárfül a kaszás­nak. — Galsai Pongrác hang­játéka. — 20.22: Hétfő esti mu­zsikaszó. Bojtor Imrével. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Toscanini közelről. — 23.24: Dvorzsák: A-dúr zongoraötös. (Clifford Curzon és a Bécsi Fil­harmonikus vonósnégyes.) — 0.10: Az elcserélt menyasszony. Részletek Dolidze operettjéből. PETŐFI: 8.20: Figyelmébe ajánlom...— 8.33: A cárevics. Részletek Le­hár—Kulinyi Ernő operettjéből. — 9.05: Slágermúzeum. — 9.50: A közönyösség forrásai. Szath­­mári Gábor jegyzete. — 10.00: Zenedélelőtt. — 12.00: Déki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik. — 12.33: Kis magyar nép­rajz. — 12.38: Tánczenei koktél. — 13.25: Operettbelépők. — 14.00: Kettőtől ötig — a Rádió kíván­ságműsora. — 17.00: A lőporszi­­get lakói II. rész. — 17.30: Ötö­dik sebesség. — 18.33: Nosztal­­giahullám. Eddie Cochran. — 19.22: New York-i színházak ze­nés játékfelvételeiből. — 20.00: Gramofon-sztárok. Roy Fox ze­nekarának lemezeiből. — 20.33: Senki többet? Harmadszor! — 22.03: Portré slágerekből. Bódy Magdi. — 23.20: Népi muzsika. 3. MŰSOR: 9.00: Francia barokk muzsika. — 9.42: Operaegyüttesek. — 10.30: A Tornados együttes fel­vételeiből. — 11.05: Zenekari mu­zsika. — 13.07: Leonard Berns­tein zongorázik, a Juilliard vo­nósnégyes játszik. — 13.45: Gri­­selda: Részletek Bononcini ope­rájából. — 14.27: Mahler: III. szimfónia. — 16.00: Iskolarádió. — 16.30: A hét zeneműve. — 17.00: Harminc perc beat. A Steve Miller Band felvételeiből. — 17.35: Népzene sztereóban. — 18.06: Új magyar zene a Rádió­ban — a közönség és a kritiku­sok 1981. évi díjáért — XV.7. Három versenymű. — 19.05: Fordulók a líra történetében. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia nagytermét. A Budapesti Filharmóniai Társaság zeneka­rának hangversenye. Vezényel: Kórodi András. — Közben: kb. 20.15: Modern írók portréi. — Kb. 20.35: A hangversenyközve­­títés folytatása. — Kb. 21.50: Hangszerszólók. Televízió­­ VASÁRNAP 8.05: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes, ism.). 8.10: Mindenki iskolája. Földrajz. Vezető tőkés országok Amerikában, Ázsiában és Ausztráliában (ism.). 8.45: Fizika. Hőtani alapismere­tek (ism.). 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 1. A legfontosabb személy. Amerikai rajzfilmsorozat 4. rész (színes, ism.). 2. Elveszett az unoka. Szovjet bábfilm (színes, ism.). 9.40: A föld titkai. NSZK filmsorozat. XIII/2. rész: Barlangok a tengerben (színes). 10.05: Hírek. 10.10: Jazz-hangverseny. Louis Armstrong emlékére. Közvetítés a Zeneakadé­mia nagyterméből, felvétel­ről I. rész (színes). 11.20: Jaroslav Vysusil: Jánosik igazságot tesz. Mesejáték. A Békés megyei Jókai Színház előadása, felvétel­ről (színes). 13.55: Játékszüret II. rész (színes). 14.35: Beszélgetés a néptáncról. 4. rész: A verbunk (színes). 14.55: Kalendárium. Ismeretterjesztő magazin. 15.55: Reklám. 16.00: Humphrey Bogart-sorozat A dublőr. Magyarul be­szélő, amerikai film. 17.25: Reklám. 17.30: Műsorainkat ajánljuk! (színes). 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.25: Reklám. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A HÉT (színes). 20.00: Hírek. 20.05: Petrocelli. Magyarul beszélő, amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Halálos zene (színes). 20.55: Háborúra derű. Burleszk (színes). 21.10: Sporthírek (színes). 21.20: Ferencsik János nyomában — januártól januárig. Portréfilm (színes). 22.10: Hírek. 2. MŰSOR. 20.00: Hírek. 20.05: Az ember felemelkedése. Angol filmsorozat XIII/12. rész: Egymást követő ge­nerációk (színes). 20.55: Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében. Tévéfilm­ I MŰSOROK I

Next